Vízesések, létrák, növények: túra az ausztriai Medve-szurdokban

A grazi Alpinklub tagjai közel 120 évvel ezelőtt építették ki az első létrarendszert az addig járhatatlan Medve-szurdokban (Barenschützklamm). Ma ez az egyik leglátogatottabb osztrák természeti látványosság. Ehhez hasonló nálunk nincs, a szurdok méreteivel és a víz dübörgő őserejének átélésével egyedülálló élmény. Ezért gondoltam én is, hogy benevezek egy egynapos autóbuszos útra, (bármennyire is ki nem állhatom egyébként a társasutazásokat), hogy megnézzem ezt az egyedülálló látnivalót. Reméltem, hogy pár érdekes alpesi növényfajjal is találkozhatok a meredekek leküzdése során.

Pallósor a Medve-szurdokban

Éjszakai buszjárattal megyek a hajdani Népstadionhoz, pirkad, még hűvös van és tán ilyenkor a legnéptelenebb Budapest. A BOK (régebben Syma) csarnok mellett már több társaság is gyülekezik, köztük azok is, akik a Barakával tervezik a buszozást. A túravezetőt már messziről megismerem, jellegzetes figura, többször találkoztunk már.
Felszállás, indulás. Egy megállás még a város szélén, aztán száguldás az ébredő nappalban. Még egy "technikai szünet" az osztrák határ előtt - ezt a helyet is jól ismerem már, nyílegyesen tartok a pénzbedobós alagsori mellékhelyiség felé. Arany korongként ragyog a Nap, a parkolóban hemzsegnek a turistabuszok. Még másik Barakás is van.

Mixnitz falu: innen indul a túra

Szinte berobban az ablakon az osztrák Alpok látványa. Smaragdzöld fű, kékes-zöld fenyvesek, kék ég, tetőcserepek pirossága. Graz után fordulunk alsóbbrendű utakra, Mixnitz felé.
Hangulatos kis vasútállomás van itt, a falu fő (és talán egyetlen) látványossága a Medve-szurdok.
Túravezetőnk itt is "hajtja" a csapatot, ne tollászkodjunk sokat, indulás!

Már a tulajdonképpeni szurdok előtt is megpillantható a Mixnitzbach patak első látványos vízesése

Eleinte lassan emelkedő aszfalton, aztán egyre meredekebb földúton haladunk, az erőnlétemre nem lehet panasz: rám is szólnak, hogy ne siessek annyira... (emlékszem még az olyan Baraka-túrákra, ahol mindig lemaradtam...)
Csodás vízesés zubog le jobb kéz felől, érezni a víz hűs illatát. Minden harsogóan zöld. Már akár itt is ellennék a fényképezőgépemmel!
Kitágul egy kis térség, itt van a jegypénztár pici faépülete és rajtunk kívül kb. 1.000. kiránduló. Túravezetőnk rutinosan vetődik csoportos jegyet venni - a díját már a buszban beszedték - de így is várnunk kell vagy fél órát, hogy az előző csapat "egérutat nyerhessen". Felettem szürkésfehéren magaslik a szurdok kapuja, az évezredek-marta mészkőszirt.

A szurdok bejáratához vezető három kilométeres út sokkal meredekebb, mint a fotó alapján gondolná az ember

Indulás! Meredek mészkősziklák, kicsit a Magas-Tátra egyes részeire emlékeztet a hely, aztán megérkezünk az első lépcsőkhöz, pallókhoz. Ezekből van itt bőven. 115 híd, 49 létra, 2900 létrafok. Nem semmi! A tempó továbbra is erőltetett, de mivel egy-egy részen kicsit feltorlódunk, van módom a kapaszkodókat markolva pihenni, és néha még egyet-egyet kattintani is.  Felettem-alattam elemi erővel dübörög a lezúduló víz. Párafüggöny fedi el a magaslatokat, az olykor áthajló sziklákról csepeg a víz. Egy hatalmas lezuhant szikla a szűk szorosfalak közé ékelődött, alatta zubog a patak vize. Fehéren habzik és örvénylik. A pallók és létrák rendszere nélkül a szurdok valóban járhatatlan lenne!

A falutól a szurdok bejáratáig még jónéhány méternyi a szintemelkedés, a túrabot hasznos lehet

Persze, nézem közben a növényvilágot is. Örömömre sárga ibolya seregét látom a sziklafalakon kapaszkodni. A hűvös mikroklímát jelzi, hogy még csak most nyílik az élénksárga gólyahír. A sziklafalakon filigrán páfrányok sokasága kapaszkodik, az aranyos fodorkát fel is ismerem, az egyik kedvencem.

... a nedves, hűvös levegő kedvez a páfrányoknak

A kanyarok, vízesések, fehéren habzó örvényes vízforgók egymást követik. Kapaszkodok felfelé, ég a vádlim az erőfeszítéstől: a fa létrafokok azért kicsit csúszósak, új túrabakancsom talpa jól "fogja" őket. De azért minimum három ponton igyekszem rögzíteni magamat egyszerre (két láb, egy kéz vagy két kéz, egy láb), mert aki itt lezuhan... És közben még fényképezni is kéne.

Tempónkra jellemző, hogy utolérjük a szurdokban az előző csapatot. A létrán "lógva" várom ki, míg megindul a sor. Egy tábla az utolsó patak-hidat jelzi, de ezzel még nincs vége a meredeknek: a szurdok bal oldalán kapaszkodunk ki, óriás fenyők markolják a földet, a hátamon a parányi hátizsák alatt végigcsorog a verejték.

115 híd, 49 létra, 2900 létrafok. Tériszonyosoknak vagy satnya erőnléttel bíróknak nem ajánlott

Kis rétre érünk ki, igazán mesebeli, hütte is áll itt. Körülötte százszorszépektől fehérlő, szépen kaszált kis rét, rajta heverésző kirándulók. Mi nem állunk meg itt pihenni, épp csak annyi időre, hogy megérkezzen a sor vége is. Pont arra van időm, hogy a hátizsákból elővéve kulacsomat kortyoljak egy kicsit, aztán már megyünk is tovább.
Nagyon tetszik a táj! A kéklő, fölém magasodó Schweigeralm, a mesés legelők, a tekintélyt sugárzó, illatos fenyvesek alpesi világa. Most jobban tudok fotózgatni is, hiszen szabad a kezem, objektívet is cserélek. Parányi, színes virágok szőnyegét teríti elém a táj, és végre felbukkannak az alpesi fajok is. Tavaszi tárnics! Nini, mennyire kék!
Még bimbós ujjaskosbor sötéten foltos levelei tűnnek fel... és egy máshogy foltos levél gazdája, a tüdőfű helyi endemikus faja, a stíriai tüdőfű is felbukkan.

A dübörgő vízeséshez képest törékeny fogpiszkálóknak tűnnek a lépcsők, de valójában jól karban vannak tartva és masszívak is

A Steirischer Jockl nevű hütténél tartunk pihenőt. Van, aki sört rendel, én előszedem a hátizsákból az üdítőmet, nagyon jól esik a némileg langyos tea! A csúcstámadásra sajnos nincs időnk, bármennyire is "rohantunk", viszont így lett fél óra itt a hütténél. Kibámészkodom magamat a pazar kilátást csodálva, aztán elindulok "virágvadászatra". Különlegesen szépek a fehér havasi kökörcsinek, de van medvefül-kankalin és szokatlanul nagyra nőtt háromszínű árvácska is.

A hidakon mindig feltorlódik a nép, hiszen bőven van fotótéma és megcsodálni való látvány. Ezért, ha sok a látogató, csak szakaszolva engedik be őket a szurdokba

Indulás vissza, lefelé! Mivel a szurdok egyirányú - vagyis csak felfelé szabad haladni benne, a veszélyes szembeforgalom elkerülése végett - egy hosszabb, lankásabb kerülőúton ballagunk vissza a buszhoz.
Ez a túra talán legbékésebb része. Még a fülemben zúg a vízesés ősereje, és vádlimban érzem a lépcsőket, de most lehet ballagni, sőt beszélgetni is a túratársakkal. És látnivaló is bőven akad. Többnyire olyan növényfajokkal találkozom, amelyek nálunk is élnek, természetesen csak hegyvidékek magasabb régióiban, és mind védett is. Erdei borkóró, piros mécsvirág, madárfészek kosbor, havasalji rózsa. Mind-mind régi ismerős a Bükkből, a Mátrából, a Börzsönyből.

Heverő patkófű - Hippocrepis comosa

Egy elágazásnál kőszáli kecskék ballagnak át előttünk, teljességgel stresszmentesen, könnyed léptekkel. Ránk se néznek, gőgös népség! Végül is, ők vannak itt otthon, a hegyek kecskeszarvú arisztokratái.
Lejjebb, Mixnitz szélén pedig egy csapat indiai futókacsa keresztezi az utunkat. Bezzeg a csapatot vezető kacsa még pózol is, széttárva szárnyát piperészkedik kicsit az út közepén.

Van, ahol szinte a sziklákra tapadva lehet haladni

Nem marad más hátra, mint visszaszállni a buszra, és hazautazni... hosszúnak tűnik az út, lassan besötétedik, a szélerőművek lassan forgó lapátjai szeletelik az alkonyt. Elszenderedek, Budapest határában ébredek fel ismét. Odakint már vastag és bársonyos a sötétség, este tíz óra lehet, még jár a metrópótló és a troli.
Testem még lefekvés után is őrzi a busz imbolygását... aztán elalszom, másnap - ami már ma van tulajdonképpen - új nap jön, egy újabb túrával!

Vörös vasoxid-kiválások a mészkősziklákon

Nem annyira labilis, mint amilyennek látszik!

Ujjaskosbor levelei - Dactylorhiza sp.

Nyakperecfű - Cortusa matthioli

Sárga ibolya - Viola biflora. Nálunk csak a Bükk egy rejtett pontján él

Nyugodt tempóban másfél órába is beletelik, míg végigjárjuk a szurdokot

Tavaszi tárnics - Gentiana verna. Hazánkban is él néhány tárnicsfaj, de ez nem honos

A nálunk közismert pettyegetett tüdőfű osztrák endemikus rokona: Pulmonaria stiriaca

Erdei madársóska - Oxalis acetosella. Nálunk sem ritka hegyvidéki vadvirág

Káprázatos a kilátás a Steirischer Jockl hütte teraszáról

A Schneebergen még most is van hó

Igazi alpesi panoráma, a távolban havas csúcsokkal

Havasi kökörcsin - Pulsatilla alpina

Háromszínű árvácska - Viola tricolor. A magyar erdőszéleken is találkozni vele

Havasi kökörcsin - Pulsatilla alpina. Hazai rokona a leánykökörcsin

Lefelé sokkal kényelmesebb az út (a szurdok egyirányú, turistaút visz le)

Igazi alpesi legelők is láthatók lefelé menet

Terebélyes harangvirág (Campanula patula), rendellenes pártacimpákkal. Hazánkban sem ritka faj

Meglepetésként egy csapat kőszáli kecske is keresztezte az utunkat. Nem látszottak idegesnek - biztosan megszokták már a kirándulókat

Babérboroszlán - Daphne laureola

Nőszőfű - Epipactis sp. Ez is orchideaféle

Kis vízesés, legömbölyített sziklákkal

Impozáns sziklafalak a szurdok bejáratánál

Erdei borkóró - Thalictrum aquilegiifolium

Piros mécsvirág - Silene dioica. Hegyvidéki erdei ösvények mentén nálunk is lehet látni ezt a szép vadvirágot

Hangulatos sétaút vezet a Schweigeralm oldalában

Mókásak az árny-alakok is...

Havasalji rózsa - Rosa pendulina. Megcáfolja a mondást, hogy "nincsen rózsa tövis nélkül" - ez a vadrózsaféleség tüskétlen

Harangláb - Aquilegia vulgaris. Kertekben is szívesen ültetik

Madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis. Klorofill nélküli orchideaféleség

Alpesi legelő a Schweigeralm oldalában

A kőszáli kecskék után egy csapat indiai futókacsa is keresztezi az utunkat

Enyves aszat - Cirsium erisithales. Nálunk is él, de nem gyakori. Hervadtnak látszik, de nem az: ilyennek kell lennie, virágai bókolóak

A "kötelező" csúcs-szelfi :-) - bár a csúcsra nem másztunk fel, a legmagasabb érintett pont a Steirische Jockl volt