Terep-járó: Az első hó a Prédikálószéken

2016. december 5., hétfő

Az első hó a Prédikálószéken

Szeretem a Baraka utazási iroda ingyenes egynapos túráit, persze szeretem a nem ingyeneseket is. Ezúttal a Visegrádi-hegységbe szerveztek egy ilyet, a dolog mellett szólt az időjárás-előrejelzés által "megígért" tiszta távlat is. Ezek a kirándulások számomra nem a fizikai teljesítményről szólnak (nem hosszúak, nem nehezek), nem is annyira a fotózásról (jó sok az ember), nem is új tájak felfedezéséről (legtöbb helyen jártam már), hanem a társasági élményről. Most is kíváncsian vártam, vajon kikkel fogok találkozni, lesz-e köztük ismerős?

Magyarország egyik legszebb látképe tárul fel az új Prédikálószék-kilátó tetejéről

Hűvös a reggel, fél nyolcra kint kell lennem Újpest-Városkapunál, a buszpályaudvaron. Harisnya, sál, kapucni, homályos égbolt, a szemközti bérház tetőgerincén szarka tollászkodik.
Buszos utam eseménytelen, egy Agatha Christie-krimi társaságában gyorsan telik az idő. Már a buszból megpillantom a dömösi parkolóban álló, színesen matricázott Baraka furgont és a gyülekezőket.
Máris akadnak ismerősök, a nyári erdélyi útról, a fotókiállításom megnyitójáról, innen-onnan... kicsi a világ.

Köszöntés, népszámlálás, indulás... több, mint százan vagyunk, kutya is van legalább nyolc, aranyos jószágok, végigsimogatom valamennyit. A menhelyről hozott rotweiler azonnal ráül a lábamra, közben egy fehér, bárányfelhőhöz hasonló, gombszemű jószág is egészen rámenős simivadásznak bizonyul... A hosszú szőrű tacskó már óvatosabb, megdöbbentően hasonlít a pofaszakállas Ferenc József császárhoz, ahogy félrebillentett fejjel nézeget... Aztán meglódul a tömeg, hamarosan felkapaszkodunk a meredekre a Szentfa-kápolnánál. Bizony, ez meredek, zúzmara csipkézi a hullott avart, csúszik is becsületesen. Hamar kimelegszem, egyszer pedig lefejelek egy belógó, törött ágat is, szóval nem eseménytelen az út felfelé.

A Vadálló-kövekhez ebből az irányból, lentről utoljára jó negyedszázada kapaszkodtam fel, hejj, azok a régi földrajz-szakos terepgyakorlatok! De tény, hogy felfelé jobb, mint lefelé, csúszik is, meredek is. Leheletünk szinte ködöt képez a fák között, csodálatosak a sziklák! Messzebb tekintve kinyílik a párás kék távlat, odaát a Börzsöny liláskék bércei sejlenek, szívesen fotózgatnék, de a keskeny ösvényen összetorlódunk, és nem akarom, hogy miattam várakozzanak... szedem hát a lábam, és próbálok elkapni egy-egy pillanatot az objektívemmel.
Aztán már fent is vagyunk az új kilátónál. Finom "látványhó" borít be mindent, ropog a lábunk alatt, minden gizgaz jégcsipke-díszt kapott, fent valahol egy láthatatlan holló kiált, amott trónol a visegrádi Fellegvár a fák mögött. A Duna most igazán kék, patkója körbeöleli szemközt a Szent Mihály-hegyet.
Ahogy megálltunk, igazán fázni kezdek, dermedt kézzel cserélgetem az objektíveket. Egy újonnan szerzett ismerős házipálinkával kínál, ami azt illeti, igazán jól esik a "szilvórium"! Aztán jöhet az elmaradhatatlan csoportkép, és igazi Mikulás-szaloncukrot is kapunk, elvégre ennek most van itt az ideje. Az enyém erősen hasonlít a Diana sósborszeszhez, de lehet, hogy csak az iménti pálinka miatt... Legalább a gyomrom nem fázik már, amúgy bizony megbántam, hogy nem hoztam kesztyűt és valamirevaló bakancsot!

Az Akasztó-hegy felé kanyargunk lefelé, a fák között ki-kivillan a Duna kék szalagja, kényelmes az út az enyhén lejtő szekérúton. Errefelé jöttem fel az ősszel, mennyire más hóval borítottan! A Király-kútnál már "elfogy" alólunk a hó, sár veszi át a helyét, és érezhetően melegebb is van, mint odafent. Egy jobbkanyar, és a túrázók jócskán elhúzódott kígyója ráfordul a Dömös felé vezető útra a Szőke-forrás völgyében. Itt-ott a patakon is át kell kelni, kőről kőre ugrálva, ez sose volt az én sportom. Bele is szállnék a patakba, ha valaki el nem kapná a könyökömet... A fák között fénypászmák szűrődnek be, szinte fellángol a mohák narancs-zöldje, fehéren villan meg egy-egy taplógomba a fák törzsén, aranybarna a száraz lomb, igazán nem lehet mondani, hogy ne volnának színek. Élvezet ilyenkor is sétálni a természetben, szemem fotóznivalókat kutat, a mikrovilág feltárja szépségét. Kunkorodó száraz füvek, zörgős termések, megannyi szép forma...

Dömösön elbúcsúzom a túravezetőtől, aztán kivágok egy kurta, de dinamikus vágtát, mert megpillantom a sárga buszt a távolban, és ha ezt elszalasztom, egy óra múlva jön csak a következő... De nem, nem szalasztom el, béke, meleg, és Poirot felügyelő egy sikeresen megoldott ügye a jutalmam. Mire Újpestre ér a busz, becsukom a könyvet, és tudom, hogy nemsokára jöhet a forró fürdő és a vacsora.
Köszönöm a szervezést a Barakásoknak!