Terep-járó: Börzsöny Kapuja: 20 kilométer Verőce körül

Verőcei Ifjúsági Diák Sportegyesület, no velük még nem túráztam, ideje egyébként is egy Börzsöny-túrának... hiszen már majdnem két hét eltelt az évből, és még egyszer sem voltam a Börzsönyben! :-) Ráadásul ez a rész, itt Verőce felett, számomra szinte "fehér folt", mivel többnyire Kismarosról, Nagymarosról, Zebegényből kezdem vagy fejezem be kirándulásaimat... pedig itt is akad látnivaló!

A kék sáv jelzésre kanyarodunk Magyarkúton

Kényelmesen elérem a hét óra hetes zónázót a Nyugatiban, még egy kávét is tudok venni, a tetején fahéj-szórattal, hurrá! Borongós az ég, nemigen fog ma sütni a Nap, cserébe viszont "kettősfronti hatás" van, ami bármit jelenthet... viszont ez nem tarthat vissza egy vérbeli túrázót!
Verőcén úgy kéttucatnyi kirándulót ont ki magából a szerelvény, nyílegyenesen mennek a rajthely felé, én is szedem a lábam: nem szeretek sorban állni...
De nem is kell, jól szervezett rajtoltatás fogad a verőcei iskolához tartozó sportcsarnokban, szépen nyomtatott itinert is kapok - külön dicséret az A5-ös átlátszó, vízhatlan, lefűzős műanyaghuzatért (ha jól tudom, "gyorsfűző" a hivatalos neve, mi az irodában egyszerűen "bugyinak" hívtuk), eszembe jut a múlt heti havasesőben felismerhetetlenné ázott "Buék20"-as itinerem... Zsíros kenyér is van, a hagyma illata belengi a sportcsarnokot.

Feketerigó - karnyújtásnyira pózolt a sövényen

Útnak is indulok, vár a húsz kilométer! Kint az utcán egy sövényen önfeledten dalol egy rigó. Karnyújtásnyira hagyja magát megközelíteni, egyszerűen el sem hiszem, hogy figyelmen kívül hagy engem. Három képet is tudok róla készíteni. Amikor otthon ránagyítok a képre, a szemében kicsiben ott látom magamat tükröződni... Fényes szemével néz, dalol, illegeti magát. Szemérmetlenül tavaszt idéz!
Kacskaringók, kanyar itt, kanyar ott, aztán felfelé... lassan kikecmergek Verőcéről, jó sok család is eljött a rövidebb távra, kisgyerekeket kerülgetek, aranyosak. Bokáig ér a hó, lassan olvad, rokkan, nedvesen tapad a bakancsom orrára. Szép a havas erdő így is.

Az ócskás kínálata kicsit behavazódott... akinek műanyag őz kell, itt kaphat!

Aranyoskútnál matricát ragasztok - itt ilyen az ellenőrzőpont - gyönyörködök kicsit a feltáruló párás, fekete-fehér panorámában, aztán szedem a lábam Magyarkút felé. Aszfaltra jutok, messzire ellátni, szép hosszú "túrakígyó" halad előttem, és nyilván utánam is. Kellemes itt a járás, nem csúszik, gyorsíthatok. Viszont sajnálom az elvesztegetett magasságot, mert a túloldalon - látom - vissza is kell majd mászni.
Magyarkút ismerős, ősszel jártam itt a "Lokomotív" túrán. Akkor aranyló lombok ölelték az üdülőtelepülést, most hó alatt szenderegnek a víkendházak. Rámenős fehér macska törleszkedik a bokámhoz, szinte erőszakosan döfi nagy kandúrfejét a markomba, dorombol... jól táplált, de azért próbálkozik, amúgy macska módra, elbűvölni. Felkapaszkodik a combomra is. Jó nagy macska.

Út Aranyoskút felé

Az Irma-forrásnál lévő ellenőrzőpontot jól lehet látni, narancsszín sátorban dideregnek a pontőrök, de van bográcsos tea és sportszelet, jól is esik mindez. Még alig több, mint öt kilométert jöttem, a túra legkönnyebb részét tettem meg...
Rákanyarodunk a kék sávra, ez a szakasz is ismerős a Lokomotív túráról. Ezúttal is lefényképezem az óriási, öreg fát a kék sáv jelzéssel. Most, télen, egészen más képet mutat a táj. A navigáció nagyon egyszerű, az út szinte egyenes, és lassan, de kitartóan emelkedik. Ha más jelzés nem is volna, a kitaposott ösvény jól követhető.

Vércseppek a havon.

Nem tudom, kié-mié a vércsapa, az állatnyomokat rég szétjárták a kirándulók, de tudom, hogy az elmúlt napokban a királyréti erdészet hajtóvadászatot tartott. Hol itt, hol ott van egy vércsepp a szűziesen fehér havon. Néhol látom, ahogy róka is szimatolt a vércseppek körül... a sebzett állat az úton jött, kilométereken keresztül, csak a Nagy-Kő-hegy meredek része előtt tűnik el a nyoma.

Hósapkás, szakállas manó - vagyis erdei iszalag (Clematis vitalba).

Fent vagyok a Lokó-pihenőnél. Itt is matricás a pont, nem is időzök soká: meglehetősen hideg van, érzem, hogy dermed az ujjaim vége... Lefelé szalagozott úton halad a túra, kijárták már itt is az útvonalat az előttem haladók, de - ajaj! - mennyire csúszik! Ahol haladhatok a mély hóban, ott jobb, a nehéz-nedves hó jól fogja a bokámat, csak persze ki tudja, mi van alatta. Óvatosan kell lépni. A fák törzsén nedves zuzmó-térképek virítanak, fejem felett el-elkiáltja magát egy holló.

Reszketnek a combjaim az erőfeszítéstől, amikor a jelzetlen erdészeti útra leérek. Azt hiszem, innen könnyebb lesz, de nem: csak az előttem haladó két srác vidám csúszkálása csempész egy kis derűt ebbe a szakaszba. A bakancsuk még az enyémnél is kopottabb lehet.

Erdei iszalag (Clematis vitalba). A népi neve "koldusszakáll"

Világosodik az ég, szinte ki is derül, árnyéka nő a fáknak. Kiérek a szokolyai vasútállomáshoz, a kedvem is felderül. Felsziporkázik a millió hókristály a Les-völgyben. Az itteni ellenőrzőponton nápolyit adnak, a bélyegzőn természetesen egy vonatocska látható. Eszembe jut a Lokomotív túra célja, a felejthetetlen paradicsomlevessel...

Aszfaltos szakasz az Irma-forrási ellenőrzőpont előtt

Egy darabig a sínek mentén haladunk, majd le, a patakvölgybe. Azt hinné az ember, hogy ez a terep úgyszólván sík, jól járható, de nem: a ferdén kijárt ösvény bizony szeretne a patakba csalogatni... ahogy nézegetem a csúszásnyomokat, néhány túrázónak sikerült is a kelleténél közelebb kerülni a vidáman csobogó, fekete vizű patakhoz. Jégkérge már olvadóban, mókás hó- és jégformákat simogat benne a jéghideg érintésű víz.

Bevesszük magunkat az erdőbe Magyarkút után

Amúgy szép rész ez, itt a patak mentén, mégis örülök, amikor ismét beérek Magyarkútra. Egy éles kanyarkombináció után máris kint vagyok a térképen Újtársa néven jelzett tundrán. Igazából ez szántóföld vagy kaszáló lehet, most fehérlik a hó, ameddig a szem ellát, és az égen komor fellegeket kerget a szél. A szél, ami igencsak erős, és igyekszik lefújni engem innen, a föld hátáról. Nekifeszülök, lépkedek - szép csúszósra járták ki ezt a szakaszt is az előttem járók. A villanyvezeték jól mutatja az utat, de a szervezők az imitt-amott imbolygó pálcikavékony, száraz kórókra is felkötötték a szalagokat, eltévedni hát lehetetlen.

Ez a szakasz a Lokó-pihenőig a kék sáv jelzésen halad

Azért örülök, amikor véget ér ez a "tundrás" szakasz a fagyott kórók tetején járva, és ismét szélvédettebb helyre kerülök: jön a Csalam-irtás, majd a Csattogó-völgy. Itt szinte tavaszias a levegő, és énekelnek a madarak, megpillantok egy parányi, felszegett farkincájú ökörszemet is. Ismeretlen madarak raja repül el a fejem felett hangos "ciripeléssel". Megritkult már a túrázók sora, de azért soha nem vagyok teljesen egyedül. A verőcei kálváriáról csodaszép a kilátás a Duna felé, álmélkodva nézzük-fényképezzük egy túratárssal, aztán szinte váratlanul gyorsan újra itt a tarkára festett vasúti aluljáró - ezek itten rajta, alighanem mitikus turulmadarak, meg életfák - és egy iramodásnyira újra itt a sportcsarnok.
Kézfogás, gratulálás, oklevél, kitűző, gulyásleves: hogy röviden összegezzem az utolsó programpontokat. A vonatig van még húsz percem, ácsorgok a peronon, nézem a rohanó felhőket, gyönyörű stratocumulusok, több szintű felhőzet műsora zajlik felettem, örök átalakulás.

Azért jól esik leülni a jól fűtött zónázón...
Szép nap volt!