Terep-járó: A Naszály vadvirágai nyár elején

A Naszály messziről látszódó, mészkőbányátől sebzett tömbje valóságos botanikai kincsesbánya. Több száz növényfaj otthona, köztük sok védetté vagy fokozottan védetté. Az élőhelyek nagyon változatosak aránylag kis területén is, a Naszály maga is mindig más és más arcát mutatja. Bármikor is látogatok ide, mindig megajándékoz valami kivételes élménnyel, látvánnyal...

Kaszanyűg bükköny - Vicia cracca

Júniusi szombat reggel. Hamarosan felújítás miatt teljesen le fogják zárni a Nyugati pályaudvart, de most még a lefóliázott, felállványozott belvilágban zajlik a forgalom. A kirándulók mellett néhány vasútrajongó is felbukkan, különféle klasszikus mozdonyokat ábrázoló pólókban, valaki pedig század eleji cilinderes utasnak öltözött, a bajszát is kipederte... Ó, a vasútrajongók egy külön világ!

Már fent ülök az emeletes zónázó kakasülőjén, amikor nagy dohogással, párapamacsokat lövellő régi, fekete gőzmozdony érkezik a kettővel távolabbi vágányra. Nézem a reggeli napsütésben gyorsan eloszló pamacsokat, és elgondolkodok azon, hogy a két szerelvény között legalább száz év a korkülönbség...

Nem pipacs. Bujdosó mák - Papaver dubium, piros színváltozat.

Vácott bőven van időm átsétálni a buszállomásra - Egerben bezzeg a vasút és a busz állomása között ott van maga Eger! Érezhetően melegedik az idő, az égbolt feszesen szikrázik. Ígéretes, szép nap lesz ez!

Katalinpusztán rajtam kívül néhány kiránduló száll csak le, valószínűleg kéktúrázók - a Naszályon áthalad az Országos Kék jelzés. Én a látogatóközpont felé veszem az irányt, hogy onnan vágjak neki a hegynek.

Bangitalevelű hólyagvessző - Physocarpus opulifolius. Kerti növény, kiszökött

Sehol senki. De tudom, hogy nem lesz ez sokáig így, ez népszerű kirándulóhely, sok kisgyerekes család felkeresi a tanösvényt. A kis tavacska felől harsogó brekegés hallatszik, követem a hangot...

Igen, bőségesen van béka a mocsári íriszekkel pettyezett tavacskában, köztük egy jókora, majdnem kéttenyérnyi példány - láthatóan ő az alfahím itt. Megállás nélkül brekeg, és kihívó tartásban, felemelt felsőtesttel ráúszik mindenkire, aki brekkenni merészel. Magamban vigyorogva nézem az alfabékát, gőgös fejtartását - milyen fárasztó élete lehet!

Amott egy hal oldala villan. Tenyérnyi hal, de valahogy furcsán úszik, oldalazva... és a fejére mintha rátapadt volna egy darab fekete hínár. De hoppá. Nem hímár az, látom már a tekergőző, hosszú testet is. A hal csap egyet a farkával, a küzdelem az orrán lógó siklóval a víz alatt folytatódik. Néha felbukkannak, ilyenkor igyekszem egy-két gyors képet kattintani. A hüllő sárga karikás szeme szinte villog. Zsákmányát lenyelni biztos nem tudja, még ha fele ekkora lenne a hal, akkor se boldogulna vele... de hát a siklókat nem a szemmértékükért szeretjük. Aztán mindketten eltűnnek a mélyben, és sosem tudom meg, hogyan végződött a viaskodás. A szemem előtt zajló drámai "természetfilmtől" szinte szédülten indulok utamra.

Termetes béka les a kis tóban...

Először a Rockenbauer-kopjafa felé veszem az irányt. Kimelegedek a kapaszkodótól, itt a fák alatt árnyék van ugyan, de megül a meleg is... még mindig nem találkozom kirándulókkal. Egy széles dózerúton "rövidítek" a tanösvény felé, örömömre szép szál parlagi rózsák nőnek rajta.

Átóvakodok a függőhídon. Most nincs rajta az "életveszély" tábla, remélem azért, mert mióta itt jártam, megjavították, és nem azért, mert valaki ellopta a táblát... Akárhogy is, az imbolygó függőhídnak megvan a maga hangulata.

Végre itt a Gyadai rét! Szemembe vág a ragyogó napfény. Mellmagasságú füvek lengedeznek, köztük sok színes virág: rózsaszín kakukkszegfű, felnyúlt közepes útifüvek, vadítóan rózsaszín magyar szekfű virágcsomói, halványlila mezei varfüvek fejecskéi, peckesen álló sárga bakszakállak... A napfény átsüt a szirmokon, színes templomi üvegablakokká változtatva a rétet.

Az "alfahím" béka megállás nélkül brekegett és demonstrálta erejét

A rét "alján" elkanyarodok jobb kéz felé, a piros jelzésen.Ami azt jelenti, hogy belemerülök a magas fűbe, mert az út alig sejthető. Nem sokan járhattak erre mostanában! Fejemet süti, arcomat égeti a napfény, és a magas füvek között szinte áll a levegő. Nagyon meleg van! Az út a kis Lósi-patakot kíséri, néhol sár is van, néhol pedig fehér paplant borít mindenre a nyárfa-szösz. Mintha még a patak medrében is nyárfa-szösz hömpölyögne, víz helyett... szinte havas a táj. Pár fotóval és megszámlálhatatlan csaláncsípéssel gazdagabban folytatom az utamat. Itt-ott ritkább növények is felbukkannak: liláskék réti iszalag finom, balerinaszerű virágai, erdei borkóró, amit eddig csak Ausztriában láttam. Az út alig sejthető keréknyoma végre kivehetőbbé válik, keményre száradt talajon lépkedek, kétfelől kaszanyűgbükköny áradata borul az útszélre. Nini, finom alkatú kis fehér szegfűféle: rigószegfűk csoportja kerül elém.

Mint egy mesekönyv illusztrációja...

Az út végre bekanyarodik a fák közé, már rég elhatároztam, hogy ahogy árnyékba érek, előveszem az innivalómat... ropogósra kristályosodott az arcomon a verejtékből kiváló só. Vége a hosszú, magányos vándorlásnak, de itt, a fák között sem jobb. Fülledtség ül a lombok alatt, és agresszíven zümmögő rovarok hada kezd ostromolni. Mire lesöpröm az átkozott böglyöt a karomról, már belém is harapott, és hamarosan tízforintosnyi piros flekk ékeskedik... ahhoz képest, hogy befújtam magam rovarriasztóval!

És most jön a Naszály megmászása, a lehetséges legmeredekebb úton! Órámra pillantok, nem kell rohannom, a kiszemelt kosdi buszig bőven van időm. Hát, ez a kilométer alaposan megizzaszt, meg is kell állnom néha. Örülök, amikor lankásabbá válik az emelkedő, felbukkannak a fehér, csontszerű triász mészkő tömbök.

A kockás sikló és a hal harcából ennyit lehetett látni...

Felérek a gerincre, szusszanok... mennyi látnivaló! A gyakori növényfajok váltakoznak a védett, sőt fokozottan védett ritkaságokkal. Színek és formák tobzódnak, óvatosan lépek még az ösvényen is. Szép szemes boglárka lepke kerül elém... vibrálóan mélykék szárnyait mintha fehér csipkeszegély keretezné. Amilyen kicsi, olyan elegáns! És még fényképezni is hagyta magát...

Felettem fehér tornyos gomolyok göndörödnek, néha a Napot is eltakarják. Óvatosan leereszkedek a Násznép-barlanghoz, amiben tán lakott az ősember is. Gyakran eszembe jut, hogy ősünk amellett, hogy beérte egy ilyen sötét és nyirkos lyukkal, igencsak "combos" lehetett, ha naponta mászott itt fel-le, és végtére is, a mamut meg a gyapjas orrszarvú se jött fel a Naszály tetejére, le kellett érte menni...

Parlagi rózsa - Rosa gallica

A meredek, páfrányokkal szegélyezett szirtorom peremén széncinege lebeg egy helyben repülve, mint valami kolibri, szapora szárnycsapásokkal. Legalább három páfrányfajt azonosítok hirtelen, aztán lesz itt több is. Valahol az elérhetetlen magasságban tarka nőszirom kelleti magát a meredély szélén. A cinege "liftezik", szerintem fészke lehet itt valamelyik sziklarepedésben...

Felkapaszkodok a rövid, de meredek úton, a Nap eltűnt a felhők mögött, szinte sötét lett az eddigi szemfájdító sziporkázás után. Esőben igencsak csúszós lehet itt!

Mezei varfű - Knautia arvensis

A gerincről immár lefelé visz az utam, a Nap ki-kisüt egy lélek sem jár erre most... lehajolok megkötni a cipőfűzőmet. Nini, szamóca! Öt perc szamócaszünet, tényleg nem sok kiránduló járhatott itt előttem. A szamócák még virágzanak, de már a mennyeien illatos piros termés is ott kelleti magát rajtuk... és milyen édes, milyen zamatos...

Kicsit lejjebb újabb gasztronómiai meglepetés vár. Egy kivadult cseresznyefa! Apró, de igazán édes, ropogós, szinte feketéspiros gyümölcstől roskadozik. Lehúzom az alsó ágakat, és "legelek".

Közepes útifű - Plantago media

Sárga körtúra, aztán sárga kereszt jelzés, egyre borongósabb az ég... amikor az útelágazáshoz érek, már csepereg is az idő. Néhány ibolyás gérbics azért megállásra késztet. Idén még nem találkoztam ezzel az orchideafélével!

Egyre jobban esik... elő a pelerint! Magamra húzom, aztán már zuhog is rám a gyorsan jött zivatar, cseppjei valósággal masszírozzák a vállamat. Kidugom a kezem a pelerinből, tenyereimet az eső felé fordítom. Tenyeremen koppannak a cseppek, finom érintésükkel simogatják, pici patakocskák szaladnak le az ujjaim között... arcomat is felfelé fordítom, mennyire jó érzés, hogy az eső mosdat!

Közönséges bakszakáll - Tragopogon orientalis

Ballagok a kövezett, régi úton, az esővíz patakokban folyik lábam körül, ügyelnem kell, hová lépjek. Az út végét homályba fogja az esőfüggöny Gyönyörű, meghitt pillanat!

Bányász emlékműhöz érek. Hat, kopjafára emlékeztető oszlop idézi az 1931-es karsztvíz-betörésben odaveszett vájárok emlékét. Milyen szörnyű sors, ami elkerülhető lett volna, ha a tulajdonosok nem spórolnak a bányán... olvasom a történetet az ismertető táblán. A hajdani bányatáró szűk, berácsozott bejárata is a katasztrófára emlékeztet...

Egy idősebb, magányos turistahölgyet érek utol, beszélgetünk, az eső ahogy jött olyan hirtelen el is áll, felragyog a napfény, párapamacsok szállnak fel mindenütt. Szakszerű magyarázatot kapok a naszályi mészkőbánya és a helyi mikroklíma összefüggéséről. Fél órám van még a buszig... ezt nem lehet jól kiszámítani, de jobb így, mintha lekéstem volna.

Nyárfa-szösz hömpölyög a Lósi-patak medrében

A busz szinte repül velem Vácig - alig van rajta utas - Váctól vonattal megyek Alsógödig, innen komphajóval tovább... a sok átszállás bőven ad módot pihenésre, sőt egy pohár sörre is. Micsoda remek nap!

A távolban, a pilisi Vöröskő orma felett esősávok lógnak a földig az alkonyat lilásnarancs fényében.