Békamentés Farmoson

Farmos a Tápió vidékén van, bő óra vonatútra a Keletitől, Szolnok felé. Már régóta szerettem volna részt venni békamentésben, országszerte sok helyen van ilyen, ahol az autóúttal kettévágták a békák hagyományos vándorlási útvonalait a telelő- és szaporodóhelyeik között. Szegények százával pusztulnának el az autók kerekei alatt, ha nem lennének a természetvédők, akik ilyenkor összeszedik és átviszik őket.
Állítólag Ausztriában eleve úgy építik az ilyen autóutakat, hogy csatornák vannak az úttest alatt a békák számára. Ennek hiányában viszont lehetőség nyílik egy jó kis csapatépítő békászásra. Mert a békamentés, amellett, hogy jót tesz vele az ember, remek móka is.

Barna ásóbékák tömege és a két szabadulóművész zöld levelibéka

Együttműködő celeb levelibéka, türelmesen megült az ujjam hegyén

De hogyan is zajlik ez? Nos, a békamentők reklám-molinókból vágott, térdig érő kerítéssel rekesztik el az úttest szélét, és pár méterenként vödröket ásnak be. A békák éjszakai vándorútjuk során átugrani nem tudják, megpróbálják hát megkerülni a kerítést, és előbb-utóbb belepottyannak valamelyik vödörbe. Innen aztán reggel kiszedik őket - számlálás, statisztikai adatfelvétel - és jöhet a biztonságos átszállítás a nádas tavakhoz és az ünnepélyes szabadon bocsátás. (Persze volt, hogy a sikló előbb találta meg a vödröt...)

A rekord vödör

Barna ásóbéka

Amikor reggel kinéztem az esőverte ablakon, kicsit megingott az elszántságom. Gumicsizma, esőnadrág, pályaudvar... csüggesztő zuhé, általános szürkeség. A vonatablakon vastagon csurgott az esővíz. Farmoson az állomásról már látszott a békaterelő molinó. Összegyűlt az önkéntesekből álló kis csapat is. Reméltem, hogy változni fog az időjárás, és változott is: a sima esőt felváltotta a havas eső.
Hanem béka, az rengeteg volt. Néhány vödrön kívüli versenyző még mindig esetlenül próbálkozott a molinó tövében, de a többség már a vödrökben hemzsegett. Látszott, hogy a tegnapi ötvenötbékás adat az első malterosvödörnél meg fog dőlni (72 számozott vödör volt a sáros földbe beásva). Pont nekem jutott a rekord vödör, 241 darab barna ásóbékával. Havas esőben, a sárba beletérdelve, hideg sáros vízbe nyúlkálni a békák után, ehhez kell némi elhivatottság. A békák a vödörben, sőt még a kezemben is brekegtek.

Barna ásóbéka

A barna ásóbéka (pelobates fuscus) mókás kis jószág. Első találkozásom vele kicsit drámai volt: pár évvel ezelőtt ásogattam kint a telken, és az egyik göröngy megmozdult, pislogott - ettől én sikítva eldobtam a lapátot. Igazából nem a váratlan földibéka ijesztett meg, hanem az, hogy akár ketté is vághattam volna szegényt. Alaposabban megnézve rögtön láttam hátsó lábán a szarusarkantyút, amivel pillanatok alatt be tudja magát ásni. (Azóta ott nagyon óvatosan ások, kézzel tolom félre a földet...)

Ahogy megfogtam a kis jószágokat, a tenyeremben is kaparásztak a kis lábacskáikkal. Mindegyiknek más a színe, mintája - egyedi a dizájnjuk. Barna és okker csíkok, piros pöttyök. Tulajdonképpen egészen csinosak. A békafiúk ilyenkor, a szerelmi időszakban látványos műbicepszeket növesztenek, ezzel jobban át tudják karolni a (béka) lányokat. Egyébként minden, kicsit is békának tűnő dolgot átkarolnak, ez az amplexus reflex.

Zöld levelibéka

Volt még pár levelibéka is. Ezek igazi szabadulóművészek, tapadókorongos lábukkal remekül kimásznak a vödörből. (valaki azt mondta, ezek nem is igazi békák, a varangy, a nagy, hájas barna varangy, na az az igazi béka, nem ezek a kis zöld cukiságok.)
Ezen kívül fogtunk féltucat fekete hátú, pirospöttyös hasú, gyíkszerű farkos kétéltűt: dunai tarajos gőtét és néhány vöröshasú unkát is. Az unkákról annyit kell tudni, hogy mérgezőek, tehát, mint megtudtuk a DINPI természetőrétől: nem ajánlatos szopogatni őket. Piros hasukat egy homorítós hátizomgyakorlat keretében felvillantják, így jelezve: "nem vagyok ehető!"

maréknyi tarajos gőte

vöröshasú unka

Az összes vödör békátlanítása után testületileg a tóhoz járultunk és jöhetett a szabadlábra helyezés. Amire nem számítottam: természetőrünk megmutatta a szikes pusztai tavak világát, az itt már bújó aprócska, különleges virágokat. Megismerkedtem a ködvirággal: pici fehér virágai szinte láthatatlan szárakon lebegve tényleg köd képzetét keltik a puszta felett. Didergős héricseket, parányi, kétcentis liliomfélét: tyúktaréjt is láttam, szinte mikroszkopikus méretű perzsa veronikát és miniatürizált fürtös gyöngyikét... talán a hideg, talán a szikes talaj miatt ilyen "bonsai" méretűek. Felettünk méltóságteljesen keringett egy barna rétihéja.
Amikor a vonatra vártam, már megint alaposan rázendített az eső...

Azért remélem, a békák jól tudják: mégiscsak lesz tavasz az idén...

Jól látszanak a "műbicepszek" a barna ásóbéka hím felkarján 

dunai tarajos gőte portré

Riasztószínek a gőte hasán

Jól táplált nőstény levelibéka

Ködvirág