Terep-járó: A Visegrádi-hegység legszebb tájain: Spartacus túra

A székesfehérvári Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület túrájára a Neten figyeltem fel. Első rendezés - írták - ez mindig kaland, de mivel a vidéket jól ismerem, nagy gond nem lehet... tegnap Ausztriában túráztam, most éppen jól fog esni levezetésképp egy húsz kilométeres szép séta szeretett Dunakanyaromban.

A Spartacus-ösvény

Ötkor ébresztő, csörög a vekker. Először azt se tudom, hol vagyok, tegnap későn értem haza a Medve-szurdokból... vagyis inkább korán... ahogy vesszük. Örömömre semmi izomláz, pedig közel háromezer létrafokot kellett leküzdenem a szurdokban. A hátizsák már összekészítve, indulás!
Érezni, hogy meleg nap lesz... még minden friss és harmatos, hanem a metró nem jár - óafenébe, hol a búbánatban van a metrópótló busz megállója a Nyugatinál? Ketyeg az óra, a távolsági busz nem fog megvárni... Egy pocakos, vígkedélyű BKK alkalmazott igazít útba, na vele se cserélnék munkakört. Aztán meglepően gyorsan kiérek még így, átszállással együtt is a Városkapuhoz, ahol megint csak egy jókedvű asszonyságtól tudom megvenni a buszjegyet Visegrádra.

Visegrád. Mobilgát és bicikliút között Vígh Tamás Életfa szobra

A buszon alig vannak, két túrázóval beszélgetek, nézegetek az ablakon kifelé, miközben az ismerős vidék szalad mellettem. A rajthely Visegrádon a Kovácskert étterem belső udvarán van, ezt a helyet is ismerem, a pincérrel összemosolygunk, aztán kitöltöm a nevezési lapot, megkapom az itinert, rajt. Meglepve hallom, hogy én vagyok az első helyszíni nevező... aztán beérkezik még vagy egy tucat ember.
Igazi nyári vasárnap reggel. A vadászó fecskék éles csiviteléssel vágódnak ide-oda. Az első tíz méteren megbánom, hogy a laoszi pamutpólómat vettem fel reggel. Fekete és meleg. A párás forróság egy pillanatra felidézi a laoszi piacot, a kígyópálinkás üvegek fölött remegő levegőt, az árusokat, a forró Mekong-parti homokot. Jöhettem volna technikai pólóban!

Az Apátkúti-patak egyik vízesése

Az aszfalton jó tempóban haladok a Telgárthy-rét felé. Máris felbukkannak az út szélén a fotótémák. Az Ördögmalomnál természetesen megállok nézelődni. Botanikai kíváncsiskodásom eredménye egy számomra új májmoha-faj a sziklákon. Az andezitagglomerátum-sziklákon páfrányok kapaszkodnak: édesgyökerű és aranyos fodorka, a kedvencem. Az Apátkúti-patak vize vidám zubogással kerülgeti a gömbölyded, vulkanikus sziklákat. A kis, felduzzasztott horgásztavak sima vize zölden tükrözi vissza a lombokat. Minden zöld és friss! A réten valakik máris alágyújtottak egy bogrács alatt, kékes füstillat száll. Apró madár villan át előttem. Tavalyelőttről tudom, hogy van itt egy mikoheterotróf széleslevelű nőszőfű (jól van na! Botanika! Szóval egy furcsa, klorofill-mentes levelű orchideaféle), de most nyomát sem találom. Nem mindig bújnak ki.

Begyűjtöm a pecsétet az első ellenőrzőponton, aztán leírom a kérdésre a választ a Kaán Károly-forrásnál. A következő ellenőrzőpont majd fent lesz Pilisszentlászlón. A patak túloldalán élénk narancssárga szalagozás. Magabiztosan átugrálok a köveken, jólnevelt teljesítménytúrázóként követem a szalagozást - kis idő múlva esik le, hogy ez nem a mi túránké, mert az út eltávolodik a pataktól, és mintha az itinerben a piros csík a patak vonalát követné...
Ejjh... meghozom a döntést: nem fordulok vissza. Inkább megnézem a térképet, sőt a műholdas navigációt is, hogy egyrészt hol a csudában lehetek, másrészt hol találok a patakkal párhuzamos, akár jelzetlen utakat úgy, hogy nem hagyok ki ellenőrzőpontot.
Találok is. Minden méterét élvezem. Csodálatos, óriás kelyhű harangvirágok, sárga erdei hölgymálok, gyűszűvirágok, fantasztikus mesébe illő szikla-alakzatok mellett vezet az utam. Valóságos szikla-szobrok. Igaz, így vagy két kilométert ráteszek a távra, de nem bánom! Az Apátkúti-völgyben számtalanszor jártam már, de ezeken a jelzetlen erdei utakon sosem jártam volna, ha most nem így alakul... Fotózgatok, ballagok, néha ellenőrzöm az iránytűt. A fák között erdei óriásként szinte rám néz egy emberforma, fekete szikla-alakzat. Élvezem az erdő békéjét, és hogy ez az útvonal most csak az enyém.

Mesés rétre bukkanok ki. Füveket lenget a koranyári szél, az égen vattacukor-felhőflotta úszik méltóságteljesen. Nagy örömömre parlagi rózsa csodálatos töveire bukkanok. Ez a parányi rózsabokor tenyérnyi, élénkrózsaszín virágokat hoz. De van itt sok más érdekesség is. Fogaslevelű veronika, és nini! Egy szál kacstalan lednek! Margitvirágok, pannon bükköny, rózsaszín kakukkszegfű... mennyi, mennyi szépség! Szinte megittasulva ballagok az úton, kétfelől körbevéve a virágpompával.

Szinte ízlelem az illatos levegőt... valami különleges zamata van... igen! Ez az! Szabadság-íze van a levegőnek!

Pilisszentlászló határában - szó szerint - belefutok egy digitális célkapuba. A Futapest rendezvénye is most zajlik... gondosan kerülök, nehogy versenyzőnek nézzenek, bár a versenyzők még sehol sincsenek. Autók sora parkol a faluszélen.
Beballagok az ellenőrzőpontul szolgáló kocsmába, ahol pecsételek magamnak, és iszom egy frissítő, fanyar kisfröccsöt is, izmos 120 forintért.

Aranyos fodorka páfrány - Asplenium trichomanes

Ahogy visszafelé ballagok, a célkapunál már nagy élet fogad. Fotósok lesnek a befutókra. Az út szélén ballagok, hogy ne álljak az utukba, és mindenkinek tapsolok, aki szembe fut velem. Egy biciklis srác szelfizni szeretne velem, miért ne? Azóta se tudom, hogy ki lehetett... Kisgyerekek, versengő kamaszok, pocakos idősebbek kocognak velem szemben, szurkolok mindenkinek. Meredeken tűz le a napfény a Delmár-kúti dűlőn.
Aztán megint elfogy a nép, ahogy a zöld sáv turistajelzésen balra tartok, a Spartacus-ösvényre.

Az Ördögmalom vízesés

Jó rég jártam itt utoljára! Akikkel legutóbb bejártam, az egyik Kanadában van, a másik Spanyolországban, vagy Brüsszelben, ki tudja? Évek óta nem is hallottam felőlük... de én még itt vagyok, és itt van a vadászösvény is. Jól járható, sőt meglepően jól járható. Utoljára szerdán esett, azóta intenzíven szárad, és most pont az a jó stabil terep, ami enyhén nedves, de jól fogja a bakancsot.
Meseszép a táj! A Nap néha eltűnik a magasra tornyosuló, vakítóan fehér felhők mögött, ilyenkor eltűnnek az árnyékok, majd ismét fénypettyek ezrei hullanak a lábam elé, mint a rézgarasok.

Virgonc nyugdíjas kirándulócsapat jön szembe, innen tudom, hogy a legmeredekebb, panorámás résszel sem lehet gond. Megvárom, míg elhaladnak, az "egynyomtávos" ösvényen nem szerencsés kerülgetni egymást. Az ösvény fehérlő csík, oldalt lengedező árvalányhajak, odalent mélység, elöl kéken világít a Börzsöny tömbje.
Minden méter új csodát hoz.

Megrezzen a mobilom: "zivatar a közeledben", értesít az Időkép, a hegyek mögött tényleg kikandikál egy zivatarfelhő borzas teteje. A Jenő-kunyhóhoz érve gyors kis zápor ver végig a zöld bükkfalombokon. Behúzódok a meghitten dohos kis kunyhóba - van cserépkályha, pókhálós ablak, pár lelakott matrac, korhadt deszkapadló, a falra felakasztva favágó szerszámok... nem vitte el senki, nyilván mert ezekkel csak dolgozni lehet. Van valami meghittsége a helynek!

Kiérve a Telgárthy-rétre

A zápor már el is állt, fojtó a meleg, és valószínűtlenül hangosak a madarak. Itt-ott sár is van, de nem vészes. Erős "zöld" illatok ülnek a nedves föld felett. Ismét kisüt a Nap, a viharfelhő elkerülte a tájat, minden felfrissülten csillog. Egy tisztáson tarka nőszirmok nőnek, fényképezek... aztán gyerekzsivajt hallok, odalent fut az Apátkúti-patak, valahol ott a Telgárthy-rét is.
Egy tábla azt írja, 20 percnyire van Visegrád, az itiner szerint viszont még vagy három kilométer hátra van. Akárhogy is, szép kopáros részre visz az út, itt-ott lepusztult kis "Erdért" víkendházak, elhagyott telkek, pazar panorámával... Körbenézek, legalább három kis zivatargóc van éppen születőben a fejem felett, aztán a lábam elé pillantok: seregnyi kék boglárkalepke "kocsmázik" valamin, amiről nem kívánom pontosabban tudni, hogy mi. Lefotózom a lepkecsárdát, aztán szedem a lábam, jó lenne beleférni a hat órás menetidőbe. Előttem valahol ott a Duna.

Ismét Visegrádon. Nagyon meleg van, kiittam már mindent a kulacsomból, örülök, hogy módom lesz valamilyen frissítésre. Ismét hallom a fecskék csivogását, a katolikus templom tornya az ég felé mutat, a börzsönyi oldal felett gigászi felhőtornyok emelkednek.
A célban valóban van innivaló, zsíroskenyér, pogácsa, jó szó. Békésen üldögélek egy fehér műanyag széken, beszélgetünk, kellemes itt lenni.
A pesti busz érkezéséig van még fél óra. a fagylaltos előtt az utcán áll a sor, Visegrád háztetőire záporozik a napsütés. Igazi vasárnap kora délután.
Gyönyörű nap volt - köszönet érte a szervezőknek!