Terep-járó: Ködös Börzsöny túra: Nagyhideghegy kristályköntösben

A VIDE Természetjáró Szakosztály túráin már többször részt vettem. A Ködös Börzsönyön még nem jártam, igaz, ez a vidék régi ismerősöm, eltévedni biztosan nem fogok... mondhatni, hazai pálya. Nézegettem az időjárás-előrejelzéseket: vajon mire számítson egy magamfajta amatőr természetfotós? Örömmel láttam a képernyőn az ígért ködöt és fagypont alatti hőmérsékleteket, ez jó esetben pazar zúzmara-csipkéket ígér... jó napnak ígérkezik ez!

A Lutzenbacher-út kacskaringóin

Sötétben indulok, ilyenkor már későn kezd pirkadni. A Körúti sötétben szembe jön egy lány, aki Karib-tengeri kalóznak van öltözve, háromszögletű kalap.műanyag kard meg minden, a pályaudvaron a rendőrök valamit helyszínelnek. Budapest, szombat, hajnali öt. Sajátosan bizarr világ.

Ködös napkelte, narancsvörös fényekben

Befut az emeletes vonat. Meglepő tömeg áramlik ki belőle: gondolom, jönnek dolgozni, Pesten hétvégén sem áll meg az élet. Felszálló viszont kevés van. Zavartalanul üldögélek a középső szinten, böködöm a mobilomat... nézzük a nagyhideghegyi webkamerát... nini, ott már narancsfényben hasad a hajnal, itt lent a felhők alatt még sötét van.

Kismaroson kilépek a szürke reggelbe, pár perc és jön a busz, a legtöbben rajta a túra rajtjába igyekeznek. A rajthely a turistaház, kartonpapírokkal terítették le a padlót, a szervezésen látszik a gyakorlat: villámgyorsan megkapom az útvonalleírást és indulok is. Az épület előtt meleg tea gőzölög egy nagy lábosban, szívesen kínálják.

Cickafark - Achillea sp.

Az első elérendő pont a Várhegy a kilátóval. Csukott szemmel is tudom, hol van. El a hajtánypálya mellett, aztán balra fel... a Nap még nem kelt fel, párás szürkésbarna minden, túracipőm talpa alatt halkan recsegnek a fagyott, halott levelek. Fent matricát ragasztok az útvonalleírás megfelelő rubrikájába, felkaptatok a kilátóba is, érdemes: a páratengeren áttűnik a rézgaras Nap, aztán hullámzani kezd a világ, és megszüli a fényt... minden rózsás narancsszínben ragyog fel, ahogy a tüzes korong kiemelkedik a ködből. A fényjáték talán egy perc, aztán a pára-párna összezárul, és elnyeli a Napot: ma többet nem is látom.

A ködpára sejtelmessé teszi a távlatokat a Béla-réten

A retinámon ragyog még a Nap visszfénye, amikor a csúszós lépcsőkön leereszkedek, és folytatom az utat a szürkén álmodó erdőben.

A Béla-rét régi ismerősöm, szoktam itt botanizálni... most már alig-alig akad pár kései vadvirág. Itt egy didergő, fehér cickafark, amott egy rejtőzködő, sárga pimpó... de a színek uralkodóan a drapp, a barna, a vöröses. Télbe hanyatlik már a természet. A távolabbi erdősáv körvonalai elmosódnak. Megállok egy-egy "last minute" vadvirágot lefotózni, és engem is meglep, milyen hamar a második ellenőrzőponthoz érek a kék sáv jelzés mentén. Itt is matricák várnak egy átlátszó, vízhatlan dossziéban. Majdnem rossz rubrikába ragasztom... hiába, kimaradt a reggeli kávé!

Átugrok a patakon - jól lehet kőről kőre lépni, ismerős vidék ez is, mosolyt csal az arcomra a popsi alakú, legömbölyített sziklatömb. Puha, ázott avar lebeg a vízben, finoman fodrozódik a víz, enyészet-illat száll a fák között.

Kibukkanok az aszfaltra, tudom, hogy kábé egy kilométer a következő ellenőrzőpont, a Szénpataki kulcsosház. Kihasználom az időt egy menet közbeni uzsonnázásra, a banánt már a kék sátor mellett fogyasztom el. Itt már nem matricás, hanem "élő erős" frissítőpont vár. Forralt borral és sportszelettel kínálnak. Nem a régi fajtával, ami kedvencem, noha a rossznyelvek szerint kőpor van benne... tény, hogy valami roszog az ember foga alatt... ez az újabb fajta, nem a retró.

Pimpó - Potentilla sp.

Kutyás kirándulók érkeznek, ez kutyabarát túra. A vizsla valósággal bezsongott az élményektől. Gazdája ráparancsol, hogy "ül!" - a vizsla le is ül, de nem úgy mint akit legyőzött a gravitáció, és nem is fegyelmezett, jókutyás szögletességgel: inkább úgy, mint az összenyomott rugó, remegő izmokkal, ugrásra készen. Vizsla.

A kék négyzet jelzés felparancsol a hegyoldalba. Ezen a környéken kerestem a nyáron ritka nőszőfüveket... akkor semmit sem találtam, most egy szál itt van az ösvény mellett. Jövő nyáron alaposabban szét fogok itt nézni... Erdei pajzsika szép zöld levelei integetnek felém. Puha, barna avar fedi a meredek völgyoldalt, a hullámos szélű tölgylevelek közé bronzarany bükklevelek keverednek.

Színpompás szederlevél - Rubus sp.

Meredek az út felfelé, de nem hosszú. És valahogy meg is szépül. A nyirkos, szürke, terjengős páraréteg méterről méterre alattam marad. Megélénkülnek a színek, és néha még némi napsugár is sejdíthető. Amikor felérek az elágazáshoz, ahonnan jobbra a kék kör jelzésre vált az út, megtorpanok a szépség láttán: a mögöttem hagyott út mélyét elnyeli a köd, akvarellé mossa el a fák kontúrjait.

A mobilom rejtélyes okból lemerülést csipog, kotorászok a hátizsákban a powerbank után, és közben gondolok néhány szépet a fejlesztőkről, akik milliópixeles kamerákat raknak a mobilokba, de bezzeg nem képesek egy épkézláb, tartós akkumulátort összehozni. Ehh! Amíg bajlódok a kábellel, újra a szürkeség kabátjába bújik a táj: a völgy mélye felől ködnyelv kúszik föl, egymás után éri el a fákat, ér el engem és az előttem-felettem lévő utat. Annyira nincs itt senki, hogy megnézem az itinert, nem tévedtem-e el.

Mohalepte vulkáni "kenyérbomba". Legalább tizenötmillió éve itt van

Ballagok tovább... jobb kéz felé, a fák között látom áttűnni a túloldali hegyoldalt, rajta zúzmarától őszes, kifehéredett fák göndör gyapja.

Innentől valóságos ajándék a táj. Ahogy haladok felfelé, finom rézkarccá válik a táj: a fák legvékonyabb gallyait is kirajzolja egy leheletfinom zúzmara-csipke. Még a mögülem előszökellő terepfutó lány is megtorpan és a mobiljával fényképezni kezd. Megvárom, míg eltűnik a fák között, aztán én is kamerát ragadok. Gyönyörű!

Élvezem az utat. Minden méter más csodát rejt. A bronzvörös tölgyavar... a szederbokrok színpompás levelei... amott a rubinszínű gyümölcs is zúzmaraköntöst öltött. Mirelit szeder!

Egyre közelebbről hallom a láncfűrész hangját... igen, itt vannak a favágók, három fickó meg még egy egy traktorféle munkagéppel. A legfiatalabb lazán beáll, karjában dajkálva a láncfűrészt, olyan, mint egy reklámfotó. Váltunk pár szót: "reggel akkora köd volt, hogy egymást se láttuk".

Erről a kőről mindenfélére lehet asszociálni

Az erdő színes! A munkagép jókora sarat csinált, kacéran szökdécselek a keréknyomok vájataiban, aztán ismét járhatóbb az út. Megvastagszik a zúzmara, mesevilággá varázsolva az erdőt. Az erdő színes! A zúzmara-zóna határán különösen. Zöld és sárga fű... vörösesbarna avar, sötétbarna gallyak, fehér zúzmara. Csodálatos!

Frissítőpont a Szénpataki kulcsosháznál

Fokozatosan, de nem meredeken emelkedik az út Nagyhideghegy felé. Egyre több az oszloptörzsű bükkfa. A domináns színek: a vörös és a fehér... igazi mesevilág. Kétméterenként megállok megcsodálni valamit, a többi túrázót elengedem.

Az utolsó kapaszkodó, és fent vagyok a nagyhideghegyi turistaháznál. Itt némi "látványhó" is esett, igazi télies látvány fogad. Fekete és fehér. A távolban talán a Magas-Tax csúcsa emelkedik ki a hullámzó ködpaplanból, mint egy vulkanikus sziget a tengerből.

Kandikáló erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas

A turistaházban vidáman és vendégmarasztalóan lobog a tűz a kandallóban, de nem időzök itt, kamerám nem kedveli a hirtelen hőmérséklet-különbségeket... régi Nikonom egy ausztriai hüttében múlt ki épp emiatt... gyorsan bélyegeztetek, aztán megyek is tovább.

Innen a kék sáv jelzést kell követni, régi ismerősöm ez is. Már előre várom a Lutzenbacher-út szépségeit... és nem is csalódok. Látványos zúzmara-zászlók függenek az ágakon, száraz leveleken. Téltündér ködkabátjában belopózott a Börzsönybe, és varázspálcájával zúzmarát hintett szerteszét... igazi mesebeli látvány!

Utolért a felemelkedő ködfelhő

Nincs hideg. Én legalábbis nem fázom. A szembejövő, lihegő túrázókat a turistaház lobogó kandallótüzével motiválom. Ahogy ereszkedek lefelé, egyre rövidebbek a zúzmara-zászlók, sejtelmesebb a csipke. Jobbra kinézve a fák között meglepően japános hatású látképek váltakoznak. Hol zúzmarás, hol zúzmara nélküli sávokon haladok át, aztán végképp eltűnik a jégvarázs, és az Inóci-nyiladék kissé monoton, egyenes lejtőjén ereszkedek. Terepfutók szökellenek el mellettem a mély vízmosás peremén.

Örülök, amikor megpillantom Kóspallag háztetőit a házak között... és már itt is van a kis sportpálya, és mellette a kisinóci turistaház, az utolsó ellenőrzőponttal. Kint, a teraszon fehér macska néz alabástrom szemekkel, bent megkapom a bélyegzést - bár majdnem elfelejtjük, megyek "macskázni" van belőlük vagy nyolc.

Megérkezek a zúzmara-zónába

Az út immár a zöld sáv, idén itt is többször jártam már. Eltűnt a jégvarázs, és mintha sötétedne. Megérzem a közeledő eső szagát, fejemre húzom a kapucnit. Tavaly jót gombásztam errefelé, most alig látok gombát... Elballagok Király-rét mellett, a nyáron itt, az út szélén találtam a Börzsöny flórájára nézve új fajt: a vágási kenderkefüvet, ami önmagában is bizonyítja, hogy még egy alaposan átkutatott területen is lehet érdekes dolgokra bukkanni.

Cseperegni kezd az eső. Órámra pillantok, no meg a kiírt menetrendre... opsz, fél óra múlva van kisvasút vissza, Kismarosra, egyébként másfél óra a következő busz... mi legyen? Gyors kalkulálás, elérem, ha belekocogok... Ha jó idő lenne, a buszig még elballagnék megnézni a Bajdázói-tavat, hátha előcsalta az eső a szalamandrákat, de most nem hívogató a párás szürkeség. Kocogok hát a hajdani kövezett úton, kézzel eltartva a vízhatlan tokjába süllyesztett fényképezőgépet, hogy ne csapódjon ide-oda... és engem is meglep, milyen hamar a vízmű-kúthoz érek, ez a rész is érdekes botanikailag, meg egyszer itt szedtem le nadrágszárról féltucat kullancsot, megannyi emlék... Aztán szépen lefelé, segít a gravitáció. Kifejezetten jól esik a futás.

Jé, még tíz percem maradt is...

Megkapom az oklevelet, választhatok egy szép kitűzőt, aztán irány a kisvasút végállomása. Ülök a kis szerelvényen - igaz, kilencszáz forint rá a jegy, szemben a buszjegy kétszázötven forintjával. De így sokkal hamarabb hazaérek, egy kései ebédre.

Micsoda pompás látványokkal ajándékozott meg ma a Börzsöny!