Királyréttől a nógrádi várig - viharok, szalamandrák, virágok

A legutóbbi eltévedésemet helyrehozandó most a másik végén kezdtem a Börzsöny átszelését. "Hirtelen felindulásból" nem a pünkösdi vigasságokra látogattam ki a szentendrei Skanzenbe, hanem vonatra szálltam Kismaros felé.

Nedves mező-illatot hozott a hűvös reggeli szél az újlipótvárosi bérházak közé. Ahogy futott velem a vonat, egyenesen mentünk be a felhők alá. Vácott már sűrű eső csíkozta a vonatablakot. Nagy sóhajjal előástam a hátizsákból az esőkabátot. Kismaroson le, átszállás a kisvasútra.

A kisvasúttal Szokolyáig mentem, egyre jobban zuhogott az eső. Az elvben vízálló gore-tex bakancsom szinte azonnal beitta a nedvességet, ahogy a tócsákat ugráltam át a sáros földúton a sínek mentén. (Fogadalom: legközelebb alapos impregnálás.)
Egy háznál odakiáltottak nekem: "jó túrázást!" - nem hiszem, hogy gúnyolódtak, ez lehetett a Lokomotív kulcsosház, ahogy így nézem a térképen utólag.
Az esőtől terhesen földig lógtak a bokrok ágai, és persze ezek között kellett utat törnöm. Pillanatok alatt a nadrágom is csurom víz lett (újabb fogadalom: esőnadrág nélkül többé nem indulok el), és amikor egy tüskés bokor leszedte rólam a pelerint, cserébe viszont nyakamba zúdított egy vödörnyi vizet, átjutottam a bosszankodási holtponton. Mindent áthatott az őszies, nedves korhadék-illat, ez Baszkföldet juttatta eszembe.

Inkább elkezdtem ázott virágokat fényképezni, és kinyílt a szemem a hely szépségeire. A pirossal jelzett turistaút egyre emelkedett, egyszer csak kiláttam a szürkésfehér, földig érő felhőkre - de a távolban mintha már kékülne az ég...

Jázmin

Baracklevelű harangvirág

Szurdokokon lendültem át, bozótoson csörtettem keresztül, a kakukkok több hangfekvésben szóltak egyszerre... Nógrád falu határában ázott tehenek és lovak álldogáltak lehajtott fejjel, apatikusan, miközben csöpögött róluk a víz - ez is Baszkföldet idézte.

A nógrádi vár romja

Pont délben értem Nógrádra, zengett a harangszó. Ahogy felkapaszkodtam a várrom felkiáltójelként magasodó romjához, felragyogott a napfény is, és ruházatom gőzölögve száradni kezdett. Stílszerűen elropogtattam egy zacskó Nógrádi ropit. "Most kezdődik igazán a túra" - gondoltam, ahogy ballagtam a régi, elhagyott zsidó temető mellett, majd a nyílt réten, száradtam, és a hátam mögött szép üllős cumulonimbusok (zivatarfelhők) növekedtek gombamód. Jó meleg lett, élveztem az egyedüllét pompáját. Számtalan színes pillangó került elő a semmiből, az út szélét pipacsok pettyezték. Aztán az erdő is elbűvölő volt - és nem tévedtem el egyszer sem.

Boglárkalepke gamandor veronikán

Orchideát egyet sem láttam (kivéve egy parasztház ablakában, cserépben :-) ), pedig szinte átfésültem utánuk a tisztásokat. Viszont láttam sárga gyűszűvirágot - érdekes, hogy a messziről kedves virág közelről egészen másfajta, vadabb arcát mutatja. Leszállópálya, hangár, dongókra optimalizálva!

Sárga gyűszűvirág

A megjavult idő miatt meghosszabbítottam az utamat a kék jelzésen, és "ajándékot" is kaptam: egy elegánsan  pettyes szalamandrát, ahogy esetlenül, de meglepően fürgén igyekezett át előttem a nedves, tavalyi avarral borított ösvényen. Később láttam még néhányat, mégpedig a műúton - a Királyrétre vezető aszfaltút langyos-pocsolyás világa vonzhatta őket. Természetesen kitört belőlem a kétéltű-mentő aktivista és lapulevéllel óvatosan megfogva lepakoltam a "mérges sárkányfiókákat" az úttestről.
Középkori vár, sárkányfióka - már csak a vitéz hiányzik. :-) Mégiscsak mesés ez az útvonal...

Királyréten aztán ismét utolért az eső, sőt: a vihar. Láttam én ezt már készülődni, be is gyorsítottam - de a szalamandra-kaland miatt nem jól időzítettem. Királyréten talán fedett helyen várhattam volna a kisvasutat, így viszont valahogy túlszaladtam és lett még három bónusz kilométerem az aszfalton, a sínek mentén, majd a szántóföld szélén. Eső, eső! Mégse bántam: gyönyörű felhőtornyok, mennydörgés... a kisvasút fekete "viharvasútként" robogott el mellettem. Láttam egy prémes bokájú masszív lovat, megtudtam a gazdájától, hogy ilyen a belga hidegvérű fajta. Végül Szokolyára visszaérkezve egy eresz alá húzódtam (itt egészen a házak között fut a sín), és örömmel láttam, hogy csak 15 percet kell várnom a kisvasútra. Lehetett volna két óra is. Elrágcsáltam egy nagy almát, a csutkára már lesett egy egér az árokból. Aztán már jött is a kis szerelvény, a kalauz igazi szenvedélyes vasútmániás volt, szinte szerelemmel beszélt róla.

Aztán Kismaroson rögtön jött a váci zónázó, szuper. Gyorsan otthon voltam. Vacsora, forró fürdő - éljen, éljen! Máris a következő túrát tervezem... Nem is fáradtam igazán el, pedig ez most - kicsit viszontagságos - 22 kilométer volt. Igazi TÚR-ÁZÁS...

Réti szegfű

Terebélyes harangvirág

Baracklevelű harangvirág