Terep-járó: Élet a tóban

Március eleje van, szokatlan meleg, tavaszias az idő. Tegnap éjjel esett is, aprószemű, langyos eső - ideálisnak gondolom kétéltű-megfigyelésre, ha valami, akkor ez biztosan előcsalta őket. Valószínűleg ez az utolsó alkalom mostanában, hogy kimehetek Pestről a természetbe, hiszen hamarosan ott fog tartani a vírus-helyzet, hogy a tömegközlekedés veszélyessé válik, én pedig önkéntes karanténba vonulok. (Szerk. megj.: sajnos igazam lett.)

"Ne tartsa fel a sort, fiatalember!" Fenséges, hatalmas öreg nőstény barna varangy - Bufo bufo. Mint minden hazai hüllő- és kétéltű faj, védett

Amolyan vihar előtti csend van. Alig vannak a vonaton, ami robog velem a Budapest környéki településre, ahol a kétéltű-lesre kiszemelt tó (sőt tavak) vannak. ragyog a napfény, nevet az ég, belül mégis viharfelhők gyülekeznek... akit hallok, mindenki a vírushelyzetet tárgyalja. Kevés a hiteles információ, senki sem tudja, mi lesz: a bizonytalanság a legrosszabb!

Áttelelt nagy rókalepke - Nymphalis polychloros

Az állomáson csak én szállok le. Fura ilyen üresen. Két kilométer séta után megérkezek a tóhoz... alacsony a vízszint, nem volt hó a télen, kicsit algás is.
Nincs itt semmi, nem mozdul semmi. Kopár a fák alatti világ, csak a törött, száraz nádszálak zizegnek.
Sebaj, leülök hát egy nádtorzsa-csomóra, sütkérezek kicsit... És ahogy gondolatilag kikapcsolódok lassan a vírushelyzetből, elfogynak a fejemen átfutó gondolatok, és csak nézem a tó finom szellőtől berzenkedő felszínét, lassan látni kezdem a valóságot.

Az avar alól kövér hajtások törnek elő, húsos sárga bimbók, és szinte látható, ahogy mint egy ökölbe szorított kéz, lassan kinyílik a virág a Nap felé. Miniatűr Napok ragyognak fel, egyik a másik után - ez a martilapu, a vízpartok sárga, korai vadvirága.

Erdei béka - Rana dalmatina

Dehogyis nincs itt semmi! Nagyon is mozog, él a tó. Krok-krok-krok kórus hangzik fel, és ahogy a hang felé fordulok, megpillantok két verekedő erdei békát. Zajlik a nászi lovagi torna! Rőt vöröses zászlóként villannak meg a hátsó úszóhártyák, rövid összekapaszkodások, birkózások... ki tudja, talán nem is verekedés ez, csak a nem kívánt (azonos nemű) udvarló határozott visszautasítása? Nézem a víz alatt zajló forgatagot. Körben petecsomók jelzik, hogy nem eredménytelen, bármi is zajlik a vízben. A vitézek nem egyformák: némelyik világos, némelyik sötét, vannak mintás hátúak és egyszínűek... van, aminek látványos, sötét "bajusza" van, némelyiké halványabb - ezért is hívják ezeket bajszosbékának is - az biztos, hogy nagy a forgatag a tó egy napsütötte pontján, ahol ágak és nádak is rejteket adnak szükség esetén.

Tömegjelenet a petecsomó felett. Erdei béka - Rana dalmatina

Egyszercsak prüllögő hang hallatszik... és már tudom, hogy megérkeztek a varangyok is. És valóban: lomha, féloldalas úszással, nagy lábtempókkal evez el előttem egy nőstény, a hátizsákként rákapaszkodó hímmel.
Egy magányos barna varangy hím körbe-körbe úszkál, valósággal járőrözik... hátha elcsíp egy nőstényt.

Kövér, uszonyos lábú vízibogár kering serényen, rá méretezett prédára lesve. Kicsit távolabb - sajnos - törpeharcsa is keresgél, bajuszával tapogatva a sekély, agyagos tófeneket.

Egy kis pihenő. Erdei béka - Rana dalmatina

Mögöttem is megzizzen a partoldal. Eddig is hallottam ezt a hangot, de azt gondoltam, keresgélő madár. Most hátranézek, és két élénk, vöröses-fekete szem néz vissza rám. Egy szögletes fejű, nagy zöld gyík! Ő is napozik, és kezdi felölteni nászi színpompáját. Egy nagy rókalepke száll le a parton: gyíkunk szemmel tartja, de nem mozdul rá. Én se nagyon mozgok - ezért jó a teleobjektív, gyakorlatilag közel hozza az élővilágot - és pont mivel nem mocorgok, az élővilág maga is közel jön.

Fél méterre tőlem megmozdul valami a víz alatt, megrezdül a nád. Mozdul egy széles hát, egy tömzsi, rövidlátó apró szemekkel ellátott fej. Karmos mellső láb moccan az iszapos fenéken. Hogy nem vettem eddig észre? Kisebb lavór méretű öreg mocsári teknős, szép pettyes páncéllal. Elvagyunk egymással, az öreg teki meg én...

Erdei béka - Rana dalmatina

Irdatlan szárnycsapkodás, minősíthetetlen tónusú rikoltozás! Felkapom a fejem - hát itt meg "kit" ölnek? Két nagy fakopáncs harcol, egymásba kapaszkodva, csapkodó szárnnyal... szinte a földre zuhan a kavargó kettős, piros-fekete-fehér tollak örvénylenek... végül a vesztes távozik, miközben még odakiált valami csúnyát riválisának.
Amott feketerigó dolgozik nagy zajjal. Kapirgál, csőrével félredobálja a tavalyi avar halmait, a nedves, komposztos földkupacból néha diadalittasan kikap valami ehetőt.

Sikerül filmre vennem egy "lányrablást" is - a napozó békát derékon ragadja egy rárohanó hím, valósággal letépi a nádszálról... aztán kiderül, hogy az is fiú... a csalódás szinte lerí a pórul járt ostromlóról.

Szerelmi drámák bontakoznak ki előttem... Mindenki harcol, építkezik, élelmet keres, énekel, udvarol. Vagyis, teszi a dolgát, ahogy a tavasz diktálja. Nagyon megnyugtató ebben az őrült világban normális lényeket látni! Szinte fel sem tűnt az idő múlása... vagyis, hogy legalább két órája ülök az egyre kényelmetlenebb nádtorzsán. Kinyújtóztatom hát elzsibbadt lábamat, és elindulok visszafelé...

Róla nem tudtuk eldönteni, hogy erdei vagy gyepi béka-e

De még utoljára találkozok a Békakirálynővel személyesen. Nem királylány: királynő ez a javából, öreg és valószínűtlenül hatalmas nőstény, amint méltóságteljesen mászik a tó felé a földúton. Meghajolok a fenség előtt, sőt térdre is hullok, és ő kegyesen megengedi, hogy lefotózzam. Végig kísérem útját a tó széléig, ahol a partfal tetején még kicsit megállva "pózol" is nekem, ahogy szinte alulról kattintok. Aztán legurul a meredeken... leérve kinyújtja tömzsi lábait, és néhány kurta huppanással meg is érkezett a vízbe.
Vigyázz magadra, fenséges varangyasszony!