Hóvirágok nyomában a Gerecsében

Kopottas, barnás-szürkés még a táj, levetve a hótakarót, álmosan dörzsölgeti a szemét a Gerecse ilyenkor. Az égbolt még fakó, mint a sokszor mosott lepedő, a madarak viszont már harsány ébresztőt énekelnek, csak úgy visszhangzik a daluk a völgyek falai közt.
Akárhogy is, indul a tavaszi túraszezon.
A tatabányai vasútállomás után szinte felröppentem a Turulig, aztán hegyen-völgyön, tavalyi avarban és jókora sárban haladtam, nem mindig az ösvényen, hiszen az ösvény maga sokszor járhatatlanabb volt, mint a széle. Igazából a jó ég tudja, hol mindenhol voltam, nem is mindig a jelzésen. A vaddisznók is hozzájárultak a sárdagonyák kialakulásához. Szerencsére velük most személyesen nem volt dolgom.
Viszont jó sok hóvirággal találkoztam. Ez az ártatlan külsejű virág is kész méregzsák, akárcsak a téltemető, a hagymája erős mérget tartalmaz. Az is furcsa, hogy az óriási, harsány amarillisz rokona... Piroska makrófunkcióját próbálgatva egy sor hóvirágportrét készítettem, mondjuk lehetett volna még többet is, ha ki nem múlik a memóriakártya.
Tatabányára is érkeztem vissza, térdig sárosan, közben egy darab kirándulóval se találkoztam, kivéve a Turul-szobornál, ahol nagy családi piknikezések zajlottak.
Utólag lemértem, a táv 18 kilométer volt, de nem saccoltam volna többnek egy margitszigeti körnél... azt minden túrázó tudja, hogy a kilométer szubjektív fogalom...

Kikeleti hóvirág - galanthus nivalis