Terep-járó: Dunán innen, Dunán túl: 30 kilométeres séta a hóvirág-áradatban

Többször részt vettem már a Pentele Természetjáró Egyesület túráján. Dunaújvárosról elsőre nem az jut az ember eszébe hogy jókat lehet errefelé kirándulni... de tény, hogy megvan a maga sajátos hangulata, és a rácalmási Nagy-sziget igazán látványos hóvirág-áradattal örvendezteti meg a természetkedvelőket. Úgyhogy idén is ezt választottam, noha utálok korán ébredni...

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett növény

A "korán" szó igazán jól leírja a dolgot... fél négykor csörög a vekker, teljes a csend a pesti bérházban, csak az egyik ablakban világít némi fény. Összefabrikálok egy szendvicset, ellenőrzöm a hátizsákom tartalmát, aztán hátamra kanyarítom és nekivágok az éjszakának.

Odakint a Körúton akár nappal is lehetne, nyüzsög az élet. Bulizó fiatalok csődülnek ki a Morrison's-ból, fel-alá cirkálnak a sárga taxik, néhány törzs-alkoholista bolyong padtól padig. Mindezen őrület felett pedig harsány szólót dalol, dalol egy álmatlan feketerigó...

Az éjszakai buszjárat pontosan érkezik, és egész értelmes populáció utazik rajta, leginkább korai műszakba igyekvő, kialvatlan emberek, nem a szokásos zombi-apokalipszis. Békés utam van a Népligetig, amiről az útvonaltervező azt írja, hogy a busz nem megy idáig - de a valóság jobb, ahogy sejtettem... igenis van járatomnak itt megállója. Azért hagytam rá időt, úgyhogy most kicsit bolyongok, jegyet venni még nem lehet, majd a buszon.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis a szentmihályi erdőben

Pontosan indul a busz hajnali ötkor. Rajtam kívül is vannak rajta páran, akik Dunaújvárosba, a túrára igyekeznek. Elnyúlok a műbőr ülésen, elsuhan mellettem a magasba törő, épülő MOL székház, aztán Érd házai, a százhalombattai kőolajfinomító kéményei... lassan pirkad odakint, feketéből szürkére vált az ég, kirajzolódnak az ágak, lassan kihunynak a villanyfények az ablakokban: sápadt napfény ömlik el a tájon.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Leugrok a Dózsa moziközpontnál, jó dolog a helyismeret, nekivágok a kilométeres útnak a Gárdonyi Géza általános iskoláig, ami a rajt-cél helye. Két túrázó srác megelőz, ők GPS-t követnek, nyílegyenesen átvágnak a panelházak között, én is szedem a lábam, hogy reggel hétre túl legyek a nevezésen, és a tulajdonképpeni rajtpontba szállító különbuszon lehessek...

Nem melegedtek még be az izmaim, lábaim szinte égnek, mindeközben viszont elég hideg van, felhős az ég is. A nevezés gyorsan, flottul megy, látszik, hogy rutinosak a szervezők. Hamarosan az itinerrel a kezemben állok az iskola aulájában, és kiszagolom a kávét... igen, kétszáz forintért lehet kávét inni, bizony reggel ez kimaradt, pedig ha kávé van, minden van!

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Ennek az egyednek szokatlanul széles levelei vannak

A buszhoz már szaladnom kell, épp megtelt és indul. Másodszor is megnézhetem a Hankook gumigyár szürke, négyszögletes épületét, ezúttal a másik irányból, aztán a busz fékez, és már itt is vagyunk a hajdani Vízi fogadó épületénél. Innen a piros sáv jelzést kell követni, eltéveszthetetlen, ráadásul jól ismerem is már. Nem rohanok, elengedem a mezőnyt magam elé, felveszem a saját, kényelmes "utazósebességemet".

"Teltvirágú" kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis, szalagosodott virágokkal

Már a túra elején, a szentmihályi erdőben feltűnnek az ibolyák kis csokrai, aztán felbukkannak az első hóvirágok is. Száz és száz bókoló, fehér kis cseppecske rezeg vékonyka szárán. Óvatos fénysugarak szűrődnek be a csupasz fák közé. Elkattintom az első, bemelegítő fényképeimet.

Sok a hóvirág, én meg "vadászom" a ritka változatokat... persze nem leltározhatom le az összeset, ezért inkább beállítom a szemem egy egyfajta cserkészű üzemmódra, amivel a szokásostól eltérő példányokat "szúrom ki". Mert a hóvirágnak sok változata van, egyáltalán nem olyan unalmas, egyforma kis növényke, ahogy elsőre gondolná az ember. Szinte rögtön észreveszek egy négyleplű (szirmú) példányt. És, nini! Jelez az érzékelésem, hogy itt van valami... visszafordulok, és örömömre valódi ritkaságot pillantok meg: szalagosodás (fasciatio) jelensége, sokszorosan "osztódott" virágfej, valósággal teltvirágú... még nem láttam ilyet. Mondanom sem kell, hogy minden idők legtüskésebb vadrózsabokra alatt pompázik, ezért épp hogy be tudom dugni az objektívet a susnyásba, testi épségem megőrzése érdekében...

Téltemető - Eranthis hyemalis. Védett növény

Beérek Kulcs faluszéli házai közé. Harsány kutyaugatás kórusa fogad, néha utolér egy-egy kisebb, nagyobb kiránduló csapat. Igazi retró hangulat, mindenféle kis házikó, a legkülönfélébb építőanyagokból, házilagosan kivitelezve. Sárgán virágzanak a téli jázmin bokrai. Otthonos világ. És mindezen túl ott hömpölyög kékesszürkén, ólomfényűen a reggeli sápadt fényben a Duna.

Harsányan énekelnek a madarak a házak közötti bokrokban. Akad itt verébcsapat, harsányan riasztó feketerigó, kecsesen balettozó őszapó, de még erdei pinty is. Fejem felett kárókatona repül át, fekete sziluettje a halak réme.

Kerti hulladékkal kerülhetett ki az út szélére a krókusz hagymája...

Gyorsan áthaladok a hosszú, Dunával párhuzamos utcákon, a hajdani présházak, pincék, kis szőlőskertek és víkendházak eklektikus világában. A Nap közben erőre kap, fejem felett kis szivárványtöredéket rajzol ki az égre a fény.

Az út végre közvetlenül a Duna mellé tér le, ezen a szakaszon vagy tíz kilométeren át nincs ellenőrzőpont. Többé-kevésbé korhadt, vízzel telt csónakok, és egy kikötött, kíváncsi anyakecske mellett haladok el. Elrágcsálom a szendvicsemet, nézegetem a növényeket... a szürke, barna, drapp színek között élénk kék színek villannak: ligeti csillagvirág!

Fekete rigó - Turdus merula

Ó, régi ismerős... itt lesz majd néhány színhiányos példány, emlékszem... és igen, meg is vannak. Ezek a csillagvirágok rózsaszínben pompáznak. Amott egy sárga salátaboglárka próbál kiszabadulni a száraz füvek fogságából. A sárga virág, mintha fészekben lenne. Fotózgatok, hátam mögött túrázók kis csapatai haladnak el.

Át a hídon, a szigetre... szép rész ez, szeretem. A part menti fák némelyikét itt is megfaragta a hód, fehéren villognak a friss rágások a törzseken. Lassan szakadoznak a felhők, ki-kivillan a kék ég, és a kedvem is megjavul. A megszépült fényekben parányi lámpásokként világítanak a hóvirágok.

Harsányan dobolnak a fakopáncsok... hol innen, hol onnan harsan fel a terüetjelző hang. Az öreg ártéri fák kiváló harkály-lakásokat rejthetnek!

Kíváncsi kecske nézi a túrázókat

A sziget déli csúcsánál elszomorító tarvágás fogad. Örülök viszont, hogy nincs sár... bélyegzek ismét, amolyan játéknyomdás bélyegzők vannak kitéve a szokásos narancsszín-fehér bóják mellé. Ezúttal eperkés és oroszlános pecsét közül választhatok.

A sziget másik oldalán halad visszafelé az út. Kicsit holtpontos érzéseim vannak, most jön ki rajtam a kialvatlanság. Szinte meleg kezd lenni... a madárlest már várom, azt tűztem ki célul, hogy itt iszom majd meg a motivációs dobozos kávémat, és jöhetnek a banánok is. A kalóriabevitel tényleg átlendít a holtponton, ismét gyorsan tudom szedni a lábam. Nem túl nagy távolságra van innen a következő ellenőrzőpont, a sporttelep. Itt szokott lenni házi süti... ami most, a járványhelyzetre hivatkozva nincsen, de kapok Sport szeletet és egy ropogós almát, ezeket el is rágcsálom. Felettem valóságos jégszivárványt rajzol az égre a légköroptika.

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis. Védett növény

Szembe süt a Nap, ahogy ballagok az aszfalton, és már beszélgető társaim is akadnak. Délvidéki, lengyel, németországi túrák kerülnek szóba, engem is invitálnak... Megcsodáljuk a "lámás udvart", a két láma is megcsodál minket. Gyönyörű, hosszú szempillájuk, gyönyörű szemük van!

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis

Elámulok azon, milyen szépek is a fák virágai közelről. A nyárfák barkái, a szil parányi rózsáspiros virágcsokra, ami porzószálaival meglepően hasonlít a koronavírus mikroszkópos képére. Azért ezt mégiscsak szívesebben nézegetem...

Dunai öblöcske horgászcsónakokkal

Most már sűrűn következnek az ellenőrzőpontok, és ezek "emberesek", itt nem csak bélyegzést, hanem jó szót is kap a vándor. A kikötőnél rozsdás uszályt ringatnak a hullámok, az öreg, sokat látott tölgyfa mozdulatlanul, lombtalanul áll, a kemping kis faházaiban is téli álmát alussza még a tél.

Fel a parknál, át a síneken, fel a dombra a lépcsőkön, felmagasodik és a kék égbolt felé nyújtózik a előttem a templom tornya. Itt, a "Gumimax" ponton rengetegen összegyűltek, várnom kell a bélyegzésre, nem is időzök tovább, pedig ez az "itatópont" - emlékszem, egyszer kaptam itt egy doboz sört... de most inkább szedem a lábam, jó lenne elérni a buszt vissza Pestre.

Út a Nagy-sziget felé

Ismét lépcsőkön fel a völgyecske túloldalán, elballagok az egykori római kori fürdő romjai mellett, aztán hatalmas betonfáklyaként magasodik fel a víztorony.

A panelházak között, hátulról lehet megközelíteni az iskolát, megkapom az oklevelet, felkapok egy szelet zsíros kenyeret és már megyek is a Dózsa moziközponthoz, a buszmegállóba. Jól is teszem, hogy sietek, mert a pesti busz korábban érkezik. Fejem felett elhalványul a jégszivárvány, délutániak már a fények, száguld a busz, kezemben egy krimivel békésen töltöm az időt hazáig. A Népligettől még egy út vár rám a metrópótlóval, de így is hazaérek egy kései ebédre... szép nap volt.