Terep-járó: 25 éves a DINPI - 25 kilométer a Börzsönyben

A Duna-Ipoly Nemzeti Park alapításának, "születésének" 25 évfordulójára túrákkal emlékeztek meg. Választható volt egy rövidebb "tájséta", és két 25 kilométeres túraváltozat: az egyik a Duna alatti közműalagúton át a Visegrádi-hegységben vezetett, a másik a Déli-Börzsöny tájain. Mindkettő jól ismert terep számomra, és mivel két hét múlva az Áprily-túra Visegrád vidékén lesz - ki nem hagynám - most a börzsönyi útvonalat választottam.

Ritkán adódik rá alkalom, hogy egy napon belül fotózzak tavaszi héricset és őszi kikericset... ez egy ilyen nap volt.

Kilátás a visegrádi Fellegvár felé Kövesmezőről

Előneveztem, át is utaltam a részvételi díjat, sok tennivalóm nincs hát: csak annyi, hogy reggel nyolcra a rajthelyen legyek, egészen pontosan Nagymaroson, a Szent Márton közösségi házban. Itt tartottam egyszer előadást a Camino zarándokútról, és ez a terem volt a lányöltöző a Dunakanyar Félmaratonon, emlékszem, milyen zavarba ejtő érzés volt vetkőzni a Korpusz előtt, szerencsére most nem vagyok ilyesminek kitéve. Megkapom az útvonal-leírást, indulás!

Nagy pacsirtafű - Polygala major. Védett növény

Igazi hazai pálya, tudom útvonalrajz nélkül is, hogy a kék kereszt jelzésen kell menni, el a szecessziós gimnázium épülete mellett, fel a Fehérhegy utcán a Kövesmezőig, amit senki sem hív így, hiszen ennek a helynek a neve köztudottan az, hogy a Csapás. Más nem ilyen beavatott, útba igazítok egy elkeveredett túrázót, aki a visegrádi túrán indult volna - ellenkező irányba.

Budai imola - Centaurea sadleriana. Védett növény

Kaptatok felfelé a macskakövön, a lépcsőkön, mögöttem a mélybe süllyed az ólomfényű öreg Duna. A Nap fátyolosan süt - tudom, hogy ha vadvirágokat akarok fotózni, azt most kell, mert el fog borulni az ég. Ráadásul a Csapás rét tele van botanikai érdekességekkel. Itt láttam életemben először csillagőszirózsát, például. Most másodvirágzó nagy pacsirtafüveket, pompás budai imolákat, harangvirágokat, lila macskafarkú veronikát fényképezek. A lombok sárgán aranylanak a reggeli napfényben. Medve-arcú, nagy fekete kandúr figyeli egy bokor alól, hogy mit csinálok... Nini, hegyi hagyma! Meg kell majd néznem, van-e a fajnak egyáltalán adata a Börzsönyből... nem éppen gyakori faj, én legalábbis most találkozom vele másodszor.

Hegyi hagyma - Allium lusitanicum

Véget vetek a botanizálásnak, mert ilyen tempóban sose fogok beérni szintidőn belül. A zöld háromszög jelzésen folytatódik az út - az útvonalleírás igazából nem is szöveg, hanem térképvázlat, az útvonalat stílusos módon a havasi cincér csápmintáját idéző kék-fekete vonallal jelezték, ez a rovar a nemzeti park "címerállata"... hm, itt valahol grafikus lappang!

Ábrándos tekintetű leselkedő egy bokor alól

Fel-le "liftezek" a Gubacsi-hálás felé, ahol az első ellenőrzőpont vár. Valamint egy régi ismerős: Bezeczky Árpád, a Börzsöny tájtörténetének avatott ismerője! Most is megtudom tőle, hogy mitől fehér a Fehér-hegy, megbeszéljük a hajdani szőlészetet és a Trianont követő feketefenyő-telepítéseket... innen is nehéz tovább menni! Kezemben az itt kapott édességgel baktatok tovább az egyre fátyolosabb ég alatt. Néha némi aszfalt, máskor erdei ösvény kerül a lábam alá - meg, kis híján, egy kíváncsi juhászkutya is, "aki" lelkesen terelgeti - nyáj hiányában - a túrázókat.

Kosborképű fürtösveronika - Pseudolysimachion orchideum

Borongós, párás a távlat. Gyorsítok, és pár lépés után megérkezek Törökmezőre, ami a második ellenőrzőpont. A turistaház előtti padon egy másik régi ismerős kezeli a bélyegzőt: Darányi László, a börzsönyi hiúz kutatója. Miután tisztázzuk, hogy most sem rejtette a hiúzt hosszú, gomolygó szakálla alá, egymás némely ugratása után - kapok bélyegzést mindenhová, makkra, falevélre is - tovább indulok.

Visszanézve a Csapás felé...

Megkísért a gondolat, hogy beugrok a turistaházba meginni egy pohár sört, de legyőzöm a kísértést: a túra java része még hátra van. Amíg ezen töprengve megállok az épület előtt, öt macska rohamoz meg. Mind más színű, és biztosan etetik is őket a kirándulók!

A mai utolsó napfény színesre varázsolja a rétet, megvilágítja a szalagozást

Ballagok hát tovább a piros sáv jelzésen - mennyire szép ez a kis bükkös itt a turistaház mellett! - itt szintkülönbség nem sok van, jön a Szent Gál-rét, ahol reménykedek, hátha fogok látni a fura időjárástól megtévesztett, virágzó tavaszi héricset. Igen! Nini, itt van egy!

Gyönyörű a völgy. Pirosan izzanak a vadcseresznye levelei, smaragdszínű a fű. A fák között őzkoponyát találok, otthagyom. Pár lépés felfelé - igen, itt fotóztam tavasszal azt a bamba nyulat, ami szembe kocogott velem az úton, és csak akkor nézett fel, vett észre, amikor három méterre voltam tőle. Errefelé minden méterhez emlékek fűznek...

Közönséges gyújtoványfű - Linaria vulgaris

De vannak itt történelmi emlékek is: a harmadik ellenőrzőpont a toronyaljai pálos kolostor romjánál van. Nem sok maradt az épületből, talán csak a kút, amiből érdekes középkori leletek kerültek elő, no nem arany, hanem például a beleszakadt vödör... A hajdani faluból még ennyi sem maradt. Viszont, mai napig előfordul itt vadon a hajdani kertekbe, talán a kolostorkertbe is ültetett fűszernövény, a citromfű, ami túlélte a tatárt, törököt, az évszázadok pusztítását. A régiek jól ismerték ezeket a "füveket"!

Szeder - Rubus sp. Háttérben a fehér folt egy fürt szedervirág

A kolostorrom mellett ott parkol a Dunavirág vízibusz, a nemzeti park ismeretterjesztő "mobil állomása", és aminek különösen örülök: a ponton jelentős mennyiségű rétessel is készültek. Gigantikus darab, "van benne anyag", töltelék is bőven... kiváló! Mondanom sem kell, itt is akad DINPI-s ismerős: Sevcsik András. Ha tudom, hogy itt van, elhoztam volna neki az őzkoponyát!

Csertölgy levelek

Valósággal integetnek nekem a farkasboroszlán és a pirosló hunyor tenyérforma levelei... közöttük nem találok másodvirágzót. Az út a Békás-rétre vezet, szalagozással jelezve. Az ég immár egyöntetűen szürke, nehéz ilyenkor jól fotózható témát találni - nincsenek "fények". Szedem is a lábam. A Flóra Futam növényfelismerő verseny egyik irigylésre méltón profi résztvevője itt talált mindjárt két új fajt is a Börzsöny növényvilágára nézve... Most elég kopár a lekaszált rét, a távolban ködösen sejlenek a börzsönyi bércek.

A melankolikus időjárás hangulata az én hangulatomat is szomorkássá varázsolja. A túrázók is eltünedeznek, hosszan ballagok egyedül. A kék sávval jelzett erdőrész ritka jellegtelen, itt még sose találtam érdekesebb látnivalót - talán egy öreg varangyosbékát leszámítva, pár évvel ezelőtt - most is csupán néhány elöregedett gomba késztet rövid megállásra. Fejem felett hangos szárnysuhogás hallatszik: fel se kell néznem, tudom, hogy holló.

Ligeti zsálya - Salvia nemorosa

A következő útszakaszt nagyon szeretem: a zebegényi Malom-patak széles völgye bővelkedik érdekességekben. Valaha, még a középkorban itt - nemrég olvastam róla - királyi fürdőház is volt, aminek romjait rég maga alá temette a patak hordaléka... Most már a malomnak sincs nyoma, és víz sem sok van a mederben. Megkapom a soron következő bélyegzést, a tűzrakóhely felett füst kanyarog. Átvágok a szép zsombéksásoson, el az öreg nyárfák és füzek között, aztán a széles, kaszált völgytalp rétjén ballagok keresztül. A felhők átmenetileg megvékonyodtak, átsejlik a Nap, mint egy homályos fényű ezüstgaras. Kicsit "bogarászok": sikerül egy csinos, fémes fényű mentalevelészt lencsevégre kapnom.

Zebegény! Máskor ez az érkezési pont, és a Mókus söröző a cél... ezen a túrán nem, itt még komoly szint vár rám. Ezért nem is időzök sokat, a rajtban kapott kupont tejeskávéra váltom be. Itt is van egy ellenőrzőpont, és még egy lesz, a Miklós Lili-pihenőnél. Nekivágok az útnak keresztül Zebegényen, a borongós ég alatt. Boszorkányos Halloween-dekoráció hozza rám a frászt egy pillanatra, egy óriáspók viszont nagyon technikásan készült el fekete kukazsákokból. A sínek mentén ballagva "gyomflórázok". Eladó a vendégház, ahol pár éve anyu hetvenedik születésnapját ünnepeltük...

A törökmezői turistaház egyik macskája

Jön a kapaszkodó felfelé. Először szelíden, csak hogy elaltassa az éberségemet, aztán egyre meredekebbre vált. Sehol senki, a szintidőt... hát, azt elbúcsúztattam. Gyilkos a meredek, és fotótéma se nagyon akad a borongós időben. A Duna néha ki-kivillan a Dobozi-oromnál. Az útvonalleírás ezt úgy nevezi, hogy "vadregényes".

Bükkös a turistaház közelében

Már azt hiszem, sose érem el az utolsó ellenőrzőpontot, de végül megvan. Az idő már határozottan esőre áll, megvastagodtak felettem a felhők, mintha alkonyodna. Dideregve bújik avartakaró alá a világ. És még mindig van felfelé! Na jó, nem hosszan, és innen már lejt az út, el a régi érckutató bánya-aknák mellett. El is bízom magam, és megszokásból megyek tovább egyenesen, nem kanyarodok le a Templom-völgy felé a kék jelzésen - pedig parádés a szalagozottság. A Julianus-kilátónál fogok gyanút, hogy ezt mintha nem láttam volna az útvonalleírásban. És, tényleg. Egy bónusz "pont". Akkor hát némi kerülővel a szelídgesztenyés tanösvényen jövök le... szép, késő délutáni dunakanyari látkép a jutalmam.

Finom cseppekben peregni kezd az eső. Fényképezőgépemet a kabát alá rejtem, óvatosan ereszkedek lefelé - a tufa por esővel keveredve pokolian tud csúszni. Irányt mutat a gótikus nagymarosi templom tornya, aztán már itt vagyok a célnál. Odabent meleg, nyüzsgés és jó hangulat fogad - valamint egy hatalmas tábla "születésnapi csoki", amit minden túrázó megkapott az oklevél és a kitűző mellé. Meglep, hogy utánam még vagy harmincan fognak beérni - mindig az a benyomásom, hogy én vagyok a leglassabb... Kvíz kitöltésével nyereményjátékban is részt lehet venni, kitöltöm én is, bedobom a papírdobozba. Némelyik kérdés elég cseles volt...

Órámra nézve látom, hogy negyed óra múlva van egy zónázó vonat Pestre. Kár volna elszalasztani, elbúcsúzok hát mindenkitől, irány a peron.

Az eső elől behúzódok fedél alá, a vonat pontosan érkezik. Holnap geo-túra a Mátrában hajdani egyetemi tanárom vezetésével... mára tehát nincs más hátra, mint a vacsora és a forró fürdő. Nagyszerű nap volt!