Séta a Hajta partján Tápiószelétől Farmosig

A Tápiószelei Természetbarát Klubnak köszönhetőek az olyan emblematikus túrák, mint a Téli Sóút, a Kincsem, az Aranyszarvas, a Mendei Pünkösd vagy a Csemő virágünnepe. A Tápió-vidék látszólag sík és eseménytelen vidékén igenis találni "túracsemegéket": szelíd dombokat, végtelen panorámát, apró vadvirágokat, a láthatáron ellebegő rétisast, melankolikus hangulatú tanyavidékeket és nemesnyaras telepített erdőket, bámész birkákat, szinte lebegve repülő pacsirtát és zsákmányra leső zöld gyíkot... itt lehet tűnődve ballagni, pocsolyákat kerülgetve beszélgetni, vagy csak egyszerűen átélni a szabadság, a vándorélet hangulatát.

Örülök az évzáró "bejglipusztító" kirándulásnak, a petárdadurrogtató pesti szilveszterezés egyébként sem az én műfajom. Mostanra már többen ismerőseim a társaságból, különösen a klub vezetője, Lipak Pista, akit ha klónozni lehetne... ha minden tájegységünkre jutna egy ilyen lelkes és agilis szervező... akkor csodák történnének.

Összegyűlünk Tápiószele főterén, a Nap már délutáni fényeket sugaraz a lassan sűrűsödő felhők alól. Örülök, amikor indulunk, természetesen megfelelően ellátva szerpentinekkel és síppal-dobbal-nádihegedűvel. A sárviszonyok miatt ezúttal a Hajta másik partján ballagunk a faluszéli keresztnél kikanyarodva a településről, aztán a sarjadó vetés zöldje kísér egészen egy nemesnyarasig, ahol megérzem a friss füst illatát. Ez nem fűtés-szag... ez tábortűz! És valóban, egy tanyán már vár bennünket a frissen lobogó gallytűz, és a bográcsban a tea meg a forralt bor. A fákon friss turistajelzés, mondani sem kell, ki keze munkája. A gyümölcsfákon csak itt-ott látni egy-egy odaszáradt, töpörödött almafosszíliát, egyébként láthatóan gazdag volt a szüret. Annyira elszomorító országszerte a leszedetlen, gyümölcstől roskadozó fákat látni, miközben a közértben vagyonokat kérnek az import gyümölcsért... No itt viszont nem veszett kárba a gyümölcs. Előkerülnek a házifőzést tartalmazó laposüvegek, egy-egy korty kóstolni, még jól is esik a hűvösödő alkonyatban. Alma, körte, birs. Előveszem a válaszcsapásnak szánt ötvenfokos családi málnapálinkámat... sikere van. Guvadnak tőle a szemek rendesen.

Már kigyúlnak az utcai fények Farmoson, amikor megérkezünk a művelődési házba. Kellemes meleg van. Évösszefoglaló, a kiérdemelt pezsgők kiosztása, kis fúvószene-koncert következik (ki hinné, hogy PVC csőből ilyen jó hangszereket lehet készíteni?), még éneklünk is. Az asztalra kikerül a karácsonyi házi süteményáradat. Bejglik, pogácsák, krémesek, kókuszgolyók, zserbók, hókiflik. Megérkezik a ritka finom gulyásleves is...

Miközben a vonatra várok az egy szál lámpa által megvilágított, csendes farmosi vasúti megállóban - vasárnap este egy ilyen faluban, főleg Szilveszter előtt, nem is várható valami nagyvárosi nyüzsgés - jól esik a csend. Cseperegni kezd az eső, fényes cseppek hullanak át a lámpa sárga fénykörén, szöszmötölő-koppanó hangjuk valósággal elringat. Szinte repül az idő... Szolnok felől közeledik a vonat fénye, a másik irányban vár engem Budapest, és az újesztendő.

Barátaim, köszönöm a meghívást!