Terep-járó: Merzse-mocsár 20: teljesítménytúra repülőgépekkel, esővel, gémeskúttal

A teljesítménytúrát a Rákoskerti Lemaradás Egyesület szervezte - már a neve is rokonszenves, mivel... ehh, na szóval, nem vagyok valami gyors. A fotózgatás is igazi, vérbeli lemaradóvá tesz - de a szervezők a szintidőt rokonszenvesen tág határok között vonták meg, no és a Merzse-mocsárra is régóta kíváncsi voltam már.

Hajnali ötkor ébresztő, kinézek az ablakon - a szürke égből vigasztalanul zuhog, zuhog az eső. "Mocsár"? Ejnye, micsoda állapotok lehetnek arrafelé... nem megyek! Aztán teszek-veszek, az eső is csendesedik, és lassan meggyőzöm magam: hát puding vagyok én, hogy egy kis eső visszatartson? Indulás! Kizötykölődök Rákoskertre a 97E busszal - az ablakon átlátszó ebihalként szaladnak le az esőcseppek - aztán több hátizsákossal együtt irány a startpont, az iskola. Nevezési lap, itiner értelmezés, rajtpecsét, esőköpeny előbányászása - babonából többekkel együtt indulok, mióta a Pálos 70-en csuda magabiztosan elindultam az ellenkező irányba, és szépen húztam magam után egy kisvárosnyi népet...

Pannon csiga - Cepaea vindobonensis. Persze, jó lenne szárnyaló ragadozómadarat fényképezni - láttam ilyeneket - de mégis inkább egy együttműködő fotómodellt választottam...

A csepergő esőben akad azért túrázó rajtam kívül is... alighogy elindulunk, máris itt az első ellenőrzőpont, alig egy kilométer után, a Vida-domb tetején. A játszótér szélén akkora tő budai imola nő, hogy neki lehetne támasztani a Vörös Könyvet. A továbbiakban csigákat és ázott, esőcseppek gyémántjaitól csillogó növényeket fotózok - a galagonyák fehér virágai még ebben a vigasztalanul szürke időben is ontják enyhe, édes virágpor-illatukat, a nedves homok és a friss növényzet illata együtt hihetetlenül otthonos. Szaladnak a lábam alatt a méterek, kilométerek. Sár semmi, és mintha az eső is csillapodna.
A második ellenőrzőpont már a "mocsár" szélén van - azért tettem idézőjelbe, mert mocsár, az nincs. Teljesen száraz a nádas között a hajdan vízzel borított terület, és hiába esik az eső, még egy békakuruttyot sem hallani. A madarak viszont teli torokból énekelnek. Mindig is tudtam, hogy a feketerigók vízállóak!
A tanösvény zöld békás jelzése a piros kereszttel kombinálva igazi békamentőhöz illő logo lehetne... Az ellenőrzőponton fincsi, békebeli napközis teát kapunk, marmonkannából. Az ösvényen egy akkora szürkésbarna nyúl huppog át előttem, hogy kisebbfajta kutyának is beillene.

Egybibés galagonya - Crataegus monogyna

Most is lehagy mindenki - nem is csoda, hiszen szaporodnak a fotótémák. Ebnyelvűfű, apácavirág, a bujdosó mák ritka, fehér alfaja - mintha keresztet viselne - aztán a prérire kibukkanva fajgazdag pusztai élővilág következik, többfajta boglárkalepkével. A lepkék az esőben bánatosan lógatják a csápjaikat, és hagyják magukat fotózni. Itt mondjuk két méterenként megállok valami apró látványosság miatt - az égen dübörögve zúgnak át a repülőgépek, a fák fölött radar bókol, valahonnan harangszó hallatszik. Amúgy viszont az Alföldön is lehetnénk. Fejem felett egerészölyv kering, vijjogó kiáltását viszi az enyhe szél.

Békakórház? Nem, a Merzse tanösvény jelzése...

Szorult helyzetbe kerülök. A tegnap este elfogyasztott kínai emésztésserkentő tea most érzi elérkezettnek a pillanatot, hogy elkezdjen hatni. Ujjuj - amerre csak látok, puszta, túrázók, no meg a reptér magas kerítése, kifutópályák... tuti be is van kamerázva a környék... a létező legalkalmatlanabb hely! Futok, míg végre egy bokorcsoportot találok, némi vizuális védelem, ahogy guggolok, így is kimosolyog a bokorból ez-az... hátam mögött nagy dübörgéssel épp leszáll egy Wizzair gép, jobb híján mosolyogva integetek az utasoknak.

A legtávolabbi ponton egy parkoló autó képezi a messziről látható ellenőrzőpontot. Csomagtartójában alkalmi svédasztal, többféle nasival. A következő ellenőrzőpont pedig egy radarállomás tövében van, pillecukrot adnak, ez a meglepi. Gyerekkorom óta nem találkoztam vele. Szerintem a pillecukor remek alternatívája lehetne a gyomorgyűrűnek. Ahogy nyelem lefelé, megakad a kanyarban. Falánk vagyok, na.

Nagyon tetszenek a pecsétek. Mind illik az ellenőrzőpont jellegéhez. Itt, a radarnál egy nyúl ábrája - a nyúl a fülével radarozik, fejem felett a ragadozómadarak is éles szemmel pásztázzák a mezőt, és én is radarozok a magam módján - miközben úgy öt kilométer/óra körüli sebességgel szedem a lábam, szkennelem a mezőt, érdekes apró élőlények, fotótémák után kutatva. Mondjuk ez rejtély - nehéz megmagyarázni, hogyan tudok észrevenni egy fél centis kis virágot, aminek különlegessége, hogy a szokásostól kicsit eltérő - a mezei szarkaláb pár milliméteres szirmai sima helyett fodrosak. Megy is a kép a mutáns növény-gyűjteményembe.

Nagyszemes boglárka - Glaucopsyche alexis

Mindig kíváncsian várom, hogy kikkel fogok találkozni egy-egy ilyen túrán - a teljesítménytúrákon gyakran egészen különleges emberek fordulnak elő, akikkel élmény beszélgetni. Most is így van ez - megérkezik mellém a Kamionos, akivel végigbeszélgetjük és végignevetjük a hátra lévő 10 kilométert. Szóba kerül a paleolit táplálkozás, a bizarrul sikerült randevúk, az otthonszülés, a megöregedés helyes módja, a belga csoki, a számítógép-vírusok és persze a különféle túrák élményei. Szedem a lábam, hogy lépést tartsak vele - gyanítom, hogy ő meg miattam lassít... igazi lovag!

Apácavirág - Nonea pulla

Van-e Pesten gémeskút? Ez akár találós kérdés is lehetne... és, nos, van. Az utolsó előtti ellenőrzőpont épp a gémeskút lábánál parkol, itt narancsot kapunk... hámozva!!! Ezért külön pont jár a szervezőknek! :-)

Még pár lépés - át a síneken, fel a platánsoron - a platán édes illata nyári strandokat idéz - hősiesen el a cukrászda mellett, és máris itt a cél, az iskolaudvar. Meglepve látom, hogy mennyivel gyorsabb lettem a tervezettnél.... hosszú még a nap... hm, még beleférne egy kis séta a Pilisben... pár napja egy ritka orchideaféle, a bodzaszagú ujjaskosbor képét tette fel valaki a közösségi oldalra, jó lenne megtalálni a növénykét... de ez már a következő bejegyzés témája. :-)

Remek túra volt, köszönet érte a szervezőknek!