Terep-járó: Séta az esős Börzsönyben

Ájult szárazság és hőség egy hónapig... és most egyszerre esett le egy havi adag eső az országban. Persze egy elszánt kirándulót holmi zivatar vagy sár nem riaszt vissza. Bár engem majdnem sikerült...

Párás az erdő

Négy óra tájban egy hatalmas mennydörgés szinte kivet az ágyból. Odakint villámok fénye borítja egy-egy villanásnyi időre nappali világosságba az újlipótvárosi ház gangját. Esőfüggöny az ablakon túl, a zuhatagot gurgulázva nyeli az esőcsatorna, a cseppek sztepptáncot járnak a rozsdamentes ablakpárkányon...

Majdnem visszafekszem aludni. De a műholdkép szerint egy óra múlva eláll az özönvíz... na jó, akkor hát készülődjünk!

Egy ál-macska les rám... igazából kidőlt, korhadt fatörzs

A Nyugati pályaudvar felújítás miatt zárva, a KÖKI-re kell eljutnom, igaz metró sincsen, szóval metrópótló busszal. Jó sok időt rászánok, kell is. Megveszem a vonatjegyet Kőbányán - végre nem automatából - aztán ténfergek kicsit a poszt-apokaliptikus hangulatú állomáson, míg befut az emeletes vonat Cegléd felől. A tető alatt erősebben csurog az eső, mint kint a szabadban. De az eső intenzitása tényleg csillapodik, és végre nincs aszfalt-olvasztó negyven fok!

Az esőtől újra zöld lett minden

Idő, míg a vonat kikecmereg Budapestről, és végre az ismerős Duna-menti síneken halad. Késünk, öt percem van Verőcén, hogy elérjem a buszt Királyrét felé... rohanok, és a busz sofőrje is rendes, mert megvár. Teszünk egy nem tervezett kitérőt Nagymaros felé, aztán végre... igen, Királyrét!

Még mindig elég korán van, kirándulók sehol, és az eső is csepereg. Hátamra kapom a zsákot, és a buszról lelépve beletoccsanok az első pocsolyába.

Mezei katáng - Cichorium intybus

Varázslatos az erdő! Mintha visszanyerte volna önmagát. Átölel a párás levegő, különös meghittséggel tölt el az erdő hangulata, mintha még a fák is közelebb húzódtak volna egymáshoz. Nagy koppanással hull le egy-egy kövér esőcsepp az átázott talajra. Vízhatlan túracipőmben könnyed a léptem. Egy-egy madár kiáltása hallatszik csak, a puha talajon hangtalanul lépkedek. A távolból gyerekzsivaj hallatszik: a madarász tábor is ébredezik már!

A Bajdázói-tónál jókora pocsolyákat kerülgetek

Meglepő módon szalamandrával nem találkozom. Azt gondoltam volna, ennyi langyos eső után bulizni fognak. De talán pont emiatt mászkáltak világgá, messzebb a pataktól és a Bajdázói-tótól.

Utamat kék négyzet turistajelzés kíséri, ballagok felfelé... párafellegek szállnak fel, kékes derengésbe burkolják a távolabbi törzseket, mesebeli hangulatot teremtve. Senki sem járja az erdőt, mindössze egy elvetemült terepfutó cuppog el mellettem. Én is technikai pólót viselek, mégis folyik a hátamon a verejték. Olyan a páratartalom, mint a köderdőben! A katángok kék szirmai összetapadtan dédelgetik a hízott vízcseppeket, a fák gyökerei vizesen csillognak. Pár lépésenként megállok ámulni: mennyire szép mindez!

Hirtelen kisüt a Nap, fénycsíkokat húz, felszikráznak a faleveleken rezgő esőcseppek. Egy ázott lepke kászálódik elő, és szárítgatni kezdi szárnyait.

Fekete ökörfarkkóró - Verbascum nigrum

A Szén-pataki turistaház felé jobbra térek le a nyiladékról. Meredekebb, mint hittem, és csúszik is. A girbegurba törzsű tölgyeket délceg gyertyánok és bükkök váltják fel, itt aljnövényzet is alig van, egy-egy bimbós széleslevelű nőszőfüvet látok csak.

A Szén-patak vize vidám kacagással ugrik kőről kőre. Azt hittem, ennyi eső után akár villám-árvizet is láthatok, mint egyszer a Bakonyban... de nem, a talaj "megitta". Nagyon nagy volt a szárazság! Bóklászok a gyönyörű tájon, nem nehéz elképzelni, hogy a smaragdzöld mohával fedett gyökerek között manók lakhatnak... Az esőtől megduzzadtak, és zöld fényben izzanak a mohapárnák.

Követem a patakot lefelé... az út szélén magasra nyúlt kórók, az általános drapp-barna színek között néha villan fel egy-egy élénkebb színfolt: lila imolák, sárga ökörfarkkórók, fehér seprencék.

Útszéli imola - Centaurea stoebe

Egy elágazásnál megállok eltűnődni, hogy menjek-e Diósjenő felé, vagy forduljak-e inkább vissza Királyrét felé? Végül az utóbbi lehetőséget választom, mert eléggé elvacakoltam az időt a fotózgatással... de nem bánom, legközelebb majd arra a környékre megyek kirándulni. Most békésen ballagok a kék sáv jelzésen - továbbra sincs sehol senki, enyém az erdő - nézelődök, szívom magamba az erdő megannyi látványát, színét, illatát, hangulatát.

A Béla-rét gyakran rejteget botanikai érdekességeket. Most magba szaladt sárgálló füvek hajladoznak rajta, kis részét kaszálták csak le. De így is egész sok virágot látok. Felbukkan egy-egy kései bársonyos kakukkszegfű, élénk rózsaszín bakfű, különféle harangvirágok. A párától homályos égen sápadt korong a Nap - jócskán meleg lett már, fülledt párafüggöny lebeg a rét felett. Megtörlöm a homlokomat. Bosszantóan zümmögő apró rovarok kísérnek.

A szárazság miatt az őszből is jutott egy kis előzetes...

Fogalmam sincs a menetrendről - az eredeti terv az lett volna, hogy Diósjenőn várom meg a vonatot - de nem idegeskedek ezen. A Net itt nem segít, nincs térerő, de biztosan érzem, hogy minden rendben lesz, ezért teszek egy kitérőt az új kilátó felé. Izzasztó az emelkedő, pedig igazán nem meredek. Igyekezetem jutalma most nem a panoráma - a távlat párába vész - hanem egy hatalmas kardoslepke, amit szinte hessegetnem kell. Szinte habzsolja a fekete peszterce nektárját. Csíkos, mint egy tigris!

Királyréten most már mocorog néhány ember, parkol pár autó, suhan pár kerékpáros. Iszom egy nem éppen olcsó presszókávét, beszélgetek az ottaniakkal, foltos macska sündörög a lábam körül. Békés minden - és negyedóra múlva jön a busz...