"Vöröskeresztes" túra: Prédikálószék, Vadálló-kövek, Attila feje

Nem titok: a Dunakanyar nagy kedvencem. Nyilván vannak vadregényesebb erdők, meredekebb szirtek, épebb várkastélyok a világban, de nekem akkor is ez a táj a legkedvesebb. 
Persze, aki azt hiszi, hogy ez a hely túl jelentéktelen egy valódi hegyvidéki erőpróbához, az még sohasem kapaszkodott fel a Vadálló-kövekhez izzó júliusi hőségben!

Pilisszentlászlóról indultam, merő lustaságból. Tavaly már jártam erre, akkor sárgásan zizegtek a lombok, már vékony avarszőnyeg színesítette lábam alatt az ösvényt. Most nyár dereka van, jó meleg, és rég esett eső: a növények levelei lankadtak, és a melegben még a madaraknak sem volt kedvük úgy igazán énekelni. A ciripelők, tücskök, szöcskék, kabócák viszont annál szorgosabbak voltak! Mintha hangjuktól vibrált volna a levegő.
A falu után hosszan mentem a piros kereszt jelzésen. A fák törzsére festett vörös keresztek világháborús elsősegélyhelyeket idéztek bennem, már ahogy a filmekben láttam, és bevillant a gondolat: a fák, az erdő bizony gyógyít, az erdei séta hűsíti a gondoktól-gondolatoktól forró agyat, a természet rendje és szépsége a lélekben is rendet csinál, a mozgás és a friss levegő pedig jót tesz testnek, léleknek. A tisztásokon élénk színű virágokban gyönyörködhettem: volt itt rózsaszín kis ezerjófű, "vakációkék" katáng, élénk pink bársonyos kakukkszegfű, sárga-lila osztrák ökörfarkkóró. Az erdő árnyasabb részein lila harangvirágok, sárga lizinkák virítottak.

"Gyógyászati" tűnődéseim hatása alatt állva természetesen elnéztem egy jelzést és alaposan bementem a "málnásba". Bár, mentségemre felhoznám, hogy egy régi, kopott jelzés félrevezetett és egy használaton kívüli, az erdőben elvesző, végül egy vadkerítésnél végleg megszűnő ösvényre irányított. Tudom, hogy az új erdőtelepítés és a kerítések miatt átrajzolták kissé a környék turistaút-térképét, de azért lehetne a dolog egyértelműbb. Csatakosra izzadtam, mikor visszafordulva másodszor is megmásztam a vaddisznó-túrta kaptatót valahol az Akasztó-lyuknál. Még a piros árvacsalánok is, úgy tűnt, rajtam mosolyogtak.

Piros árvacsalán -  Lamium purpureum

A szép, frissen festett, szinte világító piros keresztet hogy nem vettem észre, hogy "választhattam" a régi, kopott, alig láthatót? Örök rejtély marad. Mindenesetre innen jó tempóban, szép ösvényben, a tölgyesből egyre inkább bükkösbe váltó erdőben haladhattam, egészen a Prédikálószékig. Errefelé már piros háromszögre vált a jelzés. Ez az erdő rendkívül vonzó, igazán "mesebeli" látvány a hatalmas, egyenes, szürke törzsekkel, a lombok közt áttörő ferde fénypászmákkal. Nagyon szép volt, ahogy az évszázados, szálegyenes bükkfák tövében csupán egy-egy szál finom, halványlila harangvirág nőtt.

Kilátás a Prédikálószékről

Prédikálószék: itt van a Dunakanyar egyik legpazarabb kilátópontja. Bár a fák kicsit takarják a látványt, de azért feltárul a folyó merész íve, ahogy szinte omega-alakban övezi a Mihály-hegy tömbjét.

Bogáncslepke - Vanessa cardui

Közönséges gyöngyházlepke -  Issoria lathonia

Néhány turista piknikezett ezen a szép helyen - gondolom, Dömös felől jöhettek, mert én nem találkoztam útközben senkivel. Felmásztam a sziklára fényképezni, és megcsodáltam a temérdek pillangót. Nyugodtam fényképezhettem is őket, mert teljesen belemerültek az árvacsalán- és szurokfű-virágokba.

Kockáslepke - Hamearis lucina

Kis pihenés és szendvics-ebéd után újra felvettem a hátizsákomat és mentem tovább, a Vadálló-kövek irányába. Már többször jártam erre, és mégis: mintha most látnám először. Azt is elfelejtettem, milyen átkozott meredek és csúszós lejtők vezetnek egyiktől a másikig, még szerencse, hogy vannak gyökerek, kapaszkodónak. Némely tekergős gyökér egészen fényes, annyian belekapaszkodtak már. Új terepcipőm recés talpa remekül fogta a talajt, tény, hogy ez a meredek nem való sima talpú utcai cipős alkalmi kirándulóknak.

"Azték fej"

Attila sisakos feje

Hat nagy kőbérc áll itt, fantáziadús nevük is van, pl. Árpád trónja, Függőkő, vagy Fordított felkiáltójel. Én inkább indián arcokat véltem látni a sziklaformákban, sasorrú aztékot, gőgös szájú inkát, csapott homlokú, tolldíszes törzsfőnököket. Őrködnek, akár a Húsvét-szigetek óriás kőszobrai. Az egyik sziklabérc (amit a térképen Felkiáltójelnek neveznek) Attila sisakos fejeként is nevezetes. Tényleg könnyű belelátni egy büszke férfiarcot, ahogy a Duna felé figyel rezzenetlenül...

Nekem hajdanvolt tektonikus erőkről is meséltek a sziklák, robbanva kitörő vulkánról, robajlásról, a repedésekből előtörő mérges gázok felhőiről, izzó lávatömbökről... hiszen épp a néhai vulkán kráterének (kalderájának) peremén sétálok... Hatalmas erők működtek itt évmilliókkal ezelőtt, a mélység izzó kőzetei utat találtak maguknak a kőzetrepedések mentén, akkortájt langyos vizű tenger hullámai tükrözték vissza az éjjelenként vörösen világító vulkanikus kitöréseket, az izzó lávát, salakot, és még sokáig tartott, míg a hatalmas tűzhányó elcsitult, noha a mélyben a kőzetek még mindig forrók, hőforrások még ma is feltörnek a Dunakanyarban. Annak idején földrajz terepgyakorlaton Tóth tanár úr felzavart minket ide, mondván háromnegyed óránk van megjárni oda-vissza. Mai napig tartom, hogy ez a szintidő teljesíthetetlen.

Jött a meredek lejtő, amiről - ugye - el szoktam felejtkezni, kicsit remegő lábakkal álltam meg olykor-olykor, jól esett a víz is a hátizsákból. Kétfelől szurdok, aztán a Képesfa... Az ezernyolcszázas évek vége felé két libapásztor kislány Szűzanya-képet látott az ágak felett felbukkanni, a csodálatos látomás hírére a hely kisebb búcsújáró hellyé vált, többen is látni vélték a jelenést, ma egy kis kápolna is van itt, a kis forrás vizét pedig palackba gyűjtve hordják innen. Megpihentem kicsit itt is... Nem tudom, mennyire spirituális vagy mágikus ez a hely, mindenesetre itt találkoztam az erdei varázslófűvel, vagy más néven Szent István füvével. Ezzel a névvel joggal várhatna az ember gyógyhatást, legendákat - de semmi :-) A Malom-patak vize vígan csobogott, a lombok susogtak, mindent átrezegtetett a ciripelés - nagyon hangulatos hely!

Erdei varázslófű -  Circaea lutetiana

A Képesfa és a forrás Dömösnél

Ez a nem túl hosszú, de annál változatosabb kiránduló-útvonal nem véletlenül népszerű!

Még két kilométer könnyű séta várt rám a buszmegállóig, Dömösről nagyon praktikus módon óránként meg járat Pestre. Úgyszintén nagyon praktikus módon a buszmegálló mellett söröző is van, ahol jégkrémet is árulnak. Csak úgy mondom. :-)

Baracklevelű harangvirág - Campanula  persicifolia

Bársonyos kakukkszegfű -  Lychnis coronaria

Kis ezerjófű - Centaurium erythraea

Pettyegetett lizinka -  Lysimachia punctata

Pénzlevelű lizinka - Lysimachia nummularia

Tarlóhere -  trifolium arvense

Orbáncfű - Hypericum perforatum

A Vadálló-kövek egyike

Vadálló-kövek

Andezit-konglomerátum sziklák: akár egy várfal romja

Júliusi panoráma a Prédikálószékről