Összes oldalmegjelenítés

2013. május 21., kedd

Kincsek az ártéren III. - a Szentendrei-sziget virágai májusban

Van Horányban egy kis víkend-telkünk, mint a "pestiek" meglepően nagy részének. Akármilyen pici is a telek és a rajta lévő faház, azért bőven ad munkát. Ezúttal például a kerítés festését, amivel aránylag hamar végeztem (nem véletlenül volt már több képzőművészeti kiállításom: jól forgatom az ecsetet!) Meglógtam hát, és jót bóklásztam az ártéren, meg a Horányt Szigetmonostortól elválasztó - egyre keskenyebb - parlagon. Hamarosan a két település nem csak közigazgatásilag, hanem mindenhogy eggyé fog olvadni. Ezt a néhány hektárt talán még azért nem építették be, mert egy elhagyott homokbánya gödre csúfoskodik a közepén... A homokbányában kunsztozó kerékpárosok érdeklődésétől övezve meglepő élő értékekre bukkantam...


Még virágzik az agárkosbor (anacamptis vagy orchis morio). Legalább száz tőből álló közösség, szép egyenletesen "elhintve" a területen, és ami az orchideafélék jellegzetessége: a változatos genetikai állomány jó példájaként szinte minden egyed különbözött a többitől. A színárnyalat, a mézajak mérete és formája, a pettyek megléte vagy hiánya... csodálatos növénykék ezek. Persze, mint minden kosborféle, ezek is védett növények.

Agárkosbor fehér mézajkú példánya

Halvány színű agárkosbor
Az elhagyott homokbányában egy másik védett növény pár példányára bukkantam: a homoki báránypirosító (alkanna tinctoria) egy évelő növény, inda-szerű, sprőd szárai körben elfekszenek, csak élénk égszínkék virágait emelgeti. Gyökeréből régen gyapjúfestő színezéket vontak ki, de az őt legelésző bárányok gyapját is megfestette - állítólag. Szereti a meleget és a szárazságot, márpedig itt mindkettőből bőven van!

Homoki báránypirosító
Javában virágzik a farkasalma (aristolochia clematitis). Mérgező növény, rovarcsapda, de az egyedüli tápláléka a farkasalmalepkének. Még a lepke hernyói is mérgezővé válnak ezen a koszton! A farkasalmalepke (zerynthia polyxena) Vörös könyves védettségű, ötvenezer forint eszmei értékű faj... és olyan szép, mintha a trópusok pillangó-világát csempészné be a magyar homokpusztára. Udvariasan hagyta magát lefényképezni. Olyan nagy, hogy még a zoomot is alig kellett használnom ehhez.

Farkasalmalepke
Felfedeztem a pacsirtafű egy albínó példányát. Azt nem tudom, hogy nagy (élénk rózsaszín)- vagy keserű (liláskék) pacsirtafű lett volna eredetileg, mert itt egymás mellett nő a két faj, és a tápszegény homoktalaj miatt elég aprócska volt mindkettő. Egyébként a nagy pacsirtafű is védett növény.

Pacsirtafű, fehér virággal
Az egész puszta ezüstösen csillog az árvalányhajtól (stipa sp.). Az árvalányhajak évelő fűfélék, vagy 300 faj tartozik ide - ez vagy homoki árvalányhaj (ami védett), vagy kunkorgó árvalányhaj (ami nem).

Árvalányhaj
A réten messzire virítanak a legyezőfű (filipendulina ulmaria) virágcsokrai. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nevezetes növény: a franciák a "mezők királynőjének" nevezik, régi gyógynövény, hatóanyaga - a szalicilsav - aszpirin néven ismeretes. Ennek megfelelően gyulladásgátló, görcsoldó, epe-ürítő, vízhajtó, sebösszehúzó hatást tulajdonítanak teájának a hozzáértők.

Legyezőfű
A homokbányában lapult az alacsony, de feltűnő sárga virágú szögletes bársonykerep (tetragonolobus maritimus). Ez a pillangós növény elvben a nedves homokot szereti, talán ezért is találtam a homokbánya alján...

Szögletes bársonykerep
A hegyi here (trifolium montanum): a hegyi len után a második "hegyi" növény, ami a homokpusztát szereti... igazi réti növény, "lóhere" levelekkel.

Hegyi here
A bókoló bogáncs (carduus nutans) igazi horror a turistaútról letévedt kiránduló számára. Észveszejtően tüskés, amivel bizarr kontrasztot képez a bársony-bíbor színű, nagy, gyönyörű virág. Hazája minden útszél, legelő, töltésoldal.

Bókoló bogáncs
Egy parlagterület, ami látszólag "semmi érdekeset" nem tartalmaz, a botanikai értékek valóságos kincsesbányája... Hadd mutassam meg a "fotószafárimon" látott többi szépséget!

Hegyi len

Csörgő kakascímer

Réti boglárka

Feketenadálytő egy színhiányos példánya

Orvosi atracél

Magyar szegfű

Nyúlszapuka

Üstökös gyöngyike

Orvosi füstike

Ebnyelvűfű

Berki zsálya, nyárfaszöszmösszel

Keserű pacsirtafű

Berki zsálya, kinyílás előtt

Májusi rét pipacsokkal






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.