Terep-járó: A Polyána: egy alig ismert óriásvulkán

Tíz-tizenöt millió évvel ezelőtt Európa közepe nagyon máshogy nézett ki, mint ma. Nem csak azért, mert ember még nem járta a tájakat, hanem mert egészen más tájon is járt volna, ha időutazóként ide vetődik. A szubtrópusi tengerekből óriási, aktív vulkánok emelkedtek ki, a tengeröblök langyos vizeiben pedig akkora cápák úszkáltak, mint egy autóbusz. A ma Börzsönyként, Mátraként ismert hegyek izzó lávafolyásait vörösen tükrözte az éjszakai égbolt. Az összes vulkán közül a Polyána lehetett a leghatalmasabb a maga - becsült - négyezer méteres magasságával. Talán nem csak Európa, de a világ legnagyobb vulkánja lehetett, hasonlóan váratlan, robbanásos kitörésekkel, mint a mai Tambora vagy Krakatau. Utolsó, elmondhatatlan erejű kitörése során gyakorlatilag felrobbant a hegy, kiürült magmakamrája beszakadt, így jött létre a hatalmas kaldéra, aminek pereme - vagyis a Polyána legmagasabb pontja - ma 1458 méter magasan van tengerszint felett.
A hajdani vulkáni erőkről ma már nem sok minden mesél. Egy-egy autó-, sőt kisebb ház méretű vulkáni bomba ma is ott hever, ahová évmilliókkal ezelőtt hullott - és aminek a felületén még ma is látszanak a kihűlésekor szerzett, kenyérhéj-szerű repedések.
A Polyána fajgazdag, érintetlen erdői miatt UNESCO bioszféra-rezervátum. Alkalmasint medvék is laknak itt. A hajdani vulkánt ma erdők és zöld füvű hegyi kaszálórétek borítják, amiket szlovákul poljánának hívnak, innen a hegység neve.

Reméltem, hogy én is rábukkanok néhány botanikai érdekességre. Mivel a hegység nem magas, élővilága meglehetősen hasonlít a hazaihoz. Persze, az itt látott hegyvidéki fajok nagy része nálunk ritkaságként fordul csak elő, és láttam néhány olyan növényt is, ami nálunk nem honos.

Azt is reméltem, hogy a Baraka utazási iroda által szervezett egynapos kirándulás tempójába bele fog férni, hogy fényképezhessek is, még ha elkapkodva is. Ez, ezúttal teljesült! Erdő, vízesés, hegyi láprét, orchidea-fajok és virág-gazdag mesebeli kaszálórétek (hajdani sípályák) követték egymást a túrán, ahol a táv ugyan csak 17 kilométer volt, a szintemelkedés viszont ezer méter körüli. Szóval, nem sok sík terep volt, viszont annál több látnivaló!

Kopár hegyi legelő, Gyetva irányában

Már rutinos vagyok, ami az éjszakai 931-es buszt illeti. Ez visz a hajdani Népstadionhoz. Hajnali négy van, már világosodik, és ahogy ballagok a Körúton a megálló felé, egy kéregető is bepróbálkozik, mondván vonatjegyre kell, de ezen a korai órán ez mulatságosan valószínűtlen - nem is látszik csalódottnak, amikor lerázom. Ő megpróbálta. Pár cirkáló taxis is meglátja bennem a lehetőséget az üzletre, végül is aki hátizsákkal és nyakában egy nagy fényképezőgéppel ballag ilyenkor, az nyilván eltévedt külföldi lehet csak, más szóval: sétáló pénztárca.

Valószínűtlenül zöld erdő

A Bok (korábban Syma) csarnoknál már ott gyűlik a társaság, szóba elegyedünk, barátságosnak tűnnek. Láthatóan már sokan ismerik egymást korábbról, más Baraka-túrákról. A busz nincs tele, ebből is látszik, hogy a Polyána egy szinte ismeretlen kincs.
Három órás buszozás vár rám, amelynek során kiderül, hogy ülés-szomszédommal együtt futottunk a Naplemente Félmaratonon, kicsi a világ!
Egy rövid megállás még a határ előtt, Salgótarjánnál, látszik hogy ez nem Mosonmagyaróvár, az itteni benzinkúton csak egy vécé van. Technikás ráröpüléssel hamar sorra kerülök, belefér az időbe még egy presszókávé is.

Eleinte az út csak lassan emelkedett...

Szép napnak ígérkezik. Gyetva városának szélén parkol le a busz, némi tollászkodás-szerelvényigazítás, aztán indulunk! Eleinte aszfaltos úton a Sebes-patak mentén, aztán egyre erdősebb, egyre bögölyösebb, egyre izzasztóbb kaptató következik. Az ösvény két oldalán sűrű csalán, de nem ám árvacsalán, ennek van apja is-anyja is, ezt onnan tudom, hogy emlegettem. Azért vannak más fajok is, örömmel fedezem fel a mocsári aszat sokfejű virágát. Az erdő valószínűtlenül zöld, ilyen színek nincsenek is.

Sárga gyűszűvirág - Digitalis grandiflora. Nálunk sem ritka faj

Gyökereken és köveken kapaszkodok felfelé, amikor egyszer csak kibukkan egy mesés vízesés. A víz 23 méterről zuhog le, bal felől lehetetlenül sárga zuzmó foltjaival borított sziklafal köríti. Jobb felől fém létra, itt lehet felkapaszkodni a vízesés tetejére, a platóra.

... és ez a fémlétra egyrészt fényesre kopott, tehát csúszik, másrészt billeg is. Klasszikusan a "de jó, hogy anyám nem látja" kategória. Én is betyárosan kapaszkodok, hogy hírhedten rossz térlátásom és egyensúlyérzékem ne tréfálhasson meg. Amikor felérek, diadalmasan az ég felé lököm a karomat, "megcsináltam"!
Mások is vannak így ezzel.

A Sebes-patak (Bystry) meseszép vízesése

Pihenősebb rész jön, bükkös némi sárral, aztán kitárul a tér: egy hegyi kaszálórét, amit most éppen gépekkel kaszálnak. Primitív fűnyírónak látszanak a gépek, de láthatóan hatékonyak. Egy sovány, kalapos öregember tolja a legközelebbi masinát, rajta kigombolt ing, hasán semmi háj, csak néhány vízszintes ránc. Ingébe kisunoka kapaszkodik. Intünk egymásnak, megbillenti kalapja szélét, mosolyog. Napcserzett, ráncos arcával döbbenetesen hasonlít a nagyapámra.

Megtudom, hogy már 700 méternyi szintet leküzdöttünk, ez meglep. Azért van még. A rét is meredeken emelkedik, lehajolok egy-két szem szamócáért, a növényfajok mind hasonlítanak a hazaiakhoz. Jó felismerni őket, ismerősökkel találkozni, "néven szólítani".

Lehetetlenül élénk sárga zuzmóbevonat a vízesés körüli sziklákon

Beszélgetni is tudok a túravezetővel, szóba kerül a buddhizmustól a véradásig sokféle téma. Elöl megyek ugyanis, hogy legyen honnan lemaradni...

De végül is nem maradok le, hirtelen megérkezünk egy igazi szocreál óriáshotelhez. Szinte látom, hogy a hatvanas-hetvenes években egy-egy vasmű összes dolgozóját elhozták ide, vállalati üdülésre. Most aligha üzemel teljes kihasználtsággal. A büfében egy fogakban nem éppen bővelkedő koma teljesít szolgálatot, viszont van többféle sör.
Kicsit pihenünk itt az épület előtti padokon, én persze elmászkálok virágokat fotózni. Van is mit. Az épület alatti néhai sípályán hemzsegnek az érdekes vadvirágok. Még szúnyoglábú bibircsvirág is akad bőven, nem beszélve a sárga árvácskáról, harangvirágfélékről, sokféle szegfű-fajról. Elröppen a pihenőre szánt húsz perc.

A vízeséshez meredek kaptató vezetett...

Megyünk tovább a partizán-emlékmű irányában, felfelé, aztán jön egy bámulatos hegyi láprét. Pallókon lépkedhetünk, bár most száraz a rét. Fehérlik a gyapjúsástól, és felbukkannak a sötétpettyes levelű széleslevelű ujjaskosborok... a láprét után jön egy kis lefelé, felfelé hullámvasutazás és egy nyeregformán elhelyezkedő, mesés rét, tele sárga árvácskával. Ez volt az egyik vadvirág, amiből a kerti árvácskákat kinemesítették. Hatalmas, sárga fejeik huncutul hunyorító kínai arcokat idéznek... újra erdőbe érünk, ahol - örömömre - felbukkannak a magasabb hegyekre jellemző fajok is. Csiga-rágta bérclapuk óriás, csipkés leveli, liláskék havasi kakicsvirág, havasalji rózsa, platánlevelű boglárka, szirti imola.

... de aztán még fel is kellett kapaszkodni mellette, egy billegő, csúszós fémlétrán

Felérünk a hegység legmagasabb pontjára, ahonnan viszont nincs kilátás - a kalderaperemet sűrű őserdő borítja. Ám kis kitérővel jobbra és balra le lehet látni a kalderán kívülre, belülre. Döbbenetes meredek és magas sziklaletörés mindkettő, nem volna jó itt megcsúszni... de jaj, nem rózsás kövirózsa az ott? Mármint a sziklaperemen, sőt kicsit lejjebb... Lehorgonyzom magam az egyik térdemmel, a másikkal kicsúszok a meredély szélére, hogy teleobjektívvel elcsíphessem a kövirózsa-ritkaságot.

Meglepő, hogy ez a kis patak formál ilyen látványos vízesést pár méterrel később

Innen visszafelé utunk a szállodáig már ismert. Megint jön a nyeregforma rét, ahol libasorban haladunk át, kattintgatni is van időm, persze csak úgy, futtában. Erdei varjúköröm, erdei csormolya, erdei gólyaorr igyekezetem jutalma. Csupa "erdei" növény.

A lápréten sajnos visszafelé se bámészkodhatok eleget - pedig itt aztán lenne mit! - mert menni kell, viszont a pihenő tudata örömteli. A szálloda büféjében először is beszerzem az üveg barna sört, aztán kitelepedek a napsütötte padok egyikére, mellényemet kiteszem száradni, előveszem a szendvicseimet is... Áldott, békés fél óra, beszélgetéssel, jó társaságban. Előveszem a vegán, cukormentes keserű csokoládémat is, amit valami versenyen kaptam, hát mit mondjak: nem viccel. Tényleg keserű. Nagyon. Egy kis aszalt gyümölccsel feledtetem a kellemetlen élményt.

Mocsári aszat - Cirsium palustre. Felbukkanása magas talajvíz-szintet jelez

A partizán emlékmű tetején ékeskedő vörös csillagról megkérdezi egy fiatalabb túratárs, hogy mit is jelképez pontosan: a Szovjetuniót, a kommunizmust? Elkezdem elmagyarázni, mert úgy látszik, ez már teljesen kimaradt a mai tananyagból, pedig fontos lenne. A dolgokat ismerni kell, hogy fel tudjuk ismerni.

Kispolszki méretű vulkáni bomba a fák között. Most is ott van, ahová évmilliókkal ezelőtt, még izzó állapotában hullott

Na de, hagyjuk a történelmi merengést, a huszadik század egyébként is zűrös, nem borítja be még az évszázadok kétes, romantikus patinája, mint mondjuk a lovagkort vagy a végvári vitézek idejét, ami egyébként, a tényeket tekintve, szintén elég pocsék lehetett.

Sose tett jót, ha éhgyomorra barna sört ittam. Filozofálni kezdek tőle...

Nézzük inkább a növényvilágot... a látszólagos szelídségében, állandó változásában állandó és megújulásában örök életet.
Indulunk, utunk immár lefelé vezet, nem is kicsit meredek utakon. Más jellegű táj ez, mint a patakvölgy, ahol feljöttünk. Napégette hegyi legelők - nem tudom, mi legelhet itt, de tekintélyes "excrementumokat" hagy maga után, az biztos.

Szúnyoglábú bibircsvirág - Gymnadenia conopsea. Orchideaféleség

Itt se sietünk, nézegetem a sárguló szénafű között megbúvó virágzó réti szegfűket. Elballagunk a baljósan emelkedő, sötétszürke Melich-szikla mellett is, ami a néphit szerint nem más, mint egy hajdani, kővé vált óriás. Tudományosabb vélekedések szerint egy lávaár vége, "orra". Egyre magasabb a szénafű, ahogy haladunk lefelé, örülök, hogy befújtam magam kullancsriasztó sprével. Igaz, pár pőcsik-csípést így is beszereztem. Felettünk nagy, barna madár kering, hátha felzavarunk valami pockot, amire lecsaphat.

A hajdan jobb napokat látott, de még most is üzemelő retró szálloda.

Beszélgetünk, erősen süt a Nap, a többieket érdekli, amiket a növényekről mesélek, ennek mindig örülök. Jó társaság jött össze erre a mai túrára. Fotómasinám elektronikája idegesítően akadozni kezd, sőt egy helyen az akkumulátort is "elhullatja", szerencsére meglesz. Érik a gépcsere... csak ne lennének ezek ennyire drágák... ezt itt egy televíziós műveltségi vetélkedőn nyert pénzből vettem. De rég is volt!

Lent a buszban szinte izzik a levegő, de a beindított klímaberendezés nyomán élhetővé válik a belső tér. Délután van már, elszáguldunk a füleki vár alatt - itt jártam tavaly, szép emlék - aztán a határ elhagyott, kínosan lepusztult épületei jönnek, majd a már megszokott benzinkút. Innen még másfél óra Budapest, a Stadionoktól egy teljes troli-vonal, és otthon is vagyok, Barakáékhoz képest szokatlanul korán.
Még a képletöltésre is van időm és kedvem, amíg hűl a fürdővíz...

Szép nap volt!