Kenutúra - vízinövények és víkendkörkép az M0-ás híd alól

Milyen szép szeptemberi hétvége jutott nekünk! Simogató szellő, sima víz, optimális hőmérséklet, mélykék égbolt, ragyogó napfény... ilyenkor kenuzni KELL. Szerencsére a barátaim is így gondolják, ezért majdnem húszan gyűltünk össze Pesterzsébet-felső HÉV állomásán, köztük jónéhány kisgyerek. Természetesen most is én érkeztem elsőként, így egy bódénál alkalmam nyílt meginni egy sajátságos kávét száz forintért ("hosszú kávé? Főzök egy jó erős feketét és felöntöm forró vízzel, úgy jó lesz?")

Kisebb fennakadások után kedvezményes bérleti díj fejében sikerült hozzájutnunk a kenukhoz, mégpedig igen stabil, nagyméretű példányokhoz, amikben öröm volt lapátolni. Előtte persze a rokonszenves szakosztályvezető röviden összefoglalta a magyar sportéletet: "focisták?! Azoknak van stadion, csimpicsempés zuhanyozó, meg gyúró, jakuzzi meg pszichológus, oszt' három nullra nyernek a románok. Itt meg van retró mosdó, van penész, és aranyérmek teremnek".

Lapátosztás, csobb: kenuk a vízen, belépni középre - nem babona, fizika - aztán ki jobbra-ki balra üljön, indulás. Hasítottuk a sima vizet, örömmel láttam sokakon a Fitti pólót (hadd hencegjek: én terveztem a hátán lévő logót), két fittis sporttárs most épp a félmaratont futja... Rögvest megalakítottuk a Fitti Atlétikai Szakosztályt, rövidítve a... eh, hagyjuk. Nevetések, ugratások, lapátok nyomán felfreccsenő vízen megtörő szivárványos napsugár - ujjongó életöröm, bizony, ez a jó a kenuzásban!

Panelvilág a parton, aztán nádas, nádas. Megnéztük a Kolonics-emlékstéget... kicsit csöndben voltunk, emlékezve rá, aztán máris az Mo-ás híd forgalma dübörgött előttünk, felettünk. A híd előtt bekanyarodtunk egy kisebb holtágba, innen aztán egy sajátságos kis magyar víkendszoció következett, parányi telkek, amelyek vízhez kifutó végén másutt kiselejtezésre ítélt öreg fotelek, horgász-installációk, korhatag csónakok pompáztak többé-kevésbé a bozótossal-nádassal benőtt állapotban, de láttunk még fából faragott baglyot és egyéb csudákat is. Egy országról egy csomó mindent meg lehet tudni ebből a látószögből. Például azt is, hogy milyen kreatív a magyar, milyen ügyesen tud újrahasznosítani dolgokat. Nekem különösen tetszett egy csónakgarázzsal kombinált hullámbádog stég, rajta mosakodó szürke macskával és előtte egy hattyúcsaláddal. Mind a macska, mind a hattyúk - szemük sarkából figyelve egymást - előkelően semmibe vették a másikat. Különleges hangulatú, elvarázsolt vízi világ ez, kenuink nyomában táncolni kezdtek a fehér tündérrózsák és a sárga virágú vízitök levelei.
Egy mókás betoncsövön keresztül jutottunk vissza a nagyobb vízre, itt az akusztikát kihasználva sámán torokénekkel szórakoztattam az egybegyűlteket. Mindenki hozzátett valamilyen szólamot, igazán jól szólt.

A dunaharaszti nádszigeteknél kikötöttünk pihenni és uzsonnázni. Sajnos a szendvicseim eláztak, így a halak se maradtak éhen. Aztán felkerekedtem növényt fotózni, természetesen. Egész sok dolog nyílik ilyenkor is! Találtam szép világoskék mocsári nefelejcset, élénksárga réti csorbókát, halvány vízi peszércét és illatos vízi mentát, élénk rózsaszín réti füzényt, pirosló indiai szamócát... Közben a félmaratonista kollégák is utolértek bennünket egy kettes kajakkal, a gyerekek pedig a stégnél igazi visítozós-pancsolós fürdőzést rendeztek.
Visszafelé a Zöldbéka vendéglőben ebédeltünk, monumentális gundel-palacsintákat gyűrtem be... és fotóztam fekete csucsort, karolópókot és egy növénykét, igazán mókás "tekintetű" kis fitó-ufót. Olyan, mint egy növénnyé változott kis E.T.

Látlak ám! (Valószínűleg közönséges tyúkhúr.)

A Molnár-szigetnél a jobb oldali, keskenyebb ágat választottuk. Ragyogó, tükörsima, hínáros víz, mélykék égbolt, felháborodva hápogó kacsák, fehér homlokpajzsú fekete szárcsák, tündérrózsák, tükröződő nádas kétfelől... és egy hatalmas, dagadt, napozó ékszerteknős egy belógó ágon. Ezek a bestiák Észak-Amerikából kerültek ide, amolyan "megunta a gyerek, elengedjük" alapon, és azóta szép nagyra nőve pusztítják a helyi faunát... Vízisikló hullámoztatta a vizet, periszkópszerűen magasra emelt fejjel kígyózott el előttünk, hattyúpehely táncolt a hullámokon, apró halak oldala csillant. Kétfelől, a nádason túl, sejthetően, de nem láthatóan: egy kétmilliós világváros. Szép ez a hely!

Kikötés után még egy sikítozós-fröcskölős lubickolás kezdődött, az alkonyi égen hatalmas cirrus vertebratus felhő kígyózott végig. Jön a hidegfront, jönnek az őszi esők... de milyen szép nyárvégi napunk volt!

Ördögcérna - Lycium barbarum

Az árokpartok sztárja: erdei mályva - Malva sylvestris

Az Mo-ás híd alulról

Hattyúcsalád fiatalokkal

Ahogy a csövön kifér

Csorbóka - Sonchus sp.

Vízi peszérce - Lycopus europaeus

Fehér tündérrózsa - Nymphaea alba

Virágkáka - Butomus umbellatus

Indiai szamóca - Potentilla indica

Ebszőlő csucsor (Solanum dulcamara) bogyói vándorpoloskával (Nezara viridula)

Mocsári nefelejcs - Myosotis palustris

Vízi menta - Mentha aquatica

Fekete csucsor - Solanum nigrum

Mezei aszat (Cirsium arvense) viráglakó karolópókkal (Misumena vatia)

Tükröződések...

Tükröződések...

Teknőc-szieszta

Cirrus vertebratus felhő