A misztikus börzsönyi köderdőben: Perőcsény-Nagyhideghegy-Királyrét

A Börzsöny mindig is kedvenc tájaim egyike volt, és legalább két hete nem túráztam ott, így már jelentkeztek az elvonási tünetek :-) Az eső sem tudott visszatartani. Úgy gondoltam, remek teszt lesz ez az új dzsekimnek és bakancsomnak, amit vízállónak vettem, de még nem volt lehetőségük bizonyítani. Na, majd most...

Ködös bükkös Nagyhideghegyen

Nyugati pályaudvar... ferde napsütötte csíkok az aszfalton, kacérkodik velem a Nap, fel- felbukkan, hogy aztán hosszú időre eltűnjön a felhők mögött. Vácnál már esik, a Dunakanyar hegyei masszív felhőpaplanba burkolóznak, Szobnál is csepereg, amikor átszállok a Börzsönyt északról megkerülő "falujáró" buszra. Az út széli szántóföldeken ázott fácánok gubbasztanak, az Ipoly felett ködfelhő úszik elnyújtottan hullámozva, mint valami lomha élőlény.
Perőcsényben szállok le az esőbe, fejemre húzom a kapucnit és megcélzom a piros kereszttel jelölt ösvényt. Derékmagas dzsindzsásban tűnik el, kisebb zivatar zúdul rám, ahogy átbújok a sűrűn a névtelen patakocska medre felé. Innentől tágasabb, kellemes erdei út fogad, eleinte lassan emelkedik, aztán egyre meredekebbé válva izzaszt. Olyan az érzés, mintha gőzfürdőben túráznék: viszonylag meleg van, de minden légvétellel egy korty vizet is magamba szívok. Napok óta esik, átázott a föld, átázott a levegő, átáztak a lombok, és vizet tudnék fakasztani tán még a kövekből is. A duzzadt levelek végén kövér vízcseppek hintáznak. Az út szélén avar-barna madárfészek-kosborok seregei sorakoznak a fák alatt. Nedves talaj, intenzív növényi illatok, meglehetős sár... szinte sötét van a fák alatt, páfrányok zöldje mosódik el a ködben. És a hangok! Kakukkszó szitál ritmikusan, mint az erdő puha szívverése, harsány madárdalok kórusa felel rá valahonnan a lombok sűrejéből - az énekeseket nem látom - furcsa rikkantások, akár a trópusokon. Az eső finom zsezsegése és a kövér vízcseppek koppanása andalító zsongássá áll össze. A Büzmöd-rétnél kinyílik az erdő, és megtorpanok ennyi szépség láttán: csipkés, élénk rózsaszín kakukkszegfű, délceg fehér cickafark tányérok, lila ökörfarkkórók imbolyognak a harsányzöld, vizes fűben.

Aztán egy még meredekebb, sárosabb rész következik, és lassan megérkezem a felhőkbe. Először csak kis foszlányok kergetőznek a szürke bükkfatörzsek között, aztán elmosódnak maguk a fatörzsek is - egyik pillanatban még látom a fényes piros kereszt turistajelzést, a következő pillanatban opálosra fakul, majd eltűnik. Szinte lépésenként megállok, egyrészt mert az út meredek és pokolian csúszik, másrészt ugye a látvány miatt. A sűrű ködben láthatatlan madarak énekelnek. Hirtelen előttem a semmiből kibontakozik egy énekes rigó, dalolva átszáll az ösvény felett, majd feloldódva, testetlen hanggá változva ismét eltűnik a semmiben.
Emberi nyomokat egyáltalán nem látok, állatnyomot annál inkább. A hasított körműeknek valóságos sztráda lehet a turistaút, meg is értem, ebben a vizes időben nincs kedvük a sűrűben zuhanyozni. De látni nem látok egyet sem, és minden hangot elmos az eső zsongása.

A bakancsom jól bírja, én kevésbé. Izzadok, mint a ló, viszont esik, így nem vetkőzhetek neki - a fényképezőgépet a kabát alá dugom, és vánszorgok felfelé, egészen Salgóvárig. Ezt az erdőt is elvarázsolhatta egy manó. Nedvességtől csillogó, fekete, mohos sziklák, páfrányok, várrom, akár a mesében. Számomra új növényfajt is találok, ez a tavaszi görvélyfű - ez a név is a mesék világát idézi. Egy bükkfa lábánál kecses orchidea, egy kardos madársisak hajladozik. Megengedem magamnak, hogy egy pillanatra a régi várnép életéről álmodozzak - még a lovak dobbanását, horkantását is hallani vélem - de az ódon kövek hallgatnak. Parányi vár volt ez, őrzi titkait, ha vannak neki egyáltalán... Tízórai gyanánt elfogyasztok egy majdnem kilós almát, tegnap vettem a piacon. Ki is tart egészen Nagyhideghegyig.
A ködfelhő, ha ez egyáltalán lehetséges, még sűrűbbre változik, elmosódnak a törzsek, a lombok, és - igen - a turistajelzések is, amiket mostanában úgyis többször módosítottak mostanában, legutóbb a jégtörés kárelhárítása miatt. A munkagépek nyomai, a felstószolt törzsek most is ott vannak az utak mellett. És sár, sár! Érezhetően hűvösebb is van, a harsány zöldben élénk rózsaszín piros mécsvirágok foltjai villóznak.

Páfránylevelekbe burkolózott piros mécsvirág

Hirtelen az Országos Kéken találom magam - így is terveztem - végre jó tempóban kocoghatok lefelé a Lutzenbacher úton. Nem sáros, de a combig érő fűben átázik a nadrágom. Lassan a felhőréteg alá érek, érezhetően melegebbé válik az idő, egyszercsak árnyékom nő: gőzölög a táj, kibukkant a Nap a párából... vakítóan aranylik a köd és gomolyog a Hálás-bérc felett. Az Inóci-vágás befut a Kisinóci turistaházhoz, de most ezt is kihagyom, ahogy a nagyhideghegyit is - túl sok időt veszítettem a sárban felfelé vánszorgással, és szeretném elérni a buszt Királyréten... Az Ábrahám-kertnél ráfordulok a zöld sávra, hatalmas a sár ismét, és alkalmi patakocskákon is át kell ugranom. Király-rétnél közvetlenül az út mellett kapitális méretű kardos madársisak-csoportot találok, öröm ilyet látni és fényképezni, noha minden vizes... Szalamandrát nem látok, pedig reménykedtem benne. Királyi termetű macskagyökér-virágzatok emelkednek a magasba, szinte világítanak az erdőben. Amikor jobban megnézek egyet, a lábánál szép kétlevelű sarkvirág-csoportot találok. Orchideák ám ezek is.

Királyréten kiderül, hogy minden igyekezetem ellenére pár perccel igenis lekéstem a kismarosi buszt, így búfelejtőként Ákos büféjében sörözök egy jót, kitárgyalva a hitelvisszatérítés rejtelmeit, aztán a kisvasútnál két, hetven feletti turistával elegyedek szóba. Egész nap csak velük találkoztam, régi fajta, zöld kalapos, bakancsos-botos népek, és mindent tudnak az ízületvitaminokról.
A kisvasúttal megyek le Kismarosra, a "masinisztával" már ismerősként köszöntjük egymást. Kismaroson van időm a személyvonatig, ezalatt vadrózsákat és dekoratív, kövér szőrös hernyókat fényképezek, aztán irány Alsógöd... a Nap már aranyfényben ragyog, szikráit hintáztatja a Duna. Az alsógödi komp stégjénél a korlátra teregetem száradni a cuccaimat. Szemközt, a pilisi hegyek fölött rám nevet a Nap. Aztán át a Dunán, irány Horány... hazaértem!

Közönséges méreggyilok - Vincetoxicum hirundinaria

Ez talán a tavaszi lednek utolsó nyílása (Lathyrus vernus)

Madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis

Réti kakukkszegfű - Lychnis flos-cuculi

Közönséges ínfű - Ajuga genevensis

Kakukkfű-szádor - Orobanche alba. Talán. :-)

Út Salgóvár felé

Borzas bükköny - Vicia hirsuta

Kardos madársisak - Cephalanthera longifolia jellegzetes élőhelyén, bükkösben

Randevú a hajnalpírlepkéknél (Anthocharis cardamines)

Tavaszi görvélyfű - Scrophularia vernalis

Piros mécsvirág - Melandrium sylvestre

Füles kosbor - Orchis mascula subsp. signifera

Füles kosbor - Orchis mascula subsp. signifera

Füles kosbor - Orchis mascula subsp. signifera

Füles kosbor - Orchis mascula subsp. signifera

Palástfű - Alchemilla sp.

A Lutzenbacher-út 

Lefelé Nagyhideghegyről - semmi sár!

Nagyvirágú méhfű - Melittis melissophyllum subsp. carpatica

Madárfészek kosbor seregek (Neottia nidus-avis)

Sűrű ködben Nagyhideghegyen

Elvarázsolt erdő...

Háromszínű árvácska - Viola tricolor

Óriás termetű kardos madársisak - Cephalanthera longifolia

Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia

Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia

Enyves szegfű - Viscaria vulgaris