Ködös Börzsöny túra: Nagyhideghegy kristályköntösben

 A VIDE Természetjáró Szakosztály túráin már többször részt vettem. A Ködös Börzsönyön még nem jártam, igaz, ez a vidék régi ismerősöm, eltévedni biztosan nem fogok... mondhatni, hazai pálya. Nézegettem az időjárás-előrejelzéseket: vajon mire számítson egy magamfajta amatőr természetfotós? Örömmel láttam a képernyőn az ígért ködöt és fagypont alatti hőmérsékleteket, ez jó esetben pazar zúzmara-csipkéket ígér... jó napnak ígérkezik ez!

A Lutzenbacher-út kacskaringóin

 Sötétben indulok, ilyenkor már későn kezd pirkadni. A Körúti sötétben szembe jön egy lány, aki Karib-tengeri kalóznak van öltözve, háromszögletű kalap.műanyag kard meg minden, a pályaudvaron a rendőrök valamit helyszínelnek. Budapest, szombat, hajnali öt. Sajátosan bizarr világ.

Ködös napkelte, narancsvörös fényekben

Befut az emeletes vonat. Meglepő tömeg áramlik ki belőle: gondolom, jönnek dolgozni, Pesten hétvégén sem áll meg az élet. Felszálló viszont kevés van. Zavartalanul üldögélek a középső szinten, böködöm a mobilomat... nézzük a nagyhideghegyi webkamerát... nini, ott már narancsfényben hasad a hajnal, itt lent a felhők alatt még sötét van.

Kismaroson kilépek a szürke reggelbe, pár perc és jön a busz, a legtöbben rajta a túra rajtjába igyekeznek. A rajthely a turistaház, kartonpapírokkal terítették le a padlót, a szervezésen látszik a gyakorlat: villámgyorsan megkapom az útvonalleírást és indulok is. Az épület előtt meleg tea gőzölög egy nagy lábosban, szívesen kínálják.

Cickafark - Achillea sp.

Az első elérendő pont a Várhegy a kilátóval. Csukott szemmel is tudom, hol van. El a hajtánypálya mellett, aztán balra fel... a Nap még nem kelt fel, párás szürkésbarna minden, túracipőm talpa alatt halkan recsegnek a fagyott, halott levelek. Fent matricát ragasztok az útvonalleírás megfelelő rubrikájába, felkaptatok a kilátóba is, érdemes: a páratengeren áttűnik a rézgaras Nap, aztán hullámzani kezd a világ, és megszüli a fényt... minden rózsás narancsszínben ragyog fel, ahogy a tüzes korong kiemelkedik a ködből. A fényjáték talán egy perc, aztán a pára-párna összezárul, és elnyeli a Napot: ma többet nem is látom.

A ködpára sejtelmessé teszi a távlatokat a Béla-réten

A retinámon ragyog még a Nap visszfénye, amikor a csúszós lépcsőkön leereszkedek, és folytatom az utat a szürkén álmodó erdőben. 

A Béla-rét régi ismerősöm, szoktam itt botanizálni... most már alig-alig akad pár kései vadvirág. Itt egy didergő, fehér cickafark, amott egy rejtőzködő, sárga pimpó... de a színek uralkodóan a drapp, a barna, a vöröses. Télbe hanyatlik már a természet. A távolabbi erdősáv körvonalai elmosódnak. Megállok egy-egy "last minute" vadvirágot lefotózni, és engem is meglep, milyen hamar a második ellenőrzőponthoz érek a kék sáv jelzés mentén. Itt is matricák várnak egy átlátszó, vízhatlan dossziéban. Majdnem rossz rubrikába ragasztom... hiába, kimaradt a reggeli kávé!

Átugrok a patakon - jól lehet kőről kőre lépni, ismerős vidék ez is, mosolyt csal az arcomra a popsi alakú, legömbölyített sziklatömb. Puha, ázott avar lebeg a vízben, finoman fodrozódik a víz, enyészet-illat száll a fák között. 

Kibukkanok az aszfaltra, tudom, hogy kábé egy kilométer a következő ellenőrzőpont, a Szénpataki kulcsosház. Kihasználom az időt egy menet közbeni uzsonnázásra, a banánt már a kék sátor mellett fogyasztom el. Itt már nem matricás, hanem "élő erős" frissítőpont vár. Forralt borral és sportszelettel kínálnak. Nem a régi fajtával, ami kedvencem, noha a rossznyelvek szerint kőpor van benne... tény, hogy valami roszog az ember foga alatt... ez az újabb fajta, nem a retró.

Pimpó - Potentilla sp.

Kutyás kirándulók érkeznek, ez kutyabarát túra. A vizsla valósággal bezsongott az élményektől. Gazdája ráparancsol, hogy "ül!" - a vizsla le is ül, de nem úgy mint akit legyőzött a gravitáció, és nem is fegyelmezett, jókutyás szögletességgel: inkább úgy, mint az összenyomott rugó, remegő izmokkal, ugrásra készen. Vizsla.

A kék négyzet jelzés felparancsol a hegyoldalba. Ezen a környéken kerestem a nyáron ritka nőszőfüveket... akkor semmit sem találtam, most egy szál itt van az ösvény mellett. Jövő nyáron alaposabban szét fogok itt nézni... Erdei pajzsika szép zöld levelei integetnek felém. Puha, barna avar fedi a meredek völgyoldalt, a hullámos szélű tölgylevelek közé bronzarany bükklevelek keverednek.

Színpompás szederlevél - Rubus sp.

Meredek az út felfelé, de nem hosszú. És valahogy meg is szépül. A nyirkos, szürke, terjengős páraréteg méterről méterre alattam marad. Megélénkülnek a színek, és néha még némi napsugár is sejdíthető. Amikor felérek az elágazáshoz, ahonnan jobbra a kék kör jelzésre vált az út, megtorpanok a szépség láttán: a mögöttem hagyott út mélyét elnyeli a köd, akvarellé mossa el a fák kontúrjait.

A mobilom rejtélyes okból lemerülést csipog, kotorászok a hátizsákban a powerbank után, és közben gondolok néhány szépet a fejlesztőkről, akik milliópixeles kamerákat raknak a mobilokba, de bezzeg nem képesek egy épkézláb, tartós akkumulátort összehozni. Ehh! Amíg bajlódok a kábellel, újra a szürkeség kabátjába bújik a táj: a völgy mélye felől ködnyelv kúszik föl, egymás után éri el a fákat, ér el engem és az előttem-felettem lévő utat. Annyira nincs itt senki, hogy megnézem az itinert, nem tévedtem-e el.

Mohalepte vulkáni "kenyérbomba". Legalább tizenötmillió éve itt van

Ballagok tovább... jobb kéz felé, a fák között látom áttűnni a túloldali hegyoldalt, rajta zúzmarától őszes, kifehéredett fák göndör gyapja. 

Innentől valóságos ajándék a táj. Ahogy haladok felfelé, finom rézkarccá válik a táj: a fák legvékonyabb gallyait is kirajzolja egy leheletfinom zúzmara-csipke. Még a mögülem előszökellő terepfutó lány is megtorpan és a mobiljával fényképezni kezd. Megvárom, míg eltűnik a fák között, aztán én is kamerát ragadok. Gyönyörű!

Élvezem az utat. Minden méter más csodát rejt. A bronzvörös tölgyavar... a szederbokrok színpompás levelei... amott a rubinszínű gyümölcs is zúzmaraköntöst öltött. Mirelit szeder!

Egyre közelebbről hallom a láncfűrész hangját... igen, itt vannak a favágók, három fickó meg még egy egy traktorféle munkagéppel. A legfiatalabb lazán beáll, karjában dajkálva a láncfűrészt, olyan, mint egy reklámfotó. Váltunk pár szót: "reggel akkora köd volt, hogy egymást se láttuk".

Erről a kőről mindenfélére lehet asszociálni

Az erdő színes! A munkagép jókora sarat csinált, kacéran szökdécselek a keréknyomok vájataiban, aztán ismét járhatóbb az út. Megvastagszik a zúzmara, mesevilággá varázsolva az erdőt. Az erdő színes! A zúzmara-zóna határán különösen. Zöld és sárga fű... vörösesbarna avar, sötétbarna gallyak, fehér zúzmara. Csodálatos!

Frissítőpont a Szénpataki kulcsosháznál

Fokozatosan, de nem meredeken emelkedik az út Nagyhideghegy felé. Egyre több az oszloptörzsű bükkfa. A domináns színek: a vörös és a fehér... igazi mesevilág. Kétméterenként megállok megcsodálni valamit, a többi túrázót elengedem. 

Az utolsó kapaszkodó, és fent vagyok a nagyhideghegyi turistaháznál. Itt némi "látványhó" is esett, igazi télies látvány fogad. Fekete és fehér. A távolban talán a Magas-Tax csúcsa emelkedik ki a hullámzó ködpaplanból, mint egy vulkanikus sziget a tengerből.

Kandikáló erdei pajzsika - Dryopteris filix-mas

A turistaházban vidáman és vendégmarasztalóan lobog a tűz a kandallóban, de nem időzök itt, kamerám nem kedveli a hirtelen hőmérséklet-különbségeket... régi Nikonom egy ausztriai hüttében múlt ki épp emiatt... gyorsan bélyegeztetek, aztán megyek is tovább. 

Innen a kék sáv jelzést kell követni, régi ismerősöm ez is. Már előre várom a Lutzenbacher-út szépségeit... és nem is csalódok. Látványos zúzmara-zászlók függenek az ágakon, száraz leveleken. Téltündér ködkabátjában belopózott a Börzsönybe, és varázspálcájával zúzmarát hintett szerteszét... igazi mesebeli látvány!

Utolért a felemelkedő ködfelhő

Nincs hideg. Én legalábbis nem fázom. A szembejövő, lihegő túrázókat a turistaház lobogó kandallótüzével motiválom. Ahogy ereszkedek lefelé, egyre rövidebbek a zúzmara-zászlók, sejtelmesebb a csipke. Jobbra kinézve a fák között meglepően japános hatású látképek váltakoznak. Hol zúzmarás, hol zúzmara nélküli sávokon haladok át, aztán végképp eltűnik a jégvarázs, és az Inóci-nyiladék kissé monoton, egyenes lejtőjén ereszkedek. Terepfutók szökellenek el mellettem a mély vízmosás peremén.

Örülök, amikor megpillantom Kóspallag háztetőit a házak között... és már itt is van a kis sportpálya, és mellette a kisinóci turistaház, az utolsó ellenőrzőponttal. Kint, a teraszon fehér macska néz alabástrom szemekkel, bent megkapom a bélyegzést - bár majdnem elfelejtjük, megyek "macskázni" van belőlük vagy nyolc.

Megérkezek a zúzmara-zónába

Az út immár a zöld sáv, idén itt is többször jártam már. Eltűnt a jégvarázs, és mintha sötétedne. Megérzem a közeledő eső szagát, fejemre húzom a kapucnit. Tavaly jót gombásztam errefelé, most alig látok gombát... Elballagok Király-rét mellett, a nyáron itt, az út szélén találtam a Börzsöny flórájára nézve új fajt: a vágási kenderkefüvet, ami önmagában is bizonyítja, hogy még egy alaposan átkutatott területen is lehet érdekes dolgokra bukkanni.

Cseperegni kezd az eső. Órámra pillantok, no meg a kiírt menetrendre... opsz, fél óra múlva van kisvasút vissza, Kismarosra, egyébként másfél óra a következő busz... mi legyen? Gyors kalkulálás, elérem, ha belekocogok... Ha jó idő lenne, a buszig még elballagnék megnézni a Bajdázói-tavat, hátha előcsalta az eső a szalamandrákat, de most nem hívogató a párás szürkeség. Kocogok hát a hajdani kövezett úton, kézzel eltartva a vízhatlan tokjába süllyesztett fényképezőgépet, hogy ne csapódjon ide-oda... és engem is meglep, milyen hamar a vízmű-kúthoz érek, ez a rész is érdekes botanikailag, meg egyszer itt szedtem le nadrágszárról féltucat kullancsot, megannyi emlék... Aztán szépen lefelé, segít a gravitáció. Kifejezetten jól esik a futás. 

Jé, még tíz percem maradt is... 

Megkapom az oklevelet, választhatok egy szép kitűzőt, aztán irány a kisvasút végállomása. Ülök a kis szerelvényen - igaz, kilencszáz forint rá a jegy, szemben a buszjegy kétszázötven forintjával. De így sokkal hamarabb hazaérek, egy kései ebédre. 

Micsoda pompás látványokkal ajándékozott meg ma a Börzsöny!

Bükk - Fagus sylvatica

Mirelit szeder - Rubus sp.

Az erdő novemberben is színes!

A bükk jellegzetes sötét bronz-színei

Előzetes a téli világból

A zúzmara-zóna határán

Bükkös a Rakodón

Katalinmoha - Atrichum undulatum

Vékony "látványhó" Nagyhideghegyen

Az ott talán a Magas-Tax csúcs

Japán fametszeteket idéző látkép

Egynyári seprence - Erigeron annuus

Önkéntes pontőr a kisinóci turistaháznál

Évadzáró gyalogtúra a Nyakason

 A Zsámbékfutás túráin már többször részt vettem, ismerős ez a 26 kilométer. Szép vidék, változatos, nem nehezítik meredek szintek vagy sáros szakaszok... valójában kellemes sétát terveztem az előrejelzés szerint szokatlanul enyhe, napsütéses november végi napra. 

Pirkad, amikor útnak indulok a Széll Kálmán tér felé. Tiszta az ég, talán azért is világosodik ilyen hamar. A jegyet már megvettem elővételben, ezzel hát nincs gond... kicsit ácsorgok a többi hátizsákossal a megállóban, aztán begördül a busz. A sofőr idősebb, kedélyes ember, a nyakamban lógó nagy fényképezőgépet látva beszélgetést kezdeményez a naplemente-fotózás nehézségeiről, mialatt a halványan nyomtatott, apróbetűs jegyet silabizálja. "A fotó nem adja vissza...", ebben megegyezhetünk.

Cickafark - Achillea sp. Talán a közönséges cickafark... némely cickafark fajok annyira hasonlítanak, hogy nem merem biztosra mondani.

Kellemes háromnegyed órás út visz a budai hegyvidéken át Zsámbékra. Két hete még sárgában, vörösben izzott az erdő, mostanra zörgős, barna avar fedi a talajt, a fák ágai véznán, csupaszon nyúlnak a világosodó ég felé. Aztán az ébredő napsugár simogatja végig a tájat, végtelen hosszúak az árnyékok, felragyognak a tetőgerincek.

A zsámbéki romtemplom

Zsámbékon tudom, hol van a rajthelyül szolgáló iskolai tornaterem, nincs messze. Mivel előneveztem, csak befizetnem kell a nevezési díjat, és máris az egyoldalas útvonalleírás boldog tulajdonosaként vághatok neki a távnak. Jó páran futást terveznek, de ez nem verseny, nincs külön időmérés vagy díjazás. Szorosabbra húzom a cippzárat türkizkék dzsekimen, hűvös szél próbál incselkedve a gallérom alá bújni.

Zsámbék, rácvárosi pincesor

Fel, fel... hátam mögött elmarad a Romtemplom impozáns, csonka kettős tornya, és szinte kimelegszem, amikor a rácvárosi pincesor felett felérek a platóra. A fehér, porladozó dolomitsziklák között szép szál csomós harangvirág emeli fel fejeit: jó jel! November végén örülök minden vadvirágnak, és számomra ezek a teljesítménytúrák igazából olyan gyalogos fotószafárik, ahol a szintidő akadályozza meg, hogy elvacakoljam az időt egy-egy fotótémával bíbelődve...

A zsámbék feletti platón gyönyörű felhőjáték fogadott

A fennsíkon feketefenyők guggolnak, felettem pompás felhőhengerek görögnek sorban az erős szélben. Itt sokan megállnak fotózni... én is. Aztán a vidáman lobogó piros-fehér szalagok nyomán friss telepítésű szőlők között vezet az út, távolabb az egy szál megmaradt hagyásfa széltépte kontúrja furán szavannai hangulatot ad a vidéknek.

Katonásan sorakoznak a szőlősorok, szép rendben tartott bortermő vidék ez itt a Nyakason. Felsejlik előttem a borkóstoló, ahol a Nyakas Pincészet borait kínálták, igényes szakmai előadás kíséretében... igen, ez bizony profi borászat. A kék ég a fehér felhőcsíkokkal valahogy görögös. A szőlők és egy vakítóan fehérre meszelt présház még fokozza is a mediterrán jelleget.

Pár éve itt fotóztam kivadult pompás hóvirágot... na, majd jövőre, kora tavasszal. Most másodvirágzó macskafarkú veronika fürtök törnek elő a kórók hónalj-hajtásként, fehér cickafark, rózsaszín, tüskés útszéli bogáncs, vékony száron rezgő vajszínű ördögszem, fehér mécsvirág kísérnek.

Pár szót is váltok innen-onnan ismerős túrázókkal, futókkal.

Macskafarkú fürtösveronika - Pseudolysimachion spicatum

Tudom, hogy nincs messze az első ellenőrzőpont, a töki pincesoron lévő Cardium pince. Ennek is voltam borkóstolóján, apropó, épp a múlt héten. Bevállalós módon még a murcit is megmutatták a Vendéglátóipari Múzeumban...

Most forralt bor és tea gőzölög a pince előtt, nagy rozsdamentes kondérban. Nem időzök itt sokat, megkapom a bélyegzést, és indulok is tovább a kis házikók, pincelejáratok között... hangulatos vidék. Szokás szerint megállok egy kicsit szomorkodni az itt eltemetett szegény magyar katonák sírjánál. Micsoda veszteségek!

Felettem ragyog a Nap, mintha nem is november végén járnánk, még a melegét is érzem. Igen erős szél fúj, valósággal lökdös. Nem könnyű ilyenkor vadvirágot fotózni, minden vibrál, rezeg, bemozdul, "kiugrik" a keresőből... Pedig vadvirág akad bőven, nini! Ékes vasvirág! Amott pedig dús csokornyi seprencék... és itt egy csinos kis csomós harangvirág is.

A csíkos felhők lassan fölém kúsztak, nagyon érdekes látvány. Vérvörös bogyókkal dúsan megrakott galagonyabokron széncinege balettozik. Annyira elmerül a bogyóvadászatban, hogy egész közel tudok hozzá "cserkelni" a teleobjektívvel. Fején punktaréjjá fújja a tollat a hátszél.

Meghagyott fa a szőlők között... gondos kezek két nagy fészekodút is elhelyeztek rajta

Az út rákanyarodik a Perbál felé vezető irányra, tudom, hogy ott van a település a dombok mögött. Ballagok, félrehúzódva utat adok a terepfutóknak, mind megköszöni.  A sárga sáv turistajelzés mellett szalagok is vannak, semmi gondom nincs a navigációval.

Elgondolkodva lépkedek a szikrázó napfényben a földúton, amikor a sarjadó vetés zöld hátterében gyors mozgásra figyelek fel a szemem sarkából. A fényképezőgép felkapása már ösztönös mozdulat, ahogy a fókuszállítás is, derékból fordulva "rámozdulok" a száguldó nyúlra. Katt, katt, katt! Azt hiszem, a Nyakasfutás leggyorsabb versenyzője, igaz, rajtszáma nincsen...

Csíkos kecskerágó - Euonymus europaeus

Perbálon egy utcahossz séta, aztán ott is vagyok a második ellenőrzőponton, ahol finom "napközis" teával, banánnal várnak. Gigantikus fekete kandúrmacska néz rám reflektor szemeivel, felcsapott farokkal teszi közszemlére, hogy mennyire ivaros kandúr is őkelme...

Fehéren ragyog a présház homlokzata a sötét felhők hátterével

A kedves frissítőpontos fogadtatás jól esik. Mondják, hogy az utca végén balra... benne van az itinerben, kiszalagozták, sőt még egy kis tábla is jelzi. Ehhez képest két túrázót látok, ahogy jobbra kanyarodnak. Hiába is kiabálok utánuk. Sebaj, majd észreveszik...

Kicikkcakkozok Perbálról, utat mutat egy emblematikus sárga homoktároló, mint viszonyítási pont (ez is szerepel az itinerben), de nem a sárga kuka bűvöl el, hanem egy szintén sárga kis jelenség: kéneslepke! November végén nem sok lepkét látni... de ez vígan táplálkozik a sárga csorbókán, valósággal pózol, zöldes kristályszemével néz rám.

Novemberben ritka látvány a dúsan virágzó muskátli...

A Perbál feletti gerincen visz az új, ez jól látszott már idefelé jövet is, valóságos "agrársivatag" a felszántott mező. Valósággal fellök a szél, nem is valami izgalmas szakasz ez, de kellemes beszélgetésbe bonyolódok két ismerős túrázóval a helikopterezésről és az ejtőernyős ugrásról. Ha ilyen szélben ugranék, Kamcsatkán érnék földet...

Budai imola - Centaurea sadleriana. Védett faj

Derékszögű kanyar visz rá az anyácsai útra - ezt jól ismerem, a Szomor23 túra is érintette. Micsoda "Windowa háttérkép" fotókat kattintottam akkor! Mélykék ég, guszta bárányfelhők, sárga repceföld... Most, egy hónappal később a repcének nyoma sincs, az égről is eltűntek a felhők. Messzire ellátni.

Csipkebogyó árnyalatok - Rosa sp.

Szalagozás visz be az erdőbe, kellemes csertölgyesben visz az út. Lábam alatt recseg a száraz lomb. Hol van már a színpompa! Tudom, hogy most jön egy nem húzós, de kimelegedős emelkedő az Óriások Lépcsője nevű képződmény felé... Hosszú tűjű feketefenyők karcsú törzs-oszlopsora, felette a kék ég, szép látvány, bokáig süllyedek a sárga korai juhar-levelekben.

A lépcsős képződmény tetején bukkanok ki túratársaimmal, de nem baj: megvan a harmadik ellenőrzőpont, ahol feltűnően szép, mosolygós almát kínálnak, nem ám amolyan szerencsétlen, kemény kis gugicsot, mint ami egy országos sport-szervező cég befutócsomagjában szokott szerénykedni...

Finom színharmónia az októberi erdőben. Csíkos kecskerágó termése - Euonymus europaeus

Megiszom dobozos kávémat - remek dolog, hogy kókusztejjel van ízesítve, kedvencem! - aztán indulok is az utolsó szakaszra. Az elegyes fenyvesben puha a lépés a fenyőtűkön, a kis tisztásokon nő karmazsin bogyós kecskerágó, sóskaborbolya, de akad hamvas kék bogyójú boróka is. Egy növendék feketefenyő tövében harangvirágra bukkanok. Ki-kibukkan a távlat a fák között.

Úton a Nyakas pincészet szőlőjében

Az utolsó szakasz a fenyvesben valóságos hullámvasút, fel-le, jókedvemben futva teszem meg ezt a részt. Loncsos puli ugat rám, gazdája megfogja a nyakörvénél... nem is engem ugatott, hanem egy hosszú orrú, füstös képű németjuhász-félét, aki derékra erősített futópórázon liheg kocogó gazdája előtt.

Az ellenőrzőpont az utolsó fák között van, nem a fennsík szélén, a keresztnél, de ez ilyen huzatos időben érthető. Megkapom a bélyegzést, és tudom, hogy bő két kilométer múlva a célban leszek ismét.

Új szőlőtelepítés

A sárga sáv jelzést követve elég meredeken lefelé kanyarodik az út. Még itt is vannak fotózni való vadvirágok: erdei mályva a zsámbéki temető kerítésénél, és az öreg kőkerítés kövei között burjánzó, mókás nevű kőfali pintyő.

A Romtemplom tornyait már hátulról süti a napfény, keresztülnyilaz az ablaknyílás törött mérművein. Kakas kukorékol ércesen... milyen fura lehet úgy lakni, hogy a baromfiudvar végében középkori katedrális magasodik! Megnézem: a kakas bazi nagy, hófehér, fején rubinvörös taréj, lépte peckes, tekintete szúrós... igazi ura a gazdaságnak.

Kékcinege - Cyanistes caeruleus. Védett faj

Le a Szent Erzsébetről elnevezett lépcsőn - jobb kéz felé lóhere, libatop, cickafark, vérehulló fecskefű, mécsvirág, seprence, foltos árvacsalán tengere élvezi a kései napfényt.

Aztán ismét itt vagyok a sváb kitelepítési emlékműnél - szívszorító ez is - egy kanyar bal kéz felé, és itt az iskolaudvar, majd a fedett sportpálya. Megkapom a kitűzőt, lehet teát inni itt is, van még fél órám a pesti busz érkezéséig. A célban kapott bélyegző egy zöld lájkot formáz. A közlekedés sokkal jobb, mint Szomorra: se sietni nem kell, se erőltetetten lassan menni, fél óránként megy a busz... Némi késéssel valóban megérkezik, jól esik leülni, az ülés kényelmes, a fűtés kiváló. Délutáni fények aranyozzák a budai hegyeket. Elüldögélnék tovább is, de már itt is van Budapest... Megérkeztem.

Középmagas gomolyfelhők csíkozzák az eget

A felhők alakja leáramló légáramlásra utal

Csomós harangvirág - Campanula glomerata

Dimbes-dombos terep Perbál felé

Egy meglepetés. Ékes vasvirág - Xeranthemum annuum

Az adventívek is jól bírják... Egynyári seprence - Erigeron annuus

Agrársivatag, két túrázóval a horizonton

Egyesek rajtszám nélkül indultak a Zsámbékfutáson

Tekintélyt parancsoló külsejű kandúr fogadott Perbálon

Kéneslepke - Colias sp.

Perbált elhagyva ismét dombtetőn haladunk

A tiszta levegőben messzire ellátni

Barnák és kékek: a táj domináns színei

Kaporlevelű ebszékfű - Tripleospermum perforatum

Tölgylevelek... az őszi színáradat már csak foltokban bukkan fel

Harangvirág a feketefenyvesben - Campanula sp.

Erdei mályva - Malva sylvestris

Kőfali pintyő - Cymbalaria muralis