Hétköznap egészen más világ Dobogókő. Sehol a kirándulók tömege, nincsenek kutyák, parkolóban helyezkedő autók, nincsenek sorok a bódéknál. Ilyenkor a természet sokkal inkább "úr" errefelé is, béke és csend honol a szirtek és gerincek felett... és sokkal több erdőlakó állattal lehet találkozni is. Ez az alig 10 kilométeres séta Dobogókőtől Pilismarótig télből a kora tavaszba vezetett.
 |
Kilátás Dobogókőről
|
Meglepően hideg a reggel. Az időjárás-előrejelzés tavaszias napsütést ígért... ehhez képest hófoltok, lefagyott jég, hűvös szél és borongós égbolt fogad Dobogókőn. Látom, hogy a távolban napsugarak cirógatják a vidéket, de itt bizony töretlen a felhők uralma.
Sehol senki, csak egy háromfős, virgonc nyugdíjas nénikből álló csapattal találkozom.
 |
A lombtalan fák között többfelé kivillan a Dunakanyar panorámája
|
A Jász-hegy felé veszem az irányt, óvatosan kell lépkedni, piszkosul csúszik... a hóvirágoknak és a hunyoroknak még semmi nyoma, hó fedi a zörgősre fagyott avart. A lombtalan fák között ki-kivillan a ragyogóan kék távlat. A kék ötven árnyalata, a fakó-kéktől az ultramarinig. Gyönyörű!
 |
Szemben a Szent Mihály-hegy tömbje
|
Alig érek ki a házak közül, amikor mozgásra leszek figyelmes. Két őz, egy barkás bak és egy suta ballag előttem. Nem izgatják magukat. A bak hosszan hátranéz válla felett, billegteti a fülét, próbálja kitalálni, mekkora a veszély szintje, amit képviselek, ezalatt a suta nyugodtan ballag tovább. Veszélyességem mértéke elhanyagolható... sok képet tudok készíteni az őzbakról, mielőtt hátat fordítana és követné párját a bokrok közé.
Sétálok a pazar, hűvös, álmodó magányban... bejön egy sürgős SMS (van térerő, sajnos), megállok megválaszolni... míg állok, megelevenedik körülöttem az erdő. Mozgásba lendül minden. Elrakom a telefont, és látom, ahogy pár méterre tőlem csuszka akrobatikázik egy fatörzsön, amott egy fehér hasú kis fakusz keresgél puha pókokat a kéreg repedéseiben... fekete harkály klüklüklü kiáltással repül át felettem, cinege csapat reppen át egyik fáról a másikra... Mozog, él az erdő!
Jó kedvem visszatér. Óvatosan ereszkedek le a Tost-szikláknál, innentől egyre inkább sáros az út. Az ég továbbra is borongós, de harsány hangon tavaszt énekelnek a széncinegék.
 |
| Őzbak |
Élvezem, hogy időmilliomos vagyok, sehová sem kell sietnem. Minden lépést kiélvezek: bár még élettelennek tűnik az erdő, valójában már zajlik a készülődés a felszín alatt. Feszülnek a rügyek, az első puha, zöld levelek már emelgetik a tavalyi avart a fák alatt. Pár hét, és berobban a tavasz...
Egy nyiladékban eltűnnek a jelzések. De az irány egyértelmű, azért megnézem a térképen is... ballagok hát tovább, előttem sárba fagyott, hatalmas bakancsos lábnyomok. Az illető is tétovázott a jelzések hiánya miatt, kicsit mosolygok, látva az előre-hátra tipródás nyomait.
Érzem már a falu felől érkező fűtés-szagot. Homályosan kezd sütni a Nap, de bizony hűvös van. Remélem, hogy találok egy nyitott kávézót, cukrászdát, még negyven percem van a buszig... de minden zárva. Leginkább véglegesen, ahogy országszerte, másutt is ezt látni. Leülök a pad hiányos deszkáira, gyűlnek az iskolás gyerekek, akik a tanítás végeztével hazafelé tartanak.
Hazafelé tartok én is.
 |
Taplógomba kapaszkodik a fatörzsbe
|
 |
Lefagyott, jegessé vált hó az ösvényen
|
 |
Februári színek
|
 |
Csuszka - Sitta europaea
|
 |
Fakusz - Certhia sp.
|
 |
A február sem szürke
|
 |
Kékcinege - Cyanistes caeruleus
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.