Hármashatárhegy. Panorámaséta decemberben, szélviharban

Karácsony és Szilveszter között járunk, és ahogy sokan, én is szabadságon vagyok ezen a héten. (Épp elég büntetés, hogy mindkét ünnep hétvégére esik 2016-ban...) A karácsonyi dínomdánom friss levegő és mozgás után kiáltott, de hosszabb túra nem jöhetett számításba, no meg korán is sötétedik... Ráadásul az új kilátót a Hármashatárhegy tetején még nem láttam. Megvolt hát az úticél...

Hármashatárhegy, Guckler Károly-kilátó

Ahogy lelépek a 11-es busz lépcsőjén, ki a szabadba, szinte visszalök a szél. El is bizonytalanodok, vajon mennyire jó ötlet éppen ma panorámatúrára indulni... a szél jókorákat lök rajtam, odafent az égbolt ibolyaszín, a horizonton néhány kövér, fekete fenekű felhő sorakozik. És, nincs is valami nagy meleg. Az erdő fái között jajongva, nyikorogva, jókora megiramodásokkal száguld a szél.
De egyenlőre a szélvédett oldalon járok, követve a zöld sáv jelzést, és néhány kirándulóval is találkozom. Még ismerős is akad köztük, pár szót váltunk a múlt heti zúzmarás világról, aztán egy rokonszenves terepfutó érdeklődik, van-e optikai képstabilizátor a fényképezőgépemben, mert hogy kelleni fog...
A szél zúgásával versenyre kel egy cinege. Harsány nyitnikék-je olyan tisztán szól, mint a hegedű. Nézgelődök, akad-e a számomra fotótéma... a ködöt, a zúzmarát varázsütésre elfújta először a melegfronttal érkező eső, majd a hidegfront szele. Most valahogy olyan februári a világ. Száradnak a pocsolyák, néhány falevél őrzi még az októberi lángolást, a rügyek már láthatóan duzzadnak az ágak végén, néhány fűcsomó valószínűtlenül zöld. Zölden vészelték át a jégtüskés, hideg napokat a gólyaorr, a piros árvacsalán, a vérehulló fecskefű levelei.
Panorámát fényképezek az Árpád-kilátóból - egy szerelmespár búvik meg az egyik sarokban - aztán kunkori fűszálakat, amelyek mellett más évszakban minden bizonnyal elsétálnék. De hát az ember ne legyen telhetetlen... Az árnyas mélységekben még fagytól csillog a tavalyi avar és tavaszt álmodnak a sovány gallyak, a napfényben viszont megtévesztően tavasziasak a fények. A szél meg csak zúg, néha üvöltésbe csap át, hamarosan észre is veszem a fura, többszólamú hangok okát: a toronyantennák rezonálnak, utánuk is dúdolom a különféle magasságban szóló dallamot.
A Guckler Károly-kilátónál meglepően sok a kiránduló, itt, a kopáron támad csak igazán a szél, belekapaszkodom a fényképezőgépbe... a jégtüskés mese, a ködök mítikus világa után itt a hideg ráció, a tiszta szél és a geometrikus, kristályhoz hasonló fa szerkezet, a kilátó maga. Messzire ellátni, kis túlzással látom a pesti házak dzsungelében azt az épületet is, ahol lakom. Persze ehhez teleobjektív kell.
A kék körtúra jelzésen ballagok le, micsoda virágözön van itt tavasszal! Most sovány szőrfüvet lenget a szél a dolomit sziklapengék között. A parkoló után a sárga sáv jelzésen ereszkedek le Határnyeregig, no ez most sem lett kevésbé meredek, és meglehetősen csúszik is... innen a megszokott piros és zöld körtúra jelzésen ballagok kiindulópontomig, a buszvégállomásig. A fekete felhők már beterítették az eget, kínosan hideg esőcseppek csapódnak az arcomba, a felhőfoszlányok szinte száguldanak az égen... Pont jó volt ez így, egy kis "kiszellőztető" séta, Karácsony és Szilveszter között.