Terep-járó: Fel a Csóványosra! Jégvarázs a Börzsönyben

A Fel a Csóványosra! már évek óta amolyan szezon-nyitó, erőnlét-felmérő börzsönyi túra a számomra. Volt, hogy pokolian csúszós, ónos eső után lefagyott terepen kapaszkodva kellett meghódítani a Börzsöny legmagasabb csúcsát, és volt, hogy hetvencentis hóban tappogva. Igen, rendszerint a kiszemelt buszt is lekésem Királyréten, hazafelé. Idén viszont sok minden máshogy volt...

Síknak látszik, pedig meglehetős kapaszkodás ez Diósjenő felett

A lehető legkorábbi, hat óra hétkor induló zónázóra már tegnap megvettem a jegyet, így nincs más dolgom a Nyugatiban, mint sorbaállni egy rántott húsos zsömléért. Vastagon fog a sötétség tolla, még vagy másfél óra van napkeltéig...

Százhússzal szalad velem a vonat, nincsenek rajta sokan, odakint masszívan hömpölyög az éjszaka. Királyi magányban üldögélek a legfűtöttebb részen, a "kakasülőn". Vácra érve mintha más világosodna kicsit, átszállás! Az özönvíz előtti "Piroska" szerelvény már ott búslakodik a szomszédos vágányon.

"Vöröskatona" posztol egy utcasarkon Diósjenőn

Diósjenőig zakatolok vele. Koránkelő kirándulók, botok, egy masnifülű kutya pórázon. Lassan oszladozik a sötétség, kontúrossá válik a gallyak szövedéke, kirajzolódnak a háztetők. Diósjenőn aztán indulhat maga a túra.
Majdnem azonnal "dobok egy hátast" az aszfalton. Szemerkél valami jeges esőféle, ami azonnal le is fagy, fényes kérget képez mindenen. Jókora vörös kandúr posztol az utcasarkon, először behátrál előlem a fal mögé, amikor rákérdezek, hogy akar-e inkább egy fotót, előjön és pózolni kezd.

Fölfelé haladva egyre meseszerűbb az erdő

Egy idősebb túrázó másodpercek alatt felszívódik előttem a szürkés ködben, míg Diósjenő soha véget nem érő utcáján csúszkálok. Pár szóra túratársam is akad, beszélgetünk, vagy tizenöt évvel vagyok idősebb nála, szóval furcsa, hogy el-elmarad - de végül is itt nincs konkrét szintidő, csak az a lényeg, hogy 10 és 13 óra között fent legyünk a Csóványoson.

Végig a zöld sáv jelzésen megyek, jól ismerem, legutóbb a Sisa Pista túrán jártam itt - te jó ég, akkor micsoda hőség volt! Majdnem megfőttem itt felfelé, a Dugóhúzó előtt... most is kimelegszem, de a mesés zúzmarahintés látványa folyton megállít egy-egy kockányi fénykép elkattintására.
Centiméteres, pálcika formájú zúzmarakristályok állnak el minden elképzelhető felületen, minden elképzelhetetlen irányba. Zúzmaraköntöst viselnek a meghajlott füvek, de még a mohacsipkék szélét is fehérrel varrta ki a jég.

A Csehvár után pihenősebb szakasz jön. Széles szekérút, a jégvilág színei méterről méterre változnak. Hol eltűnik a zúzmara, hol dér hinti be a gallyakat, hol finom ködpára mossa el a kontúrokat... Van, hogy bal kéz felé zúzmara-mentes, ám ködös a világ, jobb kéz felé kristály-éles a fehérség.

A patakátkelésnél különösen óvatos vagyok. Nem bízok a jégben, bár tömörnek látszik, de hallom a jégpáncél alatt az élő víz csobogását. Figyelem az állatnyomokat: ahol a testes szarvas átkelt, ott talán alattam sem fog beszakadni!

Zúzmara-pálcikák

Ismét felfelé, hol kevésbé, hol meredekebben. De őszintén szólva a látvány annyira elvarázsol, hogy a meredekséget nem is érzékelem. Fehér, vörös, szürke színek kavarognak körülöttem.

A Nyír-réten megállok, leveszem a hátizsákom - teljesen vizes, nem is vettem észre, hogy a szemerkélő ködös izé így átitatta a szövetet. Fényképezőgépem lencséje is erősen párásodik.

Pár perccel és fél liter aloe verás zöld teával később ismét nekivágok a kaptatónak.

Csehvár után kényelmes, pihentető szakasz jön, széles erdei úttal

Forgatom a fejem... hol egy kusza fenyvesrészlet, hol szálegyenes bükkök katedrálisa ragadja meg a figyelmemet. A zúzmarakristályok itt hosszú, hegyes tűk. Tavaly micsoda hó volt itt! Most csak a látvány kedvéért, itt-ott fehérlik a föld, jól járható az út is. Egyszerűen nem veszem észre, mikor jutok a mumusnak számító Nyír-réti nyiladékhoz, bár érzem a kilátó felől a tábortűz füstjének illatát. Úgy ballagok fel rajta, hogy nem veszem észre! Aztán megködlik előttem a csóványosi kilátó tömbje, ködlepel hullámzik mindenen, a tűz lángjai élénken lobognak a bogrács tea alatt.

Adminisztráció, ismerős arcok, két bögre pont megfelelően meleg tea... A kilátóba nem érdemes felmenni, pár méterre alig lehet ellátni. Kezdek fázni is, most, hogy megálltam, úgyhogy búcsút intek és megindulok lefelé a kék sáv jelzésen.

Sokan jönnek szembe, és kivétel nélkül mindenki megkérdezi, messze van-e még a csúcs. Ami azt illeti, egyre messzebb, ahogy ballagok lefelé...
Ismét belépek a zúzmara-zónába, és egy váratlan pillanatban el is csúszok - a változatosság kedvéért a másik térdemre is beszerezve egy kis véraláfutást.

A Fultán- (Foltán-) keresztnél igazi mese-erdő fogad. Szikrázó fehérség mindenütt, vastag, már-már melegnek és bolyhosnak ható zúzmarakabát fedi a didergő fákat. Fémes, élesen pengő csilingeléssel peregnek a jégkristályok.

Aztán ahogy ballagok lefelé, egyre fogyatkozik a zúzmara, dérré válik, aztán eltűnik. Borongós, sötétes itt a fák között, a színek barnák, szürkék... és zöldek! Észreveszem a mohákat. Fotózgatok is. Azt csak otthon veszem észre, nagy képernyőn, hogy az elsőre egyformának tűnő mohák mennyifélék - legalább öt különböző faj, ami persze a hazai 400 fajhoz képest nem sok, de engem azért meglepett. Ez egy külön mikro-dimenzió! Hol miniatűr fenyveshez, hol tujákhoz, hol harasztokhoz hasonlítanak a mohatelepek lakói. Nem is kell sok fantázia, hogy benépesítsem pirinyó lakókkal ezt az elvarázsolt törpe erdőt!

Amott dagonya. Megnézem közelebbről, vastag jegét feltörték a cocák, hemperegtek is a jegeces sárban. Aztán az egész egy tömbbé visszafagyott.

Ismét patakátkelés, most kevesebb szerencsével. Egy kövön megcsúszok és fél lábbal a jégen, majd egy roppanás, és a jég alatt találom magam. Szerencsére bakancsom magas szárú és vízhatlan. Kirángatom lábamat a recsegő jég fogságából és felkapaszkodok a partoldalon. Felettem elrepül egy holló, és valósággal kinevet. Könnyű neked, szárnyad van!

Most jön a hosszú aszfaltcsík Királyrétig. Nem lehet rajta sietni, mert a már Diósjenőről ismert jéghártya itt is les áldozataira. Azért sietek, mert eléggé elmoháztam az időt... De azért még egy kis videót tudok készíteni a patakról.
A busz bent áll, percre pontosan a terv szerint sikerült elérnem, a Fel a Csóványosra! túrák történetében először.
Ismerős itt is akad, átszállás Kismaroson, pontosan jön a vonat. Végig beszélgetünk.

A Börzsöny megunhatatlan.