Terep-járó: Buék20: zúzmara és gyémántcseppek a Budai-hegységben

Az átutalásomat visszadobta a bank - talán, szokás szerint, a megbízáson lévő aláírásom nem tetszett nekik - mindenesetre engem nem lehetett "visszadobni", így már hajnalban ott voltam az MVTE által szervezett "szezonnyitó" téli túra rajtjában.

Balra fekete ágak, barna fű - jobbra mindez fehér zúzmaracsipkébe öltözötten. Út a Hármashatárhegyre

Épp pirkad. Nincs annyira hideg, mint gondoltam, mindenesetre a kesztyűk a zsebben, tartalék nejlonzacskók a hátizsákban (amennyiben esne, vízhatlanul el tudjam csomagolni a fényképezőgépemet. Sajnos, épp a tavalyi Buék20-on az akkori havas eső tönkretette a monitorát). A villamoson a túrára igyekvők sereglenek, a rajthelyül szolgáló iskoláig pár lépés a meredek Ötvös János utcán felfelé. Gyors nevezés, hátizsákba teszem a kis dobozos almalevet és édes süteményt, és neki is vágok a bő 22 kilométeres távnak.

A Kondorkeselyű házaspár tagjainak válás után megváltozott a lakcíme :-)

Szedem a lábam, a botok kopogását hallani az aszfaltozott járdán, a villamos sínjeinek halk sikítását, ahogy fém csúszik fémen, a város tompa, távoli dübörgését. Örülök, amikor végre az erdőben találom magam, útban a Határnyereg felé. Ismerős rész ez, ahogy a többi is, pontosan tudom, milyen növényfajok élnek itt. Most, január elején persze csupaszok a fák, az avar barna felületét itt-ott törik át az áttelelő kicsi, zöld tőlevélrózsák. Pár lépés után megszépül az erdő. Fehér zúzmara csipkézi ki a finom ágszövedéket. A dércsipkés gallyak hálója mögött, a felhők közötti réseken át látni, ahogy halványan ébredezik a Nap.

Dércsipkés gallyak

Fotózgatok, ballagok, jól érzem magam. Itt jöttünk le tavaly novemberben a Gercse35-ön - mintha egy éve lett volna!
Felfelé egyre szebb az erdő, egyre dúsabb a zúzmaracsipke. A sárga sáv jelzésen, a meredeken felkapaszkodok - örülök, hogy nem csúszik, tavaly ez az egész le volt fagyva, most viszont hamar fent találom magam, egy balkanyar, és irány a Hármashatár-hegy. Lábam elé szinte üvegszerű pendüléssel hullanak a jégkristályok.

Deres ágszövedék hálója: akár a legfinomabb csipke

A túra egyik legszebb része jön! Kitárul a távlat, az ösvényt kétfelől menyasszonyi díszbe öltözött csipkebokrok szegélyezik. Minden fűszál, minden kóróág jégcsokor. Felettem ködpamacsok vágtatnak, néhol kikéklik az ég, a távolban az adótorony derékig ködben áll, a teteje mintha lebegne a táj felett.
A zúzmara szinte elvágólagosan díszlik - az ösvénytől jobbra, vagyis lefelé vörösesbarna a talaj, feketék az ágak... bal kéz felé, talán ötven centivel magasabban, deresen fehérlik minden. Varázslatos!
Terepfutók szökellnek el mellettem, én ebben a mesevilágban nem sietek, ki akarom élvezni a látványt.

Barkócaberkenye - Sorbus torminalis

Az első ellenőrzőponton hóemberes bélyegzést kapok az itinerre - azt hiszem, a pontőrök pontosan így is érzik magukat - innen aztán lefelé tart az út, a jól ismert kék sáv jelzésen. Pár méteren át a "jégvarázs" még fokozódik is, az élénk szélben szaporán pereg a nyakamba a fákról a zúzmaratüske, ropog a lábam alatt is, mint a kókuszreszelék.

Barkócaberkenye - Sorbus torminalis

Aztán megsoványodik, majd eltűnik a fák fehér dísze, és mire az aszfaltúttal való kereszteződéshez érek, csepergős tájon lépkedhetek. A Nap eltűnt egy szürke felhő mögött, kifakult a táj is, szomorkás külsőt öltött. Némán csepeg minden ág, minden gally. Gyorsítok, lefelé ez nem is nehéz, így is lehagy pár ismerős túrázó. Mindössze egy érdekesen pikkelyeződő kéregdarabot találok lefotózásra méltónak.
A következő ellenőrzőpont a Fenyőgyöngyénél van. A tanösvénytáblán orchidea-fotók, alattuk Halász A. megnevezés - ez nem én vagyok, hanem egy nemzeti parkos névrokonom, aki szintén szeret orchideákat fotózni...

Gyertyán - Carpinus betulus, a vidék jellemző fafaja

A szürke, borongós tájban az egyetlen vidám színfolt az ellenőrzőpontot jelző narancs-fehér tájfutó bója, amit hamar magam mögött is hagyok. Az út lassan emelkedik, szalagként tekeredik fel a hegyoldalba az Árpád-kilátó felé. A kilátónál megállok egy percre, odalent párába vész a Gellért-hegy tömbje, áttetsző, akár egy japán grafika.

Zúzmaracsipkés erdőben a Határnyeregnél

Ismét szép szakasz jön. A Nap átmenetileg kimosolyog a felhők közül, szinte melegem is lesz, és parányi fénygolyócskává változtat minden egyes vízcseppet. Nem győzöm az ágakon maradt őszi leveleken átsütő fény szépségét csodálni a vízcseppek fénykoszorújában. Persze, a hátam mögött elsiető túrázók nemigen érthetik, mi nyűgöz le ennyire... Magam mögött hagyom az ágak, esőcseppek, tavalyi falevelek hollywoodi színpaddá varázsolódott világát, a Nap ismét elmerül a nyirkos ködök mögött, hogy ma már meg se pillantsam többet.

Mohák és vízcseppek: a mikrovilág látnivalói

Az Apáthy-sziklától csak a becsület kedvéért kattintok egy ködöset a szemközt feltáruló városrészletről, aztán leballagok a végtelennek tűnő lépcsőn - tavaly tükörjég volt itt lefelé, most nem kell fékeznem, korlátba kapaszkodnom... igaz, nem is nevetünk össze akkorákat az ismeretlen túratársakkal, mint akkor!

Felfelé egyre fehéredik a táj...

Aszfaltos zegzugozás az Ördög-árkon keresztül, aluljáró a villamossínek alatt, aztán kapaszkodás felfelé a túloldalon - ismét csak aszfalton, jó meredeken, amolyan gazdagoknak való terepjárós környék ez. Nézegetem a házakat - van itt rozsdás kovácsoltvas kerítésű, omladozó századelős villától a szupermodern, szürke vasbeton-üveg kockáig minden.

Jégvarázs a Hármashatár-hegyen

Végre ismét erdő! A túra horrorcsúcspontját egy vaddisznófej jelenti jobb kéz felé, kifehérlenek a fehérre rágott bordák, a tetem nem túl régen heverhet itt - és máris fele odavan, a kóbor kutyák és rókák örömére.

Jól látszik a zúzmaraképződés magassági "választóvonala"

Valahogy közelebb képzeltem a harmadik ellenőrzőpontot, örülök, amikor megpillantom a túra emblémájának számító sárga, plüss napocskát. Kedves fogadtatás és házi bejgli fogad itt, megiszom a dobozos kávémat is, jól áthűlt a hátizsákban, beillene jeges kávénak is...

Az ember nem is gondolná, hogy Budapesten jár...

Zebrás kereszteződés, aztán ismét erdő, pontosabban sarjerdő, vékony "eresztvény" sorakozik sűrűn kétfelől. Pisilésre itt semmi esélyem sincs, sehol egy "emberesebb", takarást kínáló fatörzs...
Meglepően hamar felbukkan a negyedik ellenőrzőpont, megkapom a bélyegzőt, de nem sokat időzök a siváran szürkésbarna színek világában, inkább igyekszem gyorsítani.
Csak néha állok meg egy-egy érdekesebb látvány miatt: háromszögletű, smaragdzöld mohapárna, érdekesen ráncolt bükktörzs, feketére korhadt fadarabot kicsipkéző szarvasagancsgomba. A vegyes erdőben itt-ott megbúvó öregebb bükkök vizes kérgükkel már-már nem is fához hasonlítanak: vékony "bőrük" alatt köteges izmokat vélek látni, szinte várom, hogy megmozduljanak.

Rövid időre kikékülő ég alatt járhattunk

Már messziről hallani a Gyermekvasút szerelvényeinek sípolását, közel az állomás, ahol ércesen mutáló kiskamasz-hang sorolja az indulási információkat, valósággal kukorékol a kislegény. Orromba kormos-füstös szagok csapnak: itt kell legyen a közelben a gőzmozdony, a nosztalgia-szerelvény... még csühögő hangját is hallani a fák mögül. Elmosolyodok, micsoda külön világ ez a vasutasoké!

Ezután beszélgetőtársakra is akadok egészen a Nagy-rétig, sok túra szóba kerül, no meg hogy jó-e kutyát hozni, lehet-e kutyát nevezni (és akkor jár-e neki az oklevél). Nagy kutyások-macskások.

Az ORFK-adótorony derékig ködben áll

A Nagy Hárs-hegyen megkapom az ötödik pecsétet (ez elég elkárhozottul hangzik :-) ), a pontőrök kis tábortűz mellett igyekeznek melegedni, a füstöt és a meleget el-elkapdossa az élénk szél. Szokás szerint eltűnődök az ötszáz évvel ezelőtt itt élt pálos remetén, kényelmetlen barlangján, hősies aszkézisén, és hogy húsz évig fordította magányában a Bibliát... és munkájából egy szó sem maradt fent. Pedig ha meglenne a Bátori-féle fordítás, száz évvel régebbi lenne, mint az angolok Jakab-kori Bibliája... egy igazi reneszánsz nyelvemlék.
Hát, de nem maradt fenn.
Mennyi érték veszett el szerencsétlen történelmünk során!

Síknak látszik, valójában elég meredek az ereszkedés a kék sáv jelzésen

Innen már végig lefelé tart az utam. A Nagy-rétnél vár a következő ellenőrzőpont, kapok zselés szaloncukrot is. A pont körül van egy kis nyüzsgés. Megvakargatok egy vizslát és nekem dől egy vöröses bundájú négylábú is egy kis kényeztetésért. A kutyákkal mindig jól kijöttem.

Pikkelyesen elváló száraz kéreg rajzolata

Körülbelül két kilométer, fél óra biztosan elég rá, békésen ballagok hát Hűvösvölgy felé. Egyre csepergősebbé válik az idő, megszürkülnek a színek, és már előre örülök a célban várható főtt virslinek. Tappogok hát a város széli utcákon, a villamossínek mellett, orromba csap a lángosos bódé felől áradó olajszag. Egy feketerigó megtévesztően tavaszi dallamokat énekel. A most végtelen hosszúnak tűnő Völgy utcán végre elérem a reggelről már ismert meredeken emelkedő "célegyenest", jobbkanyarral fel, és hamarosan már ott is vagyok az iskolaépület előtt. Fapadok, kondérban főtt tea, virslik, mustáros és ketchupos üvegek garmadája, szeletelt kenyér... egy izgatott vizsla kalimpál előttem, aztán az iskola tornatermében, amíg gazdája sorba áll a záró pecsétért, tüntetően lefekszik, arccal az odakinti virslik felé.

Mogyoró - Corylus sp.

Megkapom az oklevelet - percre pontosan sikerült az időt tartani, ha nem muszáj másképp (mondjuk a vasúti menetrend miatt), én kihasználom a szintidőt - fotózgatok, beszélgetek, nézelődök - semmiképp se rohanok, az maradjon csak a többi stresszel együtt a dolgos hétköznapoké. A magam tempójában gyakorlatilag akármeddig el tudok sétálgatni, de ha bárki siettet...
Szerencsére, itt senki sem siettet, a szintidő is barátságos, megérdemeltnek érzem a szép, igényes kivitelű (fém) kitűzőt.
És a Karácsonyra kapott bakancsom is kiválóan vizsgázott, noha nadrágszáram árulkodik arról, hogy néhol volt némi csúszós sár is.

A virsli elfogyasztása és némi vidám beszélgetés az utolsó napirendi pont ezen a túrán - engem vár a forró fürdő, és még egy utó-szilveszteri buli Budakalászon... ideje hát indulnom a villamosmegálló felé.
Örömmel fedezem fel az elfeledett almalevet és epres croissant-t a hátizsákban, ahová reggel beraktam.
Jó nap volt!