Szeptember eleje van, és mintha máris ősz lenne! Kivettem egy nap szabadságot, mert annyira vágytam már a természetbe, tehát egy hétköznapról van szó, gyerekek már az iskolában, vége a vakációnak. Ennek megfelelően sehol senki, a bódék zárva, Dobogókő kis víkendházai lelakatolva tértek aludni - miközben meleg van, hétágra süt a nap. Csak a kocsma teraszán lézeng három helybéli.
Búcsúzik a nyár!
Semmi bajom nincs az ősszel, álmodozó hangulatával, a ködben elmosódó pazar színeivel, sőt nagyon szeretem - de ez az átmenet a nyárból, ez a pár nap, ami már nem vakáció, de még nem is ősz, nagyon furcsa (aki volt már a Balatonon augusztus 20 után, tudja, mire gondolok). Viszont az átmenet békés. A szárazság miatt sustorgó, vékony avar-réteg hullott, és még mindig nyílik egy sor szép, nyárvégi virág.
Én pedig eltévedtem. Igaz, nem teljesen az én hibám: a fiatal, telepített erdőt kerítéssel védik a csemetéket lerágcsáló állatoktól, és természetesen a kerítések mindenfelé ott vannak, átírva a hely térkép szerinti topográfiáját, a jelzéseket meg vagy átfestették - vagy nem. A
Király-kúti pihenőig könnyedén követhettem a piros háromszög jelzést, ám onnan... embermagas bozót kétfelől, aztán az ösvény eltűnt, és a meredek lejtőn belefutottam egy kerítésbe, amiben - a móka fokozása érdekében - áram is volt... egy darabig mentem mellette, hátha kilyukadok valahová a sűrűn burjánzó sarj-bozótban, végül elegem lett a tüskés szederbokrok barikádjaiból, és felmásztam a bicikliútra. Jó nagy kört tettem meg rajta - az út szélét lilával pöttyözték ki az őszi kikericsek - és tűnődő bóklászásom végén, igen,
Dobogókőn találtam magam újra.
Valahogy egy percig sem bántam, hogy nem Visegrádon vagyok, noha az volt a terv. Sok apró ajándékot adott ez a nem tervezett út.
Egy réten kaszáltak, az ösvény mellett ott tarkállott a munkások letett holmija. És pont itt nőtt pár tő pompás
pókhálós imola: gyorsan lehajoltam, kattintottam, aztán már iszkoltam is a gyanakodva, kaszát lengetve közeledő emberek elől.
Másutt gyönyörű őszi pókhálók ragyogtak kifeszítve a fák között - "lám, te is csak lógsz a hálón, barátom" néztem a
keresztespókra. Találtam egy tő
osztrák ökörfarkkórót - nemrég egy szót tanultam, "habitusfotó", vagyis hogy a határozáshoz afféle képet kell készíteni, amit a divatvilágban egészalakosnak neveznek: egyáltalán nem könnyű, hogy minden rész rajta legyen, éles és jól kivehető legyen, meg még "előnyös" is legyen a fotó...
A
vadmurokról nemrég olvastam, hogy a fehér virágtányér közepén üldögélő, bogárhoz igencsak hasonlatos fekete virág - a murokvirág - célja az, hogy az apró rovaroknak megmutassa: hé, cimborák, én már itt vagyok, biztonságos a hely! Az útszéli virágokon lepkék sertepertéltek - nekik is tart még a szezon - és én is találtam pár szem ízletes, édes
feketeszedret...
Az erdő sose bocsát el üres kézzel.
 |
| Osztrák ökörfarkkóró -Verbascum austriacum |
 |
| Őszi kikerics - Colchicum autumnale |
 |
| Ez még nem az ősz - hanem a szárazság műve |
 |
| Keresztespók - Aranus diadematus (talán) :-) |
 |
| Egynyári seprence -Stenactis annua |
 |
| Feketeszeder -Rubus, a szakértők szerint maradjunk ennyiben :-) |
 |
| Kaporlevelű ebszékfű - Tripleurospermum perforatum |
 |
| Vadmurok -Dautus carota |
 |
| Pókhálós imola -Centaurea stenolepis |
 |
| Pókhálós imola - Centaurea stenolepis |
 |
| Káposztalepke (Pieris brassicae) hölgymálon (Hieracium sp.) |
Ehhez hasonlót sajnos én is tapasztaltam már többször is. Be a susnyásba és ott tekeregni a milliónyinak tűnő csallánban. Brrrrrrrrrrr. Én sem szeretem, de ezek a részek valóban tartogatnak meglepetéseket is, melyeket a "járt" utakon nem biztos hogy láthatnánk.
VálaszTörlésÚgy érzem, remekül érezted magadat így is, remek blogot készítettél!