A Börzsöny mindig is kedvenc tájaim egyike volt, és legalább két hete nem túráztam ott, így már jelentkeztek az elvonási tünetek :-) Az eső sem tudott visszatartani. Úgy gondoltam, remek teszt lesz ez az új dzsekimnek és bakancsomnak, amit vízállónak vettem, de még nem volt lehetőségük bizonyítani. Na, majd most...
 |
| Ködös bükkös Nagyhideghegyen |
Nyugati pályaudvar... ferde napsütötte csíkok az aszfalton, kacérkodik velem a Nap, fel- felbukkan, hogy aztán hosszú időre eltűnjön a felhők mögött. Vácnál már esik, a Dunakanyar hegyei masszív felhőpaplanba burkolóznak, Szobnál is csepereg, amikor átszállok a Börzsönyt északról megkerülő "falujáró" buszra. Az út széli szántóföldeken ázott fácánok gubbasztanak, az Ipoly felett ködfelhő úszik elnyújtottan hullámozva, mint valami lomha élőlény.
Perőcsényben szállok le az esőbe, fejemre húzom a kapucnit és megcélzom a piros kereszttel jelölt ösvényt. Derékmagas dzsindzsásban tűnik el, kisebb zivatar zúdul rám, ahogy átbújok a sűrűn a névtelen patakocska medre felé. Innentől tágasabb, kellemes erdei út fogad, eleinte lassan emelkedik, aztán egyre meredekebbé válva izzaszt. Olyan az érzés, mintha gőzfürdőben túráznék: viszonylag meleg van, de minden légvétellel egy korty vizet is magamba szívok. Napok óta esik, átázott a föld, átázott a levegő, átáztak a lombok, és vizet tudnék fakasztani tán még a kövekből is. A duzzadt levelek végén kövér vízcseppek hintáznak. Az út szélén avar-barna madárfészek-kosborok seregei sorakoznak a fák alatt. Nedves talaj, intenzív növényi illatok, meglehetős sár... szinte sötét van a fák alatt, páfrányok zöldje mosódik el a ködben. És a hangok! Kakukkszó szitál ritmikusan, mint az erdő puha szívverése, harsány madárdalok kórusa felel rá valahonnan a lombok sűrejéből - az énekeseket nem látom - furcsa rikkantások, akár a trópusokon. Az eső finom zsezsegése és a kövér vízcseppek koppanása andalító zsongássá áll össze. A
Büzmöd-rétnél kinyílik az erdő, és megtorpanok ennyi szépség láttán: csipkés, élénk rózsaszín kakukkszegfű, délceg fehér cickafark tányérok, lila ökörfarkkórók imbolyognak a harsányzöld, vizes fűben.
Aztán egy még meredekebb, sárosabb rész következik, és lassan megérkezem a felhőkbe. Először csak kis foszlányok kergetőznek a szürke bükkfatörzsek között, aztán elmosódnak maguk a fatörzsek is - egyik pillanatban még látom a fényes piros kereszt turistajelzést, a következő pillanatban opálosra fakul, majd eltűnik. Szinte lépésenként megállok, egyrészt mert az út meredek és pokolian csúszik, másrészt ugye a látvány miatt. A sűrű ködben láthatatlan madarak énekelnek. Hirtelen előttem a semmiből kibontakozik egy énekes rigó, dalolva átszáll az ösvény felett, majd feloldódva, testetlen hanggá változva ismét eltűnik a semmiben.
Emberi nyomokat egyáltalán nem látok, állatnyomot annál inkább. A hasított körműeknek valóságos sztráda lehet a turistaút, meg is értem, ebben a vizes időben nincs kedvük a sűrűben zuhanyozni. De látni nem látok egyet sem, és minden hangot elmos az eső zsongása.
A bakancsom jól bírja, én kevésbé. Izzadok, mint a ló, viszont esik, így nem vetkőzhetek neki - a fényképezőgépet a kabát alá dugom, és vánszorgok felfelé, egészen
Salgóvárig. Ezt az erdőt is elvarázsolhatta egy manó. Nedvességtől csillogó, fekete, mohos sziklák, páfrányok, várrom, akár a mesében. Számomra új növényfajt is találok, ez a tavaszi görvélyfű - ez a név is a mesék világát idézi. Egy bükkfa lábánál kecses orchidea, egy kardos madársisak hajladozik. Megengedem magamnak, hogy egy pillanatra a régi várnép életéről álmodozzak - még a lovak dobbanását, horkantását is hallani vélem - de az ódon kövek hallgatnak. Parányi vár volt ez, őrzi titkait, ha vannak neki egyáltalán... Tízórai gyanánt elfogyasztok egy majdnem kilós almát, tegnap vettem a piacon. Ki is tart egészen
Nagyhideghegyig.
A ködfelhő, ha ez egyáltalán lehetséges, még sűrűbbre változik, elmosódnak a törzsek, a lombok, és - igen - a turistajelzések is, amiket mostanában úgyis többször módosítottak mostanában, legutóbb a jégtörés kárelhárítása miatt. A munkagépek nyomai, a felstószolt törzsek most is ott vannak az utak mellett. És sár, sár! Érezhetően hűvösebb is van, a harsány zöldben élénk rózsaszín piros mécsvirágok foltjai villóznak.
 |
| Páfránylevelekbe burkolózott piros mécsvirág |
Hirtelen az Országos Kéken találom magam - így is terveztem - végre jó tempóban kocoghatok lefelé a
Lutzenbacher úton. Nem sáros, de a combig érő fűben átázik a nadrágom. Lassan a felhőréteg alá érek, érezhetően melegebbé válik az idő, egyszercsak árnyékom nő: gőzölög a táj, kibukkant a Nap a párából... vakítóan aranylik a köd és gomolyog a Hálás-bérc felett. Az
Inóci-vágás befut a Kisinóci turistaházhoz, de most ezt is kihagyom, ahogy a nagyhideghegyit is - túl sok időt veszítettem a sárban felfelé vánszorgással, és szeretném elérni a buszt Királyréten... Az
Ábrahám-kertnél ráfordulok a zöld sávra, hatalmas a sár ismét, és alkalmi patakocskákon is át kell ugranom. Király-rétnél közvetlenül az út mellett kapitális méretű kardos madársisak-csoportot találok, öröm ilyet látni és fényképezni, noha minden vizes... Szalamandrát nem látok, pedig reménykedtem benne. Királyi termetű macskagyökér-virágzatok emelkednek a magasba, szinte világítanak az erdőben. Amikor jobban megnézek egyet, a lábánál szép kétlevelű sarkvirág-csoportot találok. Orchideák ám ezek is.
Királyréten kiderül, hogy minden igyekezetem ellenére pár perccel igenis lekéstem a kismarosi buszt, így búfelejtőként Ákos büféjében sörözök egy jót, kitárgyalva a hitelvisszatérítés rejtelmeit, aztán a kisvasútnál két, hetven feletti turistával elegyedek szóba. Egész nap csak velük találkoztam, régi fajta, zöld kalapos, bakancsos-botos népek, és mindent tudnak az ízületvitaminokról.
A kisvasúttal megyek le Kismarosra, a "masinisztával" már ismerősként köszöntjük egymást. Kismaroson van időm a személyvonatig, ezalatt vadrózsákat és dekoratív, kövér szőrös hernyókat fényképezek, aztán irány Alsógöd... a Nap már aranyfényben ragyog, szikráit hintáztatja a Duna. Az alsógödi komp stégjénél a korlátra teregetem száradni a cuccaimat. Szemközt, a pilisi hegyek fölött rám nevet a Nap. Aztán át a Dunán, irány Horány... hazaértem!
 |
| Közönséges méreggyilok - Vincetoxicum hirundinaria |
 |
| Ez talán a tavaszi lednek utolsó nyílása (Lathyrus vernus) |
 |
| Madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis |
 |
| Réti kakukkszegfű - Lychnis flos-cuculi |
 |
| Közönséges ínfű - Ajuga genevensis |
 |
| Kakukkfű-szádor - Orobanche alba. Talán. :-) |
 |
| Út Salgóvár felé |
 |
| Borzas bükköny - Vicia hirsuta |
 |
| Kardos madársisak - Cephalanthera longifolia jellegzetes élőhelyén, bükkösben |
 |
| Randevú a hajnalpírlepkéknél (Anthocharis cardamines) |
 |
| Tavaszi görvélyfű - Scrophularia vernalis |
 |
| Piros mécsvirág - Melandrium sylvestre |
 |
| Füles kosbor - Orchis mascula subsp. signifera |
 |
| Füles kosbor - Orchis mascula subsp. signifera |
 |
| Füles kosbor - Orchis mascula subsp. signifera |
 |
| Füles kosbor - Orchis mascula subsp. signifera |
 |
| Palástfű - Alchemilla sp. |
 |
| A Lutzenbacher-út |
 |
| Lefelé Nagyhideghegyről - semmi sár! |
 |
| Nagyvirágú méhfű - Melittis melissophyllum subsp. carpatica |
 |
| Madárfészek kosbor seregek (Neottia nidus-avis) |
 |
| Sűrű ködben Nagyhideghegyen |
 |
| Elvarázsolt erdő... |
 |
| Háromszínű árvácska - Viola tricolor |
 |
| Óriás termetű kardos madársisak - Cephalanthera longifolia |
 |
| Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia |
 |
| Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia |
 |
| Enyves szegfű - Viscaria vulgaris |
