Terep-járó: Szártól Oroszlányig a Vértes szelíd lankáin

A Vértes lankái tavasszal különösen hívogatóak. Amikor kizöldül az erdő, és a napsütötte szegélyeken izgalmas vadvirágok nyílnak, a fakopáncs szüntelenül hordja az eleséget sipogó fiainak, és a kék égre bodros, fehér gomolyfelhők gyűlnek...
Most, a karantén-intézkedések feloldása után is szívesebben választottam kirándulásomhoz a vonatot, mint a buszt, ahol kényszerűen közelebb ülnek egymáshoz az emberek... Ide pedig el lehet jutni Pestről vonattal elég könnyen.

Nevével ellentétben nem csak mezőn találkozni vele. Mezei nyúl - Lepus europaeus

A kopottas Déli pályaudvarról indul a vonatom. Nem sokan utaznak rajta. Az ablakokon besüt a reggeli napfény, fényes kék ég feszül a pályaudvar fölé. Olyan nap ígérkezik, ami valósággal kirándulásra termett.
Zavartalan utam van egész Szárig. Kivételesen nem Szárligetről indulok a Vértes "meghódítására", lássunk egy másik útvonalat... Nem száll le rajtam kívül senki, a vonat sikoltó sínhangok kíséretében tovasiklik, és egyedül maradok a tücsökzizegéses, vasportól vörös peronon.

Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia. Védett faj

Nekivágok - ennek a falunak se akar vége szakadni - nem találkozom senkivel, csupán egy idős, fejkendős néni ülteti tele virágokkal a háza előtti favályút. Összemosolygunk, aztán végre belesüllyedek az erdőbe. Eleinte nem túl érdekes erdő ez. A szokásos faluszéli akác, miegyéb ritkás bozótosa, talpam alatt öntéshomok, sárga vérehulló fecskefüvek mindenfelé.
Aztán, ahogy egyre mélyebbre jutok a piros sávval jelzett turistaúton, megszépül az erdő, megjelennek az őshonos tölgyek, és örömömre egy kisebb csapat ibolyás gérbicset is észreveszek.

Nagyvirágú méhfű - Melittis melissophyllum

Finom fény szitál át a lombokon, öröm megállni egy-egy fényképet elkészíteni az út mentén feltűnő szépségekről. Nagyvirágú méhfű, kétlevelű sarkvirág, kardos madársisak valósággal felvonulnak kamerám előtt. Egy szakaszon néptelen aszfaltúton vezet az utam, fölé kétfelől virágokkal díszes vadrózsabokrok ágai hajlanak. Aztán az út szép félkörívben megkerüli a Nagy-Széna hegyet, bár igazából nem is erre akartam jönni - valahol elnézhettem egy elágazást.
Az erdészháznál megnézem a térképet, bár ismerős a hely, jártam már erre, ráismerek... Ballagok hát tovább, irtásréten haladok keresztül, kétfelől fiatal, felsarjadt fák sűrű bozótosa. A bozót mélyében zajlik az élet... motoszkálás, csipogás, mindenféle hang finom szövedéke hatja át a sétát.

Kétlevelű sarkvirág - Platanthera bifolia

Ideje egy kis szintkülönbségnek... nekivágok hát a jobbra betorkolló piros háromszög jelzésnek, vértesi értelemben valóban komoly kaptató. Fodorkapáfrányokat ringatnak a sziklák, két nagyobb tömb között bíboros kosbor lapul meg szerényen. Ahogy egyre feljebb érek,kiritkul az erdő, és szinte mediterrán hangulata lesz a kibukkanó csupasz, fehér szikláktól, a zengő rovarszótól, amitől szinte vibrál a forró levegő... Hátranézve panoráma tárul fel előttem, előttem szélcsavarta, magányos fák. A rövid, száraz gyepben számtalan vadvirág. Kicsit elbíbelődök a tarka imolákkal. Zöld gyík surran a lábam előtt. Jó nagy zajt csap. Nem üldözöm, megvárom, hol bukkan ki, előttem kidőlt, korhadt fatörzs. Nem is kell sokat várnom:gyíkocskám kíváncsi fejét máris kidugja, majd kimászik a tönkre, és félrebillentett fejjel, okos szemeivel néz engem. Hát mi lesz, nem kergetsz?

Vadrózsa, talán gyepűrózsa (Rosa canina)

Mindenre van időm. Nem kell rohannom, nem hajt semmiféle vekker-ostor, nincs teljesítménykényszer, még a menetrend se szigorú... van időm hát megnézni, hogyan hullik a vadrózsa szív alakú szirma lágy kerengéssel, hogyan sürgölődnek fontoskodó zümmögéssel a megporzók, hogyan zizzennek a parányi rovarok, hogyan úszik a felhő az égen, mit hoz a fiainak a nagy fakopáncs. Pazar, királyi magány, és mégis micsoda teljesség! Lassan lehullik rólam minden városi stressz, és szinte feloldódok a vibráló, élő levegőben.

Vadrózsa - Rosa sp.

A Szállás-hegyen békés elmélkedésemet megzavarja valami. Az ösvény melletti sűrűből nagy testet sejtető motoszkálás, ágrecsegés hallatszik. Odakapom a fejem: egy sonkányi csülök fekete árnyéka látszik, és egy akkora test, mint egy kispolszki. Vaddisznó! Nem éppen kicsi! Mit tehetnék... dalra fakadok, hogy legalább ne érje felbukkanásom meglepetésként a cocát, nehogy ijedtében támadjon. Ahogy végére érek a strófának -diszkréten elhaladva a bozótos mellett - a vaddisznó hosszú, öblös röfögéssel nyugtázza teljesítményemet, egyben jelzi, hogy itt bizony ő van otthon. Demonstratív törés-zúzásba is kezd, így hát szaporázom a lépteimet...
... vagy tíz lépésnyit, mert akkor az út szélén a ritka kövi pimpót pillantom meg. Persze, le kell fényképezni, mert élőben még sose találkoztam vele, és még a vaddisznóról is megfeledkezem. Szerencsére ő is rólam, mert többet nem hallok felőle...

Vadrózsa - Rosa sp.

Fent a hegygerincen alacsony vadles áll, úgy a fejem magasságában van csak a padlója, pár lépcsőfok vezet fel rá, és egy deszka is húzódik keresztben, padként. Úgy gondolom, a vaddisznó-kalandra inni kell... leülök hát, hátamat nekitámasztom a napmelegtől langyos, szálkás deszkázatnak, kortyolok a kulacsból, felettem a kék égen csodás, fehér gomolyfelhők utaznak, és mivel belátom a területet, a disznótól sem félek... csak nem jön fel ide utánam. Fejedelmien érzem magam.

Bozontos csukóka - Scutellaria columnae. Védett növény

De menni kell tovább, és megyek is. Felbukkannak az első emberek, többnyire terepfutók. Köszönünk egymásnak, béke van és csend. Ismét erdőben járok, az aljnövényzetet temérdek sárgás-zöld őzsaláta tengere adja, néhol tisztás is akad, változatos fafajokkal. Akad fehér törzsű nyírfa, hárs, gyertyán, virágzó zselnicemeggy.

Szelíden hullámzó lankák, májusi harsányzöld erdő...

Éles bal kanyarral fordulok rá a lejtőre Kapberek-puszta felé. Sziklák között kacskaringózik az ösvény, és a Mária út jele mellett felbukkan a sárga kagyló is: ez a jel aztán Santiago de Composteláig elvezeti a vándort, kilométer-ezreken keresztül... Sok emléket felidéz, aztán meg is állok egy kis elmélkedésre a Mária-kegyhelyen, rácsok mögött az áldást osztó anyai alak, aztán már ott is vagyok a völgy alján, a Szép Ilonka-forrásnál. Szép esőbeálló, padok, tűzrakóhely és a Szép Ilonka-legendát ismertető tábla fogad. Hangulatos hely, itt is leülök kicsit pihenni.

Felkapaszkodva a Kis-Széna hegyre ligetessé ritkul az erdő

A firrásból csurgó víz párás, nedves erdei környezetet teremtett. Az ilyen helyeken mindig akad pár érdekes növényfaj. Rábukkanok a kék deréce veronikára és a kakicsvirág szeldelt leveleire - új fajok a "digitális herbáriumomba", örülök nekik. Még lejjebb, a kicsit mocsaras térséget óriás zsurlók népesítik be. Törékeny hólyagpáfrány, erdei pajzsika, tán hölgypáfrány is akad. Mivel az ilyen saras vidékeket is kedvelik a vaddisznók - dagonyázni nem kell jobb - különleges óvatossággal lépdelek keresztül rajta. A mocsárrét túloldalán hatalmas páfrányok mindenfelé a fák alatt, igazi ember-előtti hangulatú vidék, de ez az érzés hamar véget ér, amikor kibukkanok a széles szekérútra. A piros sáv jelzést követem egészen Várgesztesig, elég eseménytelen az út, leszámítva egy gigantikus baknyulat, ami láthatóan fittyet hány a felbukkanásomra. Úgy három méterről hagyja is magát lefényképezni, mielőtt rám un és bársonyos talpain elhuppog.

Réti boglárka csokrai - Ranunculus acris

Várgesztesen, valami rejtélyes okból, a turistaút bevezet a községházáig és a templomig, majd vissza. Elég meleg van, tűz a nap, amolyan fülledt, zivatar előtti az idő. Örülök, amikor kikecmergek az amúgy szép faluból, és ismét árnyasabb erdőben járhatok.No nem sokáig, mert át kell kelnem a Csúcs-dűlőn, aminek a tűző nap mellett a meglepően erős szél a sajátossága. Homokot csap a szemembe, lökdös, lengeti a kék búzavirágokat és a piros pipacsokat. Örülök, amikor a szántóföld túloldalán ismét a fák közé, szélvédett és árnyas részre érek. Ez már a majki erdő.

Nőstény zöld gyík figyel - Lacerta viridis

Rövid időre megállok a hajdani kamalduli kolostor halastava mellett - most is ül itt a fűzfák alatt néhány horgász, a tó partján sudár, sárga virágú nőszirmok nyílnak - épülőben van valami látogatócentrum, parkoló, miegyéb, amik nélkül a 21. századi turizmus el sem képzelhető...

Tarka imola - Centaurea triumfettii. Védett növény

Gyors léptekkel haladok el a hajdani néma barátok kolostora mellett, aztán innen már aszfalton haladhatok egészen Oroszlányig. Ez Oroszlány szebbik vége, nem az ipartelepes, inkább a kertes házas negyed, szépen gondozott járdával, előkertekkel.
Oroszlány vasútállomására beérve még épp látom, ahogy a vonatom kihúz, szóval van egy órám a következőig. Visszafordulok hát, és egy kínai büfében veszek egy doboz borsós rizst meg valamit, amire csak rámutattam. Ezzel a "hadtáppal" felszerelkezve leülök egy padra a napégette peronon, és tömöm a fejem... hihetetlen, de ismerősök bukkannak fel, beszélgetünk, kis híján a következő vonatot is lekésem.

Békés a délután, robog velem a vonat hazafelé, hazafelé.