Terep-járó: A kora nyár színei, élő kincsei: túra Pilis-tetőtől Dömörkapuig

Úgy intéztem a dolgaimat, hogy megint legyen lehetőségem egy hét közbeni kirándulós napra. Egy jó kis természetbúvárkodós, bámészkodós, madárdalos, vadvirágfotós sétáról álmodoztam... Erre pedig ideális terep a Pilis. Igaz, a várható zivatarok miatt narancssárga riasztást adott ki az OMSz, de saját "belső túraszabályzatom" szerint csak a vörös riasztás ok az otthon maradásra, holmi narancssárga ellen elég egy esőkabát és egy vízhatlan túrabakancs...

Japán rózsa - Rosa rugosa. Kelet-Ázsiából származó, adventív vadrózsaféle - bármelyik kertben megállná a helyét

Kora reggel van, és az égnek a Duna felett máris van egy furcsa, ólmos színe. Fülledt az idő, és bár felhő nincs az égen, érezni valami párás, nyomasztó jelleget a levegőben. Kémlelem a buszból az eget a Pilis felett... hát, fura színe van, felhőtlen, de fura.

Kétbükkfa-nyeregnél csak én szállok le. A durván ácsolt faasztaloknál kirándulásra készülődő család pakolászik, én a szomszédos asztalnál egyeztetem az útvonalat a térképpel. Irány a zöld kereszt jelzés!

Hölgypáfrány - Athyrium filix-femina

Eleinte kis kaptató, aztán közel vízszintes, mély keréknyomokkal árkolt erdészeti úton ballagok. A mélyebb keréknyomokban pocsolyavíz csillog. Párás, föld-illatú a levegő, mélyet szippantok belőle. Örömömre az út szélén máris érdekes növényeket pillantok meg: pár tő piros mécsvirágot, aztán orvosi veronikákat. A fák között hölgypáfrányok bókolnak. Kövéren, fekete bogár mászik kínos méltóságteljességgel, lassan egy kivágott fa nedvesen csillogó tönkjén.

Nem látványos, de ritkán találkozom vele: orvosi veronika - Veronica officinalis

Az elegánsan ívelő úton mindössze egy-két terepfutóval találkozom. A zajos kiránduló család messze elmarad mögöttem, körülölel a madárdal és az erdő sokféle illata. Bele-beleszippantok a levegőbe, ami hol rókákról mesél, hogy akácvirágokról.

Sárga gyűszűvirág - Digitalis grandiflora. Nagydarab megporzókra tervezve

A műúthoz érve megindulok rajta felfelé. Használaton kívül van, mióta megszűnt zárt honvédségi terület lenni a Pilis-tető, mégis meglepően jó minőségű. Kiválóan lehetne rajta aszfaltos erőnléti edzéseket tartani: lassan, de egyenletesen emelkedik, szinte nyílegyenes, felette összeborul a fák zöld koronája. Sehol senki. Ballagok hát az út közepén - egy pestinek ez szokatlan élmény - kétfelől pedig harsog, zeng a madárdal, és minden nagyon, de nagyon zöld. Az útszegélyt sárga réti boglárkák, fehér olocsáncsillaghúrok, rózsaszín bürökgémorrok pettyezik, díszsorfalat állnak a közönséges ínfű mély liláskék gyertyái.

Vajvirág - Orobanche sp.

Az aszfalt töredezetté, murvássá változik, kinyílik felettem a lombkorona, és már fent is vagyok a Pilis-tetőn. Nemrég jártam itt... most mégis mennyire más! Elég volt egy kis eső, hogy kisarjadjon minden. Zöld hajtások fedik el a tavalyi, aszúsárga füveket, de még a fehérlő csontdarabokhoz hasonló kőgörgetegeket is.

Kilátás a Pilis-tetőről

Mászkálok a kilátó környékén - szét is ugrasztok egy szerelmespárt, itt fent kis szellő lengedez, és már nem tiszta kék az ég. Bodros felhők valóságos flottája sorakozik a láthatáron. Valahogy vidámabb lett a hangulat is, de tudom, hogy ez átmeneti, amolyan vihar előtti megnyugtatás...

Inkább fotótémákat keresgélve mászkálok, találkozom néhány "régi ismerőssel", érdekes növénnyel... lám, megvagytok ti is, látom megsínylettétek a száraz tavaszt..." beszélgetek velük gondolatban. A hajdani óriás "betongarázsok" graffitis fala hallgat, de az élővilág valósággal "szóba áll" velem.

Egy megkésett vitézkosbor - Orchis militaris. Védett növény

Egy mélyedésben, szélvédett zugban olyan tömény rózsaillat csap meg, hogy megszédülök. Kinyomozom, honnan lendítette ide a szél... élénk rózsaszín foltokat pillantok meg, nini, ráncos levelű rózsabokrok ékeskednek a tenyérnyi nagy virágokkal. Japán rózsa, dísznövény, hogyan kerülhetett ide? Láthatóan jól érzi magát...

A boglárkalepke szívósan, de hiába keresgél nektárt a vitézkosbor virágaiban

Egy elvirágzóban lévő vitézkosbor virágfürtjén feltűnő buzgalommal keresgél egy boglárkalepke. Ide is, oda is bedugja hosszú pödönyelvét, kotorászik. Legszívesebben megmondanám neki, hogy kár a gőzért: a vitézkosbor virágában nem fog nektárt találni. Bár valószínűleg nem hinne nekem...

Japán rózsa - Rosa rugosa

Nekivágok lefelé a cikcakkos turistaúton. Meglepően sokan jönnek szembe. Ennek ellenére lefelé haladtomban még egy csinos őzbakkal is találkozom. Szeretem ezt az útvonalat: néhol csodálatos, szívszakasztó panoráma nyílik meg, másutt a kövek között surranó gyíkok, a miniatűr sziklakerthez hasonló sziklai növényvilág ragadja meg a figyelmemet.

Nem is számítottam rá, hogy valaha találkozunk. A jégkorszak melegebb időszakaiból itt maradt, fokozottan védett ritkaság: magyarföldi husáng (Ferula sadleriana)

A gyíkok igencsak fürgék. Bár szinte minden méteren elzizzen valami a lábam alatt, megpillantanom is alig sikerül egyet-egyet. Zöld és fali gyíkok, jól feltöltött napelemekkel...
Hol egy-egy tarka nőszirmot, hol pázsitos nőszirmokat veszek észre. Muszáj megszagolnom, mert mindig meglep, mennyire olyan az illata mint a kajszibaracké...

Tarka nőszirom - Iris variegata. Védett növény

Aztán elegyes erdőbe süllyed az út, összeborul felettem a zöld alagút. A fehér madársisak és a madárfészek kosbor - ez a sötét erdőalján gyakori két orchideaféle - már elvirágzóban van. Megcsillan a levelek közt beszűrődő fény, ahogy megcsodálom, mint mindig, a nagyezerjófű megunhatatlan, egzotikus szépségét.

Japán festményt idéz a látvány

Kaszálórét, magasan hajladozó zöld füvek, őrületes illatok: a fagyal magasra nőtt bokrai menyasszonyi csokrok ezreit dajkálják: a parányi fehér virágokból álló fürtök valósággal ontják a bódító illatot. A fák között megpillantom Pilisszentkereszt háztetőit. Ragyog a napfény, tornyos, fehér fellegek emelkednek a magasba, szinte égetik a napsugarak a hátamat. Minden kicsit mintha "túlexponált" lenne... túl éles színek, fények és árnyékok, túl kék ég túl fehér felhők, túl meleg. Nem téveszt meg mindez.

Kökény-tükrösdíszbogár - Capnodis tenebrionis

A csinos faluban megállok egy jegeskávéra Hildánál. Teltház van, kint a kis asztaloknál családok sütiznek, és befut egy tarka ruhás kerékpáros csapat is. A fél tucat srác mind sovány, izmos vádlijú, amolyan kerékpározásra született legény, nem is beszélnek másról, mint a bringákról. Aztán a hátam mögé, a hegyoldal felé mutogatnak... Odanézek. Hoppá. Valósággal véraláfutás-lila az ég, a hegytető kontúrja elmosódott... Itt még szikrázik a nap és nevetnek a fagyizó gyerekek, de hogy ott mi van... félelmetes látvány!

Leselkedő zöld gyík hím - Lacerta viridis

Komolyan megkísért a gondolat, hogy a közeli buszmegállóba beállva bevárjam a hazavivő buszt. De ahogy kikanalazom a jegeskávé utolsó cseppjeit is, lebeszélem magam az efféle "pesti puding" viselkedésről.
Az utolsó napsugarak mellett ballagok ki a faluból a meredeken felfelé tartó, piros sáv jelzésű úton. Mögöttem megmorran az ég.

Nagy ezerjófű - Dictamnus albus. Védett növény

Erősen izzaszt az emelkedő, de még inkább a fojtóra váltó légnyomás. Mintha még a hajszálaim vége is szikrázni kezdene az elektromosságtól, ami megtöltötte a levegőt. A madarak némelyike elhallgatott, mások, kiváltképp a feketerigók, tovább énekelnek, valamiféle "nem vagyunk mi cukorból" stílusban. A fák közt szinte alkonyati a sötétség.

Bölcsőben. Magyarföldi husáng - Ferula sadleriana

Folyamatosan dörög-morog az ég körben, amikor kiérek az aszfaltra. Egészen a kék sáv jelzés becsatlakozásáig ballagok rajta, közel három kilométert. Egy szál biciklis suhan szembe, autót egyet sem látok. Enyém az aszfalt - ismét - és ez furcsa örömmel tölt el. Mintha az enyém lenne most, ebben a különleges pillanatban - ami láthatóan fedezékbe űzte a kirándulókat - minden, az egész vidék.
Az aszfaltút szélén gyepűrózsa-bokrok lengetik hosszú, tüskés hajtásaikat, a meredek partfalakon sárga gyűszűvirágok fészkelnek.

Elvirágzóban lévő fehér madársisak - Cephalanthera damasonium. Védett növény

Figyelmemet leginkább a saspáfrányok kötik le. Ritkán látni ekkorákat, a Vörös-dagonya szivárgó vize táplálhatja őket... leveleik még nem göngyölődtek ki teljesen, nézegetem a kialakult formákat. Mintha milliónyi kis szívet mutatna felém a páfrányos... Az utat komoran őrzik a bükkök, a különféle tölgyek, a vadcseresznyék, a szelídgesztenyefák. Szinte minden fa más fajhoz tartozik.

Klorofill nélkül is van élet. Madárfészek kosbor - Neottia nidus-avis

Jobb kéz felé letérek a kék sáv jelzésű ösvényre. Elég meredek, de szerencsére nem sáros-csúszós. Az ég morajlása mintha csendesedett volna. Ránéznék a műholdképre, de nincs net. Irány a Sikárosi-medence!
Az ég borongós, de a sziklák még őrizhetnek némi meleget: meglepően sok a gyík, ami még mindig "napozik". A Pilis-tető fehér mészköve átadta a helyét a vulkanikus, érdes-szürke andezittömböknek.

A fák közül kibukkan Pilisszentkereszt látképe...

Valamiféle megkönyebbülés érződik a levegőben. Még mindig sötétszürke az ég, de a fojtogató hangulat megszűnt. Valahol a hátam mögött távolodik a zivatar. A kedvem is megváltozik, szegfűfajokat keresgélek a Sikárosi-réten. Egy fatönkre leülve meg is pihentem, ittam a kulacsból, átpakoltam a hátizsákomat - talán már nem kell pillanatok alatt előkapnom az esőcuccot. Az erdészház felől érces, otthonos kakaskukorékolást hoz a szél.
Az út szélén egy jó tenyérnyi parlagi rózsa virág szinte rám kacsint.

Vesszős fagyal - Ligustrum vulgare

Elmerülök a Bükkös-patak szurdokában. Zöld, mohás, korhadék-illatú minden. Mennyire más most, mint a jeges-kék világ, amit idén, kora tavasszal láttam itt! A patakban alig van víz, a mélyebb részekben szinte áll is. Bezzeg a víz lakói nem álldogálnak. Ezer és ezer kis fekete ebihal zsizseg benne. Nem tudom, milyen faj lehet, júniusra bármelyiknek nagyobbnak kéne már lennie... de az is igaz, hogy az extrém szárazság miatt késhetett a peterakás.

Hölgypáfrány - Athyrium filix-femina kigöngyölődő levelei

Ugrálok kőről kőre - eléggé csúszik - lépdelek a nedves földön, itt bizony eshetett, vizes minden. A pihenőhely padjai igencsak megkorhadtak már, az asztal szinte eltűnik a felsarjadt aljnövényzetben. A hidacska is inog, de keltem már át rosszabb állapotban lévőn is... A patak vize, mint az élő smaragd. Tükre visszaveri a fölé boruló fák zöldjét. Medrébe kimosott gyökerek markolnak. Amazonas-vidéket idéző zöld, nagyon zöld világ!

Térfigyelő. Közönséges bükk - Fagus sylvatica

Követem a patakmedret kísérő utat, bár némi zavart okoz, hogy a térképemhez képest módosították a jelzéseket. Mindegy. A patak a biztos "terepalakulat"! Itt még elkanyarodhatnék Pilisszentlászló, majd Visegrád felé, de eléggé elment az idő a fotózgatással. Úgyhogy irány Dömörkapu!

Parlagi rózsa - Rosa gallica

Itt is nemrég jártam a barátaimmal... Az aszfalt fényesen csillog, frissen vizes, megmosdatta a zápor, ami engem elkerült. A felhők szétnyíló résein átszikrázik a Nap. gyönyörű, ünnepi minden, millió és millió vízcsepp szikrázik mindenfelé. Emlékszem a buszmenetrendre a pilisszentlászlói elágazásnál... látom, hogy erre a néhány kilométerre van ötven percem, bőven elég.

Réti kakukkszegfű - Lychnis flos-cuculi

Nézelődve ballagok hát, el a honvédségi terület mellett. Kétfelől vadalmafák, gyepűrózsa-bokrok, a bokrok alatt épp nyíló törékenyen karcsú kígyóhagyma-virágok. És harsány, győzedelmes madárdal. Az énekes rigó dupla strófát kedvem lenne felvenni diktafonnal - de ennyi időm azért nincs.

Ebihalak a Bükkös-patakban

Mire a buszmegállóhoz érek, kikékül az ég. Csodálatosak a fehér, tornyos felhők, a zöld hegyoldalak. Nincs más dolgom, mint Szentendrére beérve jegyet váltani az automatából a HÉV-re, és a délutáni arany ragyogásban hazautazni vele...
Húsz kilométernél alig volt hosszabb a túra, és mégis mennyi hangulat, élmény, táj, hang és illat, élő kincs mutatkozott! A Pilis igazán bőkezű volt velem... Gazdagnak érzem magam... élményekben gazdagnak. És ezt senki sem veheti el tőlem.
Még egy izgalmas kalandregény is akad a hátizsákban, amit olvasgathatok a járműveken, hazáig. Tökéletes nap!