Terep-járó: Koranyári séta a Soroksári Botanikus Kertben

2019. június 15., szombat

Koranyári séta a Soroksári Botanikus Kertben

A soroksári botanikus kertről a Neten olvastam először. Nem közismert, pedig látogatható. Nem olyan dekoratív, mint mondjuk a vácrátóti, ez nem kastélypark, nincs művárrom, vízimalom, szabadtéri koncert stb. A terület a Kertészeti Egyetem részeként működik, oktatási-kutatási céllal. Emellett magbankként is tevékenykedik, de ami engem leginkább érdekelt: a hatvan hektár nagyobbik része egy épen megmaradt élőhely-mozaikdarabka, a hajdani láprétek és homokpuszták világát felvillantó védett rezervátum. Itt már négyezer évvel ezelőtt is élt ember, talán nem véletlenül hívják a "legmagasabb" dombot Csonthalomnak... A hajdani Duna-meder hordalékából épült homokdűnék, dombocskák közeiben nedvesebb a talaj, itt lápréti és zsombékos környezetet kedvelő növények is megélnek. Ezek különösen érdekeltek, hiszen ilyen élőhely Budapest környékén - ma már - kevés van.

Szibériai nőszirom - Iris sibirica. Védett növény

Számomra a legegyszerűbb ide vonattal kijutni a Nyugatiból. Pestszentimre, innen pár buszmegálló... Június elején még sosem jártam itt. Most van egy szabad délelőttöm, ami alkalmas arra, hogy "villámlátogatást" tegyek ezen a békés helyen.

Fülledt meleg van, rajzanak a szúnyogok. A magas fű közül felhőkben reppennek fel, miután megveszem a belépőjegyet és belevetem magam a szövevényes ösvények világába.
Most a "láprét" rész a leglátványosabb. Szibériai nőszirmok kéklenek, de orchideaféléket is látok: a karcsú, halványrózsaszín szúnyoglábú bibircsvirág és az élénkebb mocsári kosbor mellett nyílik még a hússzínű ujjaskosbor is. Az egyre szárazabb homokfelszínen tarka nőszirmok pompáznak. Bódító a magyal virágainak illata, főleg ebben a fülledt koranyári levegőben. Még a bogarak is bódultan repkednek, kivéve persze az igencsak céltudatos szúnyogsereget.
Viszonylag sok látogatóval találkozom útközben, de így is - mondhatni - néptelen a terület, csak messziről hallani az autók zaját. Zavartalanul lehet bóklászni, fényképezni az ösvények mentén felbukkanó színes világot. Figyelem az órámat, hogy le ne késsem a félóránként közlekedő buszt, ami visszavisz Pestszentimrére. A távolból harsány brekegés hallatszik, a kis tó víztükre megkettőzi az egyre magasabbra hízó felhőtornyokat, amik mögül sugarasan nyilaz ki a Nap.

Béke van, nyáreleji béke.