Orchideatúra Esztergom peremén

Recseg-ropog már a karantén, kezdik feloldani a kijárási korlátozást... szinte felujjongok magamban, amikor meglátom, hogy a Strázsa-hegyi orchideatúrát, mint a vírushelyzet kitörése óta az első, ismét megtartható vezetett kirándulást megtartja a Duna-Ipoly Nemzeti Park.
Amúgy erre a túrára már személyesen is hívtak, még tavaly, a "dömösi zöld forgatag" nevű rendezvényen... Mintha egy másik bolygón történt volna... aznap dunakanyari futóversenyen voltam, még izzadtan, éremmel a nyakamban, kompátkelés után autóstoppal elért busszal "estem be" Dömösre, hogy részt vehessek a Duna-parti kagylókkal megismertető sétán... De szép nap is volt az!

Halo-jelenség: "udvara van a Napnak"

Most tavasz van, fátyolos az ég, és dermedt még a lélek: de úgy érzem, mindenki nagyon várja már, hogy szabadon mozoghasson!
Vonattal utazok Dorogig, fülemen kapaszkodik az arcmaszk - anyu varrta, krokodil mintás - alig van rajtam kívül bárki is a szerelvényen. Dorogon pár ember leszáll, de pillanat alatt felszívja őket a némileg sivár, indusztriális közeg. Beton, beton... Kicsit állok a peronon, tájékozódok, aztán nekivágok. Fátyolos, mégis éles a napsütés, mintha túlexponált, régi fotót néznék. Senki sem mozdul - szombaton, déltájban miért is mozdulna - csak egy elszánt, kissé túlsúlyos kocogó nő szedi a lábát izzadtan. Elismeréssel nézek rá.

Zöld gyík hím - Lacerta viridis. Védett faj

Megcélzom a Palatinus tavat, még sosem jártam itt, van időm - bő óra - a Strázsa-hegyi látogatóközpont előtti találkozásig. Elcikcakkolok a kis utcákon, hamar ott találom magam a hajdani bányató partján. Kerítés, bezárt strand, szunnyadó bódék, de valakik nyírják bent a füvet, láthatóan zajlik a készülődés az újranyitásra... a kerítésen túl éles fehér fényeket dajkál a víz.

Zöld gyík hím - Lacerta viridis

Bal kéz felé indulok, üres parkolón vágok át - szemembe vág a murváról visszatükröződő fehér, éles fény - felnézek: ragyogó szivárványos kör pompázik a Nap körül! 22 fokos halo, légköroptikai jelenség, jégtűfelhőkön törik meg a fény - amolyan száraz szivárvány ez...
Kicsit helyezkedek a parkolóban, hogy magát a Napot lombok takarják,így le tudjam fényképezni ezt az égi tüneményt... ami egyébként elég gyakran markáns hidegfront közeledését jelzi, a régi időkben baljós jelnek látták, ha udvara van a Napnak, Holdnak...

A kis tó szinte teljesen kiszáradt

Meleg, fojtó, izzasztó idő. A tó rezzenetlen vize fölé mozdulatlan horgászok konyulnak. Szellő se rebben, mozdulatlanság... ettől még erősebb az érzésem, hogy egy régi, talán hetvenes évekbeli fényképbe keveredtem.
A víz szegélyén valószínűtlen méretű döglött hal himbálózik lustán.

Aztán mégis moccan valami: csepp, csepp... A víz felé hajló nyárfák "izzadnak", vízcseppeket hullatnak. Csepp, csepp. Víz gyűrűzik, karikázik, a karikák egymásba fonódnak, táncolnak, végül kisimulnak. Árnyékuk tisztán kirajzolódik a homokos fenéken. Csepp, csepp.

Nagy tavibéka - Pelophylax ridibundus

Aztán a parton is megmozdul valami. Pontosabban, a víz szegélyén, a növények között. Éber szempár figyel, néz rám, a hozzá tartozó arc türkizkék, elegáns átmenettel a zöld öltönyéhez... esküvői ruha ez, gyönyörű hím zöld gyíkot látok!
Óvatosan fordulok felé az objektívvel - hasznos jószág a teleobjektív - a gyík először vonakodva, lassan és nagy zajjal kúszik el, de amikor tapasztalja, hogy nem bántom, lassít és lomhán felmászik egy öreg, csomoros fűzfa törzsén, hagyja, hogy körbefényképezzem.

Hínáros víziboglárka - Ranunculus trichophyllus

Órámra pillantok: hopsz, menni kell... Szedem a lábam a forróságban, szinte vakító a por, nagy a szárazság. Kertvárosi, nyílegyenes utca, forgalom semmi, a néha vakolatlan házak élik a maguk titkos életét. Előttem, kissé jobbra felmagasodik a Strázsa-hegy tetején épült, most bezárt kilátó, aminek a formája épp olyan, mint gyerekkorom rakéta-mászókájáé...

Vitézkosbor - Orchis militaris. Védett, mint valamennyi orchideafajunk

Kint vagyok a forgalmas főúton - innen már ismerős a hely, jöttem már így, Tokod felől busszal az Esztergom határában lévő látogatóhelyre. Tudom, hogy hol kell jobbra fordulnom, és élénken emlékszem arra is, hogy milyen nehéz átszaladni az úttesten.. De most szerencsém van, kifogok két autóhullám között egy rést, biztonságosan át tudok kelni. Aztán már ott is vagyok a "kikötőben", a látogatóközpont előtti masszív, fából ácsolt padoknál. És itt árnyék is van. A kis tó... hát, nem is emlékeztet tóra. Szinte teljesen kiszáradt, alján zöld, mohos víz csillog. De azért megnézem... az indulásig van még tíz perc.

Érdekes mézajak-rajzolatú bíboros kosbor - Orchis purpurea

Nem is bánom meg. Néhol a "tófenéken" lépdelve - még a sár is keményre száradt - meg tudom közelíteni a maradék zöld víz behínárosodott közepén trónoló nagy tavibékát. Úgy ül ott, mintha tisztában lenne vele, hogy ő a hely királya - épp csak a korona hiányzik a fejéről. Ráadásul a hínár sem akármilyen: virágokat emel a magasba, sárga közepű, fehér virágokat... Hínáros víziboglárka, most találkozom ezzel a fajjal először élőben.

Vitézkosbor - Orchis militaris

Felkapaszkodok a parton, a hátam mögött felharsan a békák harsányan kacagó kórusa, a parkolóban már gyülekeznek a résztvevők. Előre kellett regisztrálni, nem vagyunk egy tucatnyian: be lehet tartani a "vírusvédelmi távolságot". Örömmel üdvözöljük egymást a szakvezetővel, régi ismerős. Annyira elszoktam a karantén idején, hogy a személyes felbukkanásomnak valaki örüljön! Két hónap elég, hogy az ember magába zárkózzon...

Elindulunk, irány a hegyecske mögötti, csak vezetéssel látogatható fokozottan védett terület - sikerül is két biciklistát visszafordítani - hajdan sem lehetett ide bemászkálni, amikor még szovjet katonai terület volt.

Tarka (pettyes) kosbor - Orchis tridentata

Én hamar kiszúrom, már messziről, a kosborféléket. A száraz tavasz miatt aránylag picik. Tarka pettyeskosbor kis gombócai ékeskednek egy galagonyabokor alatt. A vendégek egy része csodálkozik, hogy ilyenek a hazai talajlakó orchideák? Ki tudja, talán tenyérnyi virágokra számítottak, mint a virágboltban kapható cserepes orchideáknál... Pedig ha alaposan megnézi az ember, ezek is épp olyan szépek, csak miniatűr kiadásban.

Némileg rejtélyes harangvirágfaj - Campanula sp.

Elballagunk a hadifogoly-temetőig. Több ilyen is rejtőzik a környéken. Ez szépen rendben van tartva, mégis valami szomorú, melankolikus légkör lengi körbe. Az első világháború idején, 1914 és 1918 között itt működött a Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora. Főleg oroszok és szerbek, de voltak románok és olaszok is... Több tízezren sínylődtek itt, és tífuszjárvány szedte közöttük az áldozatait. Nem tudni pontosan, hányan pusztultak el itt, és azt sem, hogy kik - akikről lehet tudni, nevüket díszkapu őrzi. Ortodox és latin kereszt emelkedik ki a magas szárú fűből, itt-ott néhány kereszt... Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy talán a hajdanvolt rokonaim közül néhányan hasonló helyeken alusszák örök álmukat, valahol a Don-kanyarban... Magamban elmondok egy imát az itt nyugvó férfiakért, akiket biztosan hazavártak, és akiknek ugyan mi köze volt a kirobbant háborúhoz?

Kardoslepke - Iphlicides podiarius. Védett faj

Távolabb bíboros kosborok emelkednek, a temetők "híresen" jó orchidea-élőhelyek. Mármint, természetesen, nem a sírokra tett csokrokra gondolok, nem azok vernek gyökeret, hanem a hazai talajlakó fajokra, amelyek sokszor egyáltalán nem feltűnőek. A bíboros kosbor a legtermetesebb, bíbor-fehér gyertyái illenek ide.
Igyekszem lerázni a szomorú hangulatot, és egyenként nézem meg a virágzatokat, hátha találok valami különlegeset. Egy érdekes mézajak-rajzolat és a reszupináció részleges elmaradása miatt kusza virágzat kelti fel a figyelmemet.

Kardoslepke - Iphlicides podiarius

Indulunk tovább... részben már elvirágzott agárkosborokra leszek figyelmes, aztán felfelé indulunk, magára a Strázsa-hegyre. Egy helyen vitézkosborok nőnek - kis területen már a negyedik faj. Reménykedek, hogy ha ennyiféle van, akkor talán hibrid is akadhat, de nem látok ilyet. Távolabb gyurgyalagok cikáznak színpompásan, éles rajzú szárnyuk hasítja az eget. Lefényképezni őket reménytelen, legalábbis az én eszközeimmel... messzire hallatszik jellegzetes, bugyborékoló hangjuk.

Kardoslepke - Iphlicides podiarius

Hatalmas lepkék repülnek a virágzó galagonyabokrok között... a bokor alatt erdei szellőrózsa szinte tenyérnyi, fehér virágai hajladoznak, odébb délceg harangvirág díszlik, a szárazság miatt alig vannak levelei. Fent, a hegytetőn kinyílik a táj, finom, tollpihéhez hasonló jégtűfelhők szálazzák az eget. A látóhatár peremén felbukkantak már az első, kis gomolyfelhők is, és tudom, hogy hamarosan, talán az éjszaka folyamán meg fog sűrűsödni a felhőzet, és talán meghozza a rég várt esőt is...

Kilátás a Strázsa-hegyről "hátrafelé"

Mennyi kincs egy kicsi, ráadásul a szovjet katonaságtól "visszakapott" területen a természetszerető ember számára! Másnak csak egy kopár, hajdani lövészárkokkal tagolt lőtér, tankpálya, föld alá rejtett betonbunkerek világa, a hidegháború emléke... megint más kirándulóhelyet, tanösvényt, kilátópontot talál itt, Esztergom felett, a magasba ugró kis hegy tetején. Ez a hely látogatható.
Míg beszélgetünk, egy gigantikus kardoslepke száll le mellettem a bokorra, és valósággal pózol. Jónéhány képet készítek róla...

A délután meleg fényei elömlenek a Duna felett, vár a tavaszi este a maga összes illatával... és a levegőben ott az ígéret, hogy idén is lesz nyár!