A csepergős idő ellenére jó sokan összegyűltünk a pesti Batthyányi téren, ahol a megbeszélt találkozóhely volt, elosztottuk a népet - mindenkinek jutott hely az autókban - és irány Szárliget.
A kirándulás hossza 16 kilométer volt, ami nekem meg sem kottyan, de érdekes módon a kisgyerekek se panaszkodtak: se az időjárással, se a távolsággal nem volt gondjuk. Tündérkirályfi az óvoda nagycsoportjából odasündörgött hozzám, és súgva megkérdezte: "te tudtad, hogy a fáknak van szívük? Oda kell hajolni a fa kérgéhez, és hallgatózni!" Az ifjú természetbarátot később én beszéltem le arról hogy hazavigye az út szélén talált elhunyt vakondot... beérte egy daliás gilisztával.
Csodálatos őszi színek, fantasztikus ködpárákból kibontakozó erdőrészletek... szinte csak kapkodtam a fényképezőgép után, annyi fotózni való téma bukkant fel egymás után. Mennyire szép is az erdő ilyen "csúnya" időben! A bakancsom persze beázott, mint mindig - gyártanak ezen a bolygón egyáltalán valóban vízhatlan lábbelit? - de ez se volt fontos.
A Mária-szurdokot elkerülő úton mentünk fel a Nagy-Széna gerincére - megnéztük útközben a kis, ködkabátba burkolózó kápolnát is - de azután pontosabban nem tudom, merre is mentünk a ködben, a túra-GPS nyomvonalát követve mindenféle, néha nem is létező utakon. Fantasztikus, szürreális élmény volt, arról nem is beszélve, hogy I. barátom a gerincen tudományos kísérletet mutatott be: kivonta a DNS-t egy banánból, majd alkohol-meghajtású rakétát készített pillepalackból. (I. mindenből rakétát készít, a banán DNS viszont igazi meglepetés volt.)
Innentől beszéljenek a képek: a természetben nincs "rossz idő"!
Kitűnő! Nagyon tetszenek a fotók!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, örülök neki! :-)
Törlés