Összes oldalmegjelenítés

2021. június 9., szerda

Természetfotós csavargás a Szentendrei-szigeten

 A Dunakanyar és Budapest között bő harminc kilométer hosszan húzódó dunai sziget kb 56 négyzetkilométeres területe számomra igazi "hazai pálya", ennek ellenére sok részén még nem is jártam. Sok helyen nem is járhattam, mert védett vízbázis és a belépés engedélyhez kötött. De a négy szigeti falu (plusz Surány és Horány) között is bőven akad érdekesség, ha az ember türelmesen ballag a homokutakon, és nézegeti az út szélén felbukkanó látnivalókat, hallgatja a feje felett repkedő gyurgyalagok bugyborékoló énekét, a hollók lágy korrogását, és tekintetével követi a szürke gém hallatlanul kecses szárnycsapásait...

Én ezúttal vagy harminc kilométert bolyongtam a kaszálók és dűlőutak szövevényében, és igazi felfedezőnek érezhettem magam, legfeljebb a vízparti susnyásban megbúvó vadkempingezőkkel,  néhány kerékpárossal, horgásszal és kíváncsian bámuló tehénnel találkoztam útközben. De rajtuk kívül igazán sok természeti látnivaló került az utamba: kopácsoló fakopáncs, színpompás lepkék, védett vadvirágok...

... és, persze, a szúnyogokkal is találkoztam szép számban, de hát ez a vízparti élet velejárója.

Az ártéri fűzfák, még ha kidőlnek is, zavartalanul hajtanak az immár szinte vízszintes törzsből

Nagy tűzlepke (Lycaena dispar) boglárka virágán. Védett lepkefaj

Egy megunhatatlan szépség: a fekete nadálytő - Symphytum officinale

Pipacs - Papaver rhieas

Közönséges bakszakáll - Tragopogon orientalis

Nagy fakopáncs - Dendrocopos major. Védett faj

Kis lagúna: igazi réce- béka- és halivadék-paradicsom

Tőkés réce "óvoda" (Anas platyrhyncos)

Fakó színű réti here - Trifolium pratense

Szakállas csormolya - Melampyrum barbatum

Mezei csormolya - Melampyrum arvense

Színhiányos réti here - Trifolium pratense

Érdes csüdfű - Astragalus asper. Védett növény

Réti margitvirág - Leucanthemum vulgare

Homoki báránypirosító - Alkanna tinctoria. Védett növényke

Sima vizű, brekegéstől harsogó kis holtág

A rejtőzködés gülüszemű nagymesterei... ketten vannak

Ez meg itt hason rúdtáncol...

Magyar cickafark - Achillea pannonica

Nyár eleji színpompa egy búzamező szélén

Fátyolos nőszirom - Iris spuria. Védett faj

Mocsári nőszirom - Iris pseudacorus

Réti iszalag - Clematis integrifolia, szokatlanul sok szirommal. Védett növény

Vajon mi ennyire finom a ligeti zsálya (Salvia nemorosa) virágán?

Réti here - Trifolium pratense

Orvosi atracél (Anchusa officinalis) szokatlan színben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.