Az Ördögorom-kőfejtő orchideája: kalandos nap La Vallettától a fogaskerekűig

Vannak átlagos napok, és vannak egészen szürreálisak. Nekem a tegnapi ilyen volt. Szerepelt benne a La Valetta-i reptér, a dunai árvíz, az Ördögorom-kőfejtő és az ibolyás gérbics. És persze Budapest: nem sok olyan főváros lehet a világban, ami ennyire gazdag természeti kincsekben: gyógyforrások, kincses képződményeket rejtő barlangok, ritka növényfajok.

Akár egy képeslap-orchidea: az ibolyás gérbics

Na de lássuk sorjában. Reggel még Máltán ébredtem. Kicsekkolás, taxi, reptér, Wizzair, Ferihegy, hazacuccolás. Kicsomagolás, mosógép, fürdés. És még mindig csak délután három óra, előttem az egész nap. Úgyhogy buszra pattantam, és irány a budai oldal (nem ment könnyen, mert az árvíz miatt a rakpartok le vannak zárva, és a metró se nagyon jár). Málta szikár szépségű, napégette tengeri sziklái után szinte éheztem valami zöld felületre, és egy olyan sétára, ahol akár tíz lépést is meg tudok tenni egyfolytában.
A kirándulásra az Ördögorom kínálkozott, amire a neten bukkantam. Mármint, hogy itt egy tanösvény is rejtőzködik. Ismeretlen terület, ami pompás kilátást, dolomitsziklákat, ritka, védett növényeket, köztük orchideákat tartalmaz. Ez ciki, mert innen pár száz méternyire nőttem fel, úgyhogy ideje bepótolni, akár találok érdekes látnivalókat itt, akár nem.

Turbánliliom

Már az Edvi Illés úti buszmegálló is a klorofill-robbanás élményével járt. És micsoda illata van a nedves földnek, az erdőnek, a virágzó hársfáknak!
Egy parkoló autón a máltai zászlót ábrázoló matricát láttam. Ezek ilyen, hogy is mondjam, átfedések.

Tarka imola

A turistatérkép szerint a zöld háromszög jelzésen kell menni. Láttam is a zöld háromszöget, akkurátusan áthúzva szürkével. Ez azt szokta jelenteni, hogy arra ne menjek. Bolyongtam tehát egy kört, és mivel sehol nem láttam más jelzést, mégiscsak elindultam az áthúzott zöldön a vityillónegyedben. Nemsokára bal felé letérés kínálkozott az aszfaltról, és láss csudát - innentől már nem volt áthúzva a zöld háromszög. Mondjuk valószínűleg nem ez a tanösvény főútvonala, mert egy eléggé meredek dolomitfalon kell felkapaszkodni, szikláról sziklára (egyik kezemben a mobiltelefonnal, mert valaki pont felhívott). Ez lehetett a kőfejtő fala. E kisebb viszontagságok megérték a fáradságot. Visszanézve feltárult a budai panoráma, előrefelé figyelve pedig a növényritkaságok. Gombos varjúköröm, budai imola, magyar repcsény, hegyi len. Kék, lila, sárga, fehér szirmok. A dolomit csodája. Ez a kis gerinc alig öt hektáros terület, és csak a meredeksége miatt nem építették be. Hatszáz növényfaj otthona...

Ibolyás gérbics - nem könnyű észrevenni

Ibolyás gérbics

Nem gondoltam volna, hogy a kosborfélét, az ibolyás gérbicset is megtalálom itt - ez már azért túlzásnak tűnt egy "állománya veszélyeztetettség közeli" ritkasági fokú növényfaj esetében. De megtaláltam. Mégpedig, jó kosbor szokás szerint, közvetlenül az ösvény szélén. Sőt, nem is egyet. Az is igaz, hogy nem könnyű észrevenni, ha valaki nem tudja, mit kell néznie. A fotók csalókák: a növény nem nagy, és halványsápadt lilás-okker színe tökéletesen beleolvad az erdő-alj árnyékos avarjába. Furcsa növény ez, mint az orchideák általában. Virága viszonylag nagy, és eltéveszthetetlenül "orchideás" formájú. Minimálisan fotoszintetizál, nincsenek is szóra érdemes levelei. Gombákkal él együtt, amelyek a fáktól nyert szerves anyaggal táplálják. Emiatt egy egész életközösségre van szüksége ahhoz, hogy megtelepedhessen, és nemigen ad cserébe semmit. Viszont szép.

A kilátóponton védőkorlát, pihenőpad, szemeteskosár - szép, rendezett környék, a közelben csodás imolákkal, távolabb néhány apróbb kulipintyó - némelyik még akkora sincs, mint a Buckingham-palota. Engedélyeztem magamnak némi elmélkedést az emberi nagyravágyásról. Kapuk, rácsok, kamerák.

Budai imola

Mentem tovább a zöld háromszögön, ami itt találkozik a Mária úttal, és kellemesen járható erdei ösvénnyé szelídül. Nagyon élveztem a sétát! Az erdei kápolna után, szinte váratlanul, kibukkantam az erdőből a tévétorony fennsíkjára. Hihetetlenül gyönyörű rét ez: még nyílnak a nagyezerjófüvek, piros gólyaorr pettyezi a halványzöld csormolya foltjait, magasra emelkedik a kígyószisz kék-piros virágoszlopa... Hátam mögött mutatós tornyos gomolyok nőttek a napzáró zivatarhoz. Csoda, csoda.  Szinte elszédültem a színektől, a szépségtől - főleg Málta sziklái után nagyon is tudtam értékelni a fajgazdagságot, az élő színpompát.

Nagy pacsirtafű

Terjőke kígyószisz

Szakállas csormolya

Elsétáltam a Gyermekvasút végállomásához, aztán a Széchenyi-kilátóhoz (nem sokat látni, nagyon megnőttek a fák), végül a Fogaskerekűhöz. A repülőgéphez képest nagyon retrónak tűnt a jó öreg fogas, na meg a benne tartózkodó ellenőr néni is. :-) Mivel a pesti oldalon lakom, még csak katasztrófaturistának se kell lennem ahhoz, hogy lássam a rekord dunai árvizet...