Terep-járó: Túra a Délkeleti-Börzsöny peremén: a sár ötven árnyalata

Ennek a túrának ez volt a második rendezése. A VIDE túrái igazi "régimódi" túrák, sok "emberes" ellenőrzőponttal, jelentős mennyiségű nápolyiszelettel, a végén paprikáskrumplival. Hanem a Börzsöny se viccel, legalábbis ami a sarat illeti!

Sötét van még, odakint finoman pásztáz az eső, ujjhegyeivel dobol az ablakpárkányomon. Majdnem visszafekszem aludni... Odakint a régi pesti bérházak között harsányan dalol egy feketerigó.

Aztán már robog velem a zónázó vonat a Dunakanyar felé. Bánatosan nézem a telefonomon az Időképet. Tegnap még nem erről volt szó. Most, mára egész napos gyenge esőt ígér. Odakint vigasztalan szürkeség, a vonaton jó pár túrázó. Vidám a hangulatuk. Most még.

A rajt első méterei Verőcén

A rajthelyül szolgáló sportcsarnokot jól ismerem már. Hamar lezajlik az adminisztráció - előnevezés, helyszíni befizetés - megkapom az útvonalleírást, iszom egy kávét, és indulok is. Kilépek az enyhe, párás levegőbe, a villanyoszlopon harkály dobol, az utca vége eltűnik a párában. A szalagok ázottan lógnak.

Az a gyanúm, hogy a 2017-ben Magyarországról leírt budai borostyán (Hedera crebrescens) bukkant fel az őshonos közönséges borostyán (Hedera helix) szövevényben

Az út lassan emelkedik, átballagok a vasúti sínek alatt, aztán az aszfaltút földútra vált. Jobb kéz felé felcsillan a Duna ólmos sávja. Szép, panorámás telkek, némelyiken elhagyatott nyaralók, másokon új építésű vityillók. Elég sok a Magánterület! és a Belépni tilos! tábla. Futók szaladnak el mellettem fürge léptekkel. Egy útszéli tuja tövében pirosló hunyor szerénykedik. Őslakosok és betelepülők... még a növények világában is.

Verőce határában

Egy hatalmas villa terpeszkedik bal kéz felé, furcsán festett kőkerítéssel... némelyik kő világoskékre van festve. Furcsa módon nem ízléstelen. Maga a birtok... hát, határeset. A mediterrán stílust még mindig jobban kedvelem, mint az antracitszürke kockákat...

Orchidea készülődik az erdőszélen. Erőteljes tőlevélrózsa: bíboros kosbor (Orchis purpurea). Védett növény

Végre erdő! A távolabbi törzsek kontúrjai elhomályosodnak a párában. Rázendít az aprószemű eső, előszedem a fényképezőgépem vízhatlan tokját, ami eredetileg a tavalyi plitvicei félmaratonon kapott zöld sportzsák. Azonnal beleejtem egy pocsolyába... szerencsére nem a gépet, csak a sportzsákot.

Ösvényeken ballagok, lábam alatt süpped a nedves, tavalyi avar. A barna színekbe finom zöld árnyalatok keverednek... az első rügyek már kezdenek kipattanni. Millió és millió friss-zöld pötty sötétbarna háttérrel. Szép. Matricát ragasztok az első ellenőrzőponton. Borongós a hangulat, szép lenne innen, a Fenyves-hegyről a dunai panoráma, ha lenne. A Dunát inkább csak sejteni lehet.

Követem a turistajelzést, hol megsokasodik a nép, hol egyedül ballagok. Felbukkannak az első hóvirágok, aztán egy domboldalban már ezrével bókolnak a parányi "hócseppek". Mindenki megáll fényképezni, mobillal.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis

Én is eljátszadozom a vízcseppeket ringató hóvirágok látványával, persze segítségemre van a 250 mm-es teleobjektív és a kihajtható élőkép-nézet is. Az eső szerencsére eláll. Lent, a fák ágszövevényén túl lovarda, egy sáros paci önfeledten vágtat fel-alá, rázza sáros sörényét, patái nyomán robbannak a pocsolyák. Élvezi, hogy él! Mosolyra húzódik a szám... igen, ezt így kell.

Két biciklis szentségelve, keservesen tolja felfelé a járgányát. Tény, több kiló sár ékelődött a küllők közé...

Virágokban gazdag rész jön a Lósi-patak völgye felé. Szép, kék csillagvirágokat, ujjas és odvas keltikét fényképezek. Nyílnak már a bársonyos és a pettyegetett tüdőfüvek is. Az ellenőrzőponton müzliszeletet kapok, ballagok tovább a Naszály lábánál. A következő pont a Rockenbauer-kopjafa, csukott szemmel is odatalálok. Aszfalt, aztán a patak menti szép sétaút, aztán át a műúton, be a házak között. Tavaly pont itt egy macska sütkérezett. Most, ebben a vigasztalan időben senki és semmi nem mozdul, persze kivéve a túrázókat.

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett növény

Ázottan lógnak a nemzetiszín szalagok a kopjafánál, matricát ragasztok, aztán... elindulok a rossz irányba. A negyven kilométeres táv résztvevői szinte húznak a kék sáv jelzésen, ami nem lenne baj, mert kék sávon kell mennem, csak hát a másik irányba... és még csak nem is fogok gyanút! Pedig már jártam erre... Sebaj, vissza a katalinpusztai látogatóközpont felé. A kis tavat zöld takaróval vonja be a békalencse. Egyszer itt halat zsákmányoló vízisiklót fényképeztem. Most a zöld takaró alatt alszik a tavacska. Elballagok a fából faragott hangyás kapu alatt, aztán jobbra végig a patak mentén.

Ligeti csillagvirág - Scilla vindobonensis. Védett növény

A falu határában újabb ellenőrzőpont, mintha forralt bor is lenne itt, de nem járok utána, mert szorít a szintidő. Lassabban haladtam, mint terveztem, és az eső ismét szemerkélni kezd. Gyors léptekkel haladok át a csinos falun, aztán értelemszerűen ismét elvétem a jelzést. Mondjuk nem csak én - de a két másik lánynál GPS track is van, szóval visszatalálunk a szalagokkal jelzett útra hamar.

Kikeleti hóvirág és pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis)

Na itt kezdődik a küzdős rész. Az erdészeti munkagépek feltúrták az utat, már szalagozni se lehetett egyszerű. Megcsillan a kis tó lent, jobb kéz felé, meg is nézem közelebbről, hátha mozdul valami - például szürke gém - de semmi.

Kikeleti hóvirág és pettyegetett tüdőfű

Itt már nem érek rá nézelődni, a lábam elé kell nézni. Keservesen lassan haladok, és folyton azt várom, hogy mikor lesz már vége a sáros szakasznak. De ez a sáros szakasz... ez lényegében az egész túra innentől. Szemerkél az eső. millió esőcsepp rezeg az ágak végén. Néhol a tavalyi őszből ittmaradt rőtvörös színek színezik az ázott barnaságot. De maga a sár is színes. Van itt barna sár, van fekete sár, van vörös sár és van drapp sár. Csúszósságuk, tapadósságuk és mélységük is változatos. Az biztos, hogy sok erőt kivesz belőlem ez a fajta haladás, a lendületről nem is beszélve.

Ujjas keltike - Corydalis solida

Megbeszélem magammal, hogy nem erőltetem ezt a szintidő dolgot. Két matricás pont is van, az egyik egy bika, a másik egy vaddisznó képével ékesítve. Hogy úgy mondjam, stílusos: ez a környék marha nagy disznódagonya.

Azért itt is akadnak hóvirágok, egy-egy szép, kipattanó galagonyarügy, kékes-zöld, ágasbogas zuzmótelep, varázslatos mohavilág. Hol sűrű, szinte fekete fenyősorok között lépkedek, hogy kitágul a tér, és kaszálón vágok át, elmarad mögöttem egy erdészház romja, aztán ismét jön a küzdelem a sárral.

Húsos som - Cornus mas

Diadalmas madárdal zengi be a vigasztalanul nedves, ázott világot. A madarak nyilvánvalóan vízállóak, ami a túracipőmről és a nadrágomról egyáltalán nem mondható el, sőt mostanra az aprószemű eső átrágta magát a kabátom bélésén is.

Nem tudok nem gondolni arra, hogy egy hét múlva a Szaharában leszek.

Virágzik a fűz - Salix sp.

Az utolsó ellenőrzőpont ismét "emberes". Aranyoskútnál a jellegzetes kék sátor alatt dobozos almalé vár. Nagyon jól esik! Pár szót váltunk... újítás ez a túra, két sportág egyszerre: teljesítménytúra plusz iszapbirkózás. Ezek a kilométerek duplán számítanak, olyanok, mint a háborús évek... Minden elismerésem azoké, akik a hosszútávot választották, netán még le is futották a távot!

Ellenőrzőpont Szendehely szélén

Lejt az út, előttem Verőce háztetői. Hangos cigányzene szól egy autóból, mindenféle limlomot pakolnak, a káoszt ironikus módon egy "tiszta udvar, rendes ház" tábla koronázza meg. Most már érzem a lábamat.

Szendehely határában... itt kezdődött az igazán sáros rész!

Hatalmas szürke madár lebben át előttem, lomha szárnycsapásokkal. Nem hiszek a szememnek: a tónál hiányolt szürke gém! A madár megtelepszik egy tetőgerincen, le is fényképezem. Innen már csak pár lépés a sportcsarnok.

Bent szemüvegpárásító meleg, paprikáskrumplit idén nem rendeltem. Irdatlanul sáros mindenki. Előszedem a szétázott itinert és az immár két darabra esett útvonaltérképet, ez matricák és pecsétek nélkül is bizonyítja, hogy végigjártam az utat... megkapom az oklevelet, választhatok kitűzőt, aztán ismét kilépek az utcára.

Zöldszárú moha - Scleropodium purum

A szürke gém még mindig a háztetőn trónol.

Percre pontosan elérem a pesti zónázó vonatot, pedig nem is néztem az órámat. Másra sem vágyom, mint tiszta és száraz ruhára, egy mosógépre és egy kád forró vízre! A vonaton ismét vidám a hangulat, a túrázók nevetve idézik fel a sárosabb szakaszokat... nos, az biztos, hogy igazán feledhetetlenre sikerült ez a túra!