Vadvirágos mezőkön, madárdalos erdőkön át a Vértesben

Igazán tökéletes túra volt. Pont megfelelő napsütés, hőmérséklet, simogató szellő, kifogástalan talajviszonyok, kiegyenlített szintek: minden, ami a lusta turistának kellhet. Színektől vibráló rétek, tavaszi illatok, harsogó madárdal, ötféle kosbor, százféle virág: a természetfotós is ujjonghatott bennem. Ez a vidék Csákvár és Oroszlány között már évek óta hívogatott barátságos, zöld tavaszi lankáival, de eddig akárhányszor hallgattam erre a hívásra, végül mindig nyirkosság, csepergő eső, szürkés, tépett ködtakaróba burkolózó domboldalak fogadtak... most, végre, nem. Álmaiban jár az ember ilyen mesebelien szép és barátságos vidéken!

Kosboros rét a Vadászkápolnánál, Csákvár közelében

A Népligettől indulok, hasonlóan korán, mint legutóbb Pécsre. Nagyon kellemes az utam, végig beszélgetek egy divattervező lánnyal, ő is túrázik, sok közös pontunk van. Ragyog a kék ég, szalad a busz új kalandok felé... Csákváron felhajtok egy pohár narancslevet, aztán nekiindulok a templomtorony irányába a sárga sáv jelzésen, ami egyébként a mai nap vezérfonala lesz.

Végig a sárga úton, mint az Óz, a csodák csodájá-ban.

Ahogy elhagyom Csákvár házait, az út a kastélyparkba kanyarodik - milyen kiváló kocogóterep! - a föld édes-fanyar, otthonos illata száll, eshetett az elmúlt napokban, minden illatozik, minden él... Kakukkszó hallatszik, mintha hamut szitálnának, lágyan és szünet nélkül hullik be a hang a lombok közé. Úgy tartják, a kakukk annyit kiált, amennyi évünk van még hátra... én egyszer százhatvanig számoltam. Ez a madár se adja alább a jóslatot. Megritkul az erdő, bokrokkal tarkított rétre érek, azonnal feltűnik, milyen értékes élőhely ez: magas gubóvirágok kék gombócai, sárga pelyhes nyúlszapukák, sötét rózsaszín magyar szegfűk pettyezik a zöld füvet. Eszembe jut, amit rég hallottam: ahol nyúlszapuka él, ott kosboroknak is lenniük kell. És valóban: fel-felbukkannak a lila agárkosborok. Az elsőt még gondosan lefényképezem, aztán egyre többen lesznek, végül valósággal kosborlik a rét... örömömre tarka pettyeskosborokat is találok, már egészen a Vadászkápolnánál. Csodálatos rét ez, egész nap ellennék itt, pedig eddig mindössze ha két kilométert haladtam. Pacsirtafű, ebnyelvűfű, útifű, szegfű, vérfű, ínfű... "füvezek", na. Csodarét!
Egyszer a jelzések hiánya miatt vissza is fordulok - megint felerősödik a kakukkszó - aztán látom, hogy az irány jó, előre!

Egy nyiladékban egy óriási bíboros kosbor valósággal integet felém. Bemegyek fotózni, közben nagy zajjal őzek robajlanak el mellettem.
Az erdő után ismét kinyílik a rét, egy tábláról megtudom, hogy erre halad a "Vérkör" nevű túra, szaporán lépkedek a vakítóan fehér, murvás úton, lassan emelkedik, még mindig nem léptem be a tulajdonképpeni Vértesbe. Szinte szemfájdító a harsány zöld, benne a szellő lengette lila ökörfarkkórókkal, áttetszően fehér osztrák zsályákkal. Távolabbról favágók fűrészelése hallatszik, egy impozáns farakás tövében újabb pettyeskosborokat találok, az egyik tövön ráadásul fejjel lefelé állnak a virágok (reszupinálatlan). Ugyanitt a bolondító beléndek nagy, furcsa, bordóval erezett virágai köszöntenek... gyakorlatilag azt se tudom, hová nézzek, minden lépésnél újabb csodák bukkannak fel. Apró szürke madárka száll le elém az ösvényre, fényes szemével nézeget engem, félrebillenti bájos kis fejét... nem mozdulok, csak nézem, erre rövid trillát énekel, aztán szárnyait összecsapva felreppen. Felettem száll a pacsirtaszó, és lágy, rekedtes kiáltással, mint a blues-énekeseké, nagy, fekete madár szárnyal átlósan... holló? Hát itt is megtelepedtél, kedves madaram? Az annafalvi őrház romjai körül is bíboros és pettyes kosborok nőnek, itt kezd kicsit erősebben emelkedni az út, mélyen bevágódva kétfelől a hegyoldalba, szinte mélyút - tengernyi virágzó szamóca, sárgaárvacsalán, sárgás-zöld őzsaláta milliói, vibráló, rezgő tömege. Két további orchideafaj képviselőjét is megpillantom az út szélén: szép fehér virágú kardos madársisak és bimbós kétlevelű sarkvirág illegetik magukat, annak idején ezek voltak az első orchideák, amikkel találkoztam a természetben.
Kerékpárosok süvítenek el mellettem, színpompás, testre feszülő ruhákban vannak, rajtszámuk is van... félreállok, siettükben is megköszönik, sportemberekhez így illik. A továbbiakban a verseny szalagozása is segít,  óvatosan haladok: utam egészen Várgesztesig közös a versenyzők pályájával, alighanem a Vértes Maraton zajlik éppen.

Vérteskozmán először kicsit túlszaladok, mert nem veszem észre a sárga négyzettel jelölt kis nyiladékot, bár elég lett volna, ha a fülemre hallgatok: az üdülőfaluban össznépi, több szólamú fűnyírózás zajlik. Nem is baj, hogy kicsit túlmentem, mert itt találom a műút szélén a mai kirándulás egyetlen, számomra új növényfaját: a nem éppen gyakori, alig észrevehető lazavirágú nefelejcset. Sajnos, a legnagyobb csalánosban nyílik, bele is guggolok fényképezéskor - ennyi erővel parázsra is ülhettem volna, a betyár csalán vígan átcsíp a farmernadrágon keresztül...

Vígan, noha kissé égő hátsórésszel trappolok keresztül az egyutcás üdülőfalun, megszólal a harang - dél van - az élesen csendülő harangszó versenyre kel a fűnyírókkal, határozottan van valami arisztokratikus a környékben, az ápolt virágágyásokban, a gondosan rendben tartott régi, tornácos sváb házak előtt csillogó, drága autók parkolnak, csak egy épületen van kint az "eladó!" tábla. A nyomóskútban van víz, és padot is találok - kiváló hely pihenésre, uzsonnázásra, a kulacs feltöltésére. Az ég bepókhálósodik felettem, elenyészik a harangszó, a buszpályaudvaron vásárolt giroszos szendvics meglepően finom.

Újabb gyönyörű zsályás rétek következnek, és a nemrég épített Szent Vendel emlékhely, egy hajdani kápolna helyén... Itt is vannak pihenőpadok, és egy szép, mázas samottos kerámia-dombormű, Petrás Mária alkotása, valamint egy ismertető tábla a szent életéről.
A kopár, kőzúzalékos részek után ismét erdőbe fordul az út, elegyes bükkös, valahol a mélye várat is rejt, egyszer már meg kéne nézni azt is. Hamar Várgesztes szélére érek, ahol elkanyarodik a turistaút és elfogynak a bicikliversenyzők is. Nézegetem az ismerős fa-padokat a gesztesi kőfülke alatt... eszembe jut, egy egyszer milyen kimerülten nyúltam el az egyiken... most vibrál a lombok közt beragyogó nap, akkor nyirkosság és hideg volt. Pedig május volt akkor is.
A bükkösből kiérve következnek a hosszú, egyenes, soha véget nem érő "vágások", egy ütött-kopott, zötyögve közeledő terepjáró miatt bele kell másznom a tüskés szederbozótba, hogy utat engedjek az autónak. A talaj itt már egyre több homokot tartalmaz, a talajösszetétellel változik az élővilág képe is, élvezem ezt a változatosságot.
Döglött, összecsavarodott siklóra leszek figyelmes az út szélén. Ó, szegény jószág. Átment rajta az autó? Nyelve kilóg. Friss tetemnek látszik, keresem rajta a külsérelmi nyomokat, vajon mi baja eshetett? Megbököm cipőm orrával, ettől hirtelen csoda történik: a sikló "feltámad". Lehet, hogy Szent Vendel nyomába léptem, de sokkal valószínűbb, hogy a terepjáró autó ijeszthette meg, hogy így döglöttnek tettette magát.
 
Hang nélkül surranok a homokösvényeken, utolérek egy népes kiránduló társaságot, van vagy három kutyájuk, mind barátkozik velem. Egy angol bulldog harsány röfögéssel ugrik nekem, a tenyerembe nyal, kerek fejét a térdhajlatomba böki örök barátsága kifejezéseként. Egy másik kutya a hegyes orrával bököd. Szeretem a kutyákat, érzik is.
Magam mögött hagyom a vidám társaságot, az út szélén milliónyi fehér csillag: ernyős sármák, Betlehem csillaga, ahogy az angol neve mondja... szép kis virág, találok szokatlan formájúakat, több és kevesebb szirmúakat is. Mindenfelé kéklenek az ínfüvek, narancsosba kezd hajlani a kutyatej sárga virágzata, színek, színek mindenfelé.

Átkelek a műúton - elég forgalmas - és az oroszlányi bányamúzeum bekötőútja mellett magyar varfüveket találok. Ritka, védett virág, egészen finom lila színe van, zöld galléros lila pompon. Ahogy a majki remeteség felé tartok, sokszólamú barokk harangjáték szűrődik át a lombok között... milyen szép! Mire a zene elhallgat, oda is érek a kolostoregyüttes falaihoz, kapujában őstermelő kínálja a látogatóknak a különféle szörpöket, mézeket, borokat. A fehér torony-rom ragyog a kék ég előtt. Szeretem ezt a helyet, állítólag kísértet is van. Egy rozéfröccs után felfrissülve, hátizsákomban egy üveg frissen vásárolt házi mézes-fahéjas almaszörppel trappolok a műúton Oroszlány felé.
A városban valamiféle váltófutóverseny közepébe csöppenek, majdnemhogy engem is megtapsolnak a célban, és sporttársiasan meg is kérdezik, mennyit gyalogoltam... szinte szégyellem bevallani, hogy csak 22 kilométert.
A vasútállomás előtt megkérdezem valakitől, hogy hány óra - négy negyvennégy. A vonat négy negyvenötkor megy. Nos, a gyorsulásomra nem lehet panasz, átcsörtetek az épületen, a jegypénztár lefüggönyözve, felugrom a vonatra és már indul is.
Kalauz sehol, Tatabányán átszállás - veszek jegyet, előttem egy táncoló bolond és egy egészen csinos transzvesztita, gyorsan megy a sor, és máris a pesti személyvonaton üldögélek a kiegészítő Máv jegyemmel és egy zacskó ropival, a vonatablakon túl impozáns, hófehér karfiol-felhők emelkednek a magasba...

Tavasz van, orchideás tavasz, de már a nyár ígéretével.

Közönséges ebnyelvűfű - Cynoglossum officinale

Pannon bükköny - Vicia pannonica subsp. striata

Agárkosbor (Orchis vagy újabban Anacamptis morio)

Vadász-kápolna Csákvárnál

Közönséges ínfű (Ajuga genevensis) a szokásos liláskék helyett rózsaszínben

A Vértesben gyakori a kis apolló-lepke (Parnassius mnemosyne)

Szép szál bíboros kosbor az erdőszélen (Orchis purpurea)

Mosolyka. Bíboros kosbor (Orchis purpurea)

Piros pozdor - Scorzonera purpurea

Lila ökörfarkkóró, kicsit szokatlan rózsaszín változatban (Verbascum phoeniceum)

Osztrák zsálya - Salvia austriaca

Nyúlszapuka - Anthyllis vulneraria

Tarka pettyeskosbor, reszupinálatlan virágokkal.

Bolondító beléndek - Hyoscyamus niger

Tarka pettyeskosbor - Orchis vagy Neotinea tridentata

Kardos vagy kardlevelű madársisak - Cephalanthera longifolia

Fodros gólyaorr - Geranium phaeum

Fodros gólyaorr - Geranium phaeum

Hogy ne csak mindig csili-vili virágok legyenek. Íme az alig észrevehető, ritka lazavirágú nefelejcs - Myosotis sparsiflora

Százszorszépek és egy szép, régi sváb ház Vérteskozmán

Szent Vendel, a pásztorok védőszentje. Petrás Mária alkotása

A Szent Vendel-emlékhely

A mezei zsálya ellenállhatatlan a kis apolló-lepke számára

Mint az orgonasípok. Magas gubóvirág - Globularia punctata

Renitens. Bíboros kosbor (Orchis purpurea) egyetlen, reszupinálatlan virággal

Indás ínfű - Ajuga reptans

Nálam van a labda! Erdei sárgaárvacsalán (Galeobdolon luteum)

Harsogóan zöld erdőrészlet, kerékpárversenyzőkkel

"Kék és narancssárga színekbe öltözött..." Indás ínfű (Ajuga reptans) és erdei sárgaárvacsalán (Galeobdolon luteum vagy Lamiastrum galeobdolon)

Ernyős sárma (Ornithogalum umbellatum) hat helyett hét, furcsa szirommal

Tavaszi színpompa. Közönséges ínfű (Ajuga genevensis) és farkas kutyatej (Euphorbia cyparissias)

Ez az ernyős sárma (Ornithogalum umbellatum) elfelejtette kinyitni az ernyőjét - vagyis nem ágazott el

Furcsa ernyős sárma (Ornithogalum umbellatum). Hat helyett négy szirma van

A kis apolló-lepke (Parnassius mnemosyme) enyves szegfűn lakmározik

Magyar varfű - Knautia drymeia

Magyar varfű - Knautia drymeia

Tarka pettyeskosbor - Orchis tridentata