Összes oldalmegjelenítés

2013. szeptember 29., vasárnap

Szeptember végén: még nyílnak. Pilisszentkereszttől Lajosforráson át Szentendréig

Ez körülbelül 20 kilométeres túra, én amolyan sétakontemplációnak szántam. Tűnődő sétának, ahol a cél egyben a belső világban tett séta is. Erre a csoportos kirándulás vagy a teljesítménytúra kevésbé alkalmas, a természet viszont befogadó lomb-karjaival várja a természetjárót, aki néha kirándulást tesz - saját természetébe is...

Pilisszentkereszten - szokás szerint - az ellenkező irányba indultam volna el, ha nincs ott egy csapat kiránduló nyugdíjas. Pedig már jártam erre, nem is egyszer... a nyüzsgő szépkorúakat magam mögött hagyva egyedül maradtam a Dera-patak szurdokvölgyében, ahol most egyáltalán nem volt víz. Elképzeltem, hogy a szurdok mélyén - egy emelettel alattam - igenis folyik a patak egy rejtett barlangban. Ez egyébként, úgy tudom, igaz is... Gyorsan átértem a szép szurdokvölgyön, az idő is sejtelmes volt a felhők és a párás levegő miatt. Aztán a Mária utat követtem a Szentkútig, ahol jó volt megpihenni, inni a hideg és csodatévő hírben álló forrásvízből. Kicsit ültem ott és szemlélődtem. Olyan érzés volt, mintha letettem volna valami terhet...

A Dera patak völgye
Felfrissülve kaptattam felfelé a meredeken a Morgó-hegy gerincére, innen már az út szinte szintben megy, végig a sárga jelzésen. Apropó, sárga - ragyogó lángsárga színe van a gyújtoványfűnek, és sárga az erdei hölgymál is, pettyezi az erdő alját, valamint az aranyfürt, aminek nagyon találó a neve...

Gyújtoványfű - Linaria vulgaris
Esett már némi eső, feléledtek a gombák: néhány egészen hatalmas őzlábgombára bukkantam, persze nem szedtem le őket, bár ez a gomba jól felismerhető, azért én az erdőben nemigen szedek le semmit, inkább csak megfigyelem, legfeljebb lefényképezem...
Néhány növény még - megkésve - újra "kinyitotta a boltot", ilyen a kereklevelű harangvirág, a macskafarkú veronika - a dunai szegfű pedig elnyűhetetlen ékessége hegylábi rétjeinknek, most is elég sokat láttam belőle, ahogy ballagtam Szentendre felé.
Lajosforrásnál megpihentem. Rengetegen kirándultak, piknikeztek, társasjátékoztak itt! Olyan, mint a normafai Nagyrét. A tűzrakó helyekről keskeny füstcsíkok kanyarogtak felfelé, a gyerekek kacagtak és visongva futkostak, szállt a sültszalonna-illat és szálltak a tollaslabdák. A Nap is kisütött, olyan "békebeli" volt a látvány, mint némely régi, kicsit homályos képeslapokon. Vajon miért van zárva az itteni turistaház?
Behunyva a szemem, a padon ülve élveztem a kései napfényt, és az alma is nagyon jól esett.

A Kő-hegyi menedékháznál megint csak nagy volt a nyüzsgés: kiránduló osztályok. Magam mögött hagyva őket gyorsan lépdeltem Szentendre felé, fényképeztem néhány utolsó utáni virágot - a gépem elemei lemerültek, a kínai tartalékelem meg el se indította - de azért kitartott még egy-egy kattintásra. Szentendrén a Bükkös-patak mentén szedtem pár négylevelű lóherét - lepréselve apró ajándék lesz, örülni fognak a barátaim - a kis macskaköves utcákon meg vásár volt, sok-sok utószezoni külföldi turistával. Nálam azonnal bekapcsolt az "ez itt gazdag külföldieknek való mulatság" reflexe, de nem hagytam magam. Vettem egy nagy adag fagyit, és boldogan bóklásztam vele a HÉV-megállóig... Szép nap volt.

Erdei hölgymál - Hieracium murorum

Lepketapló - Trametes versicolor

Kereklevelű harangvirág - Campanula rotundifolia

Nagyvirágú kenderkefű - Galeopsis speciosa

Őzlábgomba - Macrolepiota procera

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Dunai szegfű - Dianthus collinus

Macskafarkú veronika - Veronica spicata

Aranyfürt - Aster linosyris

Pénzlevelű lizinka - Lysimachia nummularia

Közönséges aszat - Cirsium vulgare

Dunai szegfű - Dianthus collinus


2013. szeptember 28., szombat

A dejtári rét: őszi kikerics, madárgyűrűzés és a galagonya izzó ruhája

A Duna-Ipoly Nemzeti Park évről évre meghirdeti a szakvezetéses sétát különböző, egyébként nem vagy alig látogatható, vagy éppen alig ismert helyszíneire. Ilyen volt ez a 2012-es koraőszi séta is az Ipoly közelében található dejtári rétre, ahol tanösvény is van, meg elvben egy tónak is lennie kéne gazdag madárvilággal - de ez a tó az évek óta tartó szárazság miatt már nincs meg, szárazon zörög helyén a nádas, de a panoráma miatt azért érdemes felkapaszkodni a fából ácsolt madárvártára.

Ide ugyan el nem jutottam volna tömegközlekedéssel! De sikerült édesanyámat rávenni, hogy kiránduljunk - egészen belelkesedett, és képes volt értem jönni Újlipótra már reggel hétkor. Megálltunk Rétságon a döbbenetesen retró vegyesboltnál - ki nem hagynám! - és megcsodáltuk a félhomályban felhalmozott árukészletet, vettünk pár zacskó fűszernövény-magot (anyu sohase adja fel), és a pénztárnál még bölcs mondást, idézetet is lehetett húzni egy tányérkából, köszönhetően egy Coelho-rajongó pénztárosnőnek.

Egyébként rettenet hideg volt, alig győztem beburkolózni a széldzsekimbe. A dejtári templom melletti találkozóhelyen meglepően sok autó állt már, és még mindig nagyon hideg volt. Túravezetőnk utasítására szépen visszaszálltunk az autókba, és konvojban haladtunk a tanösvény kezdetéig, ahol megint le lehetett parkolni.
A dejtári rét édesanyámmal és sok-sok cickafarkkal (Achillea millefolium)
Még mindig mennyi virág nyílik! Már itt, az erdőszegély szélén is sárgállott a táj a gilisztaűző varádics embermagas töveitől, amott a kukoricást jól csúffá tették a vaddisznók.

Gilisztaűző varádics - Chrysanthemum vulgare
Most találkoztam először az erdei mácsonyával. A héjakút mácsonya fehér virágú, ez pedig lilásrózsaszín. Jónéhány gyógynövény nyílt utunk mentén, rokonszenves természetőr túravezetőnk fél szemmel a jegyzeteibe sandított - sandítottam tehát én is, láttam, hogy "készült", hátha valaki gyógynövényes, gyógyhatásos kérdést fog feltenni... Hiszen gyógynövény a somkóró, az ökörfarkkóró, az atracél, a bakszakáll, a varádics - gyakorlatilag az összes, ami most virít.

Erdei mácsonya - Dipsacus fullonum
Igazán elemébe viszont akkor került, amikor megérkeztünk a szárazon suttogó nádas széléhez. "Most pedig itten tudományos dolgokat fogunk elkövetni" - szólt a bejelentés, és én már előre kíváncsian vártam, mit takar ez! Nos, madárgyűrűzést. Örvendeztem, hiszen eddig csak filmen láttam ilyet! Itt alig látható, mégis erős madarászhálót feszítettek ki. Máris egy sor izgő-mozgó kis énekesmadár várta a szabadítást, természetőrünk láthatóan megkönnyebbült, hogy lesz min demonstrálni az eljárást - elmondta azt is, hogy egyszer vagy 100 embernek kellett bemutatót tartania, és egyetlen (!) madár volt csak a hálóban... de volt már olyan is, hogy vadkacsa (jó-jó, tőkés réce) repült bele a hálóba, egyszer pedig egy fácánkakas össze is döntötte az egészet.

Vörösbegy, széncinege, kékcinege, barátcinege. Cseppet sem csökkentette az önbizalmukat az, hogy hálóba estek: sivalkodtak, csíptek. A reménytelennek látszó gabalyodásból pár ügyes mozdulattal kibogozták a kismadarat az értő kezek, kondíciófelmérés, jegyzetek, gyűrűzés, majd szabadon bocsátás. Így fontos adatok nyerhetőek a madárállomány összetételéről, a vándorlás útvonaláról, az egyedek egészségéről, tápláltságáról. Nekem, a pestinek a hájas, szürke városi galambok után igazi élmény volt ez a sok színpompás, filigrán kis jószág. Egy méregzsák kékcinege még akkor is folytatta a vagdalkozást, amikor már rég elrepülhetett volna - egy másik pedig háromszor is belerepült a hálóba, még akkor is, amikor az ellenkező irányba indítottuk el...

Barátka - Sylvia atricapilla

Kékcinege - Parus caeruleus
A réten tehénkék is voltak, a borjak fittyet hányva az elektromos kerítésnek, vidáman átbújtak alatta egy olyan limbóhintós mozdulattal, amit ki se néztem volna belőlük. Természetőrünknek is volt ehhez egy-két szava, nem annyira az elismerő fajtából...  Pedig a bocik a kirándulás nevét adó őszi kikericset nem legelik le, több eszük van annál. A kikerics erősen mérgező, mint atyafiságának legtöbb tagja, és most valósággal lilállott tőlük az Ipoly-gát melletti kaszálórét. De a milliónyi lila közt volt egyetlen színhiányos, "albínó" példány is!

Orvosi atracél - Anchusa officinalis

Sisakos sáska - Acrida hungarica
Elsétáltunk egészen az Ipolyig, felmásztunk a madárvártára, fogtunk sisakos sáskát - hatalmas egy rovar, csak a fűrészlábú szöcske nagyobb nála. Mókás "fejdísze" van, és furcsa, szinte huncut pillantású szemei. Visszafelé jövet újabb madarakat "fogtunk" és engedtünk szabadon. Többségük idei, fiatal madár volt - talán az öregebbek már ismerik a hálót. Milyen furcsa érzés tenyérbe fogni finoman és elengedni egy ilyen szinte súlytalan, dobogó szívű, meleg, tollas kis élőlényt!
A rétet galagonyabokrok szegélyezték: most értettem meg, mire utal az, hogy "izzik a galagonya ruhája"... Izzik bizony, és sárgul már a hulló lomb is, tüzesednek az erdő és a rét színei, pont most, amikor napról napra hűvösebbé válik a napkelte, és köd ezüstözi a rétet.

De szép is ez a koraőszi rét...

Mezei varfű - Knautia arvensis

Fehér somkóró - Melilotus albus

Őszi kikerics - Colchicum autumnale

Őszi kikerics fehér színű példánya

Lómenta - Mentha longifolia

Őszköszöntő tölgylevél
Egybibés galagonya - Crataegus monogyna

Homoki bakszakáll - Tragopogon floccosus

Fehér szamárkenyér - Echinops sphaercephales

A dejtári rét

2013. szeptember 24., kedd

Kincsek az ártéren VII. Az őszi eső csodája. Virágzás és másodvirágzás a homokpusztán

A Szentendrei-sziget egy ékszerdoboz, amelynek védelmező falai a Duna szürke hullámai. Északi csücske Magyarország hajdani királyi fővárosa: Visegrád falai alá nyúlik, déli csücske pedig a mai főváros, Budapest határát érik el. Ennek ellenére számos szinte érintetlen területe van, és különösen gazdag érdekes ártéri és homokpusztai növényfajokban.


Elvonult a sok esővel járó front - ez a gyönyörű tiszta, hidegfronti égkép mutatja, hogy most néhány napig szép idő várható. Az esőtől jelentősen megemelkedett a Duna vízszintje, most, 2013. szeptemberének vége felé nyoma sincs a fövenyes partnak. Viszont a növények - ha tehetnék - biztos felujjongtak volna. Oly régóta tartott már a szárazság, hetek, sőt talán hónapok óta nem esett érdemi eső! Még a szívós, szárazsághoz szokott homokpusztai fajok is megszenvedték ezt. Most viszont az ősszel virágzók mellett még azok is igyekeznek behozni az elmaradásukat, amelyek elvben nyáron - júniusban, júliusban - virágzanak. Így bukkantam rá a másodvirágzó zászlós csüdfűre. Összességében: ilyen tarka képet talán még tavasszal se mutat a szigetmonostori homokpuszta!

Magas vízálláskor a Szigetcsúcsnál

Perzsa veronika - Veronica persica. Feltehetően.
Akadnak bőven őshonos fajok, de vannak bevándorlók is: ilyen a délnyugat-ázsiai eredetű perzsa veronika, vagy az amerikai gyorsétterem: az egynyári seprence (imádják az ízeltlábú vendégek). Cserébe mi adtuk Amerikának a fehér somkórót, ami ott ígéretes takarmánynövényből invazív, veszedelmes gyommá vált.

Homoki porcsinkeserűfű - Polygonum arenarium

Fehér somkóró - Melilotus albus
Most is bőségesen nyílnak a különféle gyógynövények. A kecskerágó magjában koffein található, ami jól hangzik, de a mag összességében mégiscsak mérgező. Az orvosi atracél vértisztító, nyálkaoldó hatóanyagokat tartalmaz, a tövises iglice gyökeréből vízhajtó, vesekőhajtó, gyulladáscsökkentő, köszvény elleni szereket készít a hagyományos orvoslás. A legérdekesebb talán a legjelentéktelenebb kis növényke: a közönséges vasfű. Ehhez az apró évelőhöz valóságos babona- és néphit-áradat kötődik: a keltáknál mágikus szertartások kelléke volt, úgy tartották, szerencsét hoz, ezért holdvilágnál szedték. A rómaiak Vénusz virágának hitték, és szerelmi bájitalt főztek belőle, mondván feléleszti a kihunyt szerelmet. A mai vámpíros filmek és könyvek felélesztették azt a babonát is, hogy a vasfű magunknál hordva, vagy fürdővízbe téve távoltartja a vámpírokat... de ami nekem a legjobban tetszik: a vasfű, mint fűszer, remek ízt ad a kovászos uborkának. (Vámpírellenes, szerelmi báj-koviubi! Ez igen!) Egyébként persze a vasfű sokoldalú gyógynövény: vérzéscsillapító, vízhajtó, enyhe nyugtató és görcsoldó hatóanyagokat tartalmaz.

Közönséges kecskerágó - Euonymus europaeus
A mindenféle titokzatos nőszőfű és imola után újabb botanikai kihívással szembesültem. Keserűfüvek! Itt a "pálhakürtő" milyensége a határozási bélyeg. Tőlevél: pipa, fészekpikkely: pipa, mézajak: pipa - erre most itt a legújabb: a pálhakürtő! A keserűfüvek, amilyen kellemetlen, szívós gyomok a szántóföldön (a lapulevelű például igazi túlélő, egy növény 800 magot is hozhat), olyan szépek közelről nézve. A homoki porcsinkeserűfű például - kellő nagyításban nézve - vetekszik egy japán cseresznyevirág-festménnyel.

Egynyári seprence - Erigeron annuus

Aranyfürt - Aster linosyris

Hegyi len - Linum austriacum

Hólyagos habszegfű - Silene vulgaris

Tövises iglice - Ononis spinosa

Zászlós csüdfű - Astragalus onobrychis


Homoki gurgolya - Seseli annuum

Baltacim - Onobrychis sp.

Orvosi atracél - Anchusa officinalis

Réti imola - Centaurea jacea

Lapulevelű keserűfű - Persicaria/Polygonum lapathifolium

Homoki porcsinkeserűfű - Polygonum arenarium

Közönséges vasfű - Verbena officinalis