Terep-járó: Kőről kőre a Velencei-hegységben

Kőről kőre, már megint. De ez a kellemes lankák közti húsz kilométeres vonulás sokkal szelídebb élménynek ígérkezik, mint a múlt heti kalandom a Nagy-Getével. Az időjárás-előrejelzés is szép időt jósol, a télvég már az érkező tavasszal viaskodik... ki tudja, mit hoz látványként egy magamfajta fényképezgetőnek?

Kikeleti hóvirág - Galanthus nivalis. Védett faj

A rajthelyre, Sukoróra az eljutás némileg macerás, ha az embernek nincsen autója. Először is a KÖKI-re kell eljutnom, innen vonattal Kápolnásnyékre, ahol buszra pattanok... ahhoz képest, hogy Sukoró a térképen nézve milyen közel van Pesthez, egész komoly kis expedíció odajutni autó nélkül. Gond nélkül sikerül kiviteleznem a projektet, egyedül a Nyugatiból a Köki felé tartó IC vonatnak veszett nyoma (nem először fordul elő, hogy az útvonaltervező nem létező vonatokat ajánl), de szerencsére bőven szántam a dologra időt, és a Kökire elég sok járat megy...

Ácsorgok hát a vágányok között, a sötétség uralma még töretlen, fehér macska néz rám átható borostyán-tekintettel. Feléje nyúlok, felpúpozza a hátát, dorombol. Még két másik is odajön. Látom a műanyag tányérokból, hogy a macskakolóniát valakik etetik.

Télvégi színek a Bodzás-völgyben

Egy óra csendespihenő a Székesfehérvár felé tartó vonaton... közben felkel a Nap, ferde sugarai bearanyozzák a földeket, aranyszínben ragyog fel a vetésben legelésző őzcsapat is.

Kápolnásnyéken pontosan jön a busz, néhány túrázó társ csak akad. Mivel a rajt-cél ugyanaz, praktikus az autósoknak... Ismerősökre is akadok. Sukorón leszállva először is egy termelői piac próbál foglyul ejteni... de nem hagyom magam, megkeresem a rendező bordó autóját a parkolóban, meg is kapom a színesen nyomtatott útvonalleírást. Indulás! Hűvös a reggel, élesek a fények, szedem a lábam Sukoróról kifelé, hogy kimelegedjek. A bicikliút miniatűr sztrádáján száguldani olyan, mintha valami járművel lennék. Biciklist nem is látok rajta, kocogót, kutyasétáltatót annál többet. És persze a csapatokban érkező túratársakat.

Az út száraz, sármentes, ideális a túraidő!

Jobb kéz felől elmarad mellettem a Gyapjaszsák, követem a sárga kereszt jelzést. Hagyom, hogy a gyorsabbak elszáguldjanak mellettem. Szépen melegszik az idő, a cseres-tölgyes tavalyi lombjai rőtvörösen izzanak, az ég kék, a föld fáradt barna. Talpam alatt recseg az ősi gránit törmeléke, harsányan énekelnek a cinegék. Itt-ott egy-egy sötétzöld feketefenyő is magasodik, tűleveleivel a feszes égboltot karcolgatja.

A Likas-kőhöz vezető elágazáson lendületből túlmegyek - mindig ez a rohanás! - vissza, jobbra fel... sűrű sorokban jönnek a már visszafelé tartó túrázók szemben, mosolyok, köszönések. Felírom a kódot a sziklaformációnál, aztán fordulok is vissza.

A piros sáv jelzés vezet végig a ligetes, galagonyás-bozótos fennsíkszerűségen, szépen süt a Nap, enyhe szellő fújkál csak, kifejezetten ünnepi a reggel. Pákozdvár felé a várjelzésre térek, közben megcsodálom a Bárcaházi-barlang bejáratát. A leágazás miatt megint csak sok túrázó jön szembe.

Szép rész jön: le a Bodzás-völgy szurdokszerű mélyébe, ahol még a fagy hűvösségét leheli a föld, de már feszegetik az avart a kisvirágú hunyor pici, zöld bokrocskái. Zöld bokrocskán zöld virágok: nem éppen a világ leglátványosabb vadvirága, de én örülök neki. Általában megelőzi a hóvirágot is, aminek "jobb a sajtója". A reggeli nap vonakodva süt be a mélybe, ezüstös fénybe vonja a csupasz gallyakat és a sziklákon tenyésző mohákat. Innentől végig beszélgetek két túratárssal, szintén nem rohanósak...

Hecsedlibogyó-generációk. A vadrózsa új rügyei már pirosan feszülnek

A piros kereszt jelzésen haladunk tovább, kicsit olyanforma az út, mintha egy lasszó vetne hurkot, a lasszó szárán oda és visszafelé is végig kell sétálni. Emlékszem, micsoda pipacs-áradatot láttam egyszer itt a szántóföldön... most még okker, drapp, barna minden.

Jönnek a jellegzetes sziklaformák: a meglepően emlékmű-szerű Kocka-kő, az Oroszlán-kő, a Pogány-kő, a Pandúr-kő. Nem állítom, hogy tökéletesen az előírt sorrendben, de mind sorra kerül. Osztálykirándulás hemzseg a sziklák között, de egyébként is, sokan kirándulnak ma. A Likas-kőnél már látott kutyás csapat is itt táborozik. A fekete-fehér juhászkutya a lábamra pottyant egy botot: ráutaló magatartás, hogy dobjam el neki... mindig megtalálják a leggyengébb láncszemet!

A Pandúr-kő valószínűtlen szikladíszletei mögött meredek út vezet lefelé. Bizony, a nadrágféket választom. Aztán ismét sima, békés séta következik a még lombtalan erdőben. Itt-ott bújnak már a tavaszi kankalin ráncos, zöld levélkéi, az ibolya fényes, zöld szívecskéi, a tüdőfű pöttyös levelei... de virág még nincsen.

Vagyis, dehogyis nincsen! A piros háromszög jelzésre térve ismét üdébb erdőrészlet jön, egy vizét vesztett patak után megint meredeken kapaszkodok fel, és nini: hóvirágok! A városszéli kertekben már régóta virágzik a hóvirág, de az rendszerint nem ez az őshonos faj, a kikeleti hóvirág ma már védett is.

Szederinda - Rubus sp.

Meglepő meredek vezet fel az ötödik kódfelíró pontig, a Gádé-hegyi elágazásig. Innen viszont már csak három kilométernyi "lecsorgás" a ritkás feketefenyves-elegyes erdőben, és máris ott a cél... Órámra pillantok, bőven van még időm a kiszemelt buszig-vonatig, amire a jegyet is megvettem már.

A sukorói ófalu nádfedeles házai között járok, odalent ólomfénnyel csillan meg a Velencei-tó, a házak között, a napsütötte lejtőkön már nyílnak az árokszéli vadvirágok: piros árvacsalán, ibolya, pongyola pitypang.

A célban megkapom az oklevelet, és még mindig van fél órám a busz érkezéséig. Nem unalmas a várakozás: a megálló környékén sok érdekes vadvirág nyílik már, és hosszan figyelek egy kék fadongót, ami amolyan poszt-kovid stílusban vánszorog egyik virágzó, sárga tyúktaréjtól a másik, kék veronikavirágig, fémesen csillogó lábaival csokorba fogja a ködvirág parányi, fehér virágait, és habzsol, habzsol...

Ezüstös fényű gallyszövevény a Bodzás-völgyben

Némi késéssel jön a busz, de így is van időm az átszállásra Velencén. Békés az utam a vonaton, beszélgetek a kalauzzal a budapesti parkolás nehézségeiről - nem mintha érintett lennék a dologban - aztán már itt is a Déli... látom, ahogy a Kitörés túra jellegzetes külsejű résztvevői kisebb-nagyobb csoportokban gyülekeznek a Széll Kálmán téren, de engem vár az ebédem és a pihenés...

Szép nap volt!