Pilisi len túra a Szénásokon

A pilisi len, ami nevével ellentétben nem a Pilisben, hanem a Budai-hegység néhány apró pontján, dolomitsziklák között él, a magyar flóra egyik kiemelten védett kincse. A 19. század végén fedezte fel a híres magyar botanikus, Borbás Vince. Ez a növény - a többi lenfélétől eltérően - törpecserje, és hiába próbálják másutt megtelepíteni: nem marad meg. A világállomány alig ezer tőre tehető, és az mind itt él, Pilisszentiván közelében. Védik is, és ilyenkor, a len virágzásakor szervezett botanikai túrákat indít a területet gondozó Duna-Ipoly Nemzeti Park.

Kilátás a Borbás-gerincről

Egy ilyen szakvezetéses kiránduláson vettem részt én is. Reggel valószínűleg még az előző napi Múzeumok Majálisának hatása alatt lehettem (fáradtság a köbön), mert megmagyarázhatatlan módon elnéztem a menetrendet, és tíz helyett kilenckor már Pilisszentivánon voltam. Még siettem is, hogy el ne késsek...
De ez az idő nem veszett kárba. Bóklászni kezdtem a környéken, és egy sor érdekes növényre bukkantam a Villa Negra parkolója feletti kis kaszálón. A legtöbbjét korábban nem is ismertem. Az éjszakai eső miatt minden vizes volt, és fogtam egy gigantikus méretű éticsigát, pontosabban majd' hasra estem benne - no meg a májusi cserebogarak is didergősek voltak még...

Kukucs! Májusi cserebogár

Egy monumentális méretű éti csiga

Megúsztuk az esőt, vihart, bármit is mondott az előrejelzés, Pilisszentiván környékét most elkerülte a beígért ítéletidő. A hideg szél, az enyhe csepergés nem riasztotta el a kirándulókat. Jó sok ember összegyűlt a parkolóban, sok kisgyermekes család és idősebb ember is volt köztünk - ez nem nagy táv, nem nehéz túra. Ezért két részre is osztották a sokaságot. Jó volt ez így, mert a szigorúan védett részeken nagyon nem szabad lelépni a keskeny ösvényről, itt az "ökológiai lábnyom" nagyon is szó szerint értendő... Túravezetőnk, akit már ismertem a tavalyi madárgyűrűzésről, nagyon sok érdekes dolgot mesélt, mutatott. Megtudtam, milyen a szálaló erdőművelés, miért kellemetlen a fekete fenyő, hogyan szorítják vissza az akácot, hogyan próbálták befogni a szigorúan védett dolomitsziklagyepet lelegelő muflon-nyájat.
Megkóstoltuk a hagymás fogas-ír hagymácskáit, a fanyar ízű sóskaborbolya-leveleket... viszont kalauzunk óva intett mindenkit a közönséges méreggyiloktól... hallgattuk a kakukkszót, megszaglásztuk a macskagyökeret és a nehézszagú gólyaorrot, (tényleg büdös!),  megsimogattuk a kecskerágó "paraszemölcsös" kérgét és a selymes boglárka szárát. Igazán komplex érzékszervi élmény volt.

Nehézszagú gólyaorr a Jági-tó partján

Megnéztük a Jági-tavat - mennyire más most, mint decemberben, jéggel-hóval borítva! Csak úgy hemzsegtek benne az ebihalak. Aztán beléptünk a tulajdonképpeni védett területre. A védett területet kerítés övezi, de igazán kényelmes átjáró létrát építettek hozzá. Jártunk szurdokvölgyben, láttuk az Ördög-tornyot, ami egy hajdani hőforrás kürtőjének "negatívja", és megcsodáltuk a dolomit hegytető ritka, védett, reliktum - azaz régi, a maitól eltérő éghajlati viszonyokhoz szokott - növényeit. Kosbort kétfélét is láttunk (kardos és fehér madársisakot), bár itt többféle is honos. Én a csapat élén haladtam (nem szeretem mások hátát bámulni), amolyan felderítőként, jó érzés volt.

Ritka szegfűfélénk: a Lumnitzer- (régi nevén Szent István-) szegfű

A dolomit jellegzetesen zegzugos formavilágú kőzet, nem mállik, mint a mészkő, hanem aprózódik. Emiatt éles mikro-völgyek, gerincek, vakító fehér felszínek jellemzik, amelyek menedéket adnak régi korok - hol melegebb, hol hidegebb - klímájához szokott növényeknek, állatoknak. A sokféle mikroklíma miatt méterről méterre változik az élővilág jellege, és a dolomitfelszínen rendkívüli a fajgazdagság is.

Kicsi is, didergős is, de a miénk: Magyarország egyik legritkább növénye, a pilisi len

A Borbás-gerincen elővettem egy kis tábla mogyorós csokit - készültem: a csúcs élményéhez jól jön a csúcs-csoki... (Utoljára ezt a fajta csokit 2000-ben, Egyiptomban, a Mózes-hegy tetején bontottam fel csúcs-csoki gyanánt, egy feledhetetlenül szépséges napkeltekor. A felkelő sivatagi nap fényében remekül látszott, hogy az egész hemzseg a kukacoktól. A helyi beduinok szerintem még mindig találgatják, vajon meteort láttak-e, úgy eldobtam ijedtemben! 13 év után kapott a csoki egy újabb esélyt... ezúttal nem volt lakója.)

Egy pompás tő kardlevelű madársisak

Nagyon érdekes hely ez, valóságos botanikai szentély. Védett növények valóságos seregét láthattam, nem véletlenül kapott 1995-ben Európa Diplomát a Szénások területe. Ma már a hegyeknek is lehet diplomájuk... én az enyémet 1996-ban kaptam. A fő különbség mégis az, hogy az én diplomám egy életre szól, míg ezt ötévente meg kell újítani, és egy sor természetvédelmi kötelezettséggel jár. Egy kis bepillantást kaphattunk arról is, hogy nem könnyű környezetvédőnek lenni...

Ritka, védett reliktum faj: az ezüstaszott (újabb nevén a keskenylevelű ezüstvirág)

Szintén védett: a selymes boglárka

Mondanom sem kell, ez is védett: gombos varjúköröm

Csomós hölgymál

Kónya habszegfű

Közönséges méreggyilok

Veronika

Ebnyelvűfű

Közönséges bakszakáll

Hangyabogáncs

Macskagyökér

Sárga gévagomba