A 2010-es február hatalmas havazást hozott, olyan volt haladni a verébnyi hópelyhek zuhatagában a szinte térdig érő porhóban, hogy a Delta szignálja jutott eszembe róla - el is énekeltük. Tí-dadam, tí-dadam, tattitatti tattitatti tídadadamm!
Néhol derékig szakadtunk bele a hóba valami völgyben, mert miért is ne légvonalban kiránduljunk, mégis: ahogy távolodtunk a beépített várostól, úgy lett egyre szebb az erdő. Még Budapest környéke is kalandtúrás élményeket tud adni!
Viszonylag sok kirándulóval találkoztunk, ezen kívül sízőkkel, szánkózókkal, nyilvánvalóan mentális kihívásokkal küszködő kerékpárosokkal, és volt egy, a szinte térdig érő hóban babakocsit toló elvetemült anyuka is Makkosmária előtt. Normafánál aztán jöhetett a jól megérdemelt forralt bor...
A meglehetős hideg, az elgémberedett ujjak se tudták elvenni a kedvemet a fotózástól.
Otthon aztán forró fürdővel olvasztottam fel fagyott testemet, aztán betakaróztam egy plédbe, fogtam egy Maigret felügyelős krimit és kezem ügyébe készítettem egy pohár forró kakaót. Majd eme előkészületek után ültömben elaludtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.