A Bajdázói-tó csodavilága

A Bajdázói-tó a mellette lévő kőbányával együtt a Börzsönyben található, Királyrét közelében. Mivel az előző napi teljesítménytúra miatt kicsit, hm, elpilledt voltam, úgy gondoltam, jó ötlet levezetésül egy kicsit kisvasutazni, sétálni, lepkészni a nyári napsütésben. 
A Bajdázói-tó egy igazi gyöngyszem, hajdanán az itt működő kis vaskohó számára létesítették. A kisvasút is feljebb ment, és a közeli kőbányában egészen 2007-ig zajlott a kitermelés. A kőzetanyag érdekes: a gránithoz hasonlónak tűnik, de valójában dácit nagy kristályokkal. Vulkanikus, nagyon kemény. Az itteni kőzetből még keményebb szemcsék: vörös gránátkristályok mállottak ki az évmilliók alatt, emlékszem a TIT-es időkből, hogy jártunk ide "guberálni". Még talán meg is van valahol egy fél maréknyi innen való, fél centi átmérőjű gránátkristály.

Tiszta napsütés fogadott, igazi ártatlan kék ég - mintha nem is ebből hullott volna tegnap a diónyi jég! Átkompoltam Horányból Alsógödre, itt vonatra szálltam Vác felé. A jegypénztár zárva volt, a kalauz pedig nem jött. Van ez így. Vácott volt egy kellemes fél órám a szobi csatlakozásig, úgyhogy volt időm gyümölcsöt venni. Kismarosnál szálltam le - nem unatkoztam, mert elkapott egy MLM gyógytermék-ügynök a vonaton, én meg nem akartam nagyon ellenséges lenni, hiszen úgyis három megálló múlva egérutat nyerek...

A kisvasútnál jókora tömeg nyüzsgött, volt egy külföldi turistacsoport is (idősebb urak óriási fényképezőgépekkel, láthatóan az extázis állapotában a szerelvények láttán). Ők a különjárat Vilivel mentek, nekem megint nem jött össze, hogy a napelemes kisvasúttal utazhassak.

A Bajdázói-tó

Elsétáltam a horgásztó mellett - továbbra is állítom, hogy az itteni mélynyugalmat palackozni lehetne. Aztán egy kis rét, és már ott is voltam a tónál. Itt egy csapat ifjonc nyüzsgött, először cserkészeknek gondoltam őket, aztán kiderült, hogy madarász tábor. A  finom szemű hálók a tó körül voltak kifeszítve, távolabb a sátrak gubbasztottak a fák alatt, és a tábor bejáratánál egy mókás "kresz-táblát" is láttam. Hiába, a magyar kreativitás!!!

Kreatív kresztábla - ez mindennek a teteje! :-)

A pókhálós bojtorján pont a "Védett természeti értékeink" tábla alatt nőtt, a méhek nagyon örültek neki. Talán mert nagy a szárazság, kevés a virág... A szőrös kenderkefű pedig élő bizonyítéka annak, hogy a szőrös is lehet szép. :-) Egyébként a kis virágok annyira színesek, mintha egy szilánknyi trópus hullott volna a fák alá, a tikkadt erdő aljába.

Pókhálós bojtorján vendégével

Szőrös kenderkefű - Galeopsis speciosa

Körülsétáltam a tavat, és igazán felhőtlenül bíbelődtem a lepkék fényképezésével. A tóparti kevéske sár is vonzotta őket, és nem kevésbé a sédkender meg a réti füzény virágai. Jó volt, hogy a madarászok itt voltak, mert felhívták a figyelmemet egy élénk kék madárra: jégmadár! Még sose láttam! Megértettem, miért nevezik "repülő ékszernek" - valószínűtlenül kék, vibráló élőlény, csodálatosan szép. A madárgyűrűző tinik elmondták, hogy tegnap három is a hálóba akadt. Láttam napozó mocsári teknősöket - itt a tóban kisteknős-generációk nőnek fel - és egy gigantikus békát, amint törpeharcsákra vadászott. A víz ugyanis szinte forrt a kis fekete törpeharcsák seregeitől, a nagy béka néha közéjük vetette magát, aztán lomhán visszamászott a víz fölé nyúló ágra - nem láttam, hogy fogott volna valamit.

Káposztalepke réti füzényen - Lythrum salicaria

Napozó mocsári teknős - Emys orbicularis

A zöldbéka-fajtakör egy masszív példánya: nőstény tavi béka - Pelophylax ridibundus

Az erdő egészen tikkadt volt. Iszonyú meleg és szárazság uralkodott az elmúlt hetekben - a nyár forró csókja ősziessé változtatta az erdő hangulatát, a délceg levélvállak aléltan lógtak, és bizony sárga levelek hullottak alá. A növényi harc tétje egyértelműen a túlélés - persze vannak fajok, amelyek fittyet hánynak a sivatagi viszonyoknak, mint például a csalán. A patakmederben közelebbi ismeretségbe kerültem vele. Mondtam neki valami cifrát, erre a csalán szinte gúnyolódva integetett utánam erős, zöld leveleivel...

Bekukkantottam a felhagyott kőfejtőbe, hátha találok valamilyen érdekes növényt - a mélyebben fekvő részeken még az ibolyás nőszőfű sem kizárt. De nem találtam semmit, csak néhány további madarászhálót, üresen. A táborlakók és a madarak egyaránt visszavonultak ebédelni.

Egy kis, névtelen patak mentén sétáltam vissza. Itt rábukkantam egy gyakorlatilag észrevehetetlen nőszőfűre, ami a természetfotós vágyait semmibe véve, még most is, ennyi kánikula után, nem átallott bimbós maradni. Alighanem a ritka elbai nőszőfű második példányát találtam meg, ez a legkésőbb virágzó hazai orchideafajta. Becsült hazai egyedszáma ezer tő - már csak 998-at kell megtalálnom... :-)

Aztán átkukkantottam a Szén-patak völgyébe, itt már víz is folyt a kövek között, mégpedig friss, csörgedező, hideg. Nagy örömömre elég sok erdei békát láttam, mindenféle korosztályból és színben. Ezek a jószágok jól jelzik a környezet tisztaságát. Aztán egy mesebeli megjelenésű, eozin-zöld pompás rózsabogár is elém került - úgy látszik, ez a kis kirándulás inkább az állatvilágról szólt, semmint a növényekről. És hogy így is maradjon, egy jót játszottam a büfés vizslájával. Megtudtam, hogy Magurának hívják, és szereti, ha "a harmadik szeménél vakargatják a fejét". Erre nehéz mit mondani, a nagy vizsla boldogan ráült a lábamra és nekem dőlt, simogattatta magát, minden ideológiától függetlenül...

Elbai nőszőfű - Epipactis albensis

Idei erdei béka-kölyök

Erdei béka-kölyök: elfért az ujjam hegyén

Furcsa, vöröses színe volt!

Erdei béka "felnőtt" példánya

Pompás rózsabogár - Potosia aeruginosa. Legnagyobb rózsabogár fajunk

Magura, a magyar vizsla