Terep-járó: Az ócsai láprét orchideái

2013. május 25., szombat

Az ócsai láprét orchideái

Az egész Soó Rezső professzor miatt van. Ha a néhai botanikus akadémikus nem gyűjtött volna bélyeget, kiváltképp orchideás bélyeget, majd nem hagyta volna értékes gyűjteményét a Múzeumra, akkor nekem nem kellett volna kiállítást rendeznem belőle. Akkor nem olvastam volna utána a bélyegen ábrázolt dolgoknak, és talán ma se tudnám, hogy nálunk is élnek orchideák. Pedig vannak, a Kárpát-medencében ötvennél is több fajuk él. Talajlakók, többé-kevésbé speciális gombákkal élnek együtt, emiatt reménytelen dolog áttelepíteni őket. Nagyon érzékenyek a talaj tisztaságára: a műtrágyázás és a növényvédőszerek kipusztítják őket (viszont találtam már kosbort forgalmas országút és szeméttelep szélén). A virágok csalafinta módokon csalogatják a rovarokat, és szárukon jellegzetes megcsavarodás látszik.

Mivel az orchideák ritka és a környezeti viszonyokra érzékeny növények, élőhelyeik is védettek, oltalomra szorulnak. Ilyen különleges terület az ócsai tájvédelmi körzet fokozottan védett láperdeje, láprétje. Itt a magas talajvíz és az ős-Duna hajdani hordaléka különleges talajviszonyokat hozott létre, emiatt a hely otthont nyújt a jégkorszakból itt maradt reliktum fajoknak és a melegkedvelőknek (szubmediterrán fajok) egyaránt. A láprét csak szakvezetéssel látogatható, én is egy ilyen szervezett túrán vettem részt.

Az első lény, amivel megismerkedtünk az ócsai tájháznál, a mamut volt. Csontjai a környék homok- és kavicsbányáiból gyakran előkerülnek a mindenféle lekoptatott kövült fákkal, eocén ősmaradványos mészkődarabokkal együtt. Vezetőnk megmutatott mindjárt itt a kertben egy védett reliktum növényfajt, a gumós macskaherét. Megcsodáltuk a tájház udvarán létesített fűszernövény-kertet, aztán irány a láprét világa. Eleinte ismerős volt a terep, magas fű, benne kakascímer, oroszlánfog, zsálya, pipacs, réti útifű virított. Aztán szembe tűnt az élénk hellókitty-rózsaszín sziki cickafark (ilyen nálunk, a Szentendrei-szigeten nincs, mivel a nedves-szikesedő puszták lakója). A társaság részben elszánt botanikusokból állt, aminek örülök, mert magamtól soha nem vettem volna észre a parányi, fokozottan védett pókbangót. Én valahogy nagyobbnak képzeltem - persze, a makro-fotókon monumentálisnak is látszik... A bangók hihetetlenül élethűen utánozzák a megporzó rovarokat (mégpedig a méhbangó a méhet, a poszméhbangó a poszméhet, a légybangó a legyet, a szarvasbangó a... na de hagyjuk :-) ).

Pókbangó

Valaki egy traktorral behajtott a tilosba, és most ennek a nyomán haladtunk - több kárt már úgyse tudtunk volna tenni, mint a széles kerekek... A pókbangó eszmei értéke tövenként százezer forint. Pedig ez a "leggyakoribb bangóféle". Szerencsére valami véletlen folytán, úgy láttam, elkerülte az orchideákat a vég. A nedves láprét szinte lépésről lépésre tartogatott valami különlegességet. A poloskaszagú kosbor nevét jellegzetes szagáról kapta, amit nem volt módom ellenőrizni, mert nem gyalogoltam be a fűbe (ki tudja, mi mindenre léptem volna rá), csak viszonylag messziről fényképeztem le. A mocsári kosborból már több volt, élénk lila színe virított a fű között. A traktornyomot követve felfedeztük a szép szál szúnyoglábú bibircsvirágok egy csoportját - nevét hosszú, elnyúló sarkantyúiról kapta, de hogy mitől bibircs, azt nem tudom.

Szúnyoglábú bibircsvirág

Mocsári kosbor

Poloskaszagú kosbor

Hússzínű ujjaskosbor

Az ötödik orchideafaj, amivel utunk során találkoztunk, a hússzínű ujjaskosbor volt. Ez is eléggé szembetűnő, magas növény, a nedves rétek lakója. Gumója olyan, mint egy pufók tenyér, ujjakkal, virágát meg mintha átfonnák a vékony, szálas levélkék. Hogy megnézhessük, mellig kellett gázolni a fűben, felverve kb. egymilliárd szúnyogot. Hiába fújtam be magam, az egyik szó szerint fülön csípett. Viszont itt fedeztem fel a rég vágyott fehér színű fekete nadálytövet (ez micsoda képzavar!).

Fekete nadálytő fehér virágú példánya

De nem csak a kosborfajok voltak érdekesek. Megtudtuk, hogy a bodza zöld részei mérgezőek, a "büdös" növények is gyanúsak, és hogy mire képes a foltos bürök. És hogy a természetet nem lehet fajonként védeni - ha nincs szabad állattartás, nincs trágya - ha nincs trágya, nincs légy - ha nincs légy, akkor ki lehet ám helyezni akárhány műfecske-fészket, nem lesz több fecske... Ha kivágják a száraz fát, nem lesz kaparódarázs, pedig az porozza be a piros madársisakot (apropó, az is orchidea).
Találtunk egy nagyon szép, elegáns mélykék szibériai nőszirom-csoportot. Az íriszek a kedvenceim közé tartoznak...

Szibériai nőszirom

Visszafelé ballagva a premontrei templom és a Tájház felé pont én vettem észre az útszéli búzamezőben a konkolyt. Ez a szegfűféle régen közönséges, sőt veszedelmes gyomnak számított. Sikerült olyan alaposan kiirtani a növényvédő-szerekkel, hogy ma ritka, védett növény... és ahol konkoly él, ott a búza sokkal nagyobbra nő... azért ez a "gyomnövény" dolog is elgondolkodtató. A parlagfű esetéről nem is beszélve.