Denevér-túra Királyréten

A denevér-túrát a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezte. Szeretem ezeket a természetismereti sétákat, mert olyan dolgokat is megtudhatok, amiket magamtól vagy könyvből soha, vagy legalábbis nem ennyire "kézközelből". A denevér-túrát is már rég kinéztem magamnak, és nagy örömömre édesanyám is velem kívánt tartani, így ezen a reggelen ketten vacogtunk a Királyréti Erdei Iskola épülete előtt. A patak zúgása, a ködös erdő elemi erővel idézte az Alpok vagy a Tátra alsó régióinak hangulatát.

Szén-patak

A képeken úgy látszik, mintha kihalt volna az erdő :-) Persze nem csak mi voltunk itt, hanem egy busznyi kiránduló gyerek is - amikor megtudtam, hogy ők is a denevér-túrára jönnek... nincs az a denevér, ami békésen kibírna ennyi nyüzsgő, sivítva kiabáló, életvidám kisgyereket... De aztán nagyon is szórakoztatónak bizonyul a dolog. Osztálykiránduláson utoljára én is kisgyerek-koromban voltam, és most hallatlanul élvezem, hogy nem vagyok praktizáló pedagógus. Nem könnyű feladat... minden elismerésem az övék.

A túravezetők némelyikével már találkoztam korábbi DINPI programokon. Meglepően jó pedagógiai érzékkel és igazán szórakoztató stílusban kötik le a gyerekhad figyelmét - amennyire ez lehetséges egyáltalán - és a kérdezz-feleleknél a gyerekek némely válaszától hasunkat fogjuk a nevetéstől...
A kísérő pedagógus az ősz hajszálait emlegeti.

A tanösvényen szép lassan halad az ármádia, megtekintjük a kihelyezett fészekodúkat, a szarvasfélék agancs-csiszolgatásának és a vaddisznók vakarózásának nyomait a fenyők törzsén, a túrásokat és egyéb nyomokat, hallgatjuk a fekete harkály rikoltását, aztán előkerül néhány szemléltető viharvert gerezna, toll, patás láb, szarv, agancs és koponya is a "mindenféle halott dolgokat" rejtő hátizsákból.
Anyu nyest-ügyben konzultál a szakértővel. "Élvefogó csapda kell!" - azt hiszem, újabb zoológiai kalandok elé nézünk otthon, a padlásra beférkőzött nyest miatt...
Patakokon is át kell kelni, "rögtönzött híd készül!" kommentálja meglepően választékos stílusban az egyik kissrác - egyáltalán, jó fej kölykök, egy se nyafog a sár miatt, annál szívesebben tappognak bele és csúszkálnak rajta.
A remélt denevéreket rejtő régi tárnába turnusonként lehet bejutni. Fejlámpát kapcsolok, belépek a sötétbe - a tárna falain felragyognak a színesércek szemcséi, fejem felett vaskos vasérc-telér húzódik. Ezt bányászták itt, kis kohó is működött valaha a víz és a fa erejével, ezért van itt "Vasfazék" meg "Szén-patak".
Beljebb pedig ott csüng a tárna falán egy feltűnően edzett idegzetű közönséges denevér, akkora, mint egy szilva, sokszögletű árnyéka mozog  mögötte, apró lábacskáival kapaszkodik. Milyen aprócska! Aztán többet is megpillantunk a repedésekben - nem alszanak, ki-kinézegetnek bőr esernyőik mögül, még túl meleg az idő a téli álomhoz. Kapkodva próbálok fényképezni - csak pár percet töltünk bent, vakuzni nem akarok, se a denevérekre rávilágítani, úgyhogy nem sok reményt fűzök a képekhez. (Utólag egy képfeldolgozó programmal emeltem a kontúrt, színtelítettséget és fényerőt.)

A tárna vakon végződő mélyén néhány patkósorrú denevér függeszkedik. Ide-oda forgatják fura fejüket, radaroznak, "próbálnak minket elhelyezni a térben", de nem repülnek el.
Ragyognak az aranyszín pettyek a bánya mennyezetén, az ember így képzeli el az aranybányát. Pedig ez csak a "bolondok aranya", pirit, nincs itt arany, de gyémánt sem, ahogy az egyik ázsiai kisfiú rákérdezett... van viszont, ami sokkal értékesebb: élet.

Nagyon-nagyon kései virágzású bársonyos kakukkszegfű - Lychnis coronaria. A színe is szokatlanul lilás

Szén-patak. Át kellett lábolni rajta

Kis patkósorrú denevér függeszkedik a pirittől csillogó bányafalon

Kukucs! Éber szemek, vagyis inkább radarhullámok kereszttüzében