Terep-járó: Az első börzsönyi vadvirágok nyomában: kirándulás Kóspallagtól Zebegényig

Egyre-másra teszik fel a képeket az első tavaszi virágokról a közösségi média felületekre... csak én nem találkoztam még említésre méltó vadvirágokkal ezen a korán induló tavaszon? Nos, nézzük egyik kedvenc tavaszi útvonalamat a Börzsönyben! Itt csak lesz ez-az, amiben a természetbarát magamfajta kedvét lelheti... ráadásul napos időt ígér a meteorológia erre a február végi vasárnapra. Minden adottnak ígérkezik egy jó kis "virágvadászathoz"... természetesen csak fényképezőgéppel!

Kikeleti hóvirág és pirosló hunyor kettőse. Mindkét faj védett

A vonat időben indul a Nyugatiból, felcihelődök az emeletre, onnan bámészkodok kifelé... a csupasz bokrok lombja még nem rejti jótékonyan az ijesztő mennyiségű szemetet a sínek mentén. Varjú ugrál lomhán a rozsdás kődarabok között, odakint - az előrejelzéssel szemben - bánatos, borongós idő van. Budapesttől délre havazik is, látom okostelefonom kijelzőjén. Na mindegy - sose enged el az erdő üres kézzel, csak lesz ma is valami látnivaló...

Verőcén szedem a lábam, kicsit szűken szabták az időt az átszállásra - szeretném látni, akinek megy a menetrend-tervező oldal által írt hat perc alatt odaérni a buszmegállóba. Időben érek oda, nyomomban megérkezik egy fürge nyugdíjasokból álló kirándulócsoport is.

Sajátosan "sminkelt" macska figyel a bokorból...

Békés utam van Kóspallagig, ahol csak én szállok le. A kocsma előtt a pultot támasztják azok, akik mintha el se mozdulnának innen... Nekivágok a piros sáv jelzésnek lefelé. A falu szélén egy igazi "pandacica" szemez velem egy bokorból... szólok hozzá, hogy megsimogatom, ha szeretné... a macska válaszol, valami olyasmit, hogy prrruuu, és nyolcasokat kezd leírni a lábszáram körül.

Még lombtalan az erdő

Lombtalan még az erdő, és a Kis-Hanta patakban sincs valami sok víz. Bár énekelnek a madarak, és csobog a patak is, valahogy mégis szinte süketítő csönd és mozdulatlanság az úr. A Nap fénye homályos, de egyben éles és hideg is, a szürkés-barnás táj olyan, mint egy túlexponált régi papírfotó... valahogy nem igazán barátságos. A legteljesebb magányban ballagok a patak menti kaszálón, senki és semmi nem mozdul. Furcsa érzés.

Hosszúakat, szomorúakat gondolok, tűnődök az élet dolgain, nem zavar meg semmi - fotótémául kínálkozó látvány sem.

A drapp és szürkés színek dominálnak még

A horgásztóhoz érve átugrok a patakon, az út szélén feltűnnek az első pirosló hunyorok. A faj errefelé nem ritka, de örülök nekik. Egyik kedvencem a bókoló fejű, fura színű korai vadvirág.

A hajdanvolt pálos kolostor kútjánál megpihenek egy kövön. Kezd kiderülni az ég, egy kisgyerekes kiránduló család is van itt. Apuka felolvastatja az ismertető táblát a gyerekkel, aki nyögve, szótagolva olvas, de hősiesen átküzdi magát a szövegen. Szerintem szegény kissrác a betűkkel való mechanikus birkózás közben nem értett meg a jelentésből semmit - én bizony elbeszélgettem volna vele, mely szavakat nem ismeri (például "pálos regula"), meg hogy kik is voltak a szerzetesek, hogyan éltek, mit ettek, mit jelent az, hogy "Istennek szentelt élet"... már amennyire én ezt tudhatom...

Arany fényben ragyognak a mogyoróbarkák

Előveszem uzsonnára szánt szendvicsemet, és lassan rágcsálva folytatom utamat a piros sávon. A romok alatti réten mozgásra leszek figyelmes: három nyúl kergetőzik. Persze nem az én kedvemért adják elő a légi balettot, meg nem is örömükben ugrálnak... alighanem "nő van a dologban", beindultak a nászi harcok...

Kezemben a fél szendviccsel persze esélyem sincs fotózni, egy kattintást küldök a susnyásban eltűnő nyúl után.

Tavaszt énekel a széncinege - Parus major hím

Ballagok tovább, gondolataimba merülve, amikor megint mozgást veszek észre valahol előttem. Nini, a nyúl! SZEMBEN jön velem, gondterhelten üget, amolyan koslatós stílusban, és időnként megszaglássza a földet, aztán ismét közelít... ahhoz képest, hogy milyen érzékeny lokátor-rendszert visel a fején, teljesen figyelmen kívül hagy engem, aki premier plánban állok a szekérút közepén, és zajosan-pittyegősen kattintgatok is.

Gyakorlatilag szinte a lábamig kocog a megtermett, gondolataiba merült nyúl, amikor felfogja, hogy ott vagyok. Mulatságosan letottyan a hátsó felére, és olyan bamba képet vág, hogy felnevetek. A nevetés hangja megtöri a varázst, a nyúl elugrik oldalra és eliramodik a fák között. Borzas bundáján jól látszik, hogy vedlik. Nem túl elegáns lovag!

A tavalyi lomb még ott csillog az ágak végén. Majd az új levelek fogják "lelökni" őket

Kiderül az ég, és a nyulas kaland meghozza a jókedvemet is. A réten egyedül ballagok, megszépült a táj, most már barátságosan ölelnek át karjaikkal a lombtalan fák, szélvédett és meleg zug ez... A madarak immár láthatóvá váltak, látok kéreg zugaiban puha rovarok után kutató fakuszt, hangos csuszkát és persze cinegéket. Felettem holló repül el hangos szárnysuhogással.

Oszlanak a felhők a toronyaljai kolostorromnál

Közeledve Törökmezőhöz már több virágzó növényt is sikerült megpillantanom... itt rendszerint vannak kirándulók, így most is, egy társaság több kutyával. Közeledtemre lábhoz parancsolják és megfogják a kutyák nyakörvét, de mondom, hogy én kutyabarát, nyál- és szőrálló vagyok, felőlem nyugodtan elengedhetik őket...

Ezt hamarosan módomban áll bebizonyítani is.

Lekuporodok törökülésbe, hogy közelképet készíthessek a tavaszi hérics bimbójáról (a teleobjektívvel ehhez elég két méterre megközelítenem a témát, taposás veszélye nélkül), és ekkor az egyik golden retriver betolat az ölembe és beleül, majd hanyatt veti magát. Hamarosan valóban szőr és nyál borít, mert odajön a többi is.

"Én csak beugrottam..."

Kezem őrzi a bársonyos fülek tapintásának emlékét, süt felettem a Nap, kicipzározom a kabátomat... alábújt a tavasz. Harkály dobol, hol innen, hol onnan lehet hallani a prrrrrrr! hangot.

Törökmezőn, a turistaháznál kicsit megpihenek. Veszek a büfében egy dobozos sört, barna Krusovicét, ez a kedvencem. Kérek hozzá poharat, megesküszöm rá, hogy vissza is fogom hozni, aztán leülök kint a fából ácsolt padra. Jól érzem magam. Körülöttem jönnek-mennek az emberek, harsány kukorékolás hangzik a kisállatkertből. Masszív, gyönyörű vastag bundájú fekete macska környékez, jól mehet a sora, de azért mindenkitől megpróbál kunyerálni... ami meglep, hogy eszi a kenyeret.

"Koslató" nyúl közelít...

Innen a jól ismert zöld sáv jelzésen visz az utam a Malom-völgyben. Hóvirágok és hunyorok kísérnek végig, Zebegényig. Még bíboros kosbor tőleveleket is látok, pedig ezzel az orchidea fajjal még itt sosem találkoztam... szirmait bontogatja a pettyegetett tüdőfű, fényes sárgán ragyognak a salátaboglárka szirmai. Fényesen csillognak a zsombéksás kupacai is.

... mintha ott se lennék!

A patakon párszor át kell ugrálni, de könnyen megy... emlékszem magasabb vízállású időkre, amikor levettem a bakancsomat, feltűrtem a nadrágszárat és úgy láboltam át... és a víz tele volt fiatal, ceruzányi siklókkal. Most semmi ilyesmit nem látok.

Hosszú az út Zebegény központjáig... beszélgetek egy kutyasétáltató helyivel, aki azt mondja, kerüli a sok turistát - ehhez képest velem szívesen beszédbe elegyedik - a nagy, fekete, mackófejű kutya közben boldogan pancsol a patak hideg vizében, és mindenféle botokat halász ki az aljáról, hogy gazdája lába elé hordhassa őket.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Órámra pillantva látom, hogy húsz percem van a vonatig, és bizony ezt el kéne érjem, hogy időben hazaérjek... a rétesest hát kihagyom, jól kilépek, és végül is tíz perc alatt a hosszú zebegényi peronon vagyok. Aztán jön az emeletes zónázó, hogy hazarepítsen... útközben elvégzem a képek első selejtezését, nem is lettek rosszak.

A Börzsöny bőkezű... most is rengeteg ajándékot adott.