Terep-járó: Évadzáró gyalogtúra a Nyakason

A Zsámbékfutás túráin már többször részt vettem, ismerős ez a 26 kilométer. Szép vidék, változatos, nem nehezítik meredek szintek vagy sáros szakaszok... valójában kellemes sétát terveztem az előrejelzés szerint szokatlanul enyhe, napsütéses november végi napra.

Pirkad, amikor útnak indulok a Széll Kálmán tér felé. Tiszta az ég, talán azért is világosodik ilyen hamar. A jegyet már megvettem elővételben, ezzel hát nincs gond... kicsit ácsorgok a többi hátizsákossal a megállóban, aztán begördül a busz. A sofőr idősebb, kedélyes ember, a nyakamban lógó nagy fényképezőgépet látva beszélgetést kezdeményez a naplemente-fotózás nehézségeiről, mialatt a halványan nyomtatott, apróbetűs jegyet silabizálja. "A fotó nem adja vissza...", ebben megegyezhetünk.

Cickafark - Achillea sp. Talán a közönséges cickafark... némely cickafark fajok annyira hasonlítanak, hogy nem merem biztosra mondani.

Kellemes háromnegyed órás út visz a budai hegyvidéken át Zsámbékra. Két hete még sárgában, vörösben izzott az erdő, mostanra zörgős, barna avar fedi a talajt, a fák ágai véznán, csupaszon nyúlnak a világosodó ég felé. Aztán az ébredő napsugár simogatja végig a tájat, végtelen hosszúak az árnyékok, felragyognak a tetőgerincek.

A zsámbéki romtemplom

Zsámbékon tudom, hol van a rajthelyül szolgáló iskolai tornaterem, nincs messze. Mivel előneveztem, csak befizetnem kell a nevezési díjat, és máris az egyoldalas útvonalleírás boldog tulajdonosaként vághatok neki a távnak. Jó páran futást terveznek, de ez nem verseny, nincs külön időmérés vagy díjazás. Szorosabbra húzom a cippzárat türkizkék dzsekimen, hűvös szél próbál incselkedve a gallérom alá bújni.

Zsámbék, rácvárosi pincesor

Fel, fel... hátam mögött elmarad a Romtemplom impozáns, csonka kettős tornya, és szinte kimelegszem, amikor a rácvárosi pincesor felett felérek a platóra. A fehér, porladozó dolomitsziklák között szép szál csomós harangvirág emeli fel fejeit: jó jel! November végén örülök minden vadvirágnak, és számomra ezek a teljesítménytúrák igazából olyan gyalogos fotószafárik, ahol a szintidő akadályozza meg, hogy elvacakoljam az időt egy-egy fotótémával bíbelődve...

A zsámbék feletti platón gyönyörű felhőjáték fogadott

A fennsíkon feketefenyők guggolnak, felettem pompás felhőhengerek görögnek sorban az erős szélben. Itt sokan megállnak fotózni... én is. Aztán a vidáman lobogó piros-fehér szalagok nyomán friss telepítésű szőlők között vezet az út, távolabb az egy szál megmaradt hagyásfa széltépte kontúrja furán szavannai hangulatot ad a vidéknek.

Katonásan sorakoznak a szőlősorok, szép rendben tartott bortermő vidék ez itt a Nyakason. Felsejlik előttem a borkóstoló, ahol a Nyakas Pincészet borait kínálták, igényes szakmai előadás kíséretében... igen, ez bizony profi borászat. A kék ég a fehér felhőcsíkokkal valahogy görögös. A szőlők és egy vakítóan fehérre meszelt présház még fokozza is a mediterrán jelleget.

Pár éve itt fotóztam kivadult pompás hóvirágot... na, majd jövőre, kora tavasszal. Most másodvirágzó macskafarkú veronika fürtök törnek elő a kórók hónalj-hajtásként, fehér cickafark, rózsaszín, tüskés útszéli bogáncs, vékony száron rezgő vajszínű ördögszem, fehér mécsvirág kísérnek.

Pár szót is váltok innen-onnan ismerős túrázókkal, futókkal.

Macskafarkú fürtösveronika - Pseudolysimachion spicatum

Tudom, hogy nincs messze az első ellenőrzőpont, a töki pincesoron lévő Cardium pince. Ennek is voltam borkóstolóján, apropó, épp a múlt héten. Bevállalós módon még a murcit is megmutatták a Vendéglátóipari Múzeumban...

Most forralt bor és tea gőzölög a pince előtt, nagy rozsdamentes kondérban. Nem időzök itt sokat, megkapom a bélyegzést, és indulok is tovább a kis házikók, pincelejáratok között... hangulatos vidék. Szokás szerint megállok egy kicsit szomorkodni az itt eltemetett szegény magyar katonák sírjánál. Micsoda veszteségek!

Felettem ragyog a Nap, mintha nem is november végén járnánk, még a melegét is érzem. Igen erős szél fúj, valósággal lökdös. Nem könnyű ilyenkor vadvirágot fotózni, minden vibrál, rezeg, bemozdul, "kiugrik" a keresőből... Pedig vadvirág akad bőven, nini! Ékes vasvirág! Amott pedig dús csokornyi seprencék... és itt egy csinos kis csomós harangvirág is.

A csíkos felhők lassan fölém kúsztak, nagyon érdekes látvány. Vérvörös bogyókkal dúsan megrakott galagonyabokron széncinege balettozik. Annyira elmerül a bogyóvadászatban, hogy egész közel tudok hozzá "cserkelni" a teleobjektívvel. Fején punktaréjjá fújja a tollat a hátszél.

Meghagyott fa a szőlők között... gondos kezek két nagy fészekodút is elhelyeztek rajta

Az út rákanyarodik a Perbál felé vezető irányra, tudom, hogy ott van a település a dombok mögött. Ballagok, félrehúzódva utat adok a terepfutóknak, mind megköszöni. A sárga sáv turistajelzés mellett szalagok is vannak, semmi gondom nincs a navigációval.

Elgondolkodva lépkedek a szikrázó napfényben a földúton, amikor a sarjadó vetés zöld hátterében gyors mozgásra figyelek fel a szemem sarkából. A fényképezőgép felkapása már ösztönös mozdulat, ahogy a fókuszállítás is, derékból fordulva "rámozdulok" a száguldó nyúlra. Katt, katt, katt! Azt hiszem, a Nyakasfutás leggyorsabb versenyzője, igaz, rajtszáma nincsen...

Csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus

Perbálon egy utcahossz séta, aztán ott is vagyok a második ellenőrzőponton, ahol finom "napközis" teával, banánnal várnak. Gigantikus fekete kandúrmacska néz rám reflektor szemeivel, felcsapott farokkal teszi közszemlére, hogy mennyire ivaros kandúr is őkelme...

Fehéren ragyog a présház homlokzata a sötét felhők hátterével

A kedves frissítőpontos fogadtatás jól esik. Mondják, hogy az utca végén balra... benne van az itinerben, kiszalagozták, sőt még egy kis tábla is jelzi. Ehhez képest két túrázót látok, ahogy jobbra kanyarodnak. Hiába is kiabálok utánuk. Sebaj, majd észreveszik...

Kicikkcakkozok Perbálról, utat mutat egy emblematikus sárga homoktároló, mint viszonyítási pont (ez is szerepel az itinerben), de nem a sárga kuka bűvöl el, hanem egy szintén sárga kis jelenség: kéneslepke! November végén nem sok lepkét látni... de ez vígan táplálkozik a sárga csorbókán, valósággal pózol, zöldes kristályszemével néz rám.

Novemberben ritka látvány a dúsan virágzó muskátli...

A Perbál feletti gerincen visz az új, ez jól látszott már idefelé jövet is, valóságos "agrársivatag" a felszántott mező. Valósággal fellök a szél, nem is valami izgalmas szakasz ez, de kellemes beszélgetésbe bonyolódok két ismerős túrázóval a helikopterezésről és az ejtőernyős ugrásról. Ha ilyen szélben ugranék, Kamcsatkán érnék földet...

Budai imola - Centaurea sadleriana. Védett faj

Derékszögű kanyar visz rá az anyácsai útra - ezt jól ismerem, a Szomor23 túra is érintette. Micsoda "Windowa háttérkép" fotókat kattintottam akkor! Mélykék ég, guszta bárányfelhők, sárga repceföld... Most, egy hónappal később a repcének nyoma sincs, az égről is eltűntek a felhők. Messzire ellátni.

Csipkebogyó árnyalatok - Rosa sp.

Szalagozás visz be az erdőbe, kellemes csertölgyesben visz az út. Lábam alatt recseg a száraz lomb. Hol van már a színpompa! Tudom, hogy most jön egy nem húzós, de kimelegedős emelkedő az Óriások Lépcsője nevű képződmény felé... Hosszú tűjű feketefenyők karcsú törzs-oszlopsora, felette a kék ég, szép látvány, bokáig süllyedek a sárga korai juhar-levelekben.

A lépcsős képződmény tetején bukkanok ki túratársaimmal, de nem baj: megvan a harmadik ellenőrzőpont, ahol feltűnően szép, mosolygós almát kínálnak, nem ám amolyan szerencsétlen, kemény kis gugicsot, mint ami egy országos sport-szervező cég befutócsomagjában szokott szerénykedni...

Finom színharmónia az októberi erdőben. Csíkos kecskerágó termése - Euonymus europaeus

Megiszom dobozos kávémat - remek dolog, hogy kókusztejjel van ízesítve, kedvencem! - aztán indulok is az utolsó szakaszra. Az elegyes fenyvesben puha a lépés a fenyőtűkön, a kis tisztásokon nő karmazsin bogyós kecskerágó, sóskaborbolya, de akad hamvas kék bogyójú boróka is. Egy növendék feketefenyő tövében harangvirágra bukkanok. Ki-kibukkan a távlat a fák között.

Úton a Nyakas pincészet szőlőjében

Az utolsó szakasz a fenyvesben valóságos hullámvasút, fel-le, jókedvemben futva teszem meg ezt a részt. Loncsos puli ugat rám, gazdája megfogja a nyakörvénél... nem is engem ugatott, hanem egy hosszú orrú, füstös képű németjuhász-félét, aki derékra erősített futópórázon liheg kocogó gazdája előtt.

Az ellenőrzőpont az utolsó fák között van, nem a fennsík szélén, a keresztnél, de ez ilyen huzatos időben érthető. Megkapom a bélyegzést, és tudom, hogy bő két kilométer múlva a célban leszek ismét.

Új szőlőtelepítés

A sárga sáv jelzést követve elég meredeken lefelé kanyarodik az út. Még itt is vannak fotózni való vadvirágok: erdei mályva a zsámbéki temető kerítésénél, és az öreg kőkerítés kövei között burjánzó, mókás nevű kőfali pintyő.

A Romtemplom tornyait már hátulról süti a napfény, keresztülnyilaz az ablaknyílás törött mérművein. Kakas kukorékol ércesen... milyen fura lehet úgy lakni, hogy a baromfiudvar végében középkori katedrális magasodik! Megnézem: a kakas bazi nagy, hófehér, fején rubinvörös taréj, lépte peckes, tekintete szúrós... igazi ura a gazdaságnak.

Kékcinege - Cyanistes caeruleus. Védett faj

Le a Szent Erzsébetről elnevezett lépcsőn - jobb kéz felé lóhere, libatop, cickafark, vérehulló fecskefű, mécsvirág, seprence, foltos árvacsalán tengere élvezi a kései napfényt.

Aztán ismét itt vagyok a sváb kitelepítési emlékműnél - szívszorító ez is - egy kanyar bal kéz felé, és itt az iskolaudvar, majd a fedett sportpálya. Megkapom a kitűzőt, lehet teát inni itt is, van még fél órám a pesti busz érkezéséig. A célban kapott bélyegző egy zöld lájkot formáz. A közlekedés sokkal jobb, mint Szomorra: se sietni nem kell, se erőltetetten lassan menni, fél óránként megy a busz... Némi késéssel valóban megérkezik, jól esik leülni, az ülés kényelmes, a fűtés kiváló. Délutáni fények aranyozzák a budai hegyeket. Elüldögélnék tovább is, de már itt is van Budapest... Megérkeztem.