Terep-járó: Advent a Cserhát lankáin

Karácsony előtt rengeteg munkám összejött... igazi kikapcsolódást a túrák, kirándulások tudtak adni. A blogbejegyzést is némi késéssel írom... de talán most sem késő. A Cserhátban alig járok, sok pontja busszal nehezen megközelíthető, ezért is volt ígéretes az egy váci átszállással elérhető, Karácsonyra hangoló kirándulás, Alsópetény rajt-céllal. Nem hosszú, nem szintes, jótékonyság is akad benne - pont jó lesz ez pár nappal Karácsony előtt!

Cserháti lankák

Az átszállás egész pontosan Vác-Alsóvárosban van, ahol még az életbe' nem tettem ki a lábamat a vonatból, pedig ezen a vonalon gyakran járok. Rajtam kívül vagy egy tucat kiránduló veszi lépteit a közelben lévő buszmegálló irányába, és ott kiderül, hogy igen: mind az Advent a Cserhátban túrára mennek. Ismerős arcok is akadnak.

Kanyarok, dombok, falvak. A szántóföld vékony, olvadozó hólepel alatt szunnyad, a fák ágai feketén karcolódnak a sápadtkéken fénylő reggeli égre. Felhő nincsen az égen: szép napnak ígérkezik ez a mai!

Az alsópetényi művelődési ház pár lépés csak a buszmegállótól, a regisztrálás gyorsan megy, elő is neveztem, ezért díjkedvezmény jár. Megkapom az útonal-leírást, meresztem a szemem a jó apró betűkre... sebaj, menni fog. Csípősen hideg a reggel, a szervező karját kinyújtva mutatja, hogy kilépve az épületből balra induljak, jelzést egy darabig nem is látok, ropog a lábam alatt a fagyott murva, fűszál, megolvadt és visszaolvadt hófolt. Pár fagyott lábnyom valószínűtlen mérető kutyát sejtet - te jó ég, mekkora lehetett? Akár egy medve...

Rackák

Nézsa felé ballagva hamar elérkezik a Cser-tó. Opálosan fagyott felszínén tükröződik a napfény. Némileg szomorúan nézem a lebetonozott partot... jó kis vizes élőhely lehetne némi náddal, vízinövényzettel... Az út elkanyarodik a tóparttól - megjelennek a piros-fehér szalagok is - a távolban sodrott szarvú rackanyáj legelészik. Szép ősi fajta. Aki lebirkázza a másik embert, sose állt még tűhegyes, akár öklelésre is kész racka-szarvakkal szemben...

Az út szelíden emelkedik a talpam alatt, hagyom, hogy a gyorsabb túrázók megelőzzenek. Nem sietek, nincs rá okom: a busz úgyse jön előbb... elámulok a mindent kibíró egynyári seprencén: leolvadt róla a hó, a zúzmara, és lám: virágzik tovább! Recseg a fagyott, barna tölgyavar a lábam alatt... ide még nem ért el a reggeli napfény.

Egynyári seprence - Erigeron annuus

A Forgács Péter pihenő néven jelzett hely egy pompás, öreg tölgyfa alatt felállított néhány padot jelenti, hó is akad, a napfény narancsvörösben ragyogtatja fel a fán rekedt száraz leveleket. Néhány túrázó reggelizik itt, engem is meginvitálnak egy kis kóstolóra... kávé, házi pogácsa... ki tudna ellenállni a szíves kínálásnak? Még néhányan érkeznek - láthatóan ismerős társaság - a továbbiakban velük ballagok, beszélgetve, békében.

Decemberi színek

Meredeken balra fordul az út, szép völgy, délceg törzsű fák között csíkokat húznak az árnyékok... aztán szántóföld szélén bukkan ki az út, szépen süt már a Nap, szinte az erejét is érezni. A levegőben az egyre közelebb kerülő Legénd fűtés-szaga száll, balra ácsolt kilátó uralja a tájat, mint egy hatalmas vadles. A túra nem érinti, az út balra bekanyarodik Legéndre, itt addig ballag az ember, míg be nem ér az ellenőrzőpontra, ami a Községi Könyvtár. Verebek zsinatolnak egy csipkebokorban... rendesen feladják a magamfajta amatőr fotósnak a leckét, ide-oda nyüzsögnek, a fókusz folyton valami gallyat talál meg. Mire sikerül értelmezhető képet készítenem a sajnos egyre ritkább házi verébről, a csapat erősen elhúz a távolban.

A falusi kerítéseken, házakon mindenféle karácsonyi dekoráció, fényfüzér ékeskedik, aztán itt a főtér, és hamarosan a könyvtár is. Mindenfajta bójánál hitelesebben jelzi helyét az előtte parkoló autó - azonosíthatóan az egyik pontőré, ezért is érdekes, ha helyiekkel kirándul az ember! Odabent parányi könyvtárszoba, asztalokra kipakolva tea és kandírozott gyümölcs, nápolyi fogad. A parányi falusi kultúrbástya előtt kistermetű, de igen rámenős kandúrka törleszkedik mindenkihez, aztán a szemetest kezdi fosztogatni. Megkínálom - jobb híján - nápolyival, eszi.

Kilátó Legénd határában

A faluból kifelé trappolva a helyiek érdeklődnek, milyen útvonalon is haladunk... "sár lesz" jövendöli egyikük, de nem igazán veszem komolyan a nehézséget... Ami persze hiba... mert tényleg jön a sár, valami munkagép szántotta fel az utat, bokáig merülök minden lépésnél, kikerülni meg a vadrózsa-bozóttól nem lehet. Tipikus terepjárós faluszéle, megcsodálok egy régimódi, olajhűtéses transzformátor-oszlopot.

Ehh, na végre! Kijutok a sár-zónából, és megszépül a táj is: az út felfelé halad, szép körülöttem a világ, visszatekintve panoráma is kínálkozik. Fent szép kis esőbeálló, ideális pihenő, és ideális hely arra is, hogy töltőre rakjam a mobilomat, mert az akkumulátor megint rakoncátlankodik. Előszedem a tízóraimat... lassan megérkezik mindenki. Szép hullámos felhők szántják fel az eget, tükrözve a föld fagyos szántásának párhuzamos csíkjait.

Tüskebokorból kandikáló házi veréb

Ismét erdő jön, hol havasabb, hol sárosabb, de kellemesen lehet rajta haladni. A felhők lassan bekússzák az egész égboltot, megvastagodnak, a napfény homályosodik, aztán elenyésznek az árnyak... egyenletesen szürkés fény árad el mindenhol. Lassan közeledik a második ellenőrzőpont, a Prónay-kilátó, ahol még sohasem jártam. A karcsú, ácsolt építmény tövében várnak a pontőrök a bélyegzővel, szaloncukorral, és házi jellegű, belső hőt termelő italfélékkel, amit túrán ritkán utasítok vissza... a jelképes korty után már indulok is tovább, az igencsak csúszós kék sáv jelzésen, lefelé. A fák között meglepően alkonyi színekben pompázik a sejlő horizont, pedig tán ha délután kettő felé járhat még csak az idő. A hófoltok alól erdei pajzsika páfrányok levelei kandikálnak.

Házi veréb - Passer domesticus

A Kékesi vadászházig még hagyján, kicsit jeges az út, de nem vészes... hanem utána... Jajj de csúszik, upsz de sáros... cipőm talpán egyre vastagodó kolonc-rétegekkel tappogok lefelé, valami csoda folytán egyszer sem csúszok el. Itt kis híján mindenki eljárja a nógrádi hempergőst!

Hízelgő kiskandúr Legénden

Felfénylenek odalent Alsópetény vörös cserép háztetői, a templomtól különálló, fehérre meszelt torony, az épület részleteiben gótikát sejtet.

A főtéren egy kis színpadon erősítőt pakol valaki, amott a művelődési ház ablakaiból már villanyfény világít. Bent tea, egyszerű vendéglátás. Túratársaim kedvesen felajánlják, hogy bevisznek kocsival Sződligetre, ami azért jó, mert valami vonat csak lesz Pest felé... és szervezni se lehetett volna jobban, ahogy az autó fékez a sződligeti állomásnál, egy perc, és feltűnik Vác felől a szerelvény. Kedvesség, barátságosság... ez igazi adventi séta volt!

Mint megtudtam, ez egy 10 000 V / 400V Olajhűtésű transzformátor. A felső vezetéken jön a 10kV, szép nagy porcelán szigetelőkön, lejön a szintén nem kis szigetelőkön levő biztosítékokon keresztül a trafóba.