Gyömbér-túra

A Gyömbér (Dumbier) az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsa, 2043 méter magas tengerszint felett.  Az ide szervezett túra egy egynapos buszos kirándulás volt, irdatlan korai indulással. Ébresztő fél négykor, valahol a házban tartott még egy házibuli...
Tömegközlekedés ilyenkor még nincs, nosza gyalog végig a Körúton és az Andrássyn... ez volt ezen a napon az egyetlen vízszintes szakasz.
Jó volt az előérzetem, hogy bepakoltam a széldzsekit és nyakam köré kanyarítottam meleg sárga harekrisnás kendőmet. Kellettek...

A Felvonulási téren már gyűlt a nép a busz körül. Az első ülésre volt téve a nevem, az üléstársam nem jött (elaludt), így kényelmes helyem volt a szunyókálásra. A szlovák oldalra átérve megálltunk egy benzinkútnál. Ittam egy teát - meglepő, hogy mennyire jól esett, felfrissített. Határozottan kedvem lett a hegyekhez, olyan érzésem volt, mint a régi főiskolai terepgyakorlatokon: egy csomó nyüzsgő ember egy buszban, ahogy a hegyeket kémleli, pakolászik, egyfajta expedíciós lelkesedéssel.

A Trangoska parkolótól az élre álltam, hogy legyen honnan lemaradnom. Aztán egyszer csak nem maradtam le. Fenyőredőben, kőről kőre lépkedtünk, ugyancsak meredek ösvényen: jellemző, hogy az első másfél kilométert két óra alatt (!) tettük meg. A fenyők egyre alacsonyabbak lettek, jött egy sávnyi borókás, az ég egyre kékebb és tágasabb lett felettem, aztán felbukkantak az ismeretlen alpesi virágok, végül jöttek az igazi, rövid füves-sziklás gerincek... olyan szél fújt, hogy bele kellett dőlnöm. Libasorban haladtunk, a Stefanika menedékházhoz felérve megérkezett a hideg is. Azért jó volt kicsit pihenni itt, megenni a szendvicsemet. Kicsit elmászkáltam virágot fényképezni is. Érdekesek ezek az alpesi virágok: rövid szár, hatalmas virágfej.

Örvös kakastaréj

Harangrojt

Alpesi harangvirág

Nárciszképű szellőrózsa

Ezután jött a "csúcstámadás", az Alacsony-Tátra főgerincén, óriási szürke sziklák között, egy igazi "csak anyám meg ne lássa" jellegű terepen. Ide tényleg jó, bokafogós bakancs kell. A sziklák között néhol hófoltok fehérlettek - pedig nyár dereka van!

A Gyömbér-csúcson valaki  vörösbort bontott, meg is kínált - jól esett, legközelebb hozok csúcs-csokit is. Kikékült az ég, élvezettel fotóztam. Kicsit bohóckodtunk a nagy, szürke sziklákon. Csodálatos körpanoráma tárult fel.

Visszafelé a Stefanikánál pihentünk, ettem egy csésze bablevest is, óriási pohár sörrel. Meglepő, hogy hirtelen milyen meleg lett, ahogy elállt a szél... A menedékházban kandallóban lobogott a tűz. Nagyon hangulatos volt. A kirándulók ide úgy jönnek, hogy hoznak fát a hátizsákjukban - ez egyszerre edzés és a menedékház tüzelővel való ellátása. Kapnak cserébe forró teát. Jó ez így.

Ezután jött a tulajdonképpeni gerinctúra. Én valahogy úgy képzeltem, hogy Gyömbértől már lefelé fogunk menni: hát nem. Gyönyörű volt a táj - ismét visszafelhősödött, kék harangvirágfélék pettyezték a kurta füvű alpesi réteket. És én még mindig az élen mentem, a csapat vége eléggé szenvedhetett, le-lemaradtak, és olykor meg kellett állni megvárni a lemaradókat (ekkor tudtam alaposabban fotózni). Az Ördög Lakodalma-hágó tényleg kicsit ördögi volt: beleléptem egy gödörbe, és egy nagyot estem, rá a térdemre, természetesen. Igaz, még mindig jobban jártam, mint az a srác, akinek kiment a térde, és úgy hozták le ketten... de megtapsoltuk a fiút, mert hősiesen megállta, nem panaszkodott. Az alig 17 kilométeres túrában volt több, mint ezer méter emelkedés (és aztán persze le is kellett jönni).
Hozzá kell tennem, hogy láttam pár szikár alkatú öreg partizánt, idős alpesi túrázót, akik göcsörtös botjaikkal, "zergetollas" kalapjukkal úgy mentek, mint a golyó...

Nagyon élveztem a kirándulást, a jó fizikai erőnlétet, és a használtan vett bakancsom is jól vizsgázott.  Ez az első találkozásom a magas hegyek világával - de azt hiszem, lesz ennek még folytatása...