Terep-járó: Lokomotív: túra Szokolya környékén

Lokomotív 424 túra! Nem sok olyan teljesítménytúra van a magyar túramezőnyben, amit már 38. alkalommal rendeznek meg. Igazi patinás, régimódi túra ez a Börzsönyben: semmi kódleolvasás, digitális track meg instant teljesítés... élő pontőrök vannak, és jófajta lilahagymás zsíroskenyér a célban. A szintidő is hagyományosan 4 óra 24 perc, a 24 kilométeres távon. Erről gyakran azt hiszik, hogy elírás, de nem. Saját tapasztalatom, hogy csak futva lehet ilyen gyorsan beérni, és mivel szintkülönbség is bőven akad, ez bizony kihívás (nekem legalábbis még sosem sikerült, nem mintha ez akkora gond lenne). A 24 kilométeres táv mellett van egy igazi, kemény maratoni táv, ami érinti a Csóványost, és egy rövidebb, 14 kilométeres választható útvonal is.

A rajt-cél az erdőben rejtőző szokolyai Lokomotív kulcsosház volt idén is.

Börzsönyi túrát terveztem erre az esősnek ígérkező szombati napra, csak futólag jutott eszembe, hogy nevezzek a Lokomotívra. Úgy gondoltam, gombászok, fotózgatok, meglesem a szalamandrákat Királyréten, aztán déltájban hazajövök busszal meg vonattal, rám fér a pihenés...

Aztán nem így lett...

Az első ellenőrzőpont az Irma-forrás közelében

Nyugati pályaudvar, pirkadat. Borús az ég. Bevásárolok fornettiből, megveszem az automatából a jegyet Nógrádig. Vácig elröpít az emeletes vonat, itt tudom, hogy milyen vonatot kell keresni - azt a bizonyos ütött-kopott kis pirosat, bármelyik vágányon álljon is. Ott is áll a kicsi, kétkocsis szerelvény a szomszéd sínpáron... és állva is marad, úgy húsz percre, és mint megtudom, az előző járat ki is maradt. Fa dőlt a sínekre, ha igaz a hír. Jó sok túrázó áll a peronon, az eső elől behúzódva fedél alá. Többségük ismerős...

A túracipőt leárazva vettem, mert színhibás volt... "Fogd meg a söröm!"

Nézegetem a műholdképet - hamarosan úgyis elmegy a térerő, úgy saccolom, hogy egy órán át még alapos zuhé várható, pont jó, míg befut velem a vonat Nógrádra. Ehhez képest a túratársak rábeszélnek, hogy nevezzek a Lokomotívra, némi telefonálás után kiderül, hogy a "félelmetes" szintidőt törölték az eső miatt. Az eső errefelé nem gyerekjáték - nem azért, mintha cukorból volnék, sokkal inkább az embert próbáló sár miatt.

Szóval, ez igazi "impulzusnevezés" volt a javából!

Az eső elől autó alá húzódó rozsdapettyes hármas Szokolyán

Zuhog, amikor leugrok a vonat lépcsőjéről, magamra rántom az esőkabát kapucniját, nejlonzacskót húzok a fényképezőgépre is - vennem kéne már valami rendesen kinéző vízhatlan tokot rá - kopog a fejemen az égi áldás, ahogy a rajtoltató sátor felé igyekszem. Percek múltán már a kezemben a papír itiner - azonnal el is ázik, pedig az ilyesmihez van nálam vízhatlan tok. Sose felejtem el a bakonyi túrát, ahol a nyomdafesték is leázott a papírról, végül emiatt fel is kellett adnom... Ezt szerencsére nem tintasugarassal nyomtatták, vizesen is olvasható maradt. Végül, mint megtudtam, 61 elszánt túrázó nevezett be a börzsönyi dagonyára. Villámgyorsan el is húznak mellettem a sínekkel párhuzamosan futó Les-völgyi turistaösvényen.

Petrezselyemgomba - Hericium coralloides

Az én tempóm is egész jónak tűnik, hamar Magyarkútra érek, ahol a kék négyzettel jelölt úton kell folytatni az utat... értelemszerűen rossz irányba fordulok rajta, szerencsére egy kilométeren belül gyanús lesz a dolog, visszafordulok az elágazásig, megnézem a műholdas térképen, merre is van az Irma-forrás - előbb kellett volna, na de mindegy. Gyérül az eső, pár lépés, és a játszótéren meglátom a kék sátrat, ami az első ellenőrzőpont. Megkapom a legendás mozdonyt ábrázoló bélyegzést, és már megyek is tovább.

Az igazán elszánt túrázókat nem tartja vissza az eső

Jó lendületesen lépdelek, biztató, hogy egyre kevésbé esik. Annyira lendületes vagyok, hogy figyelmen kívül hagyom az itiner bejegyzését a balra fordulásról, valamit a táblákat, sőt azt is, hogy a pontőrök direkt mondták, hogy a farakások után balra... Jó kilométert talpalok az Országos Kéken, mire észreveszem, hogy oppá van. Nem én vagyok az egyetlen, a friss lábnyomokból ítélve - ezért is voltam kissé elbizakodott, hiszen lám, mások is erre mentek előttem - ráadásul két másik túrázó is felbukkan, hogy együtt tévelyegjünk.

Pemetegyöngyajak - Leonurus marrubiastrum

Vissza. Ez kábé fél órás időveszteség, de legalább a terep sík volt és nem NAGYON sáros. Mert most jön ám a neheze... fel a Lokó-pihenőre. Az út makacsul emelkedik, ismerem ezt a részt, jártam már itt akkor is, amikor le volt fagyva az egész... most a sár miatt csúszik, de nagyon. Minden lépésnél vagy húsz centit csúszok visszafelé, csíkokat húznak előttem a korábban itt járt túrázók cipőtalp-nyomai is. Meg kell vetnem a lábam minden lépésnél, egyre nagyobb sárkoloncok tapadnak a túracipőmre... aztán el is csúszok, ügyesen hemperedek, hogy a fényképezőgépemnek ne essék baja.

Tovább, felfelé! Lassan ráébredek, hogy élvezem az erőfeszítést a combjaim erejét, az életteli érzést, ahogy a vádlimban feszülnek inak. Itt-ott ázott őszi kikericsek szegélyezik az utamat, felfelé kapaszkodtomban botanizálok is.

Turistajelzések Királyréten

A Lokó-pihenő szinte váratlanul bukkan fel a ködben. Itt van a második ellenőrzőpont, bélyegzés, pár szót váltok a pontőrökkel, aztán megyek tovább a kék jelzésen.

Gyönyörű a ködbe burkolózó hegygerinc! A színesedő lombok úgy bukkannak ki, mintha filmforgatáson lennék, gomolyognak a ködfelhők. Lábamnál pici, másodvirágzó bársonyos kakukkszegfű valószínűtlen rózsaszínje villan fel. Lengetem a puhára nedvesedett útvonal-leírást, hátha szárad.

Borongós idő a Béla-rétnél

Az út lejt. Elrágcsálom az ellenőrzőponton kapott sportszeletet, óvatosan lépkedek, és persze fotózgatok is. Az eső szinte elállt, csak a köd szemereg, és mélyéről láthatatlan hollók kiáltanak rám. Megpillantok egy zöld küllőt is, ahogy szinuszgörbét ír a röpte, mielőtt feloldódna a ködben, a fák között. Csendes az erdő, csak a cseppek finom kopogása sző hangpókhálót, szétázott gombák szenderegnek a fák tövében, karbunkulus színű hecsedlibogyókon gyűlik kövérre, aztán cseppen le a víz... Pazar a magány!

Ezek már igazi őszi színek

Nem is találkozom senkivel egészen Nógrádig, a harmadik ellenőrzőpontig. Üdítő változatosság a falu aszfaltútján haladni, nadrágom térdig sáros, sőt a hátsó felemen teljesen... Át is ázott a túracipőm, de nem zavar, nincs hideg. A borús ég alatt élénk színekben villannak fel a színesedő lombok.

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Megkapom a harmadik bélyegzést a Csurgó-forrásnál - most is töltögeti valaki a pillepalackokat a forrás vizével - aztán nekivágok a jól ismert szakasznak a Soros-erdő felé. Minden növény régi ismerősöm, és akadnak még elkésett, "last minute" vadvirágok, másodvirágzók is. A borús időben élénkek a színek - ez egyáltalán nem számít rossz időnek fotós szemmel. Rózsás színekben pompáznak a vastövű imolák, a borsfüvek, az őszi kikericsek... sárgában a réti peremizs, a gilisztaűző varádics, fehérben a cickafarkok. Valósággal rám mosolyog egy bársonyos, kék kökénybogyó.

Réti peremizs - Inula britannica

Átszökdécselek az időszakos patakon a kálváriadomb után - szépen rendbe hozták a régi zsidó temetőt, ami a dombocska másik oldalán húzódik meg a fák alatt. A távolból felém int a nógrádi vár csonka tornya. De biztos vagyok benne, hogy ez a dombocska is rejt régészeti leleteket.

Lepketapló - Trametes versicolor

Gyorsítok, jobb itt a talaj, na meg attól, hogy nincs szintidő, nem kéne nagyon lemaradni... A Béla-rétig a botanikailag nem túl érdekes, leginkább akácból álló erdőben talpalok, a régi Nógrád-Szokolya kövesúton. Tavaly micsoda szarvasbőgést hallgattam itt! Most csendes az erdő, az agancsos urak pihenőbe húzódtak...

Korai juhar - Acer platanoides

A Béla-réten őszi kikericsek ezrei fogadnak. A rétet szegélyező fasorok kontúrjai elmosódnak a ködpárában, de szerencsére az eső, legalább átmenetileg, elállt. Itt nincs sár, jól lehet haladni egészen a Vár-hegy aljáig, ahol becsatlakozik a piros sáv jelzés. Innen két túratárssal haladok - ők is elkeveredtek kissé - sajnálom, hogy nincs időm "lekukkantani" a szalamandrákkal kecsegtető patakvölgybe.

Sikerül még egyszer beleülnöm a sárba, túratársaim nagyon kedvesen felsegítenek, hogy legalább beletérdelnem ne kelljen. Érzem, ahogy átszivárog a nadrág szövetén a sáros víz.

Októberi színpompa őszi kikericcsel

A szelíden lejtő út egyre sárosabb. Kerülgetem a pocsolyákat, néhol bele kell gázolnom a csalánosba. Örömömre pemetegyöngyajakot találok, nem túl gyakori vadvirág. A korhadó, nedves tuskókon változatos taplók díszelegnek, de látok petrezselyemgombát is. Várom már, hogy megérkezzek a célba... szinte alkonyi sötétség van a fák alatt, és minden szélmozzanatra záporozik a nyakamba a víz a levelekről.

Közönséges borsfű - Clinopodium vulgare

Már messziről hallom a kutyaugatást, ami a vasútállomás közelségét jelzi. Aztán kilépek a fák közül, három szürke macska mered rám egy autó alól, tompán csillan a sínpár vasfelülete, egy kanyar bal kéz felé, és ismét itt állok a kék sátornál, ahol megkapom a záróbélyegzést, a kitűzőt és az oklevelet. A kulcsosháznál meg még "Kossuth-díjas" paradicsomlevest is kapok. Szerintem ez életem legfinomabb paradicsomlevese, mert készítője - mit készítője, alkotója - "beletett mindent, amit bele kell tenni". De van zsíroskenyér is, lila hagymával.

Van még időm az egész órakor érkező vonatig, elbíbelődök kicsit a gyomflórával a sínek mentén. Találok sövénykeserűfüvet, ami új faj a "digitális herbáriumomba". Most már közel ezerötszáz hazai növényfajról van benne fotó.

Vastövű imola - Centaurea scabiosa

A kis szerelvény pontosan érkezik, meg tudom venni rajta a jegyet - igaz, csak Vác közelébe érve, mert itt van térerő, de legalább a váci jegypénztárhoz nem kell bemennem, van közvetlen csatlakozás a Nyugati felé...

Otthon pedig vár a forró fürdő, a sártól felismerhetetlen túracipőt kirakom a gangra száradni, a nadrág megy a lavórba, egy áztatásra, az esőkabátom a mosógépbe...Lassan száll le a sötétség, csendben magával viszi a nap színeit, avar- és gombaillatait... szép nap volt, köszönet érte a szervezőknek!