Határnyereg nem ereszt - virágfotós séta a Budai-hegységben Hűvösvölgytől a Kálvária-hegyig

Egyszer már hajótörést szenvedett az elszántságom a Határnyeregnél, most újra nekifutottam - szó szerint - a távnak. Érdekes élmény volt.

Hűvösvölgyben - praktikus módon -sokféle jármű végállomása van, kiváló túra-kiindulópont. Ezen kívül plusz pontot érdemel a retró palacsintás bódé is, ahol igen baráti áron derekas két szál palacsintával alapoztam meg a jó hangulatot. Begyűrtem őket, amúgy menet közben, a hozzá adott kartonlappal hessegetve a szúnyogokat. Mert voltak azok is, bőven. No és meglehetősen sok kirándulóval, kutyasétáltatóval, kocogóval és bringással is találkoztam. Egy vizsla majdnem fel is döntött (nyilván nem annyira a személyes rokonszenv, mint inkább a palacsinta miatt).

Sakktáblalepke -  Melanargia galathea

A Határnyeregig az út szép, lassan emelkedő, jól kijelzett, árnyas erdőben vezetett, élmény volt rajta tempósan haladni. Határnyeregnél kb. háromszáz túraútvonal találkozik, erős keresgélés volt, hogy megtaláljam köztük a kéket. Majd diadalmasan, fürge léptekkel elindultam rajta - természetesen, a tervezetthez képest az ellenkező irányban. Ez akkor tűnt fel, amikor megpillantottam az Oroszlán-sziklát. Upsz, "fordulj vissza, újratervezés". Itt magánjellegű tűnődés következett a tájoló fontosságáról. A már ismerős Határnyeregnél - tényleg itt volt az elvi városhatár, ezt igazolja egy régi kőoszlop is - jobbra fordultam a sárga jelzésen. Meredek kaptató, de kiváló teszt az új túracipőmnek!

Aszúszegfű - Petrorhagia saxifraga

  A meredek rész után ki-kibukkanva az erdőből szép tisztásokra értem, ahol valósággal zizegtek az aszúszegfűk hosszú szárai, és minden mozgott a tücsköktől-bogaraktól. Az élővilág láthatóan kihasználja a nyarat. Megcsodáltam a panorámát az Újlaki-hegyről - itt siklóernyős-kifutópálya is van, deszkapalló a semmibe, aztán a Mária-hegynél, úgy látszik, megint rossz irányba fordultam.

Gyönyörű rét mellett vitt a teljesen jelzetlen út (illetve, Gyöngyök Útja jelzés volt rajta, de az meg a térképemen nem szerepel), jobbra a réten siklóernyősök próbálgatták a "szárnyaikat". Gyanús volt, hogy rossz felé megyek, de annyira szép volt a táj, hogy nem bántam. Aztán egyszer csak felbukkant, na mi bukkant fel, na mi? A Határnyereg. Újabb merengés a tájoló fontosságáról. Itt találtam egy darab, teljesen lekopott kék jelzést, kezitcsókolom. No de mindegy, nem adtam fel, és visszafelé is végigélveztem az útvonalat, egyébként tényleg ez volt talán a legszebb, és botanikailag legérdekesebb szakasz. A taréjos csormolyákat például odafelé nem is vettem észre, most meg igen, láttam egy tő fehér, vagyis színhiányos harangvirágot, borsfüvet, több különböző szegfűfajt.

Normál lila színű és "albínó" harangvirág

A Mária-hegyhez visszaérve immár nem tévedtem el többször. Igazi, "anyányi" nyár volt: meleg, puha, átölelős fajta... békés, kiterjedt, szeretetteli. Nehéz megtalálni rá a jó szót. De érezni lehet, hogy milyen is ez. Igazán felhőtlen élmény volt botanizálni, növényeket keresni és fényképezni, senki és semmi sem zavart meg benne.

Szeplős szegfű -  Dianthus armeria

Dunai szegfű - Dianthus collinus

Gercse település szélén súroltam a vityilló-zónát, de szerencsére nem tartott sokáig, újabb háborítatlan erdős ösvény következett, itt a némileg gyéren jelzett zöldön mentem a Csúcs-hegyi nyeregig. A Szarvas-hegyen van egy egészen ülőpadszerűen kialakult képződmény, nem tudtam meg, hogy ezt nevezik-e Kötők padjának, mindenesetre leültem rá és csodáltam a panorámát. Aztán meredeken balra fel a sárga háromszög jelzésen, és egy rövid, vadregényes séta után felbukkantak a stáció keresztjei: ez már a Kálvária-hegy fehéren ragyogó dolomit tömbje, a maga sajátos élővilágával. Itt láttam a tűzijáték szétrobbanó rakétájához hasonlító sárga hagymát, a védett sárga lent, a feketén, délcegen álló, szintén védett bunkós hagymát, az illatos szurokfüvet. Szinte mediterrán jellege volt a lejtőnek: a vakító fehér sziklák, a kék ég, a feketefenyők illata, a zizegő kabócák miatt akár Görögországban vagy Albániában is lehettem volna. A hőség és a vakító fény ellenére remekül éreztem magam. Érdekes, hogy a látott növények milyen nagy része gyógynövény! A virágok között hatalmas, de sajnos a meleg miatt túlságosan fürge (vagyis fotózhatatlan) pillangók repkedtek.

Kálvária-hegy

Lefelé egy pipacsokkal szegélyezett, amúgy jelzetlen, kitaposott úton jöttem, aztán megkerültem a Kálvária-hegyet, és számomra is meglepő gyorsasággal megtaláltam az 57-es busz megállóját. Elképesztő, hogy kartávolságnyira a főváros nyüzsgésétől milyen hosszú túrákat lehet tenni a természetben. Örülök, hogy nem adtam fel az első néhány elkeveredés után!

Pompás örvénygyökér - Inula helenium

Közönséges bakfű - Betonica officinalis

Kéküstökű csormolya - Melampyrum nemorosum

Taréjos csormolya - Melampyrum cristatum

Borsfű - Clinopodium vulgare

Sárga hagyma - Allium flavum

Sárga len - Linum flavum

Szurokfű (oregánó) - origanum vulgare

Pipacs - Papaver rhoeas

Bengeboglárka - Celastrina argiolus