Terep-járó: Cserháti Tótúra - harminchárom kilométer a cserháti lankákon

A BTHE cserháti tótúráját 2016-ban rendezték meg először: az útvonal a Nyugati-Cserhát kevésbé ismert, de gyönyörű vidékének kisebb-nagyobb tavait köti össze. Különféle távok közül lehet választani, a hét kilométeres nőtincsi tókörtől a 45 kilométeresig. Én a "harmincas" távra neveztem, ami - mindent összeadva, tehát a buszmegállótól - 35 kilométeres is megvan. Mivel még sosem túráztam erre, és a vizes élőhelyek is csábítóan hangzottak a magamfajta természetfotózgató számára, örömmel készültem rá. Nem is csalódtam: a táj, a látnivalók és a szervezés nem hagyott semmi kívánnivalót maga után a számomra.

Hívogató cserháti lankák

Ébresztő ötkor, a hatnullanyolcas zónázóval irány Vác. Sötét van, de nem hideg az éjszaka. Ahogy robog velem a vonat, kint töretlen még az éj uralma, de Vácra érve már mintha kezdenek szürkülni az ég, az épületek kontúrjai sötét tömbökként rajzolódnak ki az égre. Itt azért jóval hűvösebb van, mint Pesten: bekuckózok a kellemesen langyos váróterembe, rengeteg időm van még a buszig. A fornettis hangos csörömpöléssel húzza fel a redőnyt, kávéillat száll. "Mozoghatnék" van a lábaimban, elunom az ácsorgást, odakint már lassan fényesedik az ég, mint a magához térő ember szeme.

A hajnali ködpárában szinte a szavanna akáciáit idézik a fák körvonalai

A buszvégállomáson megveszem a jegyet Nőtincsig, igaz először Lánycsókot mondok - végül is, majdnem - és megbeszéljük, hogy még mi szoktunk nevetni a fura amerikai városneveken (pl. Monkes's Eyebrow, azaz Majomszemöldök, miközben nekünk itt van Nőtincs meg Lánycsók...)

A megállóban ismerős arcok, féltucatnyian igyekszünk a túra rajtjába. A busz pontosan indul, kanyarog ki Vácról, aztán a Naszály alatt, a horizonton ébredő nap fényétől narancsvörösben ragyog fel a földek felett lebegő pára. Csodálatos látvány! Van, aki a busz ablakából próbálja mobillal megörökíteni a látványt, én ilyesmivel nem is próbálkozom... de remélem, marad még a ködpárából a túrára is, mert különösen kedvelem ezeket a fényviszonyokat.

Októberi napkelte

És, igen! Nőtincsre érve látszik, ahogy vaskos ködpaplan hentereg lent, a völgyben, a tó felett. Bele is merül a kis csapat, túrabotok kopognak, én lemaradok máris, ámulok a köd játékán... A rajthely a tó partján lévő vendégház, ahol gyorsan és gyakorlottan zajlik a rajtoltatás. Gyakorlatilag be se kell mutatkoznom, többször részt vettem már BTHE túrákon... Fából faragott szobrok sejlenek fel a ködben, a tavat majd alaposabban is szemre fogom vételezni, visszafelé jövet...

Kifelé vezet az út Nőtincsről

Előttem eltünedeznek a ködben a túrázók, én folyton megállok lefényképezni valamit: hol a ködben felsejlő fakoronákat, hol egy páracseppekkel ékes pókhálót, hol a párafelhők között benyilazó napfénytől felizzó vörös tölgy-lombokat.

Elég hosszan kell a faluban bóklászni, mire kivezet a jelzett turistaút - a túra nagy része ilyenen zajlik, de bőven vannak szalagozott szakaszok is - az egyik sarkon építkezés zajlik a korai szombati óra ellenére, az egyik munkás kurjant, karjával mutatja az irányt, hogy "erre!".

A völgyben megült a köd

A ködös völgyet lassan magam mögött hagyom, a kelő nap fel is szippantja a párát, immár szántóföld szélén ballagok a szalagozást követve. Most a vízcseppektől ragyogó vadvirágok jelentik a fotótémát számomra, gyönyörűek a reggeli fények, szóval most se haladok valami gyorsan!

Közönséges borsfű - Clinopodium vulgare

Hosszú, egyenes szakasz jön egy patakkal párhuzamosan. Nagyon tetszik ez a rész is. Rengeteg az őszi virág: sárga gilisztaűző varádics, fehér seprence, rózsaszín aszatfélék mindenütt. Elcsípem a "magyar kolibrit", a kacsafarkú szendert is táplálkozás közben. Ez a lepkeféle képes helyben lebegve szívogatni a nektárt, egyébként zúgva száll, mint a győzelmi zászló, testes jószág, mégis gyors, mint a villám...

Mesterművek mindenütt

A Szántói-patak kis tóvá szélesedik, vagyis hát inkább birkaitatóvá, a temérdek patanyomból ítélve. Aztán megpillantom a nyomok hagyóit is: fekete rackajuhok, az ilyen helyeken általában van mérges pásztorkutya is, aggódva nézek szét - a mudi tényleg "rám ront", de igazából tarkóvakarászást szeretne, nyomában jön egy cirmos macska is, valamint a pásztor, akivel pár szót váltunk. A macska magasra púpozza a hátát, lábamhoz dörgölőzik, aztán hemperegni kezd a földúton. Két fekete csacsi is szemlélődik... A barátságos juhász elmeséli, hogy együtt szoktak kijönni az állatokkal, ki tudja miért, de a macska mindig jön velük. És hogy ebben a fekete nyájban van egyetlen fehér bárány, ő itt a "fekete bárány"...

Feltételes ellenőrzőponthoz érek, szép biciklimintás bélyegzést és egy nápolyiszeletet kapok. Kezd meleg lenni, egy kis emelkedő után Felsőpetényen találom magamat. Itt egy vörös macskát fényképezek le, aki kövérsége miatt elég komikusan, de annál lelkesebben igyekszik fára mászni. Aztán már ott is vagyok a hivatalosan első ellenőrzőpontnál, ami a Fenyő Büfé nevű kocsma. Hátsó teraszán megkapom a bélyegzést, és egy tanácsot: arra kell menni, ahol a ló van, de vigyázzak a lóval, mert harap!

Zsidócseresznye - Physalis alkekengi termése

Valóban, a villanypásztor mögül barna paci nyújtogatja a nyakát, de nem dőlök be neki! Innen a kék sáv jelzésen halad az út, elég sok kéktúrázóval találkozom. Többnyire szembe jönnek, sokuk menő "Országos Kéktúra" pólóban van.

A ritkás erdőben minden zöld. Az őszeleji esők miatt minden igyekszik bepótolni a nyári aszály miatti lemaradását... sok a galajféle: látok közönséges- ragadós- és tejoltó galajt, és nagy örömömre kereklevelű galajt is, ami új faj a képgyűjteményembe (a Digitális Herbáriumba). Minden métert élvezek.

Gilisztaüzű varádics - Tanacetum vulgare. Itt nem kerti gilisztáról van szó

Az út egy kastélyt kerülget - luxusszálló ez is, mint oly sok társa - nem akármilyen autók parkolnak a napelemtáblák árnyékában. Aztán megérkezem a Cser-tóhoz, ahol a második ellenőrzőpont vár. De nem csak ez, hanem házi tepertőkrémes kenyér is! Van lekváros is... innivaló terén van csak némi deficit, de a közeli horgászkocsma-féleségben tudok venni magamnak egy sört. Féltávnál járok, és most jön a nehezebb, szintesebb rész. Fátyolfelhőktől homályosodik az ég, mintha finom pókháló-szövedék borítaná el az eget. Melegfront jön, nem lep meg, igazából örülök, hogy a délelőtt napfényes volt.

A tóparton még szétnézek érdekesebb növényfajokat keresgélve. Sédkender, tisztesfű és óriás termetű mezei csorbóka az igyekezetem jutalma. Mintha nem is október derekán járnánk! A tóból láthatóan hiányzik vagy egy méternyi víz, rengeteg csapadék kéne, hogy visszanyerje kívánatos méretét. A horgászbódé felől bográcsos halászlé ínycsiklandozó illata száll.

Útszéli bogáncs (Carduus acanthoides) vendégével, az atalantalepkével (Vanessa atalanta)

Pár méter az aszfalton, jobb kéz felé pihenő rackanyáj, gigantikus csavart szarvakkal - visszanézve látom, ahogy a túrázók szépen egymás után érkeznek meg az ellenőrzőpontra - aztán jön a sárga sáv jelzés balra, felfelé. (Az itinerben ez tévesen, kék sávként van jelölve, a Cartographia térképen meg sehogy. De a szalagozás segít!) Kapaszkodok felfelé, felfelé... még meg is izzadok. Örülök, amikor lankásabbra vált az emelkedő, és megérkezek egy dombtetőre, amit rövidre kaszált fű borít. De a fű mellett itt is akadnak érdekes apróságok: sárga repcsényretek - de rég láttam ezt a fajt! - na meg élénk rózsaszín kis ezerjófű parányi, dekoratív csokrai. Kicsit távolabb a réten hagyásfa, annak legfelső ágán jókora ragadozómadár ül. Igyekszem becserkészni, de takarás nélkül igazából ez azt jelenti, hogy elindulok felé. Meglepően türelmesen kivárja, hogy a közelébe érjek: egerészölyv.

Kacsafarkú szender - Macroglossum stellatarum

Elszánt kocogó halad el mellettem: a 45 kilométeres távot futja végig. Minden elismerésem!

Újra ritkás erdőben halad az út, kezdődik a szolid fel-le liftezés. Most a gombák ragadják meg a figyelmemet. Rengeteg a nagy őzlábgomba, de látok akkora világító tölcsérgombákat is, hogy nem hiszek a szememnek. Némelyik nyiladék májust idézően zöld... nini, pemetegyöngyajak! Ezt a ritka vadvirágot évekig nem is láttam, és most a börzsönyi sártaposós túra után másodszor találkozom vele...

Útszéli aszat és gilisztaűző varádics kompozíciója

Az út pár jelzésváltás után szépen bevisz Ősagárdra. Ez a falu ismerős a tavalyi Cserháti Advent túráról, ráismerek az akkori ellenőrzőpont helyére a falusi könyvtárnál. Fotóznivaló macska természetesen ebben a faluban is akad: baljós tekintettel méreget mindenkit egy tornác párkányáról. Gazdasszonya is ott tesz-vesz, kicsit beszélgetünk, a behemót kandúrt a "kíváncsi kiscica" szavakkal jellemzi.

Száraz héjakút-mácsonyák (Dipsacus laciniatus) szegélyezik a birkaitatót

Elborult az ég, immár véglegesen. Egyre vaskosabb felhők érkeznek - már ahogy ez melegfront idején lenni szokott. Hűvösödni is kezd, az ősagárdi parkban lévő ellenőrzőponton még van két óra hátra a "szolgálatból". A két kisgyerek remekül el van egy példátlanul türelmes és "kopásálló" szürke cirmos macskával, anyukájuktól megkapom a bélyegzést az itinerbe. Kapok egy almát is: friss, ropogós, finom.

Fel-le, fel-le... nem akar vége szakadni. Az út gyakran halad erdő és szántóföld határán, a távolt vadlesek kémlelik. Jobb híján gyom-flórázok a kukoricás szélén: az itteni gyom-flóra sajátossága, hogy minden gigantikusra nő. A nagy útifű tényleg nagy, levelei akár egy-egy kistányér. A piros tikszem, ami máshol egy aprócska növény, itt belep egy négyzetméteres foltot, csak egy hervadt kis virágról ismerem fel, amúgy nem jönnék rá.

Adventívek egymás közt: egynyári seprence (Erigeron annuus) és hajszálágú köles (Panicum capillare)

Egy mély völgy, aztán kikapaszkodás a túloldalon... elvileg az alján kéne legyen egy patak, de ennek nyoma sincs. Az aszály! Már számolgatom, hány kilométer lehet hátra, kissé fáj a bokám. A fények vastag felhőréteg mögé bújtak: szinte olyanok a fényviszonyok, mintha sötétedne.

Nincsenek goromba szintkülönbségek

Végre beérek Nőtincsre! Egy kerítésen vörös kakas őrködik és kiabál: ha az iménti macska volt a térfigyelő kamera, hát a kakas a riasztóberendezés! Még sokáig követ érces hangja... Még itt is hátra van 3-4 kilométer. Íme, az ismerős buszmegálló! Valaki egy kertben hulladékot éget, szerintem gumi is van benne, büdös füst lep el mindent. Örülök, amikor kiérek a szabadba ismét, az út lejt, és hamarosan megpillantom a tavat - és a célt, de a tavat előbb még meg kell kerülni.

Szép vidék, igazi horgászparadicsom lehet. Horgászok sátraznak mindenfelé. Cseperegni kezd az eső, de nem sietek: elbűvöl a szürke gém légi tánca, ahogy lebeg a víz felett. Ezt a madarat nem könnyű fotózni, de próbálkozok szorgalmasan... nem látom, hogy halat fogna, de az egyik horgásznak szemem láttára sikerül. Ahogy nézem, nem túl nagy ezüstkárász lehet a zsákmány. Kiugrik a vödörből és visszaindul a tó felé, a horgász utána se kap...

Vad szeder - Rubus sp.

Átkelek egy pontonhídon. Nem valami jó érzés, ha valaki szédülős, ráadásul egy gyerek azzal szórakozik, hogy még inogtatja is. Ránézek AZZAL a nézésemmel, ami már tanárnéni koromban is bevált. Ez a pillantás sejteti, hogy a következő fokozat a nukleáris csapásmérés. A gyerek észbe kap, abbahagyja a pontonok táncoltatását alattam.

Előttem a cél, nem vár rám más a Tópart Vendégházban, mint egy tányér különlegesen finom palócleves és az oklevél, kitűző, kézfogás hármas. Nézem a buszmenetrendet... ajjaj, sok időm nincs, belapátolom a levest, és bár kínálnak repetával, nekivágok az emelkedőnek, kilométeresre rövidítve a megállóhoz vezető távolságot.

A galaj-fajokban bővelkedő erdőrész Felsőpetény közelében

A buszmegállóban akad egy-két túratárs, a busz késik - ha ezt tudom, ehettem volna még palóclevest - beszélgetünk, jól telik az idő. A busz már a leszálló éjszakában kanyarog velem, Vácra érve megveszem a vonatjegyet hazáig, remek a csatlakozás. innen van vonat bőven Pestre.

Nagyszerű túra volt!